Vásárhelyi Ujság, 1933. április-június (13. évfolyam, 74-145. szám)
1933-05-14 / 109. szám
,K. 'djdk, le helyette valómért ha a gazda ébet, mint a pián nincs senki, dani, hogy miért glatba beállítani élő s a világodon kizárt maénne igazságos tenni kell vala- és célja további isziik, hogy fogjünk tőle, hogy 'ban, amikor a idék mellett is,zét már elvesz' múltban több ’ jövőben is így tudnánk beleli tehát a jelenti a tervezgetéshogy mindenki thesse számadá- i veit arra, hogy lölcseit hol és melési probléma oldva Magyarélőtől függ s a nélkül és idealkalmazkodott ékesités lehet,a termelőktől kik a kereskekat és szállítási intézkedéseikkel felnyitják vagy mesetre joggal fogy mindenről hogy ne érjék an borult, hűvös 1. re h. polgárpolgármester, aki Kongresszusán és pénzügyet városi ügyekeste hazaérkeutjának ered- Soós István drkor nyugat értesülünk, a ref. főgimázója, évtizedlagos pedálon az igazitotta nyűgét. Az igazszeret hozzá isiléséhez és a felsőbb Vasárnap egész Zrinyi-utcát és órától 11 óráig nem lesz áram, anylakoda-Pataki Maeje, Szabó lukban most malmukat. A gvenkét csaszár vendég pig tartott, ma, szombavaló vacsorát vérrel és salá- 60 fillér, és a régészeti 9 órától 11-ig 14-én, vasárnapra. A régebben kéri a könyvitolikus iskolünnepségeket ület éspedig az is Hajnal-utcai Jepeken 14-én,1 négy órakor, ett az egyházőtestület elnökvalaminta nagy közönséget tolikus Tanteseny. Miután a flytonos esőzés aályát, a vasárelmarad. A legpüspöklelesekasárnap rendezi Egyesület. A Hódmezővásárhelyi Kisbirtokosság Első Legeltetési Társulat derekegyházi közös legelőterülete utóajánlat folytán folyó hó 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Gazdasági Egyesület titkári hivatalában vadászatra nyilvános szóbeli árverésen újólag bérbeadatik. Részletes felvilágosítás a G. E. titkári hivatalában tudható meg. Felhívom az érdekelteket az árverésen való megjelenésre. Kóti Pál társulati elnök. _ Vasárnap este lesz a műkedvelő olimpikonok előadása, melyet a Stefánia Szövetség javára rendeznek __ Bemutatásra kerül „Egy lány, aki mer“ pompás vígjáték. Az előadás iránt rendkívüli érdeklődés nyilvánul meg, a jegyek nagyrésze elővételben kelt el Weisz Lászlónál. Még csak annyit, hogy az előadást pontosan vasárnap este 8 órakor kezdik a Színkörben. ________________ Ha betegség gyötri, arra legyen gondja, Umándivat- emésztését mindig rendiben tartsa ! _ A városházán lévő tárlatíró hivatal vezetőjévé Gallyas László tisztviselőt nevezte ki a polgármester. Gallyas László ma vette át új hivatalét. _ Nyilvános köszönet. A református leénylíceum tanári kara hálás köszönetet mond városunk megértő közönségének azon páratlan pártfogásáért, mellyel a líceum Mesejátékénak előadását tömeges megjelenésével megtisztelte. Köszönetet mondanak a sok jólelkű pártfogónak, akik egyes tárgyak kölcsönzésével az előadás díszét elősegítették, vagy más szolgálatok teljesítésével a tanári kar segítségére voltak. Itt közöljük azok nevét is, akik jegyeik árán felülfizettek: Özv. Nemes Árminná 1050 pengő értékben adott két tankönyvet, Cseh András, Kokron Testvérek, Csáky István egyh. pénztérnök, dr vitéz Széll Bálint 2—2, Mikosevich Viktor és Terzman János 1 20—1 20, Kardoss S. hadbiróezredes, Schwimmer Lajosné, Nagy M. János, Keleti Imre, Baricsa Imre és Barta Ibolya 1—1 pengőt, Plavetz J. 50 fillért, Kiss Károly, Pyber Béla, Maczelka Pálné, Novák István 40—40, Ritter Irén, Büchler Gyula 20—20 fillért. Az adományokat szegénysorsú tanulói nevében köszöni a