Vásárhelyi Uj Hirek, 1940. április-június (2. évfolyam, 73-146. szám)
1940-06-09 / 129. szám
fin lilal ..................................... Porkoláb Ferenc szikvízgyárra és borkereskedése Horthy Miklós út Telefonjaiém: 250 t Nyugati, északnyugati szél, felhőátvonulások. Több felé, elsősorban a délutáni órákban záporeső és zivatar. A hőmérséklet kissé emelkedik. ÚJHÍREK (Telefonszám: 38.) 1940. június 9., vasárnap. A Leánygimnázium tomaünnepélyét bizonytalan időre elhalasztja • Kormányzó-gyűrűs doktorrá avatás Varga Anikó, Varga Dezső gimnáziumi igazgató leánya, a budapesti ref. Baár Madas leánygimnázium tanára a szegedi Ferenc József tudományegyetem bölcsészeti karán doktori szigorlatot tett summa cum laude fokozattal. A szigorlat végezetével a vizsgálat elnöke tudtára adta az új doktornak, hogy a bizottság fennálló feltételek alapján egyhangúlag javasolja kormányzó-gyűrűs doktorrá avatásra. A Jézus Szíve Szövetség Leány- csoportja június 9-én délután fél 6 órakor tagavatást tart a Szent István-templomban. Utána a Szent István Kulturházban díszgyűlés, melyen P. Fábry S. J. ünnepi beszédet mond. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit Vezetőség. — Gyászhír. Medgyaszai József 73 éves torában meghalt. Temetése 9-én délután 2 órakor lesz a III., Szék-utca 6. szám alól a református egyház szertartása szerint az Új Kincses-temetőbe. (Kardos, Jókai-utca). —- Húszmillió pengő értékű német gyümölcskivitelre van kilátásunk- Az idei gyümölcstermés nem ígérkezik valami jónak. Szakkörökben számolnak azzal, hogy a belső fogyasztás emelkedik, de azt hiszik, emellett biztosítani tudják mintegy húszmillió pengő értékű magyar gyümölcs kivitelét Németországba is. A minisztériumban serényen folynak az előkészületek az új gyümölcstermés értékesítésére és ennek megkönnyítése végett a gyümölcsöt fuvardíj olcsóbbítás végett az eddigi tizedik kocsiosztályból a tizennegyedikbe sorozták, ami az áru kilójánál 0.5—2 fillér fuvarköltség olcsóbbodást jelent. — Tornaünnepély. A polgári leányiskola évzáró tornaünnepélyét június 9-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel, kedvezőtlen időjárás esetén 16-án, vasárnap ugyanebben az időpontban az iskola udvarán tartja . A Kocsigyártó Egyesület Szakosztálya 9-én, vasárnap délután 3 órától az Ipartestületben rendes tagértekezletet tart. Elnökség. — »ÖRÖKKÉ« Vasárnapig bezárólag kerül bemutatásra a nagy sikerűim Örökké« a Korzó Moziban. Merle Oberon, Laurence Olivpr és David Nven játsza a főszereepket. •Az érdekes újdonság- bemutató előadásai vasárnap fél 4, 6 és fél 9-kor. — Hétfőn kezdődnek a gimnáziumban az érettségi vizsgák. A Bethlen Gábor református gimnáziumban hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák. A vizsga biztosa dr. Erdős Károly debreceni egyetemi tanár, a kultuszkormány képviselője pedig Bucsi István szegedi nyugalmazott gimnáziumi igazgató. A leánygimnáziumban június huszadika után lesznek az érettségik. — Adományok az árvízkárosultak segélyezésére- Répásházi Olvasókör 5, Sz£, káncsi Olvasókör 19.30, mártélyi iskolák ünnepélyéből 7.34, mártélyi leventék gyűjtése 10.03, Szilágyi Imre áll. tanító 5, Tóásó Ferenc 2 pengőt. — Fűszer és vegyeskereskedők figyelmébe! A Baross Szövetség értesíti a fűszer- és vegyeskereskedő tagjait, hogy a legújabb eladási árakról elkészített árlap elkészült és az a Szövetség hivatalos helyiségében vasárnap délelőtt 10—12-ig és csütörtökön délután 6—8-ig átvehető. Az árlap ára 20 fillér. — Nehéz székelésben