Vásárhelyi Uj Hirek, 1940. január-március (2. évfolyam, 1-72. szám)

1940-01-28 / 22. szám

Tárgy. kiirtása. fejd vártá­sferétől ki termő szőlőfajták Hirdetmény Értesítem a szőlőtermelő közönséget, hogy az 1938. évi XXXI. t.-c. 27. paragra­fusa és a 851.000—1938. F. M. rendelet 78 paragrafusának értelmében a közvetlenül termő (Direkt) amerikai fajtákkal (Othel­lo kivételével, Noah, Delaware, Százszoros Izabella, Trimumph) telepí­tett szőlőket 1941 év végéig ki kell vágni, vagy átoltatni). Hódmezővásárhely, 1940. január 17-én. Dr. Beretzk zk. polgármesterh. Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonok, jóbarátok és ismerősök, kik felejthetetlen halottunk, id. Tóth Lajosné Klebniczki Mária elhúnyta alkalmával részvétnyil­­vánításukkal mély fájdalmunkon, bármilyen módon enyhíteni igye­keztek, fogadják szívből jövő há­lás köszönetünket. Külön is kö­szönetet mondunk Dr. Kékén András alesperes úrnak gyönyö­rű gyászbeszédéért és László Mihály kántor úrnak szép énekei­ért. id. Tóth Lajos és családja Köszönetnyilvánítás Mindazok, kik kedves halottunk Schmidbauer Tibor folyó hó 24-én történt temetésén megjelentek, vagy részvétnyilvá­nításukkal bármiképen is felke­restek, hogy mélységes bánatun­kat enyhítsék, ezúton mond há­lás köszönetet a gyászoló család­­ ! Hirdetmény Másolat: 8434-1—*alisp. 1939 szám. A Körös—Tisza—Marosi Ármentesítő Társu­lat által kérelmezett kardoskúti csatorna és műtárgyai engedélyezése tárgyában a gyulai m. kir. folyammérnöki hivatal mint hatósági szakértők 1287—1939 sz. vélemé­nyét beterjeszti. Mielőtt a Körös—Tisza —Maros Ármentesítő Társulat által léte­síteni szándékolt fentjelzett víziművek en­gedélyezése iránt érdemlegesen határoz­nék az 1885. évi XXIII. t.­-c. 74. szakasza alapján bemutatott s a hatóság szakér­tők által nem kifogásolt műszaki terve­­zetnek 1940 évi január hó­­29 napjától kezdődőleg 1940 évi február hó 27. nap­­­jáig terjedő 30 napi határidőben Hódmező­vásárhely thj. város közházánál leendő közszemlére tételét elrendelem és ezen intézkedésemről az általam feltírt szám alatt egyidejűleg kibocsájt­ott hirdetmény közlése mellett a Körös—Tisza—Marosi Ármentesítő Társulat Szentesen és Hód­mezővásárhelyen, a m. kir. folyammérnöki hivatal Gyulán, Hódmezővásárhely thj. vá­ros polgármesterét és mérnöki hivatalát és a Város­­elöljáróságát és az ő útján az összes érdekelteket oly figyelmeztetéssel értesítem, hogy mind­en a tervezetre vo­natkozó nyilatkozat az érd­ekeltek által a közszemlére íteli idő alatt hozzám nyúj­tandó be, egyidejűleg megkeresem Hódme­zővásárhely thj. város polgármesterét, hogy az általa egyidejűleg kibocsátott hirdet­ményt az 1885. évi XXIII. t.­c. 74. szaka­szának értelmében a hatóság területén ha­ladéktalanul tegye közhírré és a tervezett közszemlére tételről szokásos helybeli hir­detésben kívül az iratokhoz csatolt kimu­tatásban felsorolt érdekelt birtokosok, vagy azok képviselőit egyenként külön­­vétív, vagy postai úton feladóvevény mel­lett értesítse és ennek megtörténtét hoz­zám megküldendő hatósági bizonyítvány­nyal igazolni szíveskedjék. Mivel a Körös —Tisza—Marosi Ármentesítő Társulatot Szentes és Hódmezővásárhelyen, a m. kir. folyammérnöki hivatalt, Gyulán, Hódme­zővásárhelyen thj. város polgármesterét és mérnöki hivatalát és a város elöljáró­ságát és az ő útján az összes érdekelteket jelen határozattal értesítem. Szentes, 1940. évi január 8-án. Olvashatatlan aláírás, alispán­. A másolat hiteléül Hajósi István v. közig. leadó. ÚJHÍREK (Telefons­zám: 38.) 