Vásárhelyi Ujság, 1930. január-március (11. évfolyam, 1-73. szám)

1930-01-08 / 6. szám

2 A Gazdabál holnap, szombaton este a Fekete Sasban. Jegyek a G. E. titkári hivatalában és a Posztós könyvkereskedésben válhatók. Megfagyott embert találtak egy szentesi újféli dűlőben Az italozás áldozata. — Ki az ismeretlen halott ? Csütörtökön este 7 óra táj­ban egy 55—60 év körüli férfi holttestét szállították be a men­tők a kórházba. A hullát 6­ órakor találta meg Török Bá­­­lint Szentesi-alfén 2205 számú tanyájának köze­lben Kiss Já­nos béres, aki egy Zrínyi­ utcai gazdálkodó szolgálatában áll. Kiss János azonnal a közeli csendőrőrsre ment, ahol jelen­­tést tett az esetről. A csend­őrök vizsgálatot tartottak a helyszínen s az ismeretlen holt­testet, mely öltözete után ítélve gazdaemberé lehet, a mentők segítségével a kórházba szál­lították. Itt az orvosi vizsgálat megállapította, hogy az ismeretlen férfi ha­lálát fagyás okozta, amely úgy következhetett be, hogy az erősen italos álla­potban levő ember el­­esett az után s el­aludt. Az orvosok szerint a holttest már 3-4 napja fekhetett azon a helyen, ahol megtalálták. A csendőrség különben meg­indította az eljárást a hulla személyazonosságának meg­állapítása végett, a nyomozás azonban eddig nem járt ered­ménnyel. A holttest öltözete fekete posztókabátból, barna bársony nadrágból és jó álla­potban levő csizmából áll. Aki esetleg közelebbi adatokat tud­na a megfagyott emberre vo­natkozóan, jelentse a rendőr­ségnek. Elítéltek két betörő cigányt Ajtai Gusztáv és Kovács Sándor vásárhelyi cigányok az elmúlt év novemberében vak­merő betörést követtek el özv. Libor Józsefné házában. A két cigány hosszú idő óta betörést tervezett a jómódú gazdálkodó asszony házába. Egy alkalom­mal be is hatoltak az udvarra, de nem juthattak tovább, mert megzavarták őket, így megelé­gedtek azzal, hogy két tyúkot szedtek össze. Pár nap múlva azonban újra kísérletet tettek, ekkor már teljes siker koro­názta működésüket. Liborné nem volt otthon, így a cigá­nyok akadály nélkül hatolh­at­­tak be a lakásba. Kovács S. a Jókai utcán őrködött, amig Ajtai a lakásban dolgozott. Rö­vid idő alatt összeszedett min­dent, ami értékes volt és mind­­­ketten megszöktek. Amikor Ti­­f­borné hazaért, csak üres és ki­fosztott lakást talált. A két ci­gányt rövidesen elfogták, a lo­pott holmit azonban addigra már értékesítették, a pénzt el­költötték. Csütörtökökön ítélkezett a­­ törvényszék Gömöry-tanácsa a cigányok felett. Ajtai töredel­mesen bevallott mindent, Ko­vács Sándor tagadott. Azzal védekezett, hogy ott állt ugyan Tiborné háza előtt addig, amíg Ajtai benntjárt a lakásban, de fogalma sem volt arról, hogy társa mit akarhat Libornétól. A törvényszék mindkét cigány­­ bűnösségét megállapította, Ajtai­­ Gusztávot héthónapi börtönre, Kovács Sándort pedig kéthavi fogházra ítélte. Az ítélet jog­erős. Mikor a feljelentőből vádlott lesz Egy pesti vígéc különös Lapunk tegnapelőtti számá­ban megírtuk, hogy Szelényi Marcel kereskedelmi utazó, aki is különben budapesti lakos, szer-­­­dán reggel megjelent a rendőr­­­­ségen és elpanaszolta, hogy az­­ éj folyamán ismeretlen tettes a Fekete Sas szállodában lévő II. emeleti szobájából ellopta 260 pengőt tartalmazó pénztár­cáját. A rendőrség a feljelen­tés folytán erélyes nyomozást indított a lopás ügyében s az eljárás során a szálloda két szobaleányát vették gyanúba, akik azonban kihallgatásuk so­rán kezdettől fogva ártatlansá­gukat hangoztatták. A rend­őrség eleinte nem­ akart hitelt adni a két leány szinte kétség­­beesett védekezésének, de