Vásárhelyi Ujság, 1931. október-december (11. évfolyam, 225-298. szám)
1931-12-06 / 281. szám
1931. december 9. Vásárhelyi Újság-3 — Ünnepély a gimnáziumban. A gimnázium tanári kara és tanuló ifjúsága a Kormányzó Úr nevenapján, 6-án délelőtt fél 11 órakor a gimnázium tornacsarnokában ünnepélyt tart, melyen vendégeket is szívesen lát. Az ünnepély műsora: 1. Hiszekegy, énekli a gimn. vegyeskar, 2. Ünnepi ódát szaval: Nagy Imre VII. oszt. tanuló. 3. Szügyi: Fohász: Énekli a gimn. vegyeskar. 4. Ünnepi beszédet mond Csépke Andor gimn. tanár. 5. Dohnányi: A magyar Jövő himnusza, énekli a gim. vegyeskar. 6. Rozgonyi I.: Várom a feltámadást. Szavalja Tordai Olga leánylyceumi II. osztály tanuló. 7. Himnusz, énekli a gimn. vegyeskar. — A szeplőtelen fogantatás ünnepén, december 8-án Szűz Mária ünnep. Szentmisék: a zárdában reggel fél 7 órakor, a templomban reggel fél 8 és fél 9 órakor , fél 10 órakor ünnepi szentbeszéd, utána ünnepi szentmise. Délután a Kongregisták ünnepélyes fogadalom megújítása a 3 órai litánia végeztével. Rk. Plébánia. — Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel megköszönjük ezúton is azt a hatalmas mértékben megnyilatkozott részvétet, melyet annyi százan és ezren mérhetetlen gyászunkban oly meleg szívvel és enyhüleset nyújtó együttérzéssel tanúsítottak. Nagy fájdalmunkban a hit vigasztalása mellett ez a részvét tette elviselhetővé rettenetes keresztünket. — Losonczy Endre református lelkész és családja. — Orvosi dir. Dr. Janáky Gyula nőgyógyász, a pécsi tudományegyetem magántanára Vásárhelyen, a Mária Valéria és a Szegfű utca sarkán lévő emeletes házban rendeléseit megkezdette. Mikor ezt a tényt hírül adjuk, szímbéli örömmel üdvözöljük városunk kiváló tudós fiát abból az alkalomból és azért az elhatározásáért, hogy kivételes tehetségét és tudásának nagy gazdagságát szülővárosa közegészségügyének nemes szolgálatába állította, mert ebben az elhatározásban a vásárhelyi orvosi rendnek olyan speciális kiegészítését látjuk, melyet rég óhajt ez a közönség s melyet a kórházi nőgyógyászati osztály megszervezésével maga a törvényhatóság is kifejezésre juttatott. Dr Janáky Gyula kölönben, havonta egy-egy előadást ezután is tart a pécsi tudományegyetemen. Népművelési előadásokat tartanak : Vasárnap a Belsőerzsébeti körben Komlósi Aladár, a Külsőszerházi körben Chikán Gábor, a Kutasi (sutu) körben Tóth Dániel, a Malom utcai körben dr Héjja József, a Nagyszigeti körben Csernay Mátyás. — Hétfőn a Szentesi-utcai IV. körben Csergő Holyba István, a Munkás Otthonban Fejérváry József. — A Katolikus Nőegylet és Oltáregylet tagjait felkérem, hogy a Kormányzó Úr névnapján, vasárnap délelőtt fél 9 órakor tartandó szentmisén megjelenni szíveskedjenek. Elnök. — Áramszolgáltatás. Ma egész nap van áram. — Villamostelep. — A népfőiskolai tanfolyam megnyitó előadása december 7-én este 7 órakor lesz a Mária Valéria utcai áll. el.iskola termében. Minden beiratkozott népfőiskolai tanfolyam hallgató köteles pontosan megjelenni. — Verseny a 8 pengős korpáért. A tanyakirendeltség előtt valóságos sokadalom volt tegnap. Kisgazdák várakoztak sorukra, hogy igényüket a kedvezményes korpára bejelentsék. A tanyakirendeltség útján a kormány ugyanis a 10 holdnál kisebb birtokkal rendelkező gazdák részére 13 pengő helyett, 8 pengős korpát osztat ki, mely