1940. január 28., vasárnap ЪМаА****** ’-, ‘f KUN DOMOKOS. Л T Jibpfnta/wre it! RÁDIÓ Vasárnap, január 28. 8.00: Hanglemezek, hírek. 9.00: Görög­­katolikus istentisztelet. 10.00: Egyházi ének és szentbeszéd a belvárosi plébániatemp­lomból. 11.15: Evang­élikus istentisztelet. 1­­.20: Időjárás. 12.30: A Budapesti Hang- Hverseny Zenekar. 1.45: Hírek. 2.00: Hang­lemezek. 3.00: Gazdasági tanácsadó. 3.45 A «Ganz» énekkara hangversenye. 4.50 Nagy Dénes dr. közművelődési előadása. 51.15: Szerenádok fuvolára és kürtre zon­gorakísérettel. 5.40: Hazánk jótevői a pár­pai trónon. Felolvasás. 6.10: Farkas Béla cigányzenekara muzsikál. 7.15: Hiek. 7.25 Sporteredmények, hanglemezek. 7.50: Ber­lini levél. Felolvasás. 8.10: Hangképek a Főméltóságú Asszony «A magyar művér szélért» című febr. 1-i operaestélyének elő­készületéről. 8.40: Hanglemezek. 10.10: A Melles Béla zenekar műsora. 11.20: Muzsi . Elek cigányzenekara muzsikál, hírek. Budapest Щ. 11.00: Lakatos Flór­ és fia cigányzenekara. 12.05: «Levente rádiós­­félóra». 3.05: Szalonötös. 6.25:: «Egy város eltűnik» Thurzó Gábor előadásai 8.25: Bárány Sziszi hegedűs zongorakísérettel. 8­.55: Filmdalok és táncszámok hanglemezr­­ől. 9.35: Időjárásjelentés. Hétfő, január 29. 61.45: Ébresztő, torna, hírek, hanglemezek. 10.20: Szentgyörgyi Elvira felolvasása. 12.00 Harangszó, időjárás jelentés. 12.10: Lovászi Ferenc cigányzenekara játszik, közben hí­­rek. 1.50: Beszkárt zenekar. 2.30 Hírek. 31.00: Piaci árak. 4.15: Diákféló­ra. 5.15: «Az orbánc». Egészségügyi előadás. 5.55: Zsögön Lenke énekel zongorakísérettel. 3­.00: Javul-e a munkásember sorsa. Felol­vasás. 6.25: A rádió szalonzenekara játszik. 7.40: «Az aranyember» Felolvasás. 8.10: Operaházi zenekar hangversenye. 10.10: Pertis Jenő cigányzenekara muzsikál. 11.00 Hírek. 11.25: Magyar és külföldi táncle­me­zek, utána hírek.­­ Budapest II.. 6.45: Német nyelvoktatás. 7115: Magyar nóták és csárdások hangle­mezről. 8.25: Sőtér István előadása E.T.A* Hof Imáimról. 8.55: Szórakoztató hangle­mezek, utána időjárásjelentés. Kedd, január 30. 6.45: Ébresztő, torna, hírek, hanglemezek. l€j.20: Molnár János felolvasása az ifjúság , neveléséről. 10.45: Divattudósítás. 12.00: Harangszó, időjárásjelentés. 12.10: Bachr­mann Géza hegedül zongorak­í­séret felé. 12­.40: Hírek. 12.55: Szomolányi János az Operaház tagja énekel zongorakísérettel. 12.30: A rádió szalonzenekara hangveareei­­nje. 3.00: Piaci árak. 5.15: Géczy Barnabás zenekarának tánclemezei. 5.50: Bartos De­zső dr. ezredorvos előadása a totális hábo­rúról. 6.15: Bura Sándor cigányzenekara játszik. 7.25: «Nálunk vidéken». Felolvasás: 7Ц0: K. Füzesséry Mária zongorázik. 8.10: «Handa-banda». Operett 5 felvonásban. Közvetítés. 11.30: Balázs Kálmán cigány­­zenekara muzsikál. Budapest II.: 5.15: Mezőgazdasági félóra. 1­.45: «Kárpátaljai havasok». Felolvasás. 7.15: Magyar és külföldi tánclemezek. 8.00 Hírek. 8.25: Az 1. honvéd gyalogezred ze­nekara játszik.­­ Szerda, január 3. 6.45: Ébresztő, torna, hírek, hanglemezek. 10.15: Gyermekdélelőtt. 12.00: Harangszó, Idő­járás jelentés 12.10: Hanglemezek.1.30: Rácz Zsiga cigányzenekara játszik. 3.00: Piaci árak. 4.15: Diákfélóra. 5.15: A rádió szalonzenekara játszik. 5.45: «Iparoktatá­sunk szervezete és célkitűzései». Előadás. 6.20: Valakit elkap a gép. Elbeszélés. 