rö­videsen meglepő fordulat történt a feljelentés körül. A Fekete Sasban megszálló ke­reskedelmi ügynökök ugyanis tudomást szerezve az állítóla­gos lopásról, annak a gyanú­juknak adtak kifejezést, hogy Szelényi Marcel feljelentése alaptalan. Az utazók erre a fel­tevésre abból következtettek, hogy Szelényi már más váro­sokban is tett hason­ó feljelen-­­­­éseket s az ezek alapján meg- s indított nyomozások legtöbb esetben azzal a megállapítás­sal végződtek, hogy a feljelen­tési mániában szenvedő embert senki sem lopta meg, hanem ő a maga cél­jaira költötte el az ellopottnak mondott pénzt. A nagyobbik baj nem ez volt, hanem az, hogy az elköltött pénzek rendszerint azokból az inkasszálásokból folytak be, melyeket Marci barátunk buda­ kalandja Vásárhelyen, pesti megbízásból vidéki kör­útjain végzett. Szóval a pénz nem Szelényié volt, hanem az­zal el kellett volna számolnia, mivel azonban a saját céljaira fordította a nála lévő összeget, azért állt elő a lopási mesével, hogy budapesti megbízója előtt ezzel fedezhesse visszaélését. A kereskedelmi utazók gyanúja tudomására jutott a 260 pengő eltűnése ügyében nyomozó vá­sárhelyi detektíveknek is, akik erre elő­fogták a „károsultat“. Szelényi a keresztkérdések sú­lya alatt hamarosan be is val­lotta, hogy ezúttal is a régi trük­­jével próbálkozott s a 260 pen­gő ellopásáról szóló feljelen­tése minden alapot nélkülöz, mivel az „eltűnt“ pénzt, mely nem az övé volt, való­ban ő költötte el és csak a maga igazolására játszotta a rendőrség előtt a károsult szerepét. A beismerő vallomás után a detektívek őrizetbe vették a furfangos ügynököt, a két ártatlanul vá­dolt szobaleányt pedig elbo­­csájtották a rendőrségről. Így történt meg az a külö­nös eset, hogy a feljelentőből egyszerre vádlott lett, mert hi­szen Szelényi ellen most a hatóság félrevezetése és sik­kasztás miatt eljárás indult. Tífusz dühöng Debrecenben Debrecen város tegnap tar­tott közigazgatási bizottsági ülésén Láng Sándor dr főor­vos bejelentette, hogy Debre­cenben december hóban 207 tí­­fuszos megbetegedés volt. A megbetegedettek közül tizen­hárman meghaltak. Jarms,sun. Un Ii­it Stull­ a szimattól Mint a Vásárhelyi Újság jelentette, K­o­l­b­a­y Ildikó, a mis­­kolci hódmezővásárhelyi színházak kitűnő primadonnája férjhez megy s miután ebben az új és komoly sze­repkörében nem kíván tovább szí­nésznő maradni, megválik a színpad­tól. Kolbay Ildikó hét­főn este vett búcsút a rivaldától. A búcsúzásról és a búcsúztatásról a következőket ol­vassuk a miskolci Magyar Jövő színházi rovatában : • Feledhetetlenül szép este kereté­ben, szorongásig megtelt színház előtt, viharos tapsok, tüntetően meleg ün­neplés után búcsúzott el nemcsak a miskolci­­színpadtól, de a világot je­lentő deszkáktól is hétfőn este Kol­bay Ildikó, a miskolciak primadon­nája. Elbúcsúzott a színpadtól, mert a művészetben, amelyben a régi adt­­rissek hitével hitt, meg is találta a boldogságot, most új boldogság vár reá, az, amit a családi élet jelent majd a számára. A miskolci közön­ség hétfőn este tüntető melegséggel mutatta meg, mennyire sajnálja Kol­bay Ildikónak a távozását, de azt is, mennyire örül annak, hogy prima­donnája, ez az ízig-vérig úri hölgy, ez a diszkrét, nemesen finom és elő­kelő leány megtalálta élete valódi cél­ját. És Kolbay Ildikó, amikor búcsú­­estjén meghalva, elfogadva köszönt el közönségtől, színpadtól, kollegák­tól, fényes szerepektől, nagy, zajos sikerektől, a hétfői estén sem adott mást, mint ami lényege, művészeté­nek tartalma volt: diszkrét és finom alakítást. A Szibillben vett búcsút, ab­ban a