szenvedők, különösen azok, akiknek fájdalmas végbélbajok — mint gyulladás, bélrepedés, szűkület, aranyér, sipoly, előesés — teszik az életet kellemetlenné. bélkiürítésüket reggel és este egy-egy negyed pohár természetes ■»Ferenc József« keserűvizzel megfelelően elrendezhetik. Kérdezze meg orvosát ! — Sütőiparosok ipari segédanyagjaikat árusíthatják. A kereskedelmiés iparügyi miniszter a vásárhelyi polgármesteri hivatalhoz leküldte egy konkrét ügyben hozott elvi jellegű döntését. A leirat közli, hogy a sütőiparos a sütőiparra szóló iparengedélye alapján élesztőt, tojást, vajat és tejet árusíthat, mert ezek a sütőipar segédanyagait képezik, lisztet azonban nem adhat el, csak akkor, ha lisztkereskedésre külön engedélyevan. — TORNAVIZSGA A FIUGIMNÁZIUUMBAN. A református fiúgimnázium tornavizsgája 9-én délután 4 órakor lesz az iskola sporttelepén. A hagyományos szép sporteseményre a szülőket és érdeklődőket ezúton is meghívja az Igazgatóság. A Baross Szövetség Fűszerszakoszttálya folyó hó 9-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel az Iparegylet hivatalos helyiségében gyűlést tart a petróleum és tűzifa árának újabb megállapítása tárdógyában. Pontos megjelenést kér Imre Károly alelnök. — A HMTE főrendezőit, összes rendezőit felkérem, hogy vasárnap délután pontosan 2 órára a sporttelepen jelenjenek meg. A fenti időpontra meg nem jelenőket úgy tekintem, hogy tisztségüket tovább betölteni nem óhajtják. Ügyvezető elnök: — Tandíjmentes helyek a felsőkereskedelmi iskolákban A kereskedelemügyi miniszter az 1940—41. tanévben a magyar felsőkereskedelmi iskolák I. évfolyamáigban ötven tandíjmentes helyre pályázatot hirdet olyan négy középiskolát vezett fiú részére, akik a mennyiségtanban és az élő nyelvekben legalább jó osztályzatot nyertek. Azok, akik a tandíjmentes helyeket elnyerik, a tandíjmentességen kívül 120 pengő tanulmányi segélyben is részesülnnek. A kérvények július 31-ig nyújtandók be a kereskedelemügyi minisztériumban. A részletekre vonatkozóan tájékozódni lehet a kereskedelmi és iparkamarákban és a fiú felsőkereskedelmi iskolák igazgatóságainál. — A Gazdasági Egyesület ifjúságának lovasbandérum tagjait kérjük, hogy 9-én, vasárnap délelőtt 10 órára a székház földszinti tanácstermébe fontos megbeszélés céljából jelenjenek meg, s jöjjenek el azok is, akik szeretnének belépni a bandériumba. Vezetőség. — Tizenötnapi elzárás a munkahely elhagyása miatt. Nagyszénáson Bánki Horváth József tanyáján a napokban egyik fiatal cselédje jogtalanul, szó nélkül megszökött. A gazda a csendőröket értesítette a cselédje elűnéséről, akiknek sikerült is előállítaniok a fiatalembert. De másnapra ismét a csendőröknek kellett előkésteni a cselédet, mert ismét eltűnt Bánki Horváth tanyájáról. Most azután az illetékes hatóság az elcsípett legényt tizenöt napi elzárásra ítélte munkaadójától való megszökésért és szolgálati helyének elhagyása miatt. — Református istentisztelet Tegehalmon. Szeretettel értesítem a Tegehalmon és környékén lató testvéreimet, hogy részükre június 9-én, vasárnap délután 3 órakor istentiszteletet tartok. Szeretettel hívok és várok mindenkit. Murányi Árpád református segédlelkész. — HUSZÁROK! A 3-as honvéd huszárok Szegeden 9-én tartják meg az évi szokásos találkozójukat. Indulás Vásárhelyről 9-én, a reggeli fél 7-es vonattal. Lázár Dezső. * A Cichorium Intybus nevű növény. A «Cichorium Intybus» nevű növény gyökere tejszerű nedvet tartalmaz, mely tüstént előbuggyan, mihelyt a gyökeret kettéstörjük. Ez, a már