Vásárhelyi Uj Hirek, 1940. január-március (2. évfolyam, 1-72. szám)

1940-03-29 / 70. szám

tt költöztü­nk­ SASOK (Regény a vásárhelyi betyárvilágból) Írta: FEKETEVÁRY SÁNDOR (30) — Igaz, — mondotta, hogy már régen nem találkoztam Rózsa Sándorral Ezelőtt három héttel üzenetet küldött nékem hogy látogassam meg. Vitessenek le Szegedre ott majd levél útján fognak találkozót kérni tőle. A levelet egy bizalmas isme­­­rősünk fogja továbbítani. Ha Rózsa Sán­dor válaszában kijelöli a találkozó helyét akkor én megfelelő katonai fedezet mel­let odamegyek és a katonák elfoghatják a betyárvezért, így Mágocsi Julia. Arra a kérdésre, hogy mi készteti az árulásra, Mágocsi Julia hosszadalmas sze­relmi históriát mesélt el, amelyből s ki­­­tűnt, hogy csalódott szerelemből fordult Rózsa Sándor ellen. A hatóság még ekkor sem eszmélt föl, holott a lány ama vallomásával, hogy Rózsa Sándor elhagyta és megcsalta őt, nyilvánvalóan ellentétben volt az a má­sik állítása, hogy Rózsa Sándor három héttel ezelőtt üzenetet küldött neki és találkozót kért. ..­­ Mágocsi Júliát csendőri fedezet mellett Szegedre kísérték és ott átadták Louis ezredesnek. LVEgykedvezményes jegy váltására a GAZDA­MALOM gőzfürdőjébe. Az Ujhírek olvasója e szelvény felmutatása ellenében 40 fillérért válthat jegyet a Gőzfürdőbe. Érvényes: március 30-án, a Kálvin-téri (Tolt János-tér) új üzletünkbe, ahol újból rendel­kezésére állunk mélyen tisztelt vevőinknek. ANISZFELD R.-T. Névnapra, születésre, eljegyzésre bőr böröndöt, retikült pénztárcát a készítőtől HEGEDŰSTŐL (Ó-templombazár) Búzakölcsönt kisebb-nagyobb tételek­ben, nagyobb kölcsön után is azonnal ki­helyezek. Ért. Csorba, ingatlaniroda. 786 Egy fejőstehenet és egy lovat tartásra vállalok Völgy-utca 5._______________82] Bercsényi-telepen félhold szőllő eladó, vagy árendába kiadó. Értekezni Holló utca 3. szám.___________________________823 Rákóczi-utca 01. számú adómentes újház sok melléképületekkel, jóvizű kút­tal más üzlet miatt olcsón eladó. Árvíz nem háborgatja.____________________826 Belsőszerháti Körnek igen jó száraz pa­­dolat deszkája van eladó, 19 szál 6 méteres. A venni szándékozók vasárnapi napokon a délutáni órákban megtudhatják , a Kör helyiségében. 838 Szíves pártfogást kér tisztelettel:­­a jelenlegi drága nyersanyag árak mellett fillérekért nem kaphat sem­mit) ellenben jöjjön a kipróbált és bevált „Ma­gyar ház46 étterembe, ahol szolid árak mellett egész nap kap ízletes magyar ételeket. Répás Mihály vendéglős KfíROLVlv.dC^1 rí 4 33+ Megérkeztek a szavatolt minőségű ólomzárt takarmányrépa és konyhakerti magvak. Minden mennyiségben beszerezhetők olcsó árakon, előjegyzés nélkül a Bandula-üzletekben Legszebb női divatgallérokat és minden divatárut legelőnyösebben B. Szabónál vehet Deák Ferenc­ u. 11. Telefon: 505. Megérkeztek a tavaszi árak a Géb­or-cipőházba Nemzeti Takarékosság könyvecskére olcsó készpénzáron szolgálom ki n. b. nevűimet Telefon: 498. Kérdezze meg a helybeli autó­tulajdonost, 24 PKW hogyan van megelégedve kocsijával ? A válasz után döntsön és keresse fel a N. TÓTH és SZABÓ EATA APRÓHIRDETÉSEK díja 12 szóig 50 fillér. Elveszett csütörtökö n délelőtt egy pa­pírba göngyölt női­ сию оку darab a má­zsaház környékén. A becsületes megtaláló jutalom ellenében adja be a mázsaházi rendőrségre, vagy Rekettye utca 10. szám alá________________________________857 Dologért szoba-konyhás lakást mellék­­helyiséggel keresek. Vagy a lakbért előre 3 hónapra fizetem, kövesúthoz közel. Cím a kiadóban.