líceum tanári kara. A férfiszabószakosztály 15-én, hétfőn este 7 órakor taggyűlést tart az Ipartestületben, arra a kartársak minél nagyobb számú megjelenését kéri az Elnökség. Külön felhívjuk azoknak figyelmét, akik közmunkát vállalnak. Este 8 órakor kezdődik az „Egy lány, aki mer“ május 14-én a színkörben. különböztetjük meg a valódi bankjegyet a hamisítványtól ASPIRINTABLETTÁKON is megvan a valódiság jele: a r-kereszt. Meghűlés első jeleinél és fájdalmaknál Aspirin-Tabletták — Fatolvajokat fogott a csendőrség. A csendőrség őrizetbe helyezte Szabó Imre Török Bálint utca 5 szám alatti lakost és Baricsa János napszámost, akik a tél folyamán az utak mentéről kivágták az akácfákat s azokat saját céljaikra használták. Barcsa odáig ment a dologban, hogy még a házát is lopott akácfákból építette. A két tolvajt átadták a rendőrségre. A Kütvölgyparti Olvasóegyesület 14-én 3 órai kezdettel zártkörű ügető lóversenyt rendez. Este 7 órai kezdettel műkedvelő előadás lesz. Színre kerül a „Juhász legény, szegény juhász legény“ című színdarab 3 felvonásban. Utána reggelig tánc. Úgy a lóversenyen, mint az előadáson minden érdeklődőt szívesen látunk. Jó ételek és italok. Vezetőség. — A Katolikus Társaskörben vasárnap délután 5 órakor a téglagyári műkedvelők előadása az országzászló-alap javára. __________ Hódmezővásárhelyiek találkozóhelye az István király Szálloda Budapest, VI. Podmaniczky utca S. Nyugati pályaudvar mellett. Telefon : (Interurban) 263-43, 294—34. — Sürgönyeim: H O T E LIST. Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20 °/c engedményt kapnak. Központi fűtés, folyó hideg-meleg víz, lift, telefonos szobák. Teljes komfort. A szállodában étterem, kávéház és american bár. 3 1933. május 14. VÁSÁRHELYI ÚJSÁG A Tisza kilépett medréből és tovább árad A mindszenti gáton megállt a munka Pár héttel ezelőtt már egyszer megöntözte a hullámtéri területeket a Tisza vize, az apadás azonban hamar bekövetkezett s a szőke folyó visszatért medrébe. A hét elején újra megkezdődött az áradás, mely ez alkalommal minden valószínűség szerint tartósabb lesz, mert most jön az úgynevezett zöldár is. Értesülésünk szerint keddtől szerdáig egy métert emelkedett a víz színtje, csütörtökön pedig Ludvárnál már beözönlött a víz a hullámtéri földekre. Az áradás azóta egyre tart, úgyhogy a víz már mindenütt a töltés lábját mossa. Szakértők szerint a víz nagy lesz, de nem fogja elérni a múlt évi veszedelmes nívót. Az áradás következményeként az Ármentesítő Társulat a mindszenti gátnál leállította a töltéserősítési munkálatok folytatását, ami bizony a munkások szempontjából szomorú jelenség, mert seholse tudnak elhelyezkedni. Két heti fogházra ítélték a bérest, aki megütötte gazdáját Nemrégen történt Bódai Imre téglási birtokán hogy a gazda valami miatt összeszólalkozott béresével, Teleki Imrével. A vita hevében azután Teleki Imre a nála levő vasvillával fejbe ütötte Bódai Imrét, aki 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyből kifolyólag súlyos testi sértés címén indult bűnvádi eljárás a béres ellen, akit tegnap állítottak Mikosevich Viktor dr járásbíró elé. A tárgyaláson a béres arra hivatkozott, hogy véletlenségből történt az ütés, neki nem volt szándékában gazdáját bántani. A bíróság megtagadta ezt a védekezést és két heti fogházbüntetésre ítélte Telek Imrét, aki megnyugodott az ítéletben és mindjárt meg is kezdte büntetése kitöltését. Eldobta zsákmányát és megugrott a rendőr elől a libatolvaj Az éjjel izgalmas tolvajüldözés volt