6.50: Bercsényi Irén és Gáspár Ilona cimbalom­kettőse. 7.25: Horti Lajos magyar nótákat énekel. 8.10: A müncheni filmharmoniku­sok hangversenye. 11.20: Karina Simi ci­gányzenekara muzsikál. Budapest Ц.­ 6.50: Olasz nyelvoktatás. 7.30: Négerek Amerikában. Előadás. 8.25: Magyar és külföldi tánclemezek. Csütörtök, február 1. 6.45: Ébresztő, torna, hírek, hanglemezek. 10.20: Somlay Károly elbeszéléseiből fel­olvasást. 12.10: A rádió szalonzenekarai játszik. 1.30: A 2. honvéd gyalogezred ze­nekara hangverse­nyez. 3.00: Piaci árak. 4­.15: Hanglemezek. 5.15: Mezőgazdasági előadás. 5.45: Hanglemezek. 6.50: Ádám Piri sanzonokat énekel zongorakísérettel­. 7.25: Hangképek a téli nemzetközi sport­játékokból, beszél Pluhár István. 7.50: Hanglemezek. 8.10: «A szókimondó asz­­szonyság». Vígjáték 5 felvonásban, előjá­tékkal. 10.10: Oláh Kálmán cigányzenekara muzsikál. 11.25: Hanglemezek. Budapest II.. 5.15: Hanglemezek. 5.45: Angol nyelvoktatási. 8.50: Magyar és kül­földi tánclemezek. Kerékpárt, varrógépet, a­­refill villanyt, rádiót UILaUN­ adok és felelősséggel javítok. Tel.: 288 Paksi István műszerész, KINIZSI­ UTCA 20. Péntek, február 2. 8.00: Ébresztő, hanglemezek. 10—11.10: Egyházi ének és szentbeszéd a budavári koronázó főtemplomból. 11.15: Egyházi ének és szentbeszéd a Rózsák­ terén lévő görög katolikus magyar plébániatemplom­ból. 12.30: Operaházi zenekar hangverse­nyezi. 2.00: Magyari Imre és cigányzene­­kara játszik. 3.00: Tarka gyermekdélután. 3.35: A rádió szalonzenekara játszik. 4.30: Clementis Ervin dr. előadása «Utiképek a Keleti-tengerről» címen. 5.15: A Zene­művészeti Főiskola hangversenye. 6.15: Tánclemezek. 6.30: Macskák és cicák. Fel­olvasás. 730: «Pillangókisasszony» Az Ope­raház előadásának közvetítése. 11.20: Toki- Horváth Gyula cigányzenekara muzsikál, Cselényi József énekel. Budapest II.: 11.15: Szórakoztató hang­ 6.00: A Zeneművészeti Főiskola hangver­senye, II. rész. 7.30: Hegylakó ruszin tör­zsek. Előadás. 8.25: Tánctemezek. 9.00: Országos Postászenekar hangversenyez, 10.05: Farkas Jenő cigányzenekara muzsi­kál. Szombat, február 3. 6.45: Ébresztő, torna, hírek, hanglemezek. 10­.15: Ifjúsági rádió. 10.45: Mit nézzünk meg? Felolvasás. 12.10: Steller Mária ma­gyar nótákat énekel, kíséri Lakatos Gyula és Lakatos Vincze cigányzenekara. 1.30: Hanglemezek. 2.30: Hírek. 3.00: Piaci árak. 4.20: «Felszakad a köd». Felolvasás. 5.15: Vidám népi játékok és népdalok kórusfel­­­dolgozásban. Iskolák és ifjúsági alakulatok közreműködésével. 6.45: Lamadin Emi zon­gorázik. 8.00: Közvetítés a csepelszigeti nagyadótól.­­ Hangfelvétel. 8.20: «Vidám NAPOLCSIBÉN már előjegyezhetők­ a BAROMFIKELTETŐ KÖZPONTBAN Városi bárház APRÓHIRDETÉSEK ________díja 12 szóig 50 fillér.________ Használt és jó állapotban lévő­­ és fél­pengős és egyéb különféle jó könyve­ket és jó folyóiratokat veszek minden mennyiségben Hódi Pál­ utca 6. Kárpitos. _____________________________624 Nagy mangalica fajta, igen szépen fejlett választási malacok vannak eladók Kinizsi-utca 2/b. szám alatt.______ 623 Jólfőző mindenest keresek Ber­zsenyi-utca 4/a. szám alá.__ _ 622 Egy fiatal kisfiús tehén eladó,,Ért.: Hős Pálné, Szentesi-útféli tanyáján., 621 Keresek megvételre 15 kis hold kö­rüli tanyás ingatlant lehetőleg kövesúthoz közel készpénzfizetés mellett. Ért. dr. Molnár László ügyvéd, Petőfi­ utca 23. sz. alatt.