Vásárhelyi Ujság, 1922. április-június (2. évfolyam, 75-147. szám)
1922-06-02 / 126. szám
Színp.sünk a gazdáéba ajánlani, ;lévő bármily aratógépeiket netalán szüketkezetünknél, kezdése előtt, e meg. Jelenít mennyiségű ik, tehát csak videléssel lesz kielégíteni. ;éveköte fona mérsékelt ár . Szövetkezete, felkérjük rámint a bel és lökést, hogy a lyi ülésünkön n, egy helyi megindítása ilet titkári hi utást is megfedjenek.Ebböl a Baloghy- Im. Jelentkezni tu ház eladó, nos ügyvédnél hitye, faházzal. Ért. IV. ker., URA RT6. SI SáNDOR. mnkás szerzőteendők végmagbizattam. az érdekelt munkás szeramennyiben dvánják. hívalelet 29 sz. k. gyelmét arra a közigazg. nyújthat jogitésnél közregyeimét arra, skezzenek migazda közöniyem fel, hogy válatokra helyzzanak, mert égük a helyi mnkaadásukkal us 80 án. Endrey mácsnok, tözig. hatóság. ig. légidij kirová az 1909 évi api közszem tól 1922 évi a városi adó szobában ki azok, akik az lyugszanak asa értelmében ébesitését kötatják. ijus hó 31-én. Fejérváry tanácsnok. ny. k az 1888. évi áztatás szemlejelentendők, akiknek tulajos adóköteles két junius hó rátáinál földi bejelentsék, hen a törvény ztatni. is 31-én. Fejérvéry tanácsnok. Távirat. — Telefon: Június 5 én és 11 én lesznek a pótválasztások. A hivatalos lap mai száma rendeletet közöl, amelynek értelmébe a május 28 ára kitűzött választásokkal kapcsolatos pótválasztásokat június hó 5 én, a június 1-i választások során bekövetkezendő pótválasztásokat pedig június hó 11 én tartják meg. A francia sajtó a magyar választásokról, Páriából jelentik : Az erósz sajtó, a Humanite és a Populair is felsorolják a pártok állását a választási küzdelem első szakasza után. Megállapítják a karlisták megsemmisülését és a kormánypárt nagy sikerét. A Herald azt mondja, hogy a választások eldöntik Magyarország sorsát. Zita királynénak leánya született. Madridból táviratozzák. Zita királyné leánygyermeknek adott életet. Elhalasztották a Tisza por tárgyalását. Budapestről jelentik: A Tisza-por ítélőtáblái tárgyalását bizonytalan időre elhalasztották június 6-áról. Azelhalasztásnak az az oka, hogy Kéri Pált még nem szállították ki Oroszországba s ha a táblai tárgyalás közben történnék ez meg, zavart okozna a tárgyalás menetében. Épen ezért megvárják, amíg Kérit útnak indítják Oroszországba. A jóvátételi bizottság tárgyalja a német jegyzéket. Párisból jelentik: A szövetséges hatalmak delegátusai a jóvátételi bizottságban tegnap reggel félhivatalos ülést tartottak, hogy a közzétett német válaszjegyzéket megvizsgálják. Noha a tanácskozás bizalmas jellegű volt, annyi mégis kiszivárgott, hogy a május 28-iki jegyzék a jóvátételi bizottság tagjaira kedvező benyomást tett. Mivel a jegyzék megvizsgálását tegnap reggel teljesen nem fejezték be, a delegátusok ma délután ismét összeülnek és esetleg ma este hivatalos ülést tartanak, hogy a német kormányhoz intézendő jegyzék szövegét megállapítsák. Bizalom a Wirth-kormánynak, Berlinből jelentik. A német nemzeti pártiaknak bizalmatlansági indítványát a mai nemzetgyűlés fogja tárgyalni. A beavatott körök az indítvány nagy többségű elvetését várják. Tisztviselők a természetben való ellátás mellett, Budapestről jelentik. A tisztviselők országos egyesülete a természetben való ellátás ellen elhangzott állásfoglalások miatt nyilatkozatban kijelentette, hogy a tisztviselők túlnyomó része továbbra is kívánja a természetben való ellátást, amely nélkül az államnak ma nincs módjában a közszolgálati alkalmazottak megélhetését még a mai minimális színvonalon sem biztosítani. A tisztviselők ebben a tekintetben úgyszólván egyértelműen támogatják nemzeti szövetségük elnökségét. A magyar osztrák tárgyalás Bécsből jelentik: A magyar kormány a választáson való elfoglaltsága miatt arra kérte az osztrák kormányt, hogy halasszák el pünkösd utánra az áruegyezségről való tárgyalást. Az osztrák kormány ebbe belement s így a tárgyalás a jövő szerdán, június 7-én fog ismét megkezdődni. A népszövetség pénzügyi bizottsága munkába kezd. Ganfből jelentik: A népszövetség pénzügyi bizottsága június 6 án ülést tart, amelyen azokkal az ügyekkel fog foglalkozni, amelyeket a génuai konferencia utalt a bizottság hatáskörébe. Ennek folytán tárgyalni fogják a nemzetközi kölcsönök kérdését, Ausztria újjáépítéseproblémáját, továbbá több gazdasági és szociális természeti kérdést. Hármas szövetség lesz a kisántantból, Londonból jelentik . A Morningpost megbízható forrásból arról értesül, hogy a cseh és jugoszláv kormány a legközelebbi napokban évek hosszú sorára szóló formális szövetségi paktumot fognak kötni. Ez a paktum a két ország közt jelenleg fennálló ántantot sokkal szorosabb unióvá fogja átváltoztatni. Biztosra veszik, hogy nemsokára Oláhország is csatlakozik a paktumhoz. Új osztrák kormány, Blesből jelentik: A nemzetgyűlés szerdai ülésén a keresztényszocialisták, a nagy németek és földmivespárt 101 szavazatával a szociáldemokraták 58 szavata ellenében megválasztotta a Seype 1 szövetségi kancellár vezetése alatt álló új kormányt. A kínai belháborút Pekingből jelentik . A legutóbbi jelentések szerint Vu Pej Fa hadserege Csang Csu Lin ellen vonul. Néhány napon belül döntő jelentőségű események várhatók. Cseng Csu Lin sürgősen visszavonta előreküldött lovasságát. A pesti pénzpiac. A magyar korona 0'64 Dollár 827—830 Szokol 15 93—15-99 Dinár 11-55-1157 Lei 5-65-5 70 Márka 3-04-308 Lira 42 75 -43 00 Vásárhelyi Újság Elsőrendű száraz, hasáb tűzifa,nyírfa seprő,kocsi és vontató rudak, lőcs és saroglyafa, kőris keréktalp és küllő legolcsóbb napt árban kapható. Balassa József fatelepén, I., Lizát-a megrendelések házhoz szállíttatnak. — A városháza eseményei. A polgármesteri hivatalban diszenzációjuk alkalmából ifj. Gojdár Péter 1000 koronát, Szántó József, Cseri Sándor, Molnár János és Garas János 150—150 koronát adományoztak a rokkant katonák javára. — Genersich Antal dr. kórházi igazgató főorvos öt napi szabadságra ment. — Herczeg József adótiszt négy heti szabadságot kért a polgármestertől. — A közgyűlés Péchy Károly tb. aljegyzőnek személyes pótlékot szavazott meg. A közgyűlési határozatot a belügyminiszter jóváhagyta. — A közgyűlés az utászoknak 500 korona havi élelmezési segélyt szavazott meg. A közgyűlés határozatát a belügyminiszter jóváhagyta . A budapesti államépítészeti hivatal közli, hogy Kiskunmajsa irányában két kilométer utat javítanak meg., A munkálatokra írásos ajánlatokat lehet beadni a pesti államépítészeti hivatalnál. — A Mária Valáriautcai óvoda újjáépítésére a város kéi csont vett fal. A kölcsön felvételére vonatkozó határozatot a miniszter jóváhagyta. — Az ellátatlanok névjegyzékébe való felvétel végett tegnap hárman adtak be kérelmet a városi tanácshoz. — Meghívó. Az „Evang. Szövetségi pünkösd vasárnapján délután 4 órakor tartja az evang. templomban évi rendes közgyűlését, melyre a szövetség összes tagjait meghívja az elnökség. A gyűlést szövetségi délután előzi meg, melynek sorrendje: 1. Közének. 2. Ima. 3. Leánykar. 4. Szaval: Harmata Juliska. 5. Közének. 6. Írásmagyarázat. 7. Leánykar. 8. Szaval:j Fego Mariska. 9. Közének. 10. Közgyűlés. 11. Ziróima. Végül a Hymnust énekli a közönség. — Majális és táncmulatság. A Belsőszertháti Ifjúági Egyesület pünkösd másnapján műkedvelő előadással egybekötött jótákonycélu táncmulatságot rendez a belsőszerházi iskolánál. D u. 3 órai kezdettel az iskolás gyermekek majálisa lesz. A műkedelő műsora a következő: 1. Török bársony süvegem . . . Énekli a dalárda. 2 A tót táncmester (monológ), előadja : ifj. Rostás István. 3. A kanyargó Tisza partján . . . Énekli: Petrec Böske. 4. Fekete toborzó, irredenta szinma. Előadják: L. Tóth Veronka, Szilágyi Ernő, Csömör Iduska, Petrec István, L. Tóth Bözsike, Détás Imre, Knapee Lijkó, Palóc Amália, Kardos Esztike, Molnár Vipuska, Békési Bözsike,Deák Esztike, Békési Rózsika Mészáros Juliska és Juhász N. Mariska. 5 Babonás Marcsa (monológ), előadja: Csömör Iduska. 6. Vendégvárás, előadják : Mészáros Juliska, Juhász N. Mariska, Petrec Bözsike, Békési Bözsike, Kardos Esztike, Mólnár Vicuska, Takács Bözsike és Lázár Pistuka. 7. Öngyilkos, előadja: Szabó Ferenc. 8. Lekaszálták már a rétet. .., énekli: L. Tóth Bözsike. 9. Hej de mégis inog az asztal . . ., énekli a dalárda. A műkedvelő előadás kezdete este fél 7 órakor, villanyvilágítás mellett. Belépődíj az előadásra 20 K, a táncmulatságra is 20 K. Jó ételekről és italokról gondoskodik a Rendezőség. — A Külsőszerháti lódíjazás. Ismeretes, hogy a Külsőszerházi Olvasókör pünkösd másnapján díjkiosztással egybekötött lódijazást rendez, amelyre az ötven holdon aluli földbirtokkal rendelkező gazdák elvezethetik tenyésztésre alkalmas lovaikat. A felülbíráló bizottság elnöke Lázár Dezső gazdasági főtanácsos lesz. A lódíjazás után előadást is fognak tartani. Felhívjuk a lódíjazásra a környékbeli gazdák figyelmét annál is inkább, mert gazdasági szempontból értékes eredményeket lehet várni a jövőben a lódíjazások rendezésétől. — Nagy ünnepély a Népkertben. A vásárhelyi vendéglősök és italmérők pünkösd másnapján a Népkertben nagy és előreláthatólag jósikerű majálist és zártkörű táncmulatságot rendeznek. A majális babakorzóval, babaszépségversennyel és bicikliversennyel lesz egybekötve, azonkívül is pünkösdi- és bál királynőt is fognak itt választani. A majálisra és bálra fölhívjuk olvasóink figyelmét és reméljük, hogy mindazok, akik jól akarnak szórakozni és kedvelik a táncot, eljönnek a felerészben jótékonycélra rendezendő táncmulatságra. — Időjárás. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint egyelőre száraz és meleg idő várható, később nyugati szelekkel felhősebb és hűvösebb. — A búza vagyonváltsága. A pénzügyminiszter a vagyonváltságról szóló törvény értelmében a mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága fejében fizetendő búza árát a földmivelésügyi miniszterrel egyetértően júniusra szóló érvénnyel, kint 3427 koronában állapította meg. A gyufa és cigerettahüvely adója. A napokban hire járt, hogy a kormány a gyufa és a cigarettahüvely adóját felemelni szándékozik. Ez a hír a kereskedők körében érthető nyugtalanságot keltett és tiltakozásukat akarták kifejezni a pénzügyminisztériumnál, hasonló állásfoglalásra szólítván fel a vidéki kereskedőket is. Erre azonban nem volt már szükség, mert mint hivatalos helyről informáltak bennünket, a gyufa és cigarettahüvely adójának fölemelésére nem fog sor kerülni. Tegnap lépett életbe a Máv. uj menetrendje. A Máv. uj menetrendje a tegnapi mpon életbe lépett. A legfontosabb változás, hogy reggel 5'44 perckor indul a gyorsvonat Szegedre és 6'40 perckor érkezik Szeged p.u ra ,ahol a Budapestre induló gyorsvonatra, amely 700 kor indul és 10‘55-kor van Budapesten, át lehet szállni. Budapestről még aznap 1610 órakor indul vissza és Szegedre érkezik 19 54 kor. Szegedről Vásárhelyre 20 24 kor indul a gyors és 21 19 perckor Vásárhelyen van. Szombatig nem lesz előadás a Moziban. Mint értesülünk a Városi Mozgószinházban szombatig szünetel az előadás. A szombati előadást azonban már meg fogják tartani. — A rendőrség nyomoz Bálla Géza ügyében. A Szabadkán letartóztatott állítólagos merénylő, Bálla Géza soffőr ügyében a rendőrség Budapest területén lefolytatta nyomozást. A rendőrségen ma délutánra vagy legkésőbb estére várják a szabadkai rendőrség jelentését, amely teljes világot dorít arra, hogy a köz elleni merénylet tettesét fogják-e el, vagy pedig Balla Géza az utódállamoknak a körforgalmi merénylője, aki abban utazik az utódállamokban, hogy mindenütt a bombamerénylők egyikének adja ki magát. — A Deák Ferenc utcai református iskola V. VI. fiú osztályából megalakult Farksa-törzs (Előkészbe a cserkészeire) folyó év június 5 én, (pünköst ünnep másodnapján) délután 4 órakor az iskola udvarán felavató ünnepélyt rendez, melyre a szülőket, a tanügy barátait és a cserkészet iránt érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja Nagy László ref. tan., mint farkágtörzs vezetője. Műsor: 1. Himnusz. Énekli az V. VI. fiu osztály énekkara. 2. Megnyitó beszéd. Tartja: Nagy tiszteletű Pap Imre felkészelnök. 3. Erős hit. szsntja : Tóth Sándor falkavezető. 4 Ünnepi beszédet mond Muzsi János főgymn. cserkész parancsnok. 5. Fogadástétel. Szavalja Olasz Ernő falkavezető. 6. Igérettétel. 7. Hiszek egy Istenben. Énekli az V. VI. fiú osztály énekkara. 8. Esküszünk. Szavalja : Erdős Sándor farkaatorza tagja. 9. Bus magyarok imádsága. Énekli az V. VI fiú osztály énekkara. 10. Miért e földi Szavalja: Szombati István h. falkavezető. 11. Mi nem feledhetünk ! Szavalja : R. Balog Sándor V. oszt. tan. 12. Hiszek Magyarország feltámadásában. Páros jelenet. Előadják : Berta Lajos és Gaál Áron a farkastörzs tagja. 13. Farkaskölyök induló. Énekli az V. VI. fiú osztály. 14. Eke és kard. Szavalja: Szöllösi Imre a farkastörzs tagja. 15. Nagy Ur. Szavalja: Katona Ernő falkavezető. 14. Szózat. Énekli az V. VI. fiú osztály énekkara. 17. Záró beszédet mond Csássár Péter elemi isk. igazgató. 18. Rákóczi induló. Énekli az V. VI. fiú osztály. Kedvezőtlen idő esetén az ünnepély folyó év jan. 11 én tartatik meg.. 3