kedvezmény elég tekintélyesen kecsegtető ahhoz, hogy minél többen igyekezzenek hozzájutni. A másik ajtónál meg az ínségesek várakoztak sorsukra s a nehéz időknek két felvonulása igy kapcsolódott össze eszmei vonatkozásban. — Halálozás. Özv. Tóth Istvánné szül. Forrai Mária életének 75 évében meghalt. Temetése 6-án délután 2 órakor lesz a ref. vallás szertartása szerint a Kálmán-u. l. szám alól, honnan a tabáni templomhoz viszik a koporsót, majd pedig a Kincses temetőbe. A Héjjahalmi Gazdálkodók Köre 13-án este 7 órai kezdettel szórakoztató teaestélyt tart előadással, melyre szeretettel hívja meg a közönséget a Vezetőség. Halálos tüzben egy budapesti rongytelepen Budapestről jelentik. A Soroksári út 94. szám alatt szombaton délelőtt kigyulladt Bunz-Biach rongyfeldolgozó-telep. A tűz a hatalmas szélviharban percek alatt átterjedt a raktárakra is. A központi és a kerületi tűzoltók a nyolc Niagara-fecskendővel rövid idő alatt kivonultak és a tüzet délután fél háromra lokalizálták. Az oltás folyamán öt tűzoltó füstmérgezést, kettő pedig égési sebeket szenvedett. A sebesültek közül Vaszlavek Vilmos tűzoltó belehalt sérüléseibe. Bognár Rezső karnagy 20 éves jubileumát jövő vasárnap ünnepli meg az Iparos Daloskör A nyáron volt 20 esztendeje annak, mikor a boldogul Tóth Sándor újtemplomi kántor örökségét a református egyház presbitériuma választás útján betöltötte. Sokan pályáztak erre a szép és jól dotált állásra és a sok között egy akkor még egészen, ifjú aspiráns, kinek hamvas arcán a képző levegője érzett még s ez az ifjú Bognár Rezső volt. Az uj templomban a kántori próbán, ahol egy köleti és egy szabadon választandó éneket kellett előadni minden jelöltnek, ő a «Térj magadhoz drága Sion!» című énekes választotta. Gyönyörűen csengő hangja magán az éneknek megható vonatkozásán keresztül is rögtön odatalált a szivekhez és egyértelmű volt a megállapítás, hogy ez az ifjú lesz az uj templom új kántora. Úgy is történt. Azóta 20 esztendő telt el, mégpedig meglehetős vérzivatarokkal. Bognár Rezső kántort az egész közönség hamar megszerette s ő maga is szeretettel illeszkedett bele uj helyzetébe. Még a háború előtt az Iparos Daloskor karnagya lett és ez a karnagyság, mely azóta állandó diadalokkal és sikerekkel ma is tart, az Iparos Daloskor nagy-nagy megerősödését eredményezte. Mikor a világháború elkövetkezett, akkor a Daloskor egymásután búcsúztatta el tagjait s csakhamar ott a nagyállomáson dalban köszönt el el Bognár Rezsőtől is. Soksok szenvedés, azután pedig szibériai fogság, mig ismét együtt lehetett az Iparegyletben a Daloskör és karnagya. Így forrt össze elválaszthatatlanul Bognár Rezső az iparossággal és főként az Iparos Daloskörrel, mely most legilletékesebb arra, hogy mikor a Bognár Rezső kántor 20 éves határidejéhez elérkezik, az ünneplést maga rendezze meg. Ez alkalomból mához egy hétre az Iparegylet nagytermében társasvacsorát rendez az Iparos Daloskor, melyen nem lesz más, mint egy ünnepi beszéd és azután néhány dal, melyeket a jubiláns Bognár Rezső tiszteletére adnak elő. — A szeretet és Jóság nevében ! Az újvárosi műkedvelő ifjúság vasárnap este fél 8 órai kezdettel műsoros estélyt rendez a szeretet és jóság nevében a Sip utcai szegény iskolás gyermekek karácsonyi felruházására. Lesz azon előadva bohózat és irredenta