Vásárhelyi Ujság, 1926. január-március (6. évfolyam, 1-73. szám)

1926-03-14 / 60. szám

Előfizetési díj: Helyben egy hóra 25.000, negyedévre 75.000 korona. Vidékre postán küldve egy hóra 30.000, negyedévre 90.000 korona. ■... -■.. .‘iaa^-a Gazdák független politikai napilapja. Főszerkesztő : LÁZÁR DEZSŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, Virág­ u. I. Erdei-nyomda. Fiókkiadóhivatal: Posztós Pál könyvkereskedése IV. Rod­rássy­ utca. Hetvennyolcadizben virradt reánk s a magyar nemzeti függetlenség ki­vívásának dicsőséges fordulója: március Idusa. Száll, száll a gon­dolat vissza, a múltba, a már­ciusi ifjak fénylő alakjaihoz, s mig a jelen sivár, sötét képeitől jól­esik a múlt emlékeihez menekül­nünk, felemel a tudat: — bármi vigasztalan a jelen, mégis, mégis, ismét csak ünnepelünk, a nemzet java áldoz, szívből áldoz a nagy nemzeti ideáloknak. A kibontott trikolórt büszkén lengeti az újra­­sarjadzó élet friss lehelete, a ta­vaszi szellő: valami csodálatos megújhodást érzünk. Petőfi lell­e leng közöttünk, beszél, szól hoz­zánk a trikolór csapkolódásában, a pusztai szellő zúgásában, a már­ciusi fellegeket csókdosó napsütés játékos reszketésében. S amint beszél, amint szól, zo­kog hozzánk, olyan az, mint mély­ségek és magasságok közt kife­­szített hatalmas hárfa húrjainak megrendítő szimfóniája, százszor megszentelt tragédiánknak pana­szos nyögése. Mit sir, mit panaszol nekünk Petőfi lelke ? Hogy megvan és még sincs meg, amit ők akartak. Hogy szerencsétlen, nagyon sze­rencsétlen nemzet vagyunk mi. Alig múlt el tőlünk az egyik keserű pohár, már ott állott előt­tünk a másik, a kényszerítő sors sötét­ leplű asztalán. Volgauszó őseink még ki sem pihenték a hosszú harcos út fára­dalmait a Kárpátok ölének sely­mes rétjein, már jött a nagy ve­szedelem keletről, Dzsingisz kán hordáinak képében . . . Azután a törökjárás, Mohács, amelyet — még föl sem eszméltünk, máris felváltott a bécsi uralom kizsák­mányoló önkénye. Észak, kelet, dél, nyugat korbácsa rajtunk csat­togott, s mi harcoltunk szakadat­lan, mig ezerévig hajszolt ábrán­dunk, a nemzeti függetlenség, — egy-egy fényes rövid korszakot kivéve, a távoli köd fantomként lebegett előttünk . . . Bécs volt akkor a soron s ide­haza a márciusi ifjak, a magyar nemzet élő lelke. Az ő vágyódásuk kereste ismét és ismét a világosságot, a meg­újhodást, az utat a nemzeti ideál legfényesebb oszlopához, melyre szabadság, függetlenség volt vésve. Azt mondották a gondolatnak: élj! szárnyalj! Talpra magyar! Mennydörgés helyett viszhang­­zott a szó, behatolt a palotákba, de az egyszerű kunyhókba : a nem­zet talpraállott. A magyar nép meg­értette a lelkiismeret hívó szóza­tát, mint megannyiszor, amikor léte, jövendő fennmaradása forgott kockán. Megszületett a nemzeti forradalom. Nem jött vértől és könnytől roskadozó gyásznak, de úgy jött, mint tavaszi hajnalhasa­dáskor festő fehér rózsaszál. A szeretet, a testvériség jegyében, amely minden jó magyart össze­fogott. És aztán ? Aztán .. . jött a félel­mes Ma, jött Trianon és a wil­­soni »igazság« »dicső« korszaka. Itt vagyunk, ülvén a nagy múlt­nak szomorú romjai felett, kutató szemeinket sóváran vájjuk a jövő bizonytalan homályába. Körül­né­zünk . . . Hol vannak a márciusi ifjak, hol a hazaszeretet, a