Vásárhelyi Ujság, 1931. július-szeptember (11. évfolyam, 147-223. szám)
1931-08-14 / 185. szám
4 VÁSÁRHELYI ÚJSÁG 1931 augusztus 14. KÖZPONTI TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS NÉPBANK ÉRDEKKÖZÖSSÉGBEM PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANKKAL Minden külön értesítés helyett. Id. Nagy M. Jánosné mint neje, ifi Nagy M. János nejével Goldár Zsuzsánnával mint gyermeke, Nagy M. Zsuzsika férjével Seres Bélával mint unokája úgy a maguk, mim az alulírott rokonok nevében is fájdalomtól megtört szívvel jelentik a felejthetetlen jó férj, szerető, gondos édesapa, illetve nagyapa, ha testvér, jó sógor és rokonnak id. Nagy ti. Jánosnak folyó hó 13-án életének 80-ik. megelégedett, boldog házasságának 55-ik évében lasu sorvadás után történt gyászos elhunytat. A felejthetetlen, kedves halott húlt tetemeit folyó hó 15-én délelőtt 9 órakor a IV., Kaszap utca 13. számú gyászháztól a református vallás szertartása szerint az Új-templomban tartandó ima és gyászbeszéd után a Dilinkatemetőben lévő családi sírban helyezzük örök nyugalomra. Hódmezővásárhely, 1931. augusztus 15. Az elhunytat gyászolják meg testvére: özv. Fekete Lászlóné Nagy M. Erzsébet. Unokaöccsei: Bangha Sándor nejével, Nagy Bálint nejével. Unokahúgai : özv. Vidonyi Jenőné gyermekével, Fekete Juliska. Sógora és sógornője , Hódi József nejével Gojdár Erzsébettel és családjával. Közelebbi és távolabbi rokonai: «Kegyelet ] Minden külön értesítés helyett. Alulírott család mélységes szomorúsággal, de Isten akaratában fájó szivvel megnyugodva jelenti, hogy a szeretett jó feleség, drága jó édesanya, nagyanya, dédanya, testvér és rokon Sz. Kiss Istvánná Gy. Molnár Erzsébet folyó hó 13-án, áldásos életének 72-ik, boldog megelégedett házasságának 53-ik évében hosszú szenvedés után visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének, kiben mindig bízott. Felejthetetlen halottunk földi maradványait folyó hó 15-én délután 2 órakor fogjuk a ref. vallás szertartása szerint a Il-ik kér. Lázár utca 34 szám alatti szomorú gyászháznál tartandó ima és gyászbeszéd után a Kincses-temetőben levő családi sírboltban a feltámadásig nyugalomra helyezni. Hódmezővásárhely, 1931. augusztus 13-án. Szerettünk még éltét! Siratunk még élünk! GYÁSZOLJÁK: bánatos férje: Sz. Kiss István. Gyermekei: Sz. Kiss Juliánná özv. Varga Pálné, Sz. Kiss Jusztina férjével Lázár Ferenccel, Sz. Kiss Péter nejével Csáky Rozáliával. Unokái: Varga Terézia férjével ifj. Patkós Józseffel, Varga Pál, ifj. Lázár Ferenc, Lázár Jucóka, Sz. Kiss Rozika és Bözsike. Dédunokái: Patkós Józsika és Janika. Testvérei: Gy. Molnár István gyermekeivel, Gy. Molnár Imre gyermekeivel. Férjének testvérei: néhai Sz. Kiss Péter elmaradott gyermekei, néhai Sz. Kiss Zsófia elmaradott gyermekei, Sz. Kiss János nejével, Sz. Kiss Sándor nejével és gyermekeivel. Násza és nászasszonyai: özv. Tóth Pálné, özv. Csáky Lajosné, Patkós József és neje. Gyászolják még közelebbi és távolabbi rokonai, unokatestvére: Mucsi Mózesné, jóismerősei és jószomszédai. „Kegyelet“ sem.int. Kovács Testvére ! „ Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet meg tartottam: végezetre el tétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nékem az Urama napon az igaz Biró , nemcsak nekem pedig, hanem mindazoknak, akik vágyva várják az Ő megjelenését.“ (Pál ap. Timot II. 1. 4. r. 7-8. v.) téglagyárában mindenféle tégla és cserépnemüek, vályog és homok leszállított áron kapható. Ugyanott egy jóhangu cimbalom eladó. Apró hirdetések Ha nem óhajtja címét hirdetésében megnevezni, a beérkező ajánlatokat jelige alatt a Vásárhelyi Újság kiadóhivatalába címeztetheti. A jeligés leveleket mindenkor felbontatlanul, pontosan továbbítjuk, biztosítva mindenkivel szemben a legszigorúbb titoktartást. Apró hirdetések dija levélbélyegekben is beküldhető. Minden szó 6 fillér. Az első és minden vastagon szedett szó két szónak számit. Legkisebb hirdetés 10 szó. Jeligés leveleket csak a megfelelő nyugta ellenében adja ki a kiadóhivatal. Tsnyádítest keresek. Damjanich u. 1. 452 Gorzsán harmados művelésre kiadó. Ért. piaci és vasárnapokon Mátyás-utca 16. szám alatt. 447 Eladd a katholikus egyháföldje mellett, kiviliről 2550 négyszögöl föld. Értekezni Toldi-utca 1. szám alatt. 446 A rárósi útfélen Sif 95. száma egy utcai kétszobás modern lakás noi vember hó 1-re kiadó. 455 * Goldár malom dülejében, Szűcs P. Pálnak 52 kis hold földje árendába kiadó. Ért. Bajza-utca 5. szám alatt 437 kiadó töltiA kutasi urfélen a dt Nagy Dezső szomszédságában 34 hold föld kiadó. Ért. Fáncsij utca 28. szám alatt. 440 ’ Elldli az aranytemetői nyo-trtalási iskola dűlőjében UUIVdűl 12 hold föld áron- * másba 1 hold príma föld a 4-ik dűlőbe, ugyanott egy bogya lóval nyomtatott búza és árpaszalma és búza porva. Értekezhetni lehet Szegfű ucca 6 szám.dába kiadó, esetleg feléből is. Ért. Szentesi u. 110. 425 n Mips düh LT föld haszonbérbe kiadó. Ért. a lap kiadóhivatalában. 444 Elek Imrének a szikáncsi állomással szemben 21 hold földje eladó. Ért. ugyanott. 421 Jogja 5 szám alatt házidó. szalonna van ela 456 W földek kardoskuli állomás mellett 9 hold Mágocsoldalon 5 hold. Júliafürdő mellett 19 és fél hold épületekkel, jó vizzel eladó, vagy árendába kiadó. Ért. Marton Jánosnál, Pósahalom. 455 inns Péternek 3 50 hold földjé Hegedűs János szomszédságában, feliből, vagy árendába kiadó. Értekezni Fácán-utca 7. sz. a. 454 11 73-OS Orház hold*adhaszonbérbe kiadó. Értekezni Lázár-utca 18. sz. a. 459 Edudvari lakás kiadó. Ért. Rákosi Jenő-utca 13. sz. alatt 445 Ielesi útfélen S/T. rendába, esetleg feléből kiadó. Értekezni Szentesi-utca 66. szám alatt 459 Szent Istei-u. 2las ház eladó. Tudakozódni ugyanott lehet. 349 Erzsébeti dülőben 9 hold föld a Varga Sáimuel-féle földből árendába ■ kiadó. Értekezni Béla cigányörökáron eladó, vagy haszonbérbe kiadó a város kékfája mellett, ugyanott épület faanyag van eladó, ért. Szilaj Varga Mihály tulajdonossal a volt Sugár Szabó tanyán a helyszínen. 595 utca 1. szám alatt. 451 Mily LM nyájára három tanyásbéres kerestetik. Kettő kanásznak való fiával együtt. Jelentkezés piaci napokon és vasárnap Andrássy-utca 40. sz. a. 445 In elsőrendű földek: 50 hold tanyásbirtok Kutvölgyön, 50 hold szántó a földvári ut mentén és 50 katasztrális hold tanyás a Rác-uton 500 méterre a maulhoz. Bővebbet Laub János O. F B. ingatlanforgalmi irodájában Szentesiu. 56. Telefon : 46. 