Vásárhelyi Ujság, 1936. április-június (16. évfolyam, 76-146. szám)
1936-04-23 / 94. szám
9,6 tipn.is 24. VÁSÁRHELYI ÚJSÁG HÍREK — Béla napja. Ma délelőtt sok üdvözlés, jókívánság, köszöntés hangzott el a „Bélák“ portáján. A legtöbb névnapi gratuláló természetesen Endrey Béla polgármestert kereste fel, de sok tisztelő, jóbarát fordult meg: Kun Béla képviselő, dr Földes Béla közjegyző, Vajda Béla vezérigazgató, dr Fáry Béla nyugtiszti főorvos és Fáry Béla droguista, dr Lázár Béla és Bangha Béla ügyvédek, Nagy Béla és Seress Béla lelkészeknél is. — Időjóslás. Nyugatira, majd északnyugatira forduló megélénkülő szél, sok helyen ead, vagy zivatar, a hőmérséklet nyugat felől csökