Vásárhelyi Ujság, 1926. január-március (6. évfolyam, 1-73. szám)
1926-03-03 / 50. szám
2 szi érzékkel adták elő az „Utolsó szó“ című páros jelenetet, kedves szórakozást nyújtva a hallgatóságnak és megnevettetve a legkomolyabbakat is. Az első délután nagy sikere mely az Iparos Ifjak Önképző Egyesületének s a vezetőség buzgóságának érdeme, garancia arra, hogy az előadások a jövőben rendszeresen megtathatók lesznek. A most jövő vasárnap délután Tölcséry István főgimntanár fog előadást tartani. Hogyan kell fizetni március 1-től a forgalmiadó-átalányt? A pénzügyminisztérium rendelete szerint a havi átalányokat f. hó 1-től forgalmiadó bélyeg felhasználásával kell leróni a következőképen : 1) akinek az átalány összege havi 600.000 koronát nem haladja meg, azok naponként rójják le a megállapítva levő havi forgalmi adójuknak 1 napra eső öszszegét; 2) akinek az átalány összege havi 600.000 koronánál több, de 3.000. 000 koronát nem haladja meg, azok a hónap 5., 10., 15., 20., 25. és utolsó napján tartoznak azt leróni. Ha az átalány lerovásnak napja vasárnapra vagy ünnepnapra esik, az esetben a következő hétköznapon kell ezt leróni. A lerovást minden esetben este 6 óráig kell teljesíteni, az átalány részleteket a következőképen kell kiszámítani: az egy hónapra megállapított adóátalányt a lerovási napok számával el kell osztani. Az eredmény lefelé kikerekített ezer korona összegét kell az adólerovásra megállapított napon a forgalmiadókönyvben bélyegek felragasztása által lerónni. Az esetleg fentmaradó különbözetet az utolsó napon esedékes összeggel együtt kell kiegyenlíteni. Az átalány részletek késedelmes lerovása büntetést von maga után adópótlék alakjában. Ezt az adópótlékot az ellenőrzés alkalmával az ellenőr állapítja meg és ezen megállapított adópótlékot forgalmi adókönyben az adózó bélyegekkel tartozik lerónni az ellenőr jelenlétében, mit ha az adózó megtagadna, további 3 százalékos adópótlék állapíttatik meg ellene. Természetesen, hogy az adózóknak, ha az adópótlék kirovása ellen panasza van, ezt a bélyeg felragasztása után írásban érvényesítheti. Azok, akik forgalmiadóbélyeg lerovására alkalmas könyvvel nem rendelkeznek, ilyet azonnal szerezzenek be. A forgalmiadó ellenőrök minden átalányozottat fel fognak keresni és a szükséges felvilágosítást az illetőknek megadják. Az átalányfizetők tehát a február végéig esedékes átalányaikat a forgalmiadóhivatalnál mielőbb fizessék be készpénzben, nehogy március 1 -től a fentiek szerint bélyeggel való adófizetéssel öszszetévesszék fizetési kötelezettségeiket. Hunvásárhely, 1926. márc. 2. Faragó, hiv. főnök. — Felhívás: A G. E. méhészeti szakosztálya március hó 7-én, délelőtt fél 10 órakor a társalgóban választmányi gyűlést tart, 10 órakor pedig szakgyűlést tart szakelőadással Kérem a választmányi tagokat a tárgy fontosságára tekintettel teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Szakoszt. elnök. THUMMiWIT Ilii HKr III Abd el Krim tavaszi offenzívája. Az első szép tavaszi napokat arra használta ki Abd el Krim, hogy három hadoszlopban támadja meg a francia hadállásokat. Két csapatteste az Verga folyó felső medrénél kezdte meg a hadműveleteket és Taunat környékén bekerítő cselhez folyamodott, egyidejűleg pedig a harmadik hadoszlop az Verga alsó medrénél heves harcba elegyedett a franciák benszülött csapataival, amelyek a francia ágyúfedezékeket védelmezik. A franciák repülőrajokkal és tankokkal eredményesen szállottak szembe a kettős ofenzívával. HÍREK — Választmányi ülés. A hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület folyó hó 7-én, vasárnap d. u. fél 