458 Eladó nagy házak: a Kál-Kakasszékföld So ki°'és m" 52 hold feléből. Értekezni lehet Szentesi u. 59. szám alatt Tápai bordénái. 441 51 hold föld a várostól 4 km.-re, sok takarmánnyal haszonbérbe kiadó. Tóth Istvánnál Kállay-utca 57. szám alatt, 412 tak- és Andrássy-utcákban, továbbá villák és villatelkek a Horthy Miklósúton és a második villasoron, valamint a város minden részén. — Bővebbet Laub János O. F. B. ingatlanforgalmi irodában Szentesi-utca 56. Telefon : 46. Vetőgépet, dij, varrógépet legelőnyösebben Ránti, IV.Andrássy-utca 23, ajánlok:i Nagy Danill, Kinizsi-utca 14. Szentesi-utca 84. szám alatti ház olcsó áron, több esztendei hitelre eladó. Minden fizetési feltételt elfogadunk. Tudakozódni lehet Tószegi Sándor, a Gazdák Hitelszövetkezete főkönyvelőjénél, Gazdasági egyesület székházában. 402 híresztelések ellenére is, értesítjük a t. vásárló gazdaközönséget, hogy géposztályunkon éppen úgy, mint a múltban, mindennemű , Tóth Mihály épület- és bútorasztalos Hódmezővásárhely, Pálfy- és Gyulai-u. sarok Kész bútorok állandó raktára. Elvállal épület- és bútorasztalos munkákat, alakításokat és javításokat a legméltányosabb árban. HL 5 Elsőrendű kézimunka! Kérjen árajánlatot, mely teljesen díjtalan! faszénnél olcsóbb és jobb KELLER FÉLE KOKSZ. Állandóan kapható Keltemés. Deák Ferenc-u . Hói ukal szállá a’Mi Petőfi u. 14. szám. alatt, Ért. vasárnapokon. 451. ekét, boronát, szecska, répavágót, 40 lóerős traktort, összes mezőgazdasági gépet, műtrágyát összes állami akcióban. Kerékpárt: Csepelt és külföl-MINDEN gazdasági gépeket és ezek alkatrészeit minden előleg lefizetés nélkül is, akadály nélkül hitelezünk ki. Tisztelettel: Gazdák Hitelszövetkezete Gazdasági Egyesület székházában. 401 Szivógázmotorok részére az ERDOS-MALOM Újváros, Csomorkányi-út és Makói országút sarok.Dunántuli telepekKapuvár,Bőrsárkány Mindennemű takarmánycikkek, tengeri, árpa eladása a legjutányosabb árakon. Gabonát tárolásra, illetve későbbi . .,, , .. , . . v. . , , , t£ sié Gabonavetet a legmagasabb napi árakon. Vámelszámolásra elfogadunk! ♦♦ csere. Gyors és pontos kiszolgálás._________ Cs. Orsz. Fő által en galmi h K E! Kutasi 1 hold tanya Kutasi ki állónál 15 I Belsőszö 6 hóld föld val, ól és i Kütvölgy hold tanyát Külsőszö Csomork val, 1 hold Nyéki-lei sok melléke nya nélkül. Csáky-di Szikáncs Létéi után fél hold gj Ugyan itt 1 holdja. Úgy Szikáncs* 56 hold lan Arany lem Arany ágb Sarkayb, Makói ny Kardosku és köves ul Erzsébeti itt 36 hold Sámsom Ugyanitt II. Cirják dü Szörhátos letekben is. Kakasszé, fél hold föle pengőén. Kútvölgyi val és gyün- Szárazér 4500 pengőé Férgedi Ugyan itt le Na, Gyulában Város me tanya nélkül Takarékbe fogadok. Ei: Kaszap ui Szegedi u 20.000 pengő Belvárosirással 5001 Belvárosi Királyszél Pacsirta 2900 pengőés Görbe utci Nyár utca Mátyás ut 1 6 évi részleti Kistópart Kard utca Nyár utca gyümölcsösK Bálint urnak is ig árvaszéki ■ Almássy _ Pálffy utca Szerencse Ág utcán 4 Klauzál úti Pálffy utca alkalmas. Kállay utca 10 ezerért Toldy utca Viszhang u Bandula ii 14.000 pengő Ugyanitt a Klauzál ut 3ooo pengőé Juhász Mii 40 havi kame Kiszöllés ut Bercsényi Pél Kiadó ul.oo kivül váltó i fölyósulatnat Figyelem tanokat Cse irodában F Ol4 óra ékszakacs KVA Kiadja: GA1 Reklám Nyomatott. Felelős