Vásárhelyi Ujság, 1930. január-március (11. évfolyam, 1-73. szám)

1930-03-22 / 66. szám

3­3 — Felebbezés a Malom ucca ki­burkolásának elodázása miatt. Ta­kács Ferenc­­h. biz. tag és társai a belügyminiszterhez felebbezést nyúj­tottak be a közgyűlésnek a Malom ucca kiburkolását elodázó javaslata ellen. A felebbezés egy régebbi köz­gyűlési határozatra utal, amely ki­mondotta, hogy abban az esetben, ha a Speyer kölcsönből már nem futna a Malom ucca, Zrínyi és Árok uccák közötti részének kiburkolására, úgy a költségvetésbe kell a fedezetet beállí­tani. Takács Ferencék erre való hi­vatkozással azt kérik a belügyminisz­tertől, hogy ennek a régebbi közgyű­lési határozatnak végrehajtására kö­telezze a törvényhatósági bizottságot.­ ­ Már néhány ülés után élethű és művészi kivitelű arcképeket, (csa­ládi és reprezentációs portrékat) ké­szít, műkedvelőknek (kezdőknek és haladóknak) művészeti oktatást (kor­rektúra) nyújt. Sérált képeket resta­urál Szíjgyártó B. arcképfestő Esz­­terházy­ u. 4­. sz. 1726-930. Hirdetmény az 1930. évre megrögzitett általá­nos kereseti adó lajstromok köz­szemlére kitétele tárgyában. ♦ ♦ ♦ Hódmezővásárhelyi Népbank ♦ érdekközösségben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal. A. ♦ ♦❖ — Ladányi Mária gazdasági cse­lédkönyvét megtalálták. Jelentkezhetik érte a Vili. ügyosztályon. — Félretett jegyeket csak szombaton délután 5 óráig tart vissza a megnyitó dísz­előadásra a „Korzó Han­gos Mozi« pénztára.­­ A Szikáncsi Olvasó Népkör március 30-án délután 3 órakor rend­kívüli közgyűlést tart. Elnökség. — Ellopták az üszőt. Csü* törtökön este a földeáki csendőr* őrs telefonon jelentette a rendőr* ségnek, hogy Paku Sándor gaz* dálkodó Tanya 37­. szám alatti lakos tanyájának istállójából isme­ retlen tettes ellopott egy két és fél éves üszőt, melynek értéke 600 pengő. Erős a gyanú, hogy a tet­tes a mai piacra hozta eladni az állatot, ezért a rendőrség is folya­­matba tette a nyomozást. — Rohamosan emelke­dik a tengeri ára Romá­niában. Bukarestből jelentik: A tengeri árának rohamos emelkedése tovább tart. Brailiában egy vagon tengeri ára 30.000 lej. A tengeri Románia fő exportcikke és átala­­kulása az állam pénzügyi helyze­­­ére igen kedvező hatással lesz. — Kézimunka és varró tanfo­lyam. A hódmezővásárhelyi Szent Domonkos-rendi nővérek nőiparisko­lájával kapcsolatban április 1-től jú­nius hó végéig kézimunka varró tan­folyam lesz. A tanítás tárgyai : fehér­nemű, géphímzés, fűzőkészítés, dísz­munkák. A tanítási órákat a beirat­­kozókkal egyetértőleg állapítjuk meg, jelentkezni lehet bármely napon d. u. 2­5 óráig. — A Korzó Hangos Mozi ünnepélyes megnyitó műsora: 1. Budai dalárda. 2. Cári orosz kó­­rus. 3. Szerelmes madarak. 