évszázadok óta ismert «inulin» tartalmú nedv segíti elő a gyomornedvek emésztő tevékenységét. Ezért méltán sorolhatjuk a legegészségesebb tápanyagok közé. A pörkölt cikória innulint, ásványi és fehérjeanyagokat, növényi zsírt valamint szénhydátot is tatálnaz. j . — A nagy műsor síken »örökké« ! Merle Oberonnal szombaton fél 9, vasárnap fél 4, 6 és fél 9 órakor a KorzóMoziban! . t * — Az Izraelta Elemi Népiskola évzáró vizsgáit 9-én, vasárnap déllelőtt az iskola termében a következő sorrendben tartjuk meg: 8—10 III— IV. osztály, 10—12-ig az I—II. osztály tanulói vizsgáznak, melyre az szülőket és az érdeklődőket meghívja az iskolaszék. — A Gaddasszonyok Egyesülete évi rendes közgyűlését június 9-én, vasárnap délután 3 órakor tartja az árucsarnoknál levő helyiségében, melyre az összes tagokat szeretettel meghívja az Elnök. Kellő számú résztvevő dijján a gyűlést egy óra múlva megtartjuk. — Tekintettel a nagy filmre, csak három előadás tesz vasárnap a Korzó Moziban. Fél 4, 6 és fél 9 órakor. — Anyakönyvi hírek. Születtek: Burai Terézia leánya Éva, ref. Kiss Imre és Czuczi Erzsébet leánya Jusztina, róm. kát. Kiss János és Dékány Lidia fia Sándor, ref. Dékány Lajos és Smolcz Aranka leánya Mária, Aranka, róm. kát. Nagy István és Papos Gizella fia István, róm. kát. Szuromi István és Szemennyei Julianna fia István ,ref. Molnár János és Zsoldos Etelka fia János, Tibor, ref. Magony Mihály és Adorján Anna Ilona fia Ernő, Péter, róm. kat. — Házasságot kötöttek: Borsi Imre és Nagy Margit, Zajka Sándor, József és Szűcs Ida, Margit, Tóth Sándor és Lakatos Juliánna, Garai Imre és Hős Erzsébet. — Elhaltak: Zsarkó Pál Sándor ref, 51 éves, Magyarutca 5/a. Rádai Ernő ref, 36 éves, Kalap u. 8. Hegedűs Sándor róm. kat., 52 éves, Tanya 1800. Kokovai András, József, róm. kat. 67 éves, dr. Endrei Gyula-utca 9. Nagy István róm. kát. 95 éves, Bélarcikat. 67 éves, dr. Endrey Gyula-utca 9. ma ref, 68 éves, Tanya 16. Zana Menyhért róm. kát. 69 éves, Gábon utca 15. özv. Szabó Imréné Bodrogi Zsuzsanna ref. 70 éves, Gorzsatanya 556. özv. Pető Jánosné Slági Eszter ref., 81 éves, Damjanich u. 88. Terjék Bálint, Imre ref., 3 hónapos Gorzsatanya 421/a. özv. Kerekes Istvánná Lehotai Terézia róm. kát. 59 éves, Nagy Sándor utca 2/b. Szűcs István ref., 40 éves, Szalay-t utca 6/a. Fekete István, ref., 69 éves, Szabadság-tér 25. Kenéz János ref., 78 éves, Serház tér 6. Imre Margit, Eszter, ref. 16 éves, Borosid utca 38. Takács Mária, Rozália, róm. kát. 16 napos, Hajnali utca 23a. KERÉKPÁRIGAZOLVÁNY kapható Ifj. Dura Lajos könyvnyomdájában, Ferenc József-sugárút 11. szám. Szilp talajtini oka van annak, коду a legjobb szát Nok még mindig pizzelboritoltak is sárosak Mit is termelnénk ezen kecsegtető kilátással ? Irta: Meszlényi Ernő oki gazda. Az 1940. évi mezőgazdasági helyzet nagyon szomorú látványt mutat. A legszomorúbb az, hogy épen azokat a földeket borítja még most is: június tizedike körül víz, amelyek eddig vizességükről nem voltak ismeretesek. Kérdezhetné valaki, mi oka van annak, hogy épen azokat a földeket nem lehet most bemunkálni, amelyek eddig soha sarat, vizet nem ismertek. Mielőtt erre a kérdésre feleletet kapnánk, ismerkedjünk meg városunk határában lévő talajok minéműségével. Három csoportra oszthatjuk: 1) Szikes talajok és változataik, 2) agyagtalajok és változatai, 3) vályogtalajok és változatai. Hogy a víz (csapadék) megáll és tartósan rajta marad-e egy talajfelületen, az attól függ, milyen az altalaj, vízáteresztő-e vagy vízátnemeresztő. A