Vásárhelyi Ujság, 1935. április-június (15. évfolyam, 75-146. szám)

1935-06-04 / 126. (127.) szám

1935 június 4 VÁSÁRHELYI ÚJSÁG Megkezdődtek a diftéria elleni védőoltások Dr C­z­a­k­ó Lajos városi tiszti­­főorvos közli a következőket: " A tiszti főorvosi hivatal értesíti a város közönségét, hogy a diftéri elleni védőoltások megkezdődtek és folyó hó 8-ig szombatig tartanak. Az oltásokat a m kir. Országos Köz­egészségügyi Intézet a kórházban­­levő helyiségében végzi minden nap délelőtt 8 tól 10 óráig. Az oltásra hat éven te tüli gyermekek vihetők el, egy évestől hat évesig bezárólag. Azok a gyermekek, akik most tavasszal himlő ellen oltattak, most diftéria ellen nem olthatók.­­ Különös nyomatékkal felhívjuk a város közönségét, hogy gyermekei­ket diftéria ellen feltétlenül oltsák be, mert bebizonyosodott, hogy az oltás igen nagy sikerrel véd a megbetegedés ellen és a nem oltott gyermekek között sok a diftériás beteg és betegeknek több mint 10 százaléka meghal. Az oltás teljesen veszélytelen és díj­talan. Az oltáshoz a régebbi három oltással ellentétben, most már egy oltás is elegendő az új rendszer sze­rint, tehát a gyermeket csak egy íz­ben kell oltás végett bevinni. Hirtelen halál a kút bizottság ülésén Kenéz Lajos kovácsmester tragédiája Megrázó tragédia színhelye volt va­sárnap délután a Bocskai-u­cai refor­mátus elemi iskola tanterme, ahova a kerület kútérdekeltségének gyűlését hívták össze. 3 óra után néhány perc­cel kezdődött a tanácskozás, amelyen részt vett többek között Kenéz Lajos gróf Bercsényi­ utca 2. szám alatti la­kos, az ismert kovácsmester is, aki az utóbbi években már nem folytatta iparát. A 73 esztendős öreg ur egy­szer csak a szivéhez kapott, összeesett és mire a gyűlés többi résztvevői hozzáugrottak, hogy segítsenek rajta, már nem volt benne élet A hol­testet F­á­r­y Béla dz egészség­­ügyi tanácsos vizsgálta meg és meg­állapította, hogy Kenéz Lajos szívbénulás áldo­zata lett. Az elhunytat, a­kit kiterjedt nagy csa­lád gyászol, köztük gyermekei V­é­­c­s­i Elemér igazgató neje, továbbá Kenéz László jogszigorló, Anna, Ilona, Lídia, Sára, Milike, Lajos és Zsuzsánna, — kedden délután 2 órakor temetik s az új templomban tartandó gyász­­szertartás után kisérik utolsó útjára a Dillinka temetőbe. — Évzáró ünnepély. A Klauzál utcai­­ ref. elemi iskolában június 11-én délután 4­­ órai kezdettel tartja az iskola vas­rnapi isko­­­­lás növendékei évzáró ünnepélyüket. Az ün-­­ nepély után a susáni hívek adományábó­­l Szer­etvendégség keretéban megvendégeljék­­ a vasárnapi iskolás és ez évben konfirmált­a növendékeinket. Mindenkit szeretettel hívunk­­ és várunk. Az ünnepély jó időben az iskola udvarán, kedvezőtlen idő esetén az V-Vl-ik osztályban lesz. Beléptidij nincs . Olcsó manila előjegyzés. Felhívjuk a m­­. gazdaközönség fi- f­gyelmét arra, hogy lényeges kedvez-­l­ményben részesülnek a Novák áru-­­­házban, ha egyesületenként vagy­­ akár magáncsoportosulásban nagyobb­­ mennyiségű manilát jegyeztetnek elő ! — Kitűnően sikerült a Benyhe dalest. Szombton a Tisza szálloda kávéházában tar­­t­a meg harmadik önálló dalestjét Beny­it Sándor. A fiatal énekes eddigi szereplé­sei után is sok elis­merést vívott ki magának, szombati szereplése méginkább hozzájárult énekesi hírnevének megalapozásához. Benyie hangja és előadó képessége rohamosan fejlő­dik, örömmel állapították ezt meg azok, akik hallották mostani hangversenyén. Műsora igen sikerülten volt összeállítva, szerepeltek benne helyi szerzők dalai is, amelyeket Benyha nagy sikerrel énekelt. — Hadifoglyok A már Budapesten 7 hónapja és nállunk is óriási sikert aratott magy­afilm a "Miseautó" olcsó helyárakkal a ..Hadifoglyok" című Lukács Pál, Douglas Fairbanks Jr. szenzációs Warner film és egy­ S'8're kúrál kedden este fél 9 órakor bemu­­tatásra a Ko­zó Mariban. WUUUSSSSSKStiáimí*6*WmMUII&L­IHM RÉPÁS MIHÁLY ZÓNA ÉTTERME HAd^A,y Kedd, 1935. VI. 4 ÉTLAP Kedd, 1935 VI 4 Friss zónák a nap bármely szakában 40 fillér. Az élet megnevezése Adag h étel nelnevezése o Előételek Tojás hollandi mártással Sajtos omletté Kész ételek Marhahús meggymártással, vagy ecetes tormával Sert comb, Borjukaraj Marhapörkölt Vacsora Borjúpörkölt galuskával SertAssült Natur szelet Gyümölcs Nagy adag -70 -•70 -70 -•70 -70 - 70 Kis adag —'50 —‘50 —'50 —•50 — 50 — 50 Az „Alföldi Hét“ hírei Tenyészd­latbemutatóra és lóversenyre való jelentkezéseket továbbra is elfogad a Gazda­sági Egyesület. A mai napon kezdődik a ló­­versenytéren külön a lovak és külön a te­nyészállatok részére a barakk-építés, amely­hez az anyagot a Balassa­ cég hazafias felaján­lásból szolgáltatja és a városi mérnöki hivatal vezetése mellett épül fel. * A MÁV igazgatósága közli, hogy június 9 én, pünkösd első napján reggel 6 órakor a Nyugati pályaudvarról Szentesen át Hódme­zővásárhelyre filléres gyorsvonatot indít, amely a Népkerthez 10 óra 52 perckor érkezik, ahol ünnepélyes fogadtatás lesz, a gyorsvonat Hód­mezővásárhelyről este 19 óra 18 perckor in­dul és ezért a műsorban felvett népzenei hangverseny a Nyári Színkörben délután 5 órakor kezdődik s a vonat éjfélkor már Bu­dapesten lesz. A vasúti jegy ára 4 pengő 30 fillér, útközben Csongrádon és Szentesen le­szállás megengedve. Leves Hús kockateszt-I­va] Főzelék Új kelkáposzta T­észta Krumplis kocka Aranygaluska Köretek Burgonya, riza­ka tarhonya Saláta Fejes saláta és paprika 20 20 '20 -20 •10 -10 — 10 Friss virsli tormával 24 fillér. — Állandóan kapható Minden hétfőn és csütörtökön kalácssütés Előfizetőknek (abonensek) és utazóknak 10 százalékos árkedvezmény. A legújabb magyar siker! | MESEAUTÓ LUKÁCS PÁL, Douglas Fairbanks jr. HADI­FOGLYOK Kedden és szerdán a KORZÓ MOZIBAN A rBl li SÍT Ok Bi Wiz záh.­m előretörése minden várakozást M ülim Mülimit!­­ Sikerének titka: Rendszere a legjobb, legszolidabb s készpénzárakat biztosít Városunk cégeinek szine-java áll a könyvecske tulajdonosok rendelkezésére Pezsgő élénkséget visz városunk gazdasági életébe s könnyűvé teszi az Ön vásárlási lehetőségeit Ma már azok is kérnek könyvecskét, akik eddig téves értesülések alapján elzárkóztak a ,,T­A­KAR­ÉKOSSÁG“ által nyújtott előnyök elől T­akarékoskodni kíván Ön ? Akkor : pülümösdre „Takarékossági-könyvecskével vásároljon! 3 y­írihrl ésív Gyermek trikók, középiskolások részére, szabályszerű torna trikók, gyermek zoknik, gyermek és férfi sport vagy nyári ingek, újdonság 3 \1 divat blusokban. Kombinék és divat sálak legelőnyösebb beszerzési Vipírf* a Fridirsbák hatalmas választékban! ft U1\K U­ LftKAftA­­ HÍREK j^^^vwsTj Tizenöt szomorú, bús, magyar esztendő óh hányszor leszel még gyásszal eljövendő ? Óh meddig késik még húsvétunk ha­na­p, hogy népünk angyali szózatot hallana : Üres a sir mélye! Feltámadt a halott számára igazság, dicsőség adatott! Istené a törvény és minden hatalom ! Megtört bilincsed Trianon, a magyar naggyá lesz! Élni fog szabadon! Ezer év jogai őrködnek felettünk, mit vérrel és könnyel sorsunkul szereztünk Szent István országa megszentelt testedet büntelen, bénává csonkitni nem lehet! Keresztünk krisztusi! — Az útunk Golgotha . Bíróink irgalma kegy­ei­n, mostoha : Istené a törvény és minden hatalom, megtört bilincsed Trianon ! A magyar naggyá lesz, élni fog szabadon ! Tizenöt szomorú, bús magyar esztendő azért vagy számunkra bűnökért vezeklő, hogy tiszteld az Istent, nagyságát, hatalmát és szeresd magyar szív ! — Hiába akarnád nélküle vívni meg igazad harcait, — s lesznek szent Titánok hőseid, nagyjaid, Istené a törvény és minden hatalom ! Hitünk fog legyőzni Trianon, mint magyar Géniusz Égig száll szabadon ! Teljes lesz az idő! — Megnyitok kárpitok, ledőltök hatalmi kőfalak, gránitok! Megremeg a Föld s megindulnak az Egek ! Zenéül az Úr szava s harcra kész a sereg ! „Felette nagy lesz szent, felséges tábora,a mely magyar életét oltáron áldozza ! az Úrnak szent napján az égi hatalom törvényt ül és ítél! Trianon : A magyar élni fog, — boldogan, szabadon ! SÓFALVY IZABELLA. ------------­ — Ünnepi istentiszteletek az ótem­p­lomban­ A magis kormány által kinevezett hódmezővásárhelyi főispán urat törvényható­ságunk 1 hó 8-án délelőtt 9 órakor iktatja hivatalába. Azt megelőzőleg az ótemplomban ünnepélyes alkalm­i istentiszteleten fog a gyű­lés tagjaival megjelenni. A gyülekezésre a harangozás először fél 9 órakor egy negyed óráig, a másodk harangozás 9 órakor néhány percig tesz. Papp Imre elnöklelkész. — A pesahalmi ifjúsági gyűlésről szóló tudósításunkat anyagtorlódás miatt hol­nap közöljük. — Meghívó. Egyházunk részéről méltósá­­gos főispán urat beiktatása alkalmával üdvö­zölni óhajtjuk, a tisztelgőkhöz csatlakozásra a lelkész­ kar, gimnáziumi és liceumi tanári ka­rok, a tanitói kar és a presbitérium t. tagjait tisztelettel meghívjuk A gyülekezés 8 án, szombaton déli 12 órakor a városi székház közgyűlési termében lesz. Egyházi elnökség. — Ipari vásáron vásároljon Alfa te­jeskannát és mezőgazdasági gépeket. — A Legeltetési Társulat hasznosító tagjai fübér térítés végett jelentkezzenek a Hítelszövetkezetnél piaci napok kivételével a délelőtti hivatalos órák alatt. — Vezetőség — Országos vásárok. Mezőkovácsházán június 19-én, Kisteleken pedig június 6 és 7 napjain lesz országos vásár. — Óvodai évzárók. Vasárnap