Susán külső részében. Ugyanis az ellenőrző rendőr a vágóhíd közelében egy gyanús külsejű fiatalembert látott, aki nagy csomagot vitt a hátán. A rendőr közelebőre az illető eldobta a csomagot és futásnak eredt. A rendőr szintén utána vetette magát a menekülőnek. Utcáról utcára folyt az üldözés. A fiatalember azonban gyorsabb lábúnak bizonyult s a sötét éjben eltűnt üldözője elől. A hiábavaló üldözés után a rendőr a csomagot szemlélte meg, amelyben nyolc apró liba volt. Ma reggel azután tisztázódott az ügy. Az elmenekült fiatalember tényleg tolvaj volt. Az éj leple alatt átmászott Németh Mihályné Almási utca 26 számú házának kerítésén, majd feltörte az ól ajtaját és elvitte az ott levő libákat. A rendőr által megadott személyleírás alapján a detektívek széleskörű nyomozást indítottak a tolvaj kézrekerítésére. 3. oldal. ------------- Az izzólámpa vásárlásnál pár fillér látszólagos előny sok pengő veszteséget okoz. Olcsó fényt vásároljon, ne „olcsó“ lámpát! Csak tökéletes,évtizedek tapasztalatai alapján készült márkaáru teszi lehetővé, hogy kisebb áramköltséggel több fényt kapjon. TUNGSRAM IZZÓLÁMPA használatban olcsó és gazdaságon» Dugulás és aranyereg barna« mák, gyomor- és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát és derékfájás ellen a természetadta „Ferenc József“ keserűvíz, naponként többb ször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József víz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszeriizlptekb°n kapható. Az állami polgári leányiskolában május 14-én, vasárnap délután 3 órai kezdettel szülői értekezlet lesz, ezt követőleg 4 órakor tartjuk anyák napját. A kedves szülőket kérjük az eljövetelre. Sem beléptidíj, sem gyűjtés nem lesz. Az anyák napja ünnepélyének műsora: 1. Pósa—Erődi: Bölcsődal, énekli az énekkar. 2. Varga Gyula: A gólya. Szavalja Vörös Jolán. 3. Mozart: Aludjál én gyermekem. Énekli Kovács Erzsébet. 4. Szász Károly: A jó tündér. Szavalja Meszlényi Ilona. 5. Brahms : Bölcsődal. Énekli Rózsa Irén. 6. Nagy Béla: Legenda. Szavalja Németh Blanka. 7. Vargha Gyula : Gyermek emlék. Szavalja Setéth Mária. 8. Petőfi Sándor: Füstbe ment terv. Szavalja Nagy Róza. 9. Gr. Zichi Géza : Anyánk. Szavalja Szűcs Zsuzsánna. 10. Szabolcska Mihály—Buday Dénes: Édes anyánk. Énekli Asztalos Erzsébet. 12. Petőfi Sándor: Egy sir Szavalja Imre Eszter. 13. Gyulay Pál verse, Káldy Gyula zenéje: Éji látogatás. Melodráma. Szavalja Márki Gizella. 14. Anyák üdvözlése. Elmondja Laub Edith. 15. Fogadalom. Elmondja Libor Magda. 16. Árva leány buja. Énekli az énekkar 17. Sugár Béla : Mindnyájunk Édesanyja. Jelenet. Anyák napjára. Személyek . Mindnyájunk Édesanyja—Laub Edith. Zsuzsika—Imre Eszter. Pista—Asztalos Erzsébet, Mariska—Babos Juliánná. Férfi—Kaufmann Ilona. Első árva—Garai Eszter. Második árva—Kovács Juliánná. Harmadik árva- Szöllősi Ilona. Árva diák Strasser Margit. Gyermekek, diákok. 118 — Halálozás. Id. Jakó Miklós földbirtokos életének 69. évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése vasárnap délután fél 3 órakor lesz a Könyves utca 26. szám alól, honnan az ótemplomhoz kísérik az elhunytat, majd a Kincses-temetőben helyezik örök nyugalomra. A boldogultat kiterjedt rokonság gyászolja, köztük sógora, Tárkány Szűcs Ernő dr ügyvéd. — A Levente Egyesület rendezésében két zenekar közreműködésével a Fekete Sas nagytermében pünkösdhétfőn nagy levente táncmulatság. Református Istentisztelet Mártélyon. Énesítem a mártélyi és környékbeli híveket, hogy május 14 én, vasárnap d. e. 9 