Vásárhelyi Uj Hirek, 1940. április-június (2. évfolyam, 73-146. szám)

1940-05-09 / 104. szám

4. oldal UJHÍREK (Telefonszám: 38.) 1940. május 9., csütörtök. (Regény a vásárhelyi betyárvilágból) (E8) Írta: FEKETEVÁRY SÁNDOR Leírása tehát elég érdekes adalék a kiterjedt Rózsa Sándor irodalomhoz, mert hiszen annak tollából eredt, aki­­hiteles szemtanú volt és­­ hiteles költő.­­­­ A 48-as átalakulást megelőző idő­ben két párt tusakodott egymással .Vásárhelyen és a vármegyében is: a földesúri, konzervatív, vagy »ud­­®ari» párt és a szabadelvű párt. Az előbbi ült a hatalomban, az utóbbi pedig ellenzék volt. A 48-as vihar hirtelen megváltoztatta a hatalmi vi­szonyokat. A vármegyei tisztújítás­­nál a szabadelvűek jutottak többség­ihez. Vásárhelyen egy hevenyészett népgyűlés 1848 március 20-án, a mos­tani Szabadság-téren kikiáltotta az egyenlőséget. A napot nagy ökörsü­téssel ünnepelték meg.­­ A lelkesedés nagy és általános idolt.­­ Maga a megye is eltért a törvé­nyektől, amikor a tisztújító gyűlésre, amelyet Vásárhelyen tartottak, a megye egész lakosságát meghívta. Ekkor lett másodalispán a későbbi országgyűlési képviselő, Török Bá­lint. Alszolgabirák Kovács Ferenc, Szomor Imre. Másodaljegyző Szilá­gyi Virgil, számvevő, majd a város polgármestere Szabó Mihály, fő­ügyész Kovács Károly, alügyész Gencsi Imre, táblabírák Kaszap Mi­hály, Kiss Dániel, Szomor József, Szomor Lajos és Gaál Dániel refor­mátus lelkész. Egyelőre a legnehezebb feladat a szomszédságban dúló rácok meg­­zabolázása volt. Szemere belügymi­niszter Csernovits Péter temesi főis­pánt, a vásárhelyi gimnázium egy­kori növendékét nevezte ki kor­mánybiztosnak azzal a feladattal, hogy a rácok ellen hadat szervezzen. A törvényben elrendelt nemzetőr­ségen kívül Vásárhely hamarosan négy század önkéntest adott és in­dított útnak Nagybecskerek felé. A szervezés munkáját Kovács főszol­gabíró végezte el. A város hatósága nagy buzgalommal gondoskodott az ideszállásolt ezredek ellátásairól is. A várost sáncokkal vették körül, miután a srácok már Szeged és Makó alatt voltak. Nyugatról a Windisch­­grätz szorongatta az országot, Er­délyben pedig az oláhok támadtak fel a magyar ellen. Lakásberendezés­ és ipari vásár péntek­en, Ю-én pyflik­ meg Vötaörldaait tartsa fenn! ■SASOKB Egy arcbőre van! Vigyázzon rá! Használja és széppé varázsolja a Valódi Havasi Ецорйг-Сгёт. Száraz 1 *60 P, zsíros 1*80 P. Havasi Stopár @rím-szippan 90 fillér foup Béla drogériájában. NAPOSCSIBÉK már előjegyezhetők­ a baromfikeltető központban _______Városi bérház (alagsor)______ Kerékpárt, varrógépet,­­ Un­ió villanyt, rádiót UILOUN­ adok és felelősséggel javítok. Tel.: 288 Paksi István műszerész, KINIZSI­ UTCA 20„ Gyeptelep kocsisokat felvesz és gttdztráló embereket köbméterre Névnapra, születésre, eljegyzésre bőr böröndöt, retik­ült pénztárcát a készítőtől HEGEDŰSTŐL (Ó-templombazár) !