tiszta, szent áhitat, mely őket bevitette s a ha­lál ájulatában vergődő nemzetbe uj életet lehelt ?! A füstölgő romokat a pénz, nagyravágyás, hatalmi mánia esze­lősei táncolják körül az önérdek rikácsoló tam-tam muzsikájára, a fórumon világmegváltós tógában tetszelgő demagógok észbontó szi­rénázása nyeli el az okosak, be­csületesebb és szerények halk sza­vát s a lélekben fáradt ifjabb nem­zedék, nem tudva, kire hallgasson, merre menjen, kétségbeesve veti magát az individuális élet kínál­kozó örömei közé . . . Óh ezt sírja, ezt panaszolja, ezt nyögi felénk Petőfi lelke, s ti hall­játok ugye, magyar testvérek, akik a trikolór alá sorakoztatok, akik azt mondjátok: nem, nem olyan sötét a kép... .Még nem feledtük a márciusi nagy eszményeket, még vagyunk, akiknek szivéből nem lehetett kiirtani a haza fogalmát. A nép, a polgárok szíve nincs el­romolva. Azok a rikácsolók, azok a tülekedők, azok a kéjelgők és ópiumos, fáradott koravének,­­ nem a magyar nép, csak annak rossz lelkiismerete, mely a trianoni éjszakában háborog. Még tudunk emlékezni, érezzük, hogy bezárt vágyaink börtönkeblünket ostro­molják, hogy újból fel akarunk támadni, teljessé akarjuk tenni, amit a márciusi ifjak elkezdettek: a magyar nemzeti szabadság és függetlenség örökkön tartó orszá­gának felépítését. S jaj nekünk, ha ezt elfeledjük. Akkor Trianonból sírkő lesz, mely időtlen­ időkig hirdetni fogja: itt nyugszik egy nagy nemzet, amely ezer évig harcolt és győzött az ellenen, de elbukott önfiai okta­lanságán és gyáva kishitűsé­gén. Ezt is Petőfi lelke mondja ne­künk, a márciusi lélek, mely le­­szállott és itt jár közöttünk a mai napon. Petőfi lelke. A frankbotrány semmiféle befolyást nem gyakorol az ország pénzügyeire mondotta Bethlen Genfben. — Megtört a valuta lenyomására irányuló kísérlet. — Fenyegetőznek a kistántáni tagjai. A genfi Népszövetség tanács­kozásai vasárnap kezdődtek meg. Ma már a legsötétebben látók sem hihetik, hogy a frankbotrányt az ártatlan Magyarországnak kel­lene megszenvedni. A genfi tár­gyalás pénteki ülésén Bethlen mi­niszterelnök a frankügyről ezeket mondotta : az általánosan ismert frank­­hamisítási botrány semmi­féle befolyást nem gya­korol az ország pénzügye­ire és a Magyar Nemzeti Bank minden kísérlettel szemben, amely a valuta lenyomására irányult, si­keres ellenállást tanúsított. Az igazság az, hogy a kisantantot is meg­lepte az a szíves és jó fo­gadtatás, amelyben Beth­lennek népszövetségi kö­rökben része volt. A kisantant lapjai fenyegetőztek, hogy majd megmutatják ők a ma­gyaroknak Genfben a frankügy­ien mit tudnak elérni. Azután nem mutattak meg semmit. Ugy látszik vannak még náluknál is nagyobb urak Európában. Azzal fenyege­tőztek, hogy majd meglátja Beth­len, milyen fogadtatása lesz Genf­­ben. Ez sem vált be, mert épen olyan jól fogadták, mint máskor. Egyébként egyik külföldi lap genfi tudósítója előtt Bethlen mi­niszterelnök kijelentette, hogy a frankügy az idegen államférfiak­kal folytatott eszmecserében hiva­talosan nem került sóba. Az ügy elintézése különben nem történ­hetik meg a magyar parlament, a diplomácia útján, hanem csakis a büntető bíróság útján. A magyar kormány gondoskodni fog arról, hogy ez megtörténjék. Ez az ügy a magyar politika bel­­ügye. Történtek törekvések arra, hogy