órakor ■a mártélyi állami iskolában Isten tiszteletet tartunk, melyre a hive két g'yafiságos szeretettel meghívom. L 'sinczy Endre ref lelkész. — Óriási büvészesemény képét közli a Karikás vasárnapi száma. A cimkép, Zsebők János ötletes rajza azt a jelenetet örökíti meg, amikor Csáky Lajos dr eltünteti az Ipartestület elnöki székéből Takács Ferencet. A lap szövegrészéből kiemeljük a „Kinek, mit üzen a rádió ? című aktuális tréfát és a reggeli tornáról szóló mulattató jelenetet. A lapot vasárnap hajnalban a filléres gyors indulásánál is árusítani fogják, különben minden rikkancsnál és az összes trafikokban kapható . A Mária Valéria utcai központi állami iskola ifjúsági vörös kereszt csoportja május 14-én, vasárnap délután 3 órai kezdettel az Iparegylet nagytermében anyéknapi ünnepélyt rendez, melyre az édesanyákat szeretettel meghívja az iskola tantestülete. — Értesítés: A Szarvasmarha Tenyésztő Egyesület vezetősége ezúton értesíti a tenyésztőket, hogy az Országos Törzskönyvező Bizottság 18-án fog ismét városunkban működni. Aki tehát tenyészállatait az Országos Törzskönyvbe fel akarja vetetni, jelentkezzen Dezső József egyesületi titkárnál, (Andrássy és Kaszaputca sarok) ahol a részleteket megtudhatja. — Szentmise a szentkirályi állami elemi iskolánál. Értesítem a szentkirályi állami elemi iskola környékén lakó katolikus híveket, hogy 14-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a szentkirályi állami elemi iskolánál szentmisét tartunk. Előtte 8 órától kezdve már lehet gyónni. Plébánia Hivatal — A Bellák-pár fog szerepelni az Iparos Daloskor 13-án, szombat esti hangversenyén. — Anyák napja ünnepély lesz a református leánylíceumban 13-án, szombaton délután 4 órakor. Erre az ünnepélyre a szülőket és minden érdeklődőt tisztelettel meghívunk. Igazgatóság. — Hódmezővásárhely műkedvelő olimpikonjai mutatkoznak be május 14-én a nagysikerű Faragó—Lakatos vígjáték kacagtató jeleneteiben. — A Bellák-estély iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg, ami érthető is, mert a Bellák-pár régi kedvence Vásárhely közönségének, amiért is nagy érdeklődéssel várják. Ez alkalomra az Iparos Daloskor, hogy az estélynek fényesebb keretet adjon, teljesen új díszletekkel szereli fel a színpadot. Belépődíj az I—V sorig 80 fillér, V—XII sorig 60 fillér, XII sortól 40 fillér személyenként. Jegyek elővételben minden nap délután 3 órától 6 óráig, szombaton délelőtt 10 órától egész nap kaphatók az iparegyleti jegypénztárnál. Műsor után tánc. Az estély az Iparegylet hangversenytermében pontosan háromnegyed kilenc órakor fog kezdődni. — Férfiak miséje. Vasárnap, 14-én délelőtt 11 órakor a katolikus plébánia templomban a szokásos második vasárnapi csendes szentmisét tartjuk a férfiak részére. Plébánia Hivatal. — Szentkirályi Zsigmond dr. főorvost a belügyminiszter felhatalmazta, hogy az országos betegápolási alap terhére ingyen gyógyszert rendelhet. Alakuló gyűlést tart az első frontharcos ezred. Az első frontharcos ezred május 21-én délelőtt 11 órakor tartja alakuló ülését az Iparegylet dísztermében. Utána bajtársi ebéd lesz igen mérsékelt árban. Magyar beszélőfilm „ÍTÉL A BALATON“, Szőke Szakáll bohózata! „EMIL ÉS A HARAMIÁK“ szombaton és vasárnap a Korzó Moziban. 60. Jótékony célú m. kir. állami i*s játék Főnyeremény: 40.000 aranypengő azonkívül: 20.000 aranypengő 10.000 arany pengő 5.000 aranypengő összesen 17.000 különböző nyeremény Egész sorsjegy 3 pengő Fél sorsjegy 1.50 pengő Húzás 1933 június hó 8 án délután 3 órakor