________________________856 Kisebb-nagyobb, új és használt padok részletre, vagy terményért is eladó és villamos gramofon erősítő. Megtekinthető a Mateosz garázsban._____________ 851 Sarkalyban két hold, Makói­ úton hat hold szántóföld haszonbérbe kiadó Dáni­utca 43.____________________________850 Alig használt 130-as motorkerékpár eladó Ó-templombazár, 17-es ajtó._______ Károlyi­ utca 43. számú háznak belső része eladó, mely megfelel két család részére is. Ára 1800 pengő, mely 300 pen­gővel azonnal átvehető. A fentmaradó 1100 pengő havi 20 pengővel törleszthető. Megtekinthető a déli órában 12—3-ig. 853 Üres szoba kiadó pontos fizetőnek, megbízhatónak. Bejáró jelentkezzen. — Társulhat pár százzal, pár ezerrel, pénzt maga kezeli. Cím a kiadóban.________855 Szerháton két hold föld eladó. Érte­kezni I. Lenkey­ utca 7.___________ 854 Közeli tanyára, hat hold jó földre azon­­nalra felest, vagy szántót és egy ta­­nyást keresek. Ért. Csillag utca 3/a. 860 Kerékpározni tudó kifutó Iliit felvesz Répás vendéglős, Hódi Pál­ utca 6. 849 Cipésztanoncot felveszek, Darabont, Deák Ferenc­ utca 15. erőS 846 16 méter hosszú cserép fákkal eladó II., Kígyó utca 2.__________ Egy teljesen üzemképes motorkerék­pár jutány­osan eladó Makói országút 2. sz. alatt._________________________847 Egy fejőstehén tejhasználatra kiadó Damjanich u. 64/a.__________________844 Épületet veszek lebontásra ifj. Nagy Imre, Gr. Bethlen utca 28.______________ Gorzsa-tanya 14/c. számú adómentes villa eladó. (Olt u. 8.). Értekezni Szentesi­utca 48. Elek Pálnál. ______ 840 Görbe­ utca 28. szám alatti ház eladó. Felvilágosítást ad: Dr. Kenéz Kálmán ügyvéd, Kállay­ utca 1/a._____________828 Egy megbízható, munkaszer­­tő, kö­zépkorú magános asszonyt kiesek házi- és egyéb munkák végzésére. Cím a ki­adóban____________________________839 Kistópai út-utca 27/a. számú ház, há­rom padolt kis szoba, mellékhelyiségek, ártézi kúttal eladó.___________843 Aratógép alkatrészeit szerezze be már a Kühne-gépgyár képviseleténél, Kálvin­­tér 4. Ugyanott manillaszükségletét is je­gyeztesse elő. 818 Kényszerattlistta-köítvényt veszek Rothermere-utca 3. sz. emelet Engedélyezett angol félvér ménnel fedeztetni lehet Csókáson Tanya 545. sz. Sajtos Pálnál.______________________731 Jó csongrádi bort csak vitéz Szabó­nál lehet kapni Tükör-utca 34._______654 Sürgősen eladó Pálffy-utca 17. számú ház. Érdeklődni lehet Pálffy-utca 32. sz. alatt.________________________ 605 Ősz haját a legfinomabb hajfestékkel ere­­deti színére vagy bármely színárnyalatra 10 pengőért gyönyörűen visszafesti a Belvárosi fodrászszalon. Dauer felelősség mellett 5 pengő. Kossuth­ tér.______816 Hímzett rózsaszín selyem keresztelői ta­karó eladó Csik u. 6.