külpolitikai ügyet csinálja­nak belőle és a Magyarország ellen irányuló hadjáratra használ­ják fel. Ez azonban szerencsére nem sikerült és azok az eszme­cserék, melyeket Genfben ebben az ügyben lefolytattak, szintén megerősítették azt. Elvetemült sírrablók garázdál­kodása a Kincses-temetőben. Tegnapelőtt az államrendőrség efektív osztálya egy elvetemült irrabló társaságot leplezett le, ők évekkel ezelőtt a Kincses-te­­metőben kriptát bontottak fel és irabolták. A rendőrségnek a nyomozás nlyam­án sikerült az egyik tettest K­is Sándor rovott multu egyén sze­­mélyében elfogni, míg társa Dezső Frenc jelenleg más egyéb bűnei­­rt most tölti fegyházbüntetését. Kis Sándor a rendőrségen bevál­tja, hogy Dezső Ferenccel együtt,­ég 1921 vagy 1922-ben egy éjjel kimentek a Kincses-teme­tőbe és ott felbontották a Zsoldos-család kriptáját Ifc'ÁQVMHMÁ :k°Pors^" A kriptában 8 koporsó volt és­­ ezek közül 6-ot feltörtek s benne­­ értékek után kutattak és bevallá­sok szerint találtak is. Többek között selyem kendőket, ruhane­műket vittek el és a csontvázakat pedig szanaszét dobálták. A rendőrség, minősített lopás bűntette miatt megindította az el­járást a kegyeletsértő gonosztevők ellen. Nagy érdeme van az elve­temült gonosztevők leleplezésében Korodi István és Somogyi Lajos detektíveknek, kik fáradtságot nem nem ismerve derítették ki ezen förtelmes bűncselekményt akkor, midőn a hozzátartozók a történ­tekről a rendőrségen jelentést an­­nak idején nem tettek._____________ — A búza a Búzaértékesítő Rt.-től szerzett értesülésünk szerint 330—335 ezer korona. ­ Mese volt a Deák Ferenc­ utcai rablótámadás.­ ­ Garas Jenő szombaton reggel beismerte a rendőrségen, hogy önbetörést köve­tett el. — A portékát az üzletben rejtette el, hajnali három órakor összekötözte magát és lefeküdt a fülkében. — A rossz üzletmenet kényszerítette a különös tettre. A megdöbbenés ijedelme futott végig az egész vásárhelyi közön­ségen, mikor az elmúlt hét egyik reggelén azt a szenzációs hírt vette, hogy két ismeretlen ban­dita, kik közül az egyik Fehér Istvánnak nevezte magát, rabló­­támadást intézett Garas Jenő szücsmester ellen, akit a hír sze­rint a banditák összekötöztek Deák Ferenc­ utcai üzletében, majd mint­egy 30 millió értékű prémet ösz­­szeszedtek és az éj folyamán el­tűntek. Az első izgalom csillapul­tával azonban, mikor az eset egyes részeit behatóan kezdték boncolgatni, különös momentumok merültek fel, amelyek a legnaivabb szemlélő előtt is önkéntelenül felkeltették a gyanút, hogy a Garas által előadottak nem felel­hetnek meg a valóságnak. A rendőrség már a nyomozás első órájában kétkedve fogadta az egész­­rablótámadási esetet, természetesen — kötelességéhez híven — lefoly­tatta a nyomozást a Garas által előadottak alapján, közben azon­ban, teljesen titokban, a másik irányban is megkezdte a puhato­lózást. A „rablótámadásról“ szóló előző tudósításainkból félreismerhetetle­nül kicsendült az önbetörés gya­núja s akik a sorok között olvasni tudnak, azok bizonyára megértet­ték, hogy a „különös véletlenek sorozata“ erre vonatkozott. Ugyan­csak ezzel volt összefüggésben, hogy a „betörés“ ügyében rövi­desen szenzációs fordulat várható. Ez a szenzációs fordulat szomba­ton a reggeli órákban bekövetke­zett. A detektívek olyan súlyos