szerepben, amelyben vissza­tükröződik egész nagysűilűsége, ne­mesen disztingvált egyénisége. Távo­zása nagy, komoly vesztesége a ma­gyar színpadnak, amelyen ma már egyre kevesebben játszanak azzal a hifiel, azzal a komoly művészettel, mint amilyennel játszott, forgott, mu­latott azon a hétfőn búcsúzó prima­donna. A szorongásig megtelt ház közönsége tömérdek virággal, aján­dékkal búcsúztatta Kolbay Ildikót s a közönségnek ez a túláradó szeretete kiséri el a volt primadonnát abba az életbe, amelyben a miskolciak őszinte boldogságot kívánnak neki. (H.)« A pénteki piac vásár előtti kisforgalmú volt, nagy érdeklődés mellett. A marhát 60—80, a borjút 140—160, a juhot 70—85, a bá­rányt 80—100, a hízott sertést 125—134, a soványt 130—160 fillérért vették kilónként. — A választási malac párja 20—30 pengő. A terménypiacon a búzát 22 80—2300, az árpát 13'50—14, tengeri 13'50—14', zabot 13 —15'—, a lucernamag 1'50— 170 pengőért vásárolták. A takarmánypiacon a lucer­­naszéna 7'50—9, gyepszéna 5'— 6'— pengőért kell. Egy kocsi szalma 7—10, egy kocsi tök 7—13­­, a tengeriszár kévéje 5 —7 fillér. Répa mázsája 170— 2 pengő. A tojás darabjáért a szedők 10—11 fillért fizettek. Rádió Szombat, január 11. 94.5 Gramofonhangverseny. 12 05 Hangverseny. 4.00 Hrabovszky Julia novellái. 5.00 A Központi Statisztikai Hivatal előadása. Dr Ortvay György egyetemi m. tanár: A kereső nő szo­ciális helyzete. 5.50 Zo­goranégye­­sek. 6.30 Mit üzen a rádió ? 7 50 Ope­rettelőadás a Stúdióban. Utána Per­­tis Jenő és cigányzenekarának hang­versenye a Britannia-szállóból 10.50 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd a cigányzenekar hang­versenyének folytatása. Kicseréljük anódtelepét anódpótlóra 68 pengőért. Hálózati készülékek ISO pengőért. Ez igazán karácsonyi ajándék! Aczél Rádió Kinizsi ucca 15. sz. Hőhullám Brazíliában Newyorkból jelentik. Brazi­liát hatalmas erejű hőhullám bontotta el. A hőmérséklet ár­nyákban 97 fok Fehrenheit. A lakosság a háztartásban ten­gervizet használ, hogy az ivó­vízzel takarékoskodjék. HÍREK Szájról-szájra .... Sok minden érdekes dolog­ történik a hágai konferencián, melyeket érdemes feljegyezni, így Benes, a csehek fürge , észjárású külügyminisztere­­ nagy örömmel mondotta, hogy ‘ Magyarországnak fizetni kell, mert Magyarországnak nincs pártfogója, egyedül, szinte el­szigetelten áll, hogy honnan veszi az információkat Be­nes, azt nem tudjuk, egy azon­ban bizonyos, az, hogy soha se volt okos dolog előre inni a medve bőrére ! . . . Az oláhok is fenegyerekek kezdenek lenni. Ők már nem is beszélnek, hanem kardot csörtetnek s hadseregükről ábrándoznak, mint amelyik már egyszer „győzelmesen“ végigvonult Magyarországon s ha épen szükség lesz rá,­­ megteheti másodszor is. Ugyan kérem, csak nem tetszik ezt komolyan venni, mert ha tény­leg így következnék, mi is ott leszünk, csakhogy mi a gá­­­­ton, az oláhok meg a lapá­ton! . . . Az angol választások Mac­­Donaldnak többséget adtak,, mert a munkáspárt a munka­nélküliség megszüntetését han­goztatta legelsősorban bevál­tandó programpontul. Érdekes, hogy mióta MacDonald kor­mányon van, a munkanélkü­liek száma nem hogy fogyott", de szaporodott s ma már az a helyzet, hogy Angliában egy millió ember van kenyér nélkül. Lám-lám, Angliában sem fenékig tejfel az élet s ezt jól megjegyezhetnék ma­guknak egyes magyar urak, akiknek az elégedetlenség szi­tása a kenyerük! . . Az oláh hadseregről esvén fent szó, talán a mai napot ezzel is fejezhetjük. Tudni­illik azt írja egyik bukaresti újság, hogy az oláh hadsereg a békeszerződések „garan­ciája,“ hát ez igazán nem lehet jó ajánlólevél. Ehez a garanciához volt már egyszer szerencséje a nagyantantnak, akkor azonban nagyon meg­járta vele s igy nem hisszük, hogy a kísérletet meg merné ismételni! . . — Meghívó. A Kisgazda Földmives és Polgári párthoz tartozó törvényhatósági bizott­sági tag urakat január hó 12-én, vasárnap délután 3 órára a Tisza éttermében tartandó érte­kezletre tisztelettel meghívom. Lázár Lajos elnök. — Református vallásos estély lesz vasárnap délután 5 órakor a vá­rosháza közgyűlési termében. Belépő díj nincs, a 20 filléres műsor megvál­tása kötelező. — Időjárás. A Meteoroló­giai Intézet jelentése szerint jobbára borús, vagy ködös idő esőhajlammal és lényegtelen hőváltozással várható. —­ A gazdabál rendező ifjú­ságát felkérem, hogy szomba­ton délután­ 5 órára a Gazda­sági Egyesület társalgójában megjelenni szíveskedjenek fon­tos megbeszélés, vegett. Elnök. — A Ref­erraátue»Ker esse­­tyé® lírsa­ság'J ■ Egyesület (Bocskay utca 7.) ismeretter­jesztő előadást tart, péntek­en este 8 órakor... Baszói Nagy Béla ref. s. lelkész­. Belépődíj nincs. Minden­­sit szívesen lá­tnak. Elnökség. — Hivatal áthelyezés. Az Isko­­lánkivüli Népművelési­ bizottság tit­kári hivatala mától fogva városháza em. 25. számú viadéban­ van. — Felhívás. Felhívjuk az óvoda köteles gyermekek szü­leit,, hogy gyermekeiket küldjék az óvodába, az óvodák e hó 3-án megnyíltak és kellemesen fűtött termek várják a gyerme­­keket. Óvónők testülete. — Népművelési, előadások tar­tatnak : vasárnap, a­ Kardoskuli Ol­vasókörben, előadó Veres B. Mihály, a Pósahattai körben előadó Kri­­zsánszky Mihály., a Malom» utcai II. Olvasókörben, előadó dr Törcséry István. Az előadások nyilvánosak. — Tern Mix és Billie Doye együt­tes szereplésével a »Banditák réme« vasárnap a, Korai Moziban* — A. Mártélyi Ti­jeha­mi , Olvasókör január 15- én tiszt­újító gyűlést tart, melyre a ta­gok pontos megjelenését kéri az Elnökség.­­ A Hódmezővásárhelyi Föld­munkások Vállalkozók Szövetke­zete, mint az OKH tagja folyó hó 12-én, vasárnap délelőtt fél 10 órakor a városháza kistanácstermében tartja évi rendes közgyűlését, a tagok mi­nél számosabb és pontos megjelené­­­­sét kéri az Igazgatóság. - A városi könyvtár már délután 3 órától­­ ig nyitva. A­ régebben kivitt könyvek beszál­­­lítását kéri a könyvtár vezető­sége. - Tamás bátya kunyhója, az Universal filmgyár monumentális al­kotása, gyönyörű rendezés, pazar ki­állítás, főszereplők Margerita Miller és George Sigmond. Pénteken 5 és 8 órakor a Korzói Moziban. - A Kátraszéli Olvasó­kör január 19 én este 8 órai­, kezdettel szórakoztató teaestély rendez. Az érdeklődőket ezúton hívja meg a Rendezőség. - A vállala­tok alkalma­­­zottainak illetményei után járó nyugtailletékek. A pénzügyminiszter rendelete sze­rint a nyilvános számadásra a kötelezett vállalatok, a hivatal­nokainak, igazgatóságának, fel­­ügyelőbizottságának, választ­mányának, napibiztosoknak és­ a szolgáknak 1929. folyamán bármily elnevezés alatt kifize­tett összes járandóságai után kötelesek január végéig a 0,50 százalékos nyugtailletéket le­róni. Ebből a célból kötelesek a vállalatok egy egyénenkénti kimutatást készíteni, az adó­hivatalnak benyújtani és a vál­lat részéről a kimutatásban fel­soroltak javára az 1929. évben teljesített összes személyi kia­­adások együttes összegének 0,5 százalékát csekk útján be­fizetni.­­ Beecher Stowe hallhatatlan remekműve „Tamás bátya kuny­hója“ pénteken 5 és 8 órakor a Korzó Moziban. * * * Beecher Stowe remekműve filmen Tamás bátya kunyhója Pántek 10. 5 ts 8 órakor a Korzó fián.

Next