jól sikerült évzáró ünnepélyek voltak úgy a Nádor utcai, mint a Soós István utcai óvodában. Újváro­son Nyikos Margit óvónő apró növendékei tartották évzárójukat és bizonyították ügyes szavalataikkal, énekszámaikkal, játékokkal, hogy óvónőjük kiváló hozzáértéssel oktatta őket. A Soós István utcai óvodában pedig Faragó Böske kis növendékei tettek tanubi­zonyságot róla, hogy ebben az óvodában is mintaszerűen foglalkoznak a gyermekekkel. Az évzárókon megjelentek az óvodai felü­­gyelőbizottság tagjai is, akik úgy Nyikos Mar­git előtt, mint Faragó Böske előtt kifejezték legteljesebb megelégedésüket. — Rendőrségi hírek. Bábiczky János Rárósi utca 64 szám alatti lakos kamráját az éjjel felfeszitették és onnan különféle szer­számokat vittek el. — Csatlós Ferencné Gá­bor utca 6 szám alatti lakos szekrényéből eltűnt 16 pengő. A károsult gyanúja egy kol­duló cigányasszonyra irányul. — A tettese­ket keresi a rendőrség. — Makacs székrekedés, vastag­­bélkatarás, gyomorbaj, puffadás, vér­­tódulás, sárgaság, aranyeres csomók, csipőfájá­i eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserűvíz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, figyelések tanúsága szerint a Ferenc József víz még ingerlékeny belű be­tegeknél is fájdalom nélkül hat. — Felhívás gazdalányainkhoz és fiatal gazdatestvéreinkhez! Jeleztük már, hogy 9-én a Társadalmi Egyesületek Or­szágos Szövetsége ünnepsége alkalmával a hódmezővásárhelyi gazdaifjúsági egyesület műsorral egybekötött fagylaltestet, magyaros összejövetelt tart a Nemzetiben. 2-áig tar­tott választmányi ülésünk határozata folytán mély tisztelettel meghívjuk és elvárjuk a mu­latni vágyó fiatalságot s felkértük a megje­lenni óhajtó kedves lányokat, hogy lehetőleg magyaros ruhában jelenjenek meg. Akinek magyaros ruhája nincs, az természetein e­­miatt el ne maradjon, mert magyar ruha nél­kül is szívesen látunk mindenkit. Estélyün­kön az ország minden részéből Hódmezővá­­sárhelyre sereglő vidékiek is részt vesznek. A részletes műsort később fogjuk közölni. Gazdaifjusági elnök. — Anyakönyvi hírek, Születtek: Hézső Lajos és Csányi Ilona fia Lajos rk, Molnár István és Czövek Lídia leánya Mária ref. Nyíri Imre és Aradi Lídia fia Imre ref, Zsa­dányi Erre és Rostás Jusztina leánya Jusz­tina ref, Szabó János és Hegedűs Rozália fia János ref, Hegedűs István és Bacsa Piroska leánya Piroska ref, Bánfi Sándor és Domon­kos Mária leánya Piroska ref, Rébek Nagy Mihály és Körösi Juliánna leánya Juliánna ref, Oláh Rozália fia Ferenc ref. — Házassá­got kötöttek: Takács­ István Korcsik Julianná­val, Varró Mátyás Bajnóczi Juliannával, Dé­­tár Mihály Détár Margittal, Dávidházi Sándor Szappanos Jusztinával, Nagy János Bartók Annával, Várdai Géza Kiss Erzsébettel, Sza­bó Sándor Huszár Margittal. — Elhunytak: Gábor Pál 23 éves rk. Szabó Katalin 4 éves rk. özv. Molnár Jánosné 75 éves rk. Kovács Imréné 83 éves rk. özv. Nagy Sándorné 83 éves ref. Kecskeméthy Lajosné 40 éves ref. Kovács Rozália 2 éves rk. Kecskeméthy Lajos 48 észes ref. Csáki Ilona 1 hónapos ref. C­ala Mihályné 69 éves.

Next