terhelő adatokat szegeztek Garas Jenőnek, hogy a szücsmester megtört s beismerte, hogy az egész rablótámadás csak mese, amelyet ő ta­lált ki, a való igazság, hogy egy saját maga ál­tal kieszelt önbetörési ko­médiát játszott végig, hogy az anyagi összeomlás fe­nyegető veszedelme alól egy csapásra szabaduljon. A rendőri nyomozás, mely végül is döntő bizonyítékokat produkált, a valószínűtlenségre valló több apró körülményből kiindulva kez­dett érdeklődni Garas anyagi helyzete felől. Ennek során meg­állapítást nyert, hogy Garas a rossz üzletmenet miatt az utóbbi időben állandóan anyagi bajokkal küzködött. A detektívek az önbe­­l­törési komédia után azt a tapasz- t talatot tették, hogy egyre újabb­­ és újabb hitelezők szorongatták a szücsmestert, akit a rossz üzletmenet miatt a teljes összeomlás fenye­getett. Eme körülménynek szemszögé­ből nézve az általa előadott rabló­támadási história sok logikátlan­lansága és döccenője, valamint ez a k­ü­l­ö­n­ö­s­­körülmény, hogy egyetlen szem- és fültanú nem jelentkezett a közönség soraiból, döntő lépésre késztette a detektí­­veket. Eléje tárták Garasnak mindeme sok terhelő körülményt, aki a­­detektívek ügyes kereszt­kérdései alatt megtörve beismerte az önbetörési komédiát. A meg­tévedett szűcsöt a rendőrség be­ismerése és a többi bizonyítékok alapjain szombaton reggel őrizetbe vette. Érdekes ezek után elmondani, ho­gyan készítette elő és hogyan ját­szotta végig Garas Jenő a kieszelt komédiát? Erre vonatkozólag Ga­ras elmondta, hogy kedden este zárás után az üzletben maradt, belülről lehúzta a rollót, az üz­letben levő értékesebb prémeket eldugta, illetve a helyeiket annyira összecserélte, hogy ezáltal az el­tűnés látszatát keltette. Majd haj­nali 3 óra tájt összekötötte lábait saját száját betörnie s a hurkot is maga húzta össze csuklóin. Garas vallomása szerint senki más nem segédkezett neki a komédia megjátszásában. Azután lefeküdt a nyersből beraktározó fülkében s ettől kezdve csendben várako­zott reggelig. Amikor az utcán észrevette az élet zaját, elkezdett nyögni és sóhajtozni, így akadtak rá szerdán reggel 8 óra után. Megállapítást nyert, hogy az üzletből semmi érték el nem tűnt s a károsodás is csak a szücs­mester fikciója volt. Garas letartóztatásával végleg lezárult az utóbbi idők egyik legjellemzőbb, izgalmas esetének utolsó fejezete. Nagy vörhenyjárvány­­ 30 halottal egy hajó fedélzetén, Buenos Airesból jelentik: A Belvedere gőzös fedélzetén a gő­zösnek Triesztből Buenos Airesbe való útja közben vöröshimlőjár­­vány tört ki és több megbetege­dés fordult elő tüdőgyuladásban is. A hajó 200 utasa közül 30-an meghaltak, akik túlnyomóan ki­vándorlók voltak. A lakbér lekötése ellené­ben építik a tisztviselő­lakásokat. Budapestről jelentik: A KANSz már érdemleges tárgyalásokat foly­tat illetékes helyen abban az irány­ban, hogy állami garancia mellett induljon meg a köztisztviselők családi házainak az építése. Az akciót úgy tervezik, hogy a lak­bér lekötése révén szerzik meg a szükséges összegeket, de az akció országos jellgű lesz és a vidékre is kiterjed. A Földeákszéli Olvasókör kör­zetéhez tartozó haszonállat tulaj­donosok, akik állataikat ezideig nem jelentették, folyó hó 15-én a Földeákszéli Olvasókörben egész nap rendelkezésre állok. Összeíró.

Next