4. „Singing Fool.» Az 1930. évre megrögzített általános kereseti adóról szóló lajstromokat folyó évi március hó 20-tól április 3-ig bezárólag, 15 napi közszemlére azzal teszem ki, hogy a kivetési laj­stromok a hivatalos órák alatt a vá­rosi adóhivatal kerületeinél bárki ál­tal letekinthetők s a mások adójára vonatkozó észrevételek, a közszem­lére kitételt követő 15 napon belül a M. kir. Adóhivatalnál írásban be­nyújthatók. Egyidejűleg közlöm, hogy az 1930. évre megrögzített adóalapok után az általános kereseti adó kulcsa az 929. évi 6 százalékkal szemben 7 száza­lékban állapíttatott meg, a M. kir. Pénzügyminiszter és Belügyminiszté­rium jóváhagyó rendelete alapján. Hódmezővásárhely, 1950 márc. 20. Dr Simon tanácsnok. A legolcsóbb feltételek mellett folyósit♦ ♦ ♦ A váltókölcsönöket bekebelezés nélkül is.♦ A V A Betéteket a legelőnyösebben gyümölcsöztek❖A ▼ * Foglalkozik a banküzlet minden ágával.* ♦ ♦ Hollót Halló! ! Vas itató vályúk, vetőgépsúlyok, ócskavasak nagy választékban. Ve­szek mindenféle ócskavasat, ócska­­gépeket stb. SZELESTEI ócskavas­kereskedő, Újváros Makói­ út 19. sz. Telefon: 154. Uj Vilid II N­UN­UJ MIMIN után. Há­romszobás konfortos lakás, tiszta tég­laépület, adómentes, 300 n-es sarok­telekkel sürgősen, csekély 28.000 pen­gőért más vállalkozás miatt eladó, ezenkívül több kisebb-nagyobb vil­lák és villatelkek. Fu­­ti remek sír is gyrata a villamostelep szomszédságában, 6 éves szőlőültetvénnyel ugyancsak ked­­­­vező áron megvásárolható. Bővebbet teljesen díjmentesen Laub János OFB ingatlan irodájában Szentesi­ utca 56. Telefon : 46 szám. ◄ < ◄ A vetni való szép árpa, morzsolt kukorica és leveles esutkaszár Szegfű ucca 6. sz. alatt.___________124 Hitetni va!! ta»s.r«Ai A­próhirdetések. t. hosszupénzt 35—40 évre, I» vagy rövidebb lejáratra is előnyös feltételek mellett folyósitta! budapesti bank megbízottja. Költség nincs. Ért. Bálint­ u. 15. 148 zöldjuhar, szofora és eperfák. __ Ért. Makó Testvéreknél sóshalmi őrház mellett. (jjjglpj yfjjiJ Nova Elvira szőlővessző kapható, permetezni nem kell. Ugyanennek a szőlőnek bora is van eladó I., Galamb ucca 37. szám alatt. 124 Kiai lakit.EgV “ob“­ konyh“-era­szoba és sperz kiadó Szegedi­ u. 7. szám. Elődö 1197 a Damjanich ucca 92 szám alatti ház, amely el van látva artézikúttal, villanyvilá­gítással és gyümölcsössel. Azonnal beköltözhető. Értekezni lehet Jókai ucca 33 szám alatt a Kardos cégnél. 151 Permetező szerek,kaszák, kaszanye-sek, kaszakövek, kapák, ásók, acélvillák, vasvedrek, a beszerzési árakon jóval olcsóbban kaphatók a Gazd. Egyesület Hitelszö­vetkezete gépraktárában Andrássy­ u. 22. szám. 20­0ik Dianának ,”,‘a^“'4ny, •ht' sn Vbídí való Eiiaburgony°van eladó utca 32. sz. Eladó ház Rákóczi­ utca 10 szám, 50 évig adó­mentes, sarok épülettel eladó. Eset­leg bérbeadó. 150 — Világhírre csak igazán jó gyárt­mányok tehetnek szert. Aspirin tab­letták az eredeti .Bayer- csomago­lásban immár 55 év óta a gyógyszer­­kincshez tartoznak és — amint szám­talan szakvélemény igazolja — a vi­lág összes országaiban általános ked­­veltségnek örvendenek. Biztos és ár­talmatlan szer az oly gyakran fellépő hüléses betegségek s az azokkal együtt járó kellemetlen melléktünetek és sok­szor súlyos következményei ellen való védekezésre. — Szombaton este 8 óra­kor ünnepélyes keretek között nyílik az Alföld első hangos mozija a »Korzó [ Hangos Mozi.