___ 627 Iparművészeti munkák, ágyterítő-, függöny összeállítását, díványpárna manti­­rozását, lámpaernyő babák készítését ol­csón vállalom. Kincses Ica, Károlyi­utca 33. sz._____ 617 Egyházhely­et keresek megvételre. Ér­tesítést kérek Lázár­ utca és zöldségpiac­­sarok élelmiszerüzletbe Bódihoz. 630 Egy szoba konyhás lakást mellékhelyiség­­gel keresek bérbe. Kinizsi-utca 14. Jó csongrádi bor kapható Tükör-utca 34. Vitéz Szabónál­ _______________531 Iskolásoknak aktatáskáját vagy bö­­röndjét leszerelhető hátasra 5 perc alatt felszerelt Hegedűs böröndös. Ó-temp­­lombazár. Keveset használt modern gyermekko­csit keresek megvételre. Címet a kiadóba kérek. Koszorú, fátyol, új fehérbundák kölcsön kaphatók Zrinyi­ utca 62. szám alatt. Bútorozott szoba, különbejáratú, iro­­dának is alkalmas, kiadó Andrássy­ utca 22. földszint. 610 Női jelmez kölcsön kapható vagy el­­adó Horthy Miklós út 76. szám. 620 Bérestanyást keresek lehetőleg ka­­nászfiával Szentesi utca 66. szám alá. — Ugyanott megvételre keresek nagyobb ha­rangjárgányt. ___________ 618 fedeztetek 582 Engedélyezett bikámmal Rákosi Jenő utca 28. HASZNÁLT ÍRÓASZTALT keresek meg­vételre. Cím: a kiadóban. Opel autók képviselete és Ierakata Andrássy-utca 26. — Raktárunkban minden típus megtekinthető. — Díjtalan bemutatás és próbaút. Kapható minden alkatrész. Hóláncok, hűtő­­takarók minden színben. Szivacsok, szarvas­­bőrök legolcsóbban. Teherautók is kap­hatók. 5*75 Sürgősen eladó Pálffy-utca 17. számú ház. Érdeklődni lehet Pálffy-utca 32. sz. alatt_____________________________605 Eladó földek és házak: Gorzsán 150 hold tanyával, ártézi kúttal, ugyanott. 10 hold tanya nélkül. Makói-úton 80 hold tanyáv­al. Erzsébeten kétszer 25 hold ta­nyával 9 hold tanya nélkül. Szerháton 36 hold tanyával, 15 hold, 13 hold tanyával, 20 hold tanya nélkül. Kopáncson 38 hold tanyával, 20 hold, 10 hold, 2 és fél hold, 1 és fél hold tanya nélkül. Répásháton 0 hold tanyával, 3 hold tanya nélkül. Tég­láson 28 hold tanyával. Bodzáson 18 hold tanyával. Kutasi-úton elsőrendű prima 2­ és fél hold tanya nélkül. Oravecz-féle föld­ből a városhoz 3 km-re 10 hold tanyával; holdja 350 pengő. Szigetben 6 hold szántó minden elfogadható árért sürgősen eladó. Csomorkányon 28 hold föld tanyával 14 ezer pengőért, 10 hold, 5 hold, 2 és fél hold tanya nélkül. Kincses nyomáson 7 hold tanyával. — Házak a város minden részében kedvező fizetési feltételek mellett nálam beszerezhetők.­­5020 pengő magán­pénzt kisebb tételekben kihelyezek, úgy­­szintén váltós kölcsönt még aznap folyó­­sittatok. Házak 610 pengőtől kezdve egész 40 ezer pengőig kaphatók Eberhardt trak­tor és fogatos ekék kaphatók. Értekezni lehet Andrássy­ utca 24. szám vagy telefo­non 495. 492 Észak utca 49. számú ház és Kenyerepar­­ton 325 négyszögöl föld sürgősen eladó. Értekezni a fenti szám alatt. 629 Vásárhelyi UJHÍREK politikai napilap. Megjelenik hétfő kivételével minden reggel Felelős szerkesztő: IFJ. SZATHMÁRY JÁNOS. Felelős kiadó: IFJ. DURA LAJOS. Nyomatott: ifj. Dura Lajos könyv­nyomdájában, Hódmezővásárhely Ferenc József-sugárút 11. Telefon: 38. Lakodalmi meghívót olcsón és gyorsan készít Ifj. DURA LAJOS köny­vnyomdája, Tárkin­y-palota. farsang a Telefonhírmondóban 40 évvel ezelőtt­. 10.05: Közvetítés a Vitézi bábról. 10.30: Színes farsangi tánclemezforgatag. Budapest II4. 5.50: A Szociális Misszió Társulat előadása. 6.45: Mezőgazdasági fél­óra. 7.15: A Székesfővárosi Tűzoltózene­­kar hangversenye. 8.25: Hanglemezek.

Next