3 órai kezdettel rendes választmányi ülést tart. A választmányi tagok teljes számban való pontos megjelenését kérem. Lázár Dezső elnök. — A közügy terén való működés elismerése. A Csajághi iskolai Polgári Olvasókör február hó 2-án tartott tisztújító közgyűlése alkalmával Balogh Sándor Q. E. alelnököt, mint a helyi gazdatársadalom érdekeinek kiváló szószólóját és támogatóját az Olvasókör díszelnökévé választotta. — Mártélyon református istentiszteletet tartunk úrvacsoraosztással március hó 7-én, vasárnap délelőtt 9 órakor, melyre a híveket atyafiságos szeretettel meghívjuk. Losonczi Endre lelkész: —19 millió koronába kerül az új hídmérleg. A vásártéri mázsaháznál felállítandó második kocsi hidnérleg szállítására árlejtést hirdetett a mérnöki hivatal. Nyolc ajánlat érkezett be, melyek közül legolcsóbb a Fuchs G. Rt. ajánlata, mely 19 millió 600 ezer koronáért hajlandó elkészíteni a mérleget. Ezzel szemben a legdrágább ajánlat 36 milliót kér. A tanács mai ülésén dönt az odaítélésről, így remény van rá, hogy a gazda közönség évtizedes kívánsága teljesülésbe megy és megszűnnek a múltban fennállott állapotok. Az volna még egyedül kívánatos, hogy az új kocsihídmérleget tömeges mérések alkalmával (piac, vásár, stb.) egyszersmint ráccsal is felszereljék, hogy a jószágok mérése gyorsabban eszközöltessék és a gazdák meg legyenek kimérve a hosszadalmas várakozástól. — Vásár Szegváron. Szegváron az országos vásár március 6-án lesz. — Fogászati hir. Rubinstein Béla helybeli fogász külföldi tanulmányi útjáról hazatért és rendelését megkezdte. — A Hódmezővásárhelyi Sakkkör folyó hó 6-án, szombat este 8 órakor tartja havi rendes választmányi gyűlését a Tiszában. Tárgy: Bajnokságok, pénzügyi és más folyó ügyek. Pontos megjelenést kérünk. Titkár. — Már most felhívjuk a n. é. közönség figyelmét az UFA mozipalota megnyitó műsorára. Emil Jannings, Patty Lia, Sid Chaplin szereplésével két olyan filmattrakció kerül egyszerre vászonra, amelyek nemcsak rendezésben, kiállításban és játékban elsőrangúak, hanem tárgyukban is teljesen eltérnek a megszokott filmtémáktól. A két film címe: Charlie nénje és Varieté. — Hirtelen halál titokzatos körülmények közt. Március hó 1-én Mátyus Imréné Mózes Klára hatósági szülésznő fölöttes hatóságának jelentést tett, hogy Papp Jánosné szül. Vörös Margit 28 éves Gt, 309 szám alatti lakos, kit február 16—26-ig szülésből kifolyólag kezelt, március hó 1-én, miközben a disznókat etette, hirtelen összeesett és meghalt. A hatósági szülésznő előadta, hogy valószínűleg az okozta Pappné hirtelen halálát, mert idő előtt fölkelt a gyermekágyból és nagy gyengesége dacára erős fizikai munkát végzett, holott ő figyelmeztette ennek veszélyességére. A szülésznő felettes hatósága jelentést tett a rendőrségnél, honnan jelentést tettek a kir. ügyészségnek. Zombory kir. ügyészségi elnök elrendelte Papp Jánosné orvosi-rendőri felboncolását. A boncolást tegnap dr Ormos Pál főorvos a vizsgálóbíró jelenlétében megejtette s a boncolás eredményéről szóló jegyzőkönyvet az ügyészségre beterjesztette. — Az ártéri adófizető gazdákat felkérjük, hogy az olvasóköröknél levő aláírási íveket mielőbb aláírni szíveskedjenek, azon olvasókörök vezetőit, akik az íveket még nem vették át, kérjük, hogy a Gazdasági Egyesület titkári hivatalában átvenni szíveskedjenek. Aláírni a Gazdasági Egyesület titkári hivatalában is lehet. — Felkérem a Kátraszéli Olvasókör tagjait, hogy a múlt évi tagsági díjakat D. Nagy Antal pénztárnoknak legyenek szívesek befizetni. Koncz István elnök: Népművelési előadások tartatnak ma szerdán a Pálfi utcai Első