­­ LEfllobb rendszerű permetezőit olcsón beszerezhetők, részletre is. Hasz­náltak eladók, javíthatók és becserél­hetők. Kölcsöngépek kaphatók. Berta Károly Ennyi-u. 46. Grammofont, és lemezeket az IPARI VÁSÁRON olcsón vehet Hűtés fibmnnel Tanyásbérest keresek béresnek való fiával, vagy általa állítandó béressel június 1-ei belépéssel, Kálvin-tér 3. sz .alatt az emeleten._________160 M banácédem, CVODYSZE­RTARBAN !­r­ássy u. 9. | Megérkeztek a szavatolt minőségű­ ólomzárt takarmányrépa és konyhakerti magvak. Minden mennyiségben beszerezhetők olcsó árakon, előjegyzés nélkül a Bandula-üzletekben • Ifj. Szolga - Andrássy bútorraktárát okvetlen nézze meg -utca 19. sz. dija 12 szóig 51­ fillér. Szoboszlai-u. 13. számú ház el­adó. Értesítést ad: Dr. Seliman Imre ügyvéd, IV., Gr. Csáki Albin-u. 2. sz. (volt Lanc-u.)____________________________183 Lucerna nyári használatra kiadó a városi őrháznál. Ért. Árpád-u. 28._____182 Ügyes fiút kárpitos tanoncnak fel­vesz : Springer Imre kárpitos mester, And­rássy-u 22/a._______________________184 Használt kisfogyasztású, nagyon jó ál­lapotban lévő kisautó olcsón eladó. Megtekinteni lehet Rónai-utca 2/b. (városi bérház II. emelet 11.) Telefon 51.________ Liszter­t kenyeret cserélek bármi­lyen mennyiségben nyári munkásoknak, mezőgazdáknak. Felvilágosítást ad Petrecz László pékmester Kölcsey­ u. 65. sütöde. 175 Simonyi-utca 1. számú ház eladó, mely gazdálkodónak is alkalmas._____________ Lucerna holdszámra kiadó Ért. Széchenyi-tér 18.____________________181 Figyelem! Mindenfajta nyersbőrét hoz­za bizalommal műhelyembe, ahol gyári minőségben minden célra kikészítem. For­­gách timárüzem, Damjanich­ u. 35. sz. 162 Sajáttermésü faj bor olcsón kapható Gyulai­ utca 35. Sibán József házánál. — Törzskönyvezett fajtiszta angóra nyu­­lak ketrecestől és egy farkas fajkutya olcsón eladók, férfi divatingeket, női kelengyéket olcsón készítek üzletbe is Baginé.__________________________168 Sport gyermekkocsi olcsón eladó Csík.u. 6._____________________________ Jó zamatú, sajáttermésű borok az ün­nepekre olcsón kaphatók literes tételekben is Dánia u. 50. szám alatt.____________167 Sürgősen eladó földek és házak a nyomáson, prima tanyával a városhoz 5 km, 8 h príma, tanyával Mártélyfekete­­halmi iskolánál 4 h, Csomorkányon 10 h prima, Kutasiütőn 7 km 5 h és 1 és fél h. A makói nyomáson 1 nyomási föld, Répás­háton 10 hold föld gyümölcsössel ked­vező fizetési feltételekkel sürgősen eladó. Kutasi­ úton 6 h tanyával. Szerháton 36 h, 30 h, Ю h tanyával, 2 h tanya nélkül. Há­zak a város minden részében 600 pengő­től felfelé kedvező fizetési feltételek mel­lett, 17 ezer pengő magánpénz kisebb té­telekben is kihelyezek. A fel nem sorolt kisebb és nagyobb ingatlanokat irodám díjmentesen felvilá­gsítja és bemutatja. — Sürgősen eladó 17 h prima föld a város­hoz 7 km re. Ért. Andrássy­ utca 24 sz. Telefon 495.