színdarab, iíg és komoly szavalat, melyeket változatossá tesznek a cigányzene kísérettel előadott irredenta és népdalok magánszámai. Belépődíj 50 és 30 fillér. Szeretettel kér a rendezőség mindenkit, kinek keblében meleg szív dobog, hogy jöjjenek és tegyék lehetővé, hogy minél több szegény gyermeknek legyen e zord hideg télben meleg és boldog karácsonya. Az előadás a Visszhang utcai körben este fél 8 órakor kezdődik. — Gyógyszertárszolgálat. Ma délután a következő gyógyszertárak vannnak nyitva : Bereck Péter Kistópart-u. Gallina Béla Damjanich-u., Gruber Janka Andrássy u.,Szporny Miklós Vásártér. Ugyanezen gyógyszertárak tartanak egész héten át éjjeli szolgálatot. Férfiak gyengesége ellen szavatolt azonnali segítség mindenkorra biztositva. Nem orvosság I Illusztrált islmértétől 80 fillér hétvég ellenében diszkréten I bérmentve küld : GUMI EXPORT Budapest, Népszínház utca 18. szám — A Héjjadalmi Gazdálkodók Köre 10-én délután 2 órakor választmányi gyűlést tart, ezt követőleg 3 órakor szabadoktatási előadást tartunk, melyre az érdekelteket ez után hívja meg a Kör Elnöksége. — Köszönet. Hálás köszönetet mondok a Református Nőegylet tagjainak azon szives jóságukért, hogy a Sipu. ref. iskola 6 szegény leánytanulójét meleg ruhával ellátta. Gáspár Kálmán tanuló. — Az Ipartestület előadásainak folytatása. Az Ipartestület tanácstermében december 9-én este fél 7 órakor az eddigi előadássorozat folytatásaként Takács Ferenc kőművesmester, elöljárósági tag fog előadást tartani a németországi tanulmányi útjával kapcsolatos tapasztalatairól. Az általános ipari érdekből is értékes előadásra iparosaink minél tömegesebb megjelenést kérünk. Ipartestület Elnöksége. — Tekintse meg naponta változó mechanikai tanszerjátékkirakatomat.OKULARIUM.Andrássy* utca 9. szám alatt. — Adomány. Schwimmer Lajos 50 pengőt adományozott a munkanélküliek javára a népjóléti hivatalnál. › ◄ I ◄ ◄8 ◄ ◄ ◄ ◄I ◄ › Ρ 1 57. Jótékony célú M. kir. Állami Sorsjáték Főnyeremény 40.000 Megnyílt a Reklám Áruház — Betörő cigányok rendőrkézen. Jeleztük, hogy a rendőrség újabb betörőbanda kézrekerítésén fáradozik. Szombatra azután siker koronázta a detektívek munkáját, amennyiben sikerült elfogniok Kovács Sándor 31 éves Pál utcai cigányt és vad házastársát Oláh Erzsébetet, valamint Ferkovics János 26 éves cigányt, akik , beismerték, hogy az utóbbi időben több be- sörést követtek el Szentesen, Szegváron, Orosházán és Vásárhelyen, a Róka utcában is, ahol egy cipészmester raktárát fosztottták ki. A betörőket előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség. (görög palota épület) úri, női divatcipők, rövidáruk. Cipőim garantáltak. Női cipők 980. Gyermekcipők nagy választékban. Harisnyák, zoknik, kalapok reklám árban. Kérem vételkényszer nélkül raktáramat megtekinteni. Megrongálták a Dob-utcai villanyvezetéket. Tegnap reggel a Mátyás és a Bajza utcák környékéről rövidzárlatot jelentettek. A villamostelep emberei azután megállapították, hogy ismeretlen tettes a Dob-utcai vezetékre egy vörösréz drótot dobott s ez okozta a rövidzárlatot. A villamostelep a rendőrségen feljelentést tett a vezetékrongálás ügyében. A kiegyezés előtti korszak néplélek-tanára tart szabadoktatási előadást előadást Fejérváry József lapszerkesztő 7-én este 7 órakor a Munkás Otthonban (Szentesi u. 20.) Minden