___________________ Kövesútra reggel 22 és fél hold mindent termő szántó­föld, nagy tanyával 800 P- ért holdanként eladó, 10 ezerrel azonnal átvehető. Fent maradó hátralékos vételár évenként 400 P-vel törleszthető. Értekezni Csorba ingatlanirodába, Deák Ferenc és Szegfű-u. sarok._________________ 723 Használt fiókos szekrényt keresek azonnali megvételre Károlyi-utca 49. szám. Eladó földek és házak. Szerháton 28 h, 36 h, 15 h, 13 h, Téglásban 28 hold 8 részletben. Csomorkányon 28 h, 21 h, 23 h, 17 h tanyákkal. Város közelében 9 h, 7 h, 5 h, 10 h, Vereskutas-dülőben 15 hold tanya nélkül. Házak a város minden részében 600 pengőtől 40.000 pengőig ked­vező fizetési feltételek mellett kaphatók. Pénzkölcsönt legrövidebb idő alatt folyó­sí­ttatok A város­ forgalmas helyén egy jó­forgalmú korcsma­házzal együtt eladó. Em­. Andrássy u. 24. sz. telefon 495. 775 Vásárhelyi UJHÍREK politikai napilap. Megjelenik hétfő kivételével minden reggel. Felelős szerkesztő: IFJ. SZATHMÁRY JÁNOS. Szerkesztő: BALOGH JÓZSEF Felelős kiadó: IFJ. DURA LAJOS. Nyomatott: ifj. Dura Lajos könyv­nyomdájában, Hódmezővásárhely Az ezredes átvette Mágocsi Júliát ,s első intézkedéseiről a következőket je­lentette a budai kormányzóságnak: (Folyt. köv.) Sóstóparti szélmalom 2 és fél hold tan­yaépülettel együtt kedvező fizetési feltételek mellett jutányosan eladó. Cím a kiadóban:___________668 Házasságokat felelősség mellett sike­resen intézek. Alohai, Királyszék­ utca 60. szám.__________________________763 Sajáttermésű­ fajhől­ olcsón kap­ható Sibán Józsefnél, Gyulai­ utca 35. sz. Ugyanott divat férfi ingeket és női kelen­­gyéket olcsón készítek üzletbe is Baglné. Sü­rgősen eladó házak és földek. Erzsébeti úton 23 h föld jó tanyával olcsó árért, Csomorkányi úton 24 h, 9 ezer pen­gőért, város alatt 130 h, Szerháton 30, 21, 20 h ártézi kúttal, Paléba 18, 14 h, Gor­­zsán 60, 24 h, köves útra reggel potom áron, Gyulában 29, 12, 8, 6 h, Kopáncson 60, 33, 28, 25, 20, 8 h, Lelei­ úton 57, 21 h, Város szélébe 34, 26, 17, 14, 10, 8 h, Sze­gedi úton kövesútra 3 h, közel mellette 8, 6 h szép fás tanyával olcsón, Síkban 3,4 h, Pusztán 34, 27 h, Makai nyomáson 14 h, Szentesi-nyomáson 3, 2, 1 h, Páléban 2 h, Hódtóban 6, 2, 1 h kanálisra véggel és határ minden részen több kisebb-nagyobb tanyás és nyomási földek. Házak a város minden részén kedvező fizetési feltételek mellett eladók, továbbá eladók olcsó árért Juhász Mihály-u. 13., Rákosi Jenő-utca 6, Kigyó-u. 21­., Tuhutum-utca 16. és Kisfa­­ludi-utca 59. szám. Búzakölcsön azonnal kiadó kisebb nagyobb tételekben is, 24 hold föld tanyával, mely évi 62 mázsa búzáért van kiadva, 16 ezer pengőért eladó 4­ ezer pengővel átvehető, továbbá Kútvölgy-dűlőben (82. őrház), rárósi vasút megállónál 3 hold föld 2600 P-ért azonnal átvehető. Zrínyi utca elején 2 padolt szo­bás, konyhás ház 5 ezer pengőért, 2500 P- vel azonnal átvehető és Jókai utca 111. sz., Bárány-utca 3. sz., Rárósi-u. 6. sz. Görbe­­utca 56. és 60., Pál-u. 57. sz., Imre-u. 11. Értekezni Csorba, O. F. B. Ingatlan irodába, Deák Ferenc és Szegfű-u. sarok. Bútor olcsó és jó a vásárolható Rothermere­ utca 8. NAPOSCSIBÉK már előjegyezhetők a BAROMFIKELTETŐ KÖZPONTBAN Városi bérház (alagsor)______ _! Kerékpárt, varrógépet,­­­ГСПП villanyt, rádiót és LSI U II adok és felelősséggel javítok. Tel.: 288 Paksi István műszerész, KINIZSI­ UTCA 20. ÚJHÍREK (Telefonszám: 38.) 1940. március 29., péntek

Next