Olvasókörben, előadó Kamocsai Gábor; a Csókási olvasóegyletben, előadók dr Genersich Antal és dr Héjja József; a Földeákszéli körben, előadók Molnár András és Bányai Endre; a Gazdasági Egyesületben, előadó Székely Győző; a Belsőszerházi körben, előadó Kmetykó Károly; a Mátyáshalmi körben, előadók Bodrogi Dezső és Balogh Sándor. Tartotik előadás a Zrinyi utcai Ill. olvasókörben is. Csütörtökön az Építőmunkások Teleki-utcai otthonában előadó Muzsi János; a Kenyerehalmi körben, előadó Nagy János. Pénteken a Damjanics utcai VIII. Olvasókörben, előadó Kamocsay Gábor; a Klauzál-utcai Bercsényi körben, előadó Imre József; a Viszhang utcai újvárosi körben, előadó dr László Jenő, a Damjanics utcai áll. iskolában, előadó Makhuti Mihály. — Az előadások nyilvánosak. Beléptidij nincs. Minél számosabb megjelenés követik. — Ócskavasárverés. A kórház tulajdonát képező pár mázsányi súlyú ócskavas darabok f. hó 5-én d. e. 10 órakor nyilvános szóbeli árverésen a legtöbbet ígérőnek eladatnak. A kórház gondnoksága. a Konyhaleányokat március hó 15-iki belépéssel felvesz a közkórház. Sömör, arckifúvás, arcvörösség ellen eddig a legjobban bevált szer az Amerikai esteli krém. Öli, irtja, gyilkolja, kipusztítja a tyúkszemet és bőrkeményedést a Vadász-féle Rádió tyúkszemirtó. Vásárhelyi Újság !!! MEGÉRKEZETT !!! A gyümölcsfák, szelők téli és tavaszi permetező szerei: Dsindrin,Sóik,Marói Gyári áron kapható a Növényvédelmi és Permetezési Vállalatnál Hódi Pál utca 7. Kertek kezelését, gondozását vállalja! Most van az ideje! Parkírozás, öreg kertek átalakítása eddig nem látott művészies kivitelben, jutányos áron. BORS... Míg nem volt meg a makadám, s a keramit-kövezet, engemet már anélkül is népszerűség övezett. Mit bánom hát, hogyha térdig sárban gázol is a nép. . . Hely pénzszedés ? Kövezett itt ? Ej, ráérünk arra még. A Budai Dalárda március 20-án városunkba érkezik és a Fekete Sas nagytermében az Iparos Dalárdával karöltve hangversenyt rendez. A műsorszámokat a Budai Dalárda összkara, továbbá a Budai Dalárda válogatott szólistái és az Iparos Dalárda fogják ellátni. Itt említjük meg, hogy a hangverseny műsora egy Opera-énekesnő magánszámaival is bővítve lesz. — A kül- és belterületi olvasó körök elnökeit felkérjük, hogy f. hó 7-én, vasárnap délelőtt 10 órakor ártéri ügyben a G. E. társalgójában összejönni szíveskedjenek. Rudolf Valentinónak gyönyörű filmjét mutatta be „Az ördög fia“ címen tegnap este a Korzó Mozi. Valentino partnere a Tízparancsolatból ismert ázsiai nő, Nita Naldi. Az előadást egy burleszk nyitotta meg, mely után vászonra került Eleanor Bordman nagy bűnügyi filmje,„A megbánás napja.“ A nagysikerű műsort ma a Városi Mozi mutatja be 8 órai kezdettel. A Dolinái Nagy Mária iparművész tanfolyama csütörtökön megnyílik. Beiratkozás naponként 9— 12-ig, 2—5-ig. Tanítási tárgyak: arany relief, embreé, selyem, bársonyfestés, bársonyégetés, moniírozás, bőrmunkák, kalaptanfolyam. — A búza a Búzaértékesítő Rt.-től szerzett értesülésünk szerint 340—345 ezer korona, tengeri 150—155 ezer korona, árpa 190—200 ezer korona . Forró Pál mai előadóestélye. Forró Pál, Fehér Artur szavalóművész és Dolinay Ilona sanzonénekesnő ma, szerdán este tartják a Korzó Mozi helyiségében azt az előadóestélyüket, melyet közönségünk hetek óta lázas érdeklődéssel vár. Forró Pál, az országos nevű író, a modern női lélek legkiválóbb ismerője a szerelem különböző problémáiról fog beszélni Fehér Artur szavalóművészt, ki az est másik szereplője, a szavalóművészek között egészen kivételes hely illeti meg, ő maga egy egész színtársulatot helyettesít. Dolonay Ilona