érdeklődőt szívesen lát az Oktatásügyi Bizottság. A borjúhús árát nem szabályozták újra. Pénteken tartotta meg dr Fejérváry Bertalan azt az ankétot, melyen a húsárakat újraszabályozták, így született meg a 80 filléres növendékmarhahús és az 1,20 pengős marhahús ár. Többen a közönség köréből kérdést intéztek hozzánk, várjon a borjúhús árára mi a maximálás. Erre vonatkozólag azt közöljük, hogy a hatóság a borjúhús árát nem maximálta meg, mert a borjú ára szinte piacról-piacra változik a legszeszélyesebb hullámzásban, amennyiben mint pénteken is a szegedi klinikákra vitték el a borját az utolsó darabig. — Kié a bárány ? A város bitangistállójában egy szürke színű fekete foltos bárány van, igazolt tulajdonosa jelentkezhet érte délelőtt 8-tól 12 óráig a városháza em. 22. számú szobájában. — Teaestély a Mohácsi vendéglőben. Vasárnap este 8 órai kezdettel Mohácsi I Sándor jóhirűi Róka u. 4 sz. alatti vendéglőjében teaestély lesz, melyre felhívjuk a közönség figyelmet. ARANYPENGŐ AZONKÍVÜL 20.000 ARANYPENGŐ 10.000 ARANYPENGŐ 5.000 ARANYPENGŐ ÖSSZESEN:17.000 KÜLÖNBÖZŐ NYEREMÉNY EGÉSZ SORSJEGY ÁRA: 3 ARANYPENGŐ FÉL SORSJEGY ÁRA : 1,50 ARANYPENGŐ Húzás 1931 december 3 10. délután 3 órakor. x Új állandó tánciskola a római katolikus társaskör dísztermében gazdálkodók részére is. Saját pénzének ellensége az, ki nem ide járatja gyermekét, mert felényibe kerül, mint bárhol. Jobban megtanulják az összes modern táncokat, mint más- ahol. 6 hétre 10 pengő, zenepénzt nálam a tanulók nem fizetnek. Beiratás és tanítás minden este 7 órától ll-ig, ünnep és vasárnap, kedden és pénteken. Össztánc 12 óráig 30 fillér. Argényi József zenetanár ur zongorái. Báró János oki. tánctanár. — Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy hivatalos óránk a téli hónapokon reggel 8 órától 2 óráig tart. Hunvásárhelyi Gazdasági Egyesület Hitelszövetkezete, mint az O. K. H. tagja. Magyar beszélőfilm! Újdonság! Kitűnő! A kék bálvány Ezenkívül: Lucie Englich vígjátéka Történet a hálókupéban. Ha 3, fél 6 este! 9 órakor a Hany Hallban. A 3 órás előadás olcsóbb hely árakkal! ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► !II Köszönetnyilvánitás. Mindazon rokonok, jó barátok és ismerősök, kik felejthetetlen emlékű, kedves halottunk Meszlényi Falué H. Mucsi Zsuzsánna folyó hó 4.-én történt végtisztességtételén megjelentek, megjelenésükkel, valamint részvétnyilvánulásukkal szivünk őszinte, mély bánatán enyhíteni igyekeztek, kik a ravatalra koszorút, vagy virágot helyeztek, ezúton mondjuk szívből jövő hálás köszönetét. A gyászoló család.I 40 Milton EmMi-ulféli rest keresek. Értekezni lehet Kállay utca 41. szám alatt. 909 Mólon50 von,a,15 buza* ...........................nLgIcU szalma van eladó, ugyanott két hold föld kukorica alá kiadó. Értekezni dr Soós István u. 69. 908 Disznóperzselési faludi utca 38a. OSTII II 6 szémuház eladó Éti ugyano0 P m, unhari szoba, konyha kiadó. UUVais ív, ker., Andrássyutca 24. szám alatt. 906 SZ®P pantszonder ebédlő, egy szalon garnitúra, egy plüs dívány, egy oldalkaros dívány és két darab szék, I. ker., Rónai-u. 1, 907 4 csordajárás eladó. Értekezhet Kállay-u. 57. 836 Száraz, pormentes koksz, tűzifa, szerezés szükségletét nálam szerezze be! Rendeléseket: Kállay-utca 5. szám alatt Cement-gyáram is felvesz. Wolfner fakereskedő. — Telefon: 78.