szikes talajok és az agyagtalajok alatt rendszerint vízátnemeresztő altalaj van. A vásárhely-pusztai és a többi vásárhelyi szikeseken és kötött földeken ,eddig azért állt meg a víz, mert a vízátnem eresztő altalaj nem tudván a normálisnál nagyobb csapadékot átengedni, megállt a talaj felületén. A múltkor egyik földtulajdonos azt kérdezte tőlem: mi oka van annak, hogy a mélyfekvésű agyagtalajomat, melyet márciusban két méter magas víz borított, vízelfolyás után egy hétre — még április közepén — be tudtam vetni, míg a közvetlen mellette lévő vályogtalajomat — amelyet soha víz nem borított és legalább két méterrel magasabban fekszik az előbbinél — még ma sem tudom szántani-vetni, mert a sár miatt beledől a ló. A következő feleletet kapta. A kötött agyagtalaj, lévén az altalaj vizát nemt, eresztő — a víz elfolyása után alulról nem kapván nedvességet, rögtön «pirkadt» és meg lehetett kezdeni a bemunkálást, a vályogtalajoknál az idei évben más a helyzet. A vályogtalaj, melynek vízáteresztő altalaja van, rendkívül nagy kapilaritásánál(nedvszívóképesség, kockacukor sarkát ha kávéba mártjuk, felszalad a nedvesség) fogva nedvesen, vagy pláne vizesen tartja a talaj felszínét, még sokszor akkor is, ha a talajvíz 30—40 cm mélyen van a föld színétől. Tehát a gyakorlatban azért van az, hogy ez évben «rossz földek» (szikes, kötött) hamarabb bemunkálhatók voltak, mert ha egyszer a talaj felszínéről elment a víz, alulról nem kaptak nedvességet, míg ellenben a «leginkább jó földek» (pl. a makói út két oldalán) még nem munkálhatók, mert ragt a kapilalitásuk. Hátra van még a nagy kérdés, hogy ma, június tizedike körül mit lehetne ezeken a földeken termelni. Azt mindenki tudja ,hogy lassan már csak a tengeri, köles, muhar az, ami még kilátással termelhető. Azt is tudjuk, hogy pl. a június tizedike után vetett tengeri még fokozottabb mértékben függ az időjárás szeszélyeitől, mint egyébként. Azok vigasztalására, akik kétségbe vannak esve a jövőt illetően, következő adattal szolgálok. 1933 június tizedikén vetteti «aranybányai» tengeri október 20-i kitörése kisholdanként 15 mázsa csöves tengerit eredményezett. 1918 június 25-én vetett tengeri november elejére beért, igen, kielégítő termést adott. A köles, muhar még július legelején vetve is —jó nyár esetén — kielégítő termést adhat. Csak egy a fontos: senki ne siesse el a bemunkálást, mert a sárosan szántott föld struckturája elromlik és nemcsak a most vetésre került növény érzi meg,*_nem még ősszel az utána vetésre kerülő búza is. a bt Endri hirdetni vüli CSc — A védelminiszter értően ! rendelecsaládi — A mében részesítegénység tartozói szolgája — A az esett gélyezés időpontj az ottho kereseti két bizt olyan lw honman képes V — A ügyében — A alosztály gatáson — A ládi segégi egy toztódás példányi — A . mesteréi A csalác sultság viselő m szükségé szerzi és mielőbb — Az segély a tettetik tárából. — Mi akiknek a hó éli egész hó, hó másod hónapi sütendő. — Fehmekeknel akik rész ládi-segél pengő cs — Feli az itthon gosult ft más igén Ságnál ki nek elő, maga kis útján kér — A p továbbítja és a nyo annak adgélykifize t I St Az autó vonalre: 61 G olcsdn 288 Kerékpárt, varrógépet, villanyt, rádiót adok és felelősséggel javítok. Tel Paksi István műszerész, KINIZSI UTCA 20. A NÉPÚJSÁG szerkesztősége és kiadóhivatala a Tárkány-palotába költözött. Alkalmi OH Ró: « (Vár Tiszteleti« kedves isn partformi tottam és hámram seb, vágj gólásót. t is felveszek és kitűnő ft Szíves párE a városi ízlet