« — Az Országos Műkedvelő Egyesület körzeti versenye március 29 én a Fekete Sas­­ban. Fényes kiállításban ren­dezi a helybeli Iparos Ifjak Egylete, közreműködik négy vidéki egyesület, budapesti zsűrivel. Tudnivalók a„SingingFool“előadásaihoz! 1. Premier szombaton este 8 órakor. 2. Vasárnap 3 előadás! 3, fél 6 és fél 9 órakor. 3. KövH előadások: MN 8, kedden 3 és 8 órakor. 4. A megnyitó műsor négy napig kerül bemutatásra. 5. Szombaton este az előcsarnokba is csak jegygyel lehet belépni. Pénztár a bejárati kapu alatt! 6. Előjegyzett jegyeket délután 5 óráig tart vissza a pénztár. 7. A jegm­­ás zavartalan lebonyolítására szonbatos egy szakasz m­­ egyel. 8. Az előadás pool 8 órakor kezdődik. Felvonás alatt a terembe legal tilos ! 9. A SMS FOOLS a Warner Vitason mutatja le a „Korzó Hangos to. Önnek is látnia teli ezt a világcsodát! A világhírű MEREDES-BEM személy és teherautók és a M. Kir. éll, Vas-,Acel-és Gépgyárak által gyártott MÁVAG-MERCEDES-BENZ teherautók, autóbuszok és kü­lönleges autók vezérképviselete­­gy és eladási központ­« : MERCEDES-BENZ AUTOMOBIL RT. Biduótt IV. Váci­ utca 2* Körzetképviselet: FABRITZKY ISTVÁN automobilkereskedő SZEGED, Kossuth Lajos-sugárút 5 szám. Unit­v és mészáros üzlet berendezés­­ű­­lilUd­sef kiadó Nyár­ u. 27. 158 van eladó Bodrogi István­nál Lánc­ u. 6 sz. a. 139 .. ... .............­lyet ingyen adok. Érdeklődni Hegyinél, a városi bér­házban. 147 gazdasági gépeket­­, ...... becserélünk, ráfi­­zetési összeget hosszú időre hitelez­zük. Gazd. Egy. Hitelszövetkezete Géposztálya. Andrássy­ u. 22. Tele­fon­szám : 140. kiadó Vörös­­ utca 20 sz. alatt. 145 Lázár Dezsőnél Andrássy­◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ < ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ! Tavaszi építkezéshez ¡ ' «4 r kérjen ajánlatot épületfára, legjobb ^ fajta vörös és kátrányos ^ ► tetőcserépre­­ ^ kerítéshez akácoszlopra, asz­­► talpsanyagra, parkettára a◄ ◄ ►BALASSA! fatelepen ► ► ► ► Telefonszám Lázár ucca 6—10. Ahol szükségletét a legolcsóbb árakon, legjobb anyagban, a legkedvezőbb fize­tési feltételek mellett szerezheti be! ◄ 76. ^ ► · ► ► Kérjen ajánlatot! ◄ ◄ ► ► ► ► ► ► ► ► ¡ ► ► ► ► &► ► Hat féle kelme 12 napig hihetetlen olcsó árért! „Sintext“ műselyem. A tavasz szenzáci­ója, csodás, remek, utolérhetetlen. Métere P 2*20 Mouszlin delén „Lin­­tetx“ kikészítés. Ilyen ár még nem volt. Métere 94 fillér Kelengye silón, cé­gem reklámja. Métere 74 fillér 130—180 cm, nagy flanel takaró, most P 3. Két személyes clotth paplan midkét olda­lán clotihal. Mos! P 20-Kockás műselyem. Az ára hihetetlen. Métere P 1­70 SINGER FERENC nagyáruháza. (volt keleti üzlet.) H.S.C.S. EGYHENGERES SZELEPNÉLKÜLI NYERSOLAJ TRAKTOROK. Acélkeretes önbeállós golyós-csapágyú cséplőgépek Traktor ekék, tengeri morzsolók, szecska­­­vágók, répavágók, vetőgépek, műtrágya­­szórók, nehéz rögtörő és vetési koronák, lánckoronák, darálók és mindennemű gazda­sági eszközök. Világhírű RÚD, SACK tüköracél ekék, a legkedvezőbb fizetési fel­tételek mellett hosszú hitelre is beszerezhetők a Gazdasági Egyesület Hitel­­szövetkezete Gépraktárában Andrássy­ u. 22. Telefon 140. VÁSÁRHELYI ÚJSÁG DELI KIAD­ÁS

Next