________________________ Sóstóparti szélmalom 2 és fél hold földdel, tanyaépülettel együtt kedvező fizetési feltételek mellett jutányosan eladó. Cím a kiadóban:____________668 Magányos idősebb asszony lakást, kosztot kap házi dologért. Saentesi­ u. 28. szám._________­_________161 Egy jóhangú hegedű eladó, Szőlő­utca^ 2/a._____________________________ Kinizsi-utca 1. szám alatti bérházban, 3 szobás, emeleti, utcai fürdőszobás, össz­komfortos lakás folyó év május 1-re kiadó. Ugyanott a Deák Ferenc­ utcai részen egy utcai üzlethelyiség kiadó. Ért. a tulajdo­nosnál_______________________________ Sürgősen eladó házak és földek város alatt 34 h nagy tanyával, ártézi kúttal 600­0 holdra, erzsébeti­ úton 24 b, 15 ezer pengőért, mely évi 62 mázsa bú­záért van kiadva, 4 ezer pengővel átve­hető, erzsébeti­ úton (Tanya 618 szám) 23 hold prima föld olcsó árért, Csomorkányi úton 23 h 8 ezer pengőért, Szerháton 50, 30, 20, 10, 8 h, kövesútra reggel 57 h, 600 P holdra, a vasútállomás közelében 7 és fél h nagy gyümölcsös kerttel, a város szélébe 18 és 14 h, a Kutasi-úton 6, 5, 3 h a kövesútra veggel. Síkba 13, dűlő 2 és fél h prima föld olcsón, Hódtóban 6 h, melyben 2 h lucerna van épülettel 1000 P holdja, a Szegvári-úton 4 h, Vöröshalom­­dűlőben 12 h olcsón, Szerháton 4 és 2 h, Aranytemető-nyomáson 2, félnyomási és 3700 n-el olcsón, a szentesi­ nyomáson 1 nyomási, a város alatt 1 h szőlő és gyü­mölcsös. Házak a város minden részében kedvező fizetési feltételek mellett sürgősen eladók. Bárány-u 3, Jókai-u. 83, 111, Rá­­rósi-u. 6, Görbe-u. 56, Imre-u. 17 és 11. sz. Pál-u. 48, 57, Kisfaludi-u. 59, Simonyi-u. 25, Makói-u. 54, Észak-u. 40a, Kálmán-utca 7, Királyszék-u. 51, Lévai-u. 4a, Bartóki-u. 9, Bem-u. 16. két részben is. Rákóczi-utca 72, Fáncsi-u. 20, Kigyó-u. 21a, Tuhutum-u. 16, Juhász Mihály-u. 13, János-u. 6, Csillag-u. 59a, Pál-u. 1, Rákosi Jenő-u. Ért. Csorba, O. F. B. ingatlan irodában, Deák Ferenc-és Szegfű-u. sarok.____________________ Férfi és női övek 60 fillértől Hegedűs böröndöstől Ó-templombazár. Vásárhelyi UJHIREK politikai napilap. Megjelenik hétfő kivételével minden reggel Felelős szerkesztő: IFJ. SZATHMÁRY JÁNOS. Szerkesztő: BALOGH JÓZSEF Felelős kiadó: IFJ. DURA LAJOS. Nyomatott: ifj. Dura Lajos könyv­nyomdájában, Hódmezővásárhely Ferenc József-sugárút 11. Telefon: 38. Ne hanyagolja el házatáját! — mert fillérekből újjáalakíthatja, ha mint, melléül, lesléhárul legnagyobb választékban Mártonnál szerzi be. Kálvin-tér, „Nemzeti Takarékosság“ bevásárlási helye. —SZABADKÉZBŐL— eladd a Kinizsi­ utca 1 sz. bérház (esetleg földért is elcserélhető) Közvetítők kizárva. Értekezni naponta 11—12 között ugyanott a tulajdonosnál, vagy ifj. Szathmáry János építési iro­dájában, Hódi Pál­ u. 1. I. em. 2. Telefon: 2—15. Hódmezővásárhely thj. város _____ polgármesterétől. 1984—1940. polgm .sz. HIRDETMÉNY A m. kir. kereskedelmi és közleke­désügyi miniszter úr 31695—la. 940. számú rendelete alapján a kamilla­szedéssel válogatással, rostálás­sal és szárítással kapcsolatos ipari munkálatok az alábbi vasárnapokon egész napon át végezhetők. Ezek a vasárnapok: 1940. évi május hó 12-e, 19-e, 26-a, valamint június hó 2-a, 9-e, és 16-a. Hódmezővásárhely, 1940. évi ápri­lis hó 29-én. Endrey sk .polgármester. Műhelynek tágas helyiséget keresek, lehet esetleg két, vagy három he­lyiségből álló lakás is. Erdei Sán­dor nyomdászmester, Szent Imre herceg u. 1. szám.

Next