már megjelenésével is szenzációt kelt, nemcsak elsőrangú drámai színésznő, hanem mesternője a finom, franciás szellemi sanzonoknak, melyeket egészen egyéni bájjal és csiszolt művészettel ad elő. Zongorán Somló Eugénia fogja kísérni. A megjelentek egészen biztosan egy nagyon kellemesen eltöltött estély emlékével fognak távozni. Az estély kezdete 8 órakor, az arra szóló belépőjegyek 40, 30 és 20 ezer koronáért a nap folyamán Weisz László könyvkereskedésében válthatók előre, az esti pénztárnyitás 7 órakor. Aranyláncok, női, férfi ezüst és kinaezüst cigaretta szelencék, ridikülök, erős munkásórák, ébresztőórák garancia mellett Pap Takács ékszerésznél, Szent Antalutca 9. szám, az emeletes házban. Aranyat veszek a legmagasabb árban vagy becserélek. A Hatrongyosi Olvasókör 1926 március 15-ét 14-én, vasárnap este ünnepli meg társasvacsora keretében. Az ünnepélyen tombola játék is lesz, melyen igen értékes tárgyak lesznek kisorsolva. Az elnökség. 1926 március 3 Óriási. 1 nagy rúd Glycerin-szappan 4 darabos 12ooo K 1 doboz (3 drb) Szent László szappan 25ooo K 1 nagy doboz eredeti Heider fogpor 35oo K 1 db. Szt. Rókus lábla 16ooo K 1 drb önborotva penge drbja 2ooo K 1 drb Irrigátor teljesen felszerelve, prima vörös és transparens gummival 45ooo K 1 drb arcápoló rózsaszappan 1 o.ooo K csak FÁRY BÉLA drogériájában IV. Andrássy u. 5. szám alatt kapható. Olvasóköri élet. A Csicsatéri Olvasóegylet 1926. évi február hó 28-án tartott tisztújító közgyűlésén a tisztikar a következőkép alakult meg: díszelnükök Lázár Dezső gazd. főtanácsos és Kun Béla nemz. képv., elnök N. Vigh János, társelnök Rostás Pál, alelnökök Rostás Ernő és Banka János, jegyző Muzsik János, s.jegyző Vigh Ferenc, pénztárnok Konc Pál, ellenőrök Balogh Pál és Baranyi Ernő, számvizsgáló bizottság Krizsáncki Mihály állt. és Makó János, gondnokok Héjja Imre, Fári József, Pető Imre és Móric János, könyvtárnokok Banka Márton és Asztalos András. Választmányi tagok: Muzsik István, Muzsik László, Konc Ferenc, Pap István, Tühegyi József, Marton Pál, Bodrogi Sándor, Herceg János, Baranyi Lajos, Lukács István, Gregus Lajos, Csernus Pál. Póttagok: Mérges Lajos, Pap József, Muzsik András, Nagy Márton. Szabadoktatási kiküldöttek Krizsánszky Mihály áll. t. és Rostás Ernő. A Illik Olvasó Népkör Zrinyi u. 83 sz. a. helyiségében ma szerdán d. u. 6 órakor dr Czakó Lajos tiszti orvos tart előadást a tuberkulózisról. Minél számosabb látogatást kér az értékes előadásra a szabadokt. bizottság. — A szabadoktatási előadás után 7. órakor választmányi ülést tart. Úgy az előadásra, mint a választmány ülésre a tagokat pontos megjelenésre kéri az elnökség. Conan Doyle fantasztikus regénye filmen Az elsülyedt világ. Egy expedíció története. A történelem előtti világ titokzatos élete. Jön! Ismét! Jön! Több évre megfelelő lakást biztosítál annak, aki 5—6 millió kölcsönt ad. Értekezni Lázár u. 49. Udvari. Ifj. Mihály Sándor szegvárrétre és a terehalmi pusztára jószágot válla legelőre Előjegyeztetni lehet Dániu. A Ugyanott 2 drb jókarban levő bőrűré eladó. Egy magányos cséplő összes szijazattál eladó. Ért. lehet Völgy u. 5. szám Botond-utca 2. számú ház, valamit a paperei szöllőben 460 négyszöge gyümölcsös eladó. Értekezni a fen szám alatt. Köhögés, rekedtség, folytás, mellfájás stb. ellen legjobb a Vadász-féle Hársfaméz cukorka. 1 doboz ára 4000 korona, óriás doboz ára 7000 korona. Kipusztultak a patkányok mindenütt ahol a Vadász-féle patkányirtó szert használták. Csakis a patkányokra veszélyes. 1 üveg sósborszesz 10.000 korona ha behozzák az üres sósborszeszes üveget a Vadász-illatszertárba.