Vásárhelyi Uj Hirek, 1940. január-március (2. évfolyam, 1-72. szám)
1940-01-05 / 3. szám
Ára 8 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 180, negyedévre 5 pengő. 11. évfolyam, 3. szám, Hódmezővásárhely 1940. január 5., péntek (ЙЙШЗГЯ® Orz ország nem tűrné, hogy a szovjet haderők átlépjék a Kárpátok szorosait A Kárpátmedence kérdése és a magyar-román viszony is szóbakerül Csáky külügyminiszter és Ciano gróf sanremói megbeszélésén Támadó hadjáratot követel a szovjet ellen a francia sajtó A 36 órás nagy csatában is győztek a finnek Helsinkiből jeleneik. Megerősítik, hogy a finn hadsereg balszárnya az északi arcodalom visszafoglalta az egész norvég határral szomszédos területet Nautsitól Petsamoig. Mint a Havas Iroda Londonból jelenti, az angol és francia kormány folytatja fáradozásait Finnország megsegítésére abban a mértékben, amint a Németország ellen folytatott harc azt megengedi s kézen fekvőnek látszik, hogy kitartanak a finnek megsegítésére irányuló szándékuk mellett. Párizsból jelentik: Január generális a finn csapatok segítségére sietett és a francia haditudósítók jelentései szerint 40 fokos hideg és a nagy hóviharok teljesen megbénítják a gépesített szovjet csapatok működését és nagyon megnehezítik az utánpótlást. A katonai szakértők szerint pillanatnyilag az a helyzet, holgy a 36 órás első januári csatát a finnek minden vonalon megnyerték, három helyen szovjetorosz területre hatoltak be, Petsamon és Karélián kívül minden frontszakaszon támadnak, de helyenként szűkiben vannak a muníciónak. Azesti jelentések szerint Sztálin Stern tábornokot, akit csak néhány napja rendelt ki a hadműveletek vezetésére, szintén levágatta, úgyhogy a háború megkezdése óta negyedszer fogják kicserélni a legjev főbb parancsnokságot, s ezt a francia—angol szövetség óriási bizonyító ténynek mondják. A Jourban Léon Bailley visszatér arra a kedden már vázolt ötletére ,hogy a szövetségeseknek támadóan kellene fellépniük a Fekete-tengeren a kaukázusi orosz olajmezők elpusztítása és az Oroszország távoli vidékeire menő kőolajszállítmányok megakasztása céljából. Bailley új cikkének címe «А kaukázusi akció — A kőolaj a háború és a mezőgazdasági termelés lelke. A cikk kiemeli, hogy milyen életfontosságú szerepe vann a kőolajnak a teljesen gépesített orosz mezőgazdaságban. A Figaro is erélyesen követeli, hogy indítsanak hadműveleteket Oroszország ellen. Ez a lap azonban azt akarná, hogy a szövetségesek a legfelső északon támadják meg a szovjetet. I ! • Ribbentrop és Molotov újabb találkozásáról írnak Londonban és Párizsban A Messagero, a Popolo di Roma, valamint a Popolo di Italia ma reggel is visz,szatérnek annak a szovjet információnak az ismertetésére, amely szerint Sztálin kétszázezer német mérnököt, technikust és szakembert hívott meg Szovjetoroszországba. A Messaggero szerint jóllehet német részről hivatalosan megcáfolták ezt az óriási számot, a tényt magát azom,ban a német kormány sem cáfolta meg. Ebből Párizsban és Londonban arra következtetnek ,hogy valóban igaz a nagyszabású német—orosz együttműködés. Angliában — írja a Popolo di Roma és a Stampa — attól tartanak ,hogy Szovjetoroszország Valóságos német kolónia lesz. Ezzel kapcsolatban Londonban és Párizsban biztosra veszik, sőt moszkvai jelentések is megerősítik, hogy Ribbentrop német külügyminiszter és Molotov a közeljövőben újból találkoznak. Németország semleges marad a finn konfliktusban Berlini. Csak most hangsúlyozták illetékes német helyen, hogyha angol és francia támaszpontokat létesítenek Északeurópábanez a súlyos jelentőségű tény lenne. Szerdán este az idézett illetékes hely ismét nyilatkozott a külföldi sajtó képviselői előtt és újból kiemelte Németország változatlanul semleges álláspontját a finn viszály dolgában. Hangsúlyozzák, hogy Németország megőrzi a finnn—orosz konfliktusban teljes semlegességét. Németország nem támogatja egyik felet sem és egyik fél sem fordult támogatásért Németországhoz. Ez az illetékes helyen adott nyilatkozat fedi azt az álláspontot, amelyet mind a német sajtó, mind pedig minden illetékes német hely újra meg újra hangoztatott a finn viszály kitörése óta. Kétmilliós közelkeleti hadsereget akarnak felállítani a szövetségesek Brüsszelből jelentik. A Vingtieme Liede különtudósítójának jelentése szerint a nyugati szövetséges hatalmak nagy katonai előkészületeket tesznek a Közel-Keletem Weygand tábornok vezetésével másfél- kétmilliós hadsereget akarnak itt felállítani nemzetközi csapatokból. Szíria és Libanon területén már több mint félmillió francia katona gyűlt össze színes csapatokból és az Idegen Légió tagjaiból. Angol részről főleg indiai csapatokat oszítanak be ebbe a nagy nemzetközi hadt seregbe. Hadműveletek megindítását sürgeti a francia sajtó a szovjet ellen Párizsból jelentik. A francia lapok hatalmas címbetűkkel köztik azt a hírt, hogy Angliában újabb kétmillió újoncot hívtak be. Osborús felhatalmaszást keérnek Rooseveltnek Washingtonból jelentik: Roosevelt elnök a képviselőház elnökéhez intézett levélben kéri, hogy a kongresszus haladéktalanul szavazzon meg a június 30-án végződő költségvetési évre 271.999.523 dollár póthitelt, hogy tiszteletben tarthassák, megóvják és életbeléptessék az Egyesült Álllamok semlegességét és megerősítsék a nemzetvédelmet . Charles Edison tengerészeti államtitkár Bankhead képviselőházi speakerhez intézett levelében arra kéri a kongresszust, hogy Roosevelt elnöknek háború idejére szóló hatalmat adjon hajóépítésre, nyersanyagok beszerzésére és üzemek igénybevételére vonatkozólag. Edison utal arra ,hogy ilyen rendkívüli hatalmat Wilson elnök is kapott 1917 márciusában. Belgrádi Mr Csáky külügyminiszter és Ciano gróf találkozásáról Csáky István gróf külügyminiszteri küszöbön álló olaszországi utazásáról az egész olasz sajtó melegen emlékezik meg. Hír szerint a külügyminiszter egy hetet tölt San Remoban. A Corriera de la Sera hangsúlyozza, hogy Csáky István gróf látogatása magánjellegű lesz ugyan,,, de nem tartják kizártnak, hogy hivatalos olasz személyiségekkel is találkozik. Alap utal Csáky gróf legutóbbi beszédére és megjegyzi, hogy Magyarország a mostani kényes helyzetben is töretlen bizalommal tekint Róma felé. A belgrádi lapok ugyancsak meleg hangon foglalkoznak a magyar külügyminiszter olaszországi utazásával. A Politika értesülése szerint Csáky gróf elsősorban Ciano gróffal fog találkozni. Tudni véli a lap, hogy a tárgyalásoki rendjén szerepel a Kárpát-medence, valamint a magyar—román viszony kérdéssé is. Olaszország sohasem fogja megengedni, hogy az oroszok átlépjék a kárpáti szorosokat Rómából jelentik. Valamennyi olasz lap megemlékezik Csáky István gróf külügyminiszter olaszországi utazásáról. Római körökben azt mondják, hogy a dunai éss a balkáni kérdés tárgyalása döntő stádiumba juthat. Olaszország álláspontja itt egészen világos. Minden érdekli, ami a Dunamentén és a Balkánon történik és történhetik. Olaszország félhivatalos külpolitikai hetilapja, a Relazioni Internazionali «Róma politikája» címmel összefoglalja Ciano gróf legutóbbi nagy beszédének lényegét és megállapítja, hogy Oroszország belekeveredett egy hosszú és sötét ügybe, melyből — nem lehet tudni — hogyan kerül ki. Biztosra vehető azonban, hogy a bolsidriiki propaganda később megerősödik Délkeleteurópában és Moszkva tevékenysége a dunai és balkáni vidékre fog irányulni. Egészen természetes ,hogy ezt a tevékenységet Olaszország nem nézheti érdektelen félként. A három nagy Földközi-tengeri félszigetet, az olasz, az ibériai és a dunabalkáni félszigetet a civilizáció és a sors közössége köti össze, amelyet ugyanaz a tenger határoz meg. Ha a három félsziget közül bármelyiken gyökeret verhetne a bolsevizmus, ezzel az egész Földközitenger vidéke el volna árasztva. Ezért mondotta ki a fasiszta nagytanács december 7-én, hogy mindaz, ami a Dima-Balkán terén történik, közvetlenül érdekli Kötött kabátokat, meleg alsókat, kesztyűt, sálat, kötött blúzokat, kombinéket és női nadrágokat jó minőségben és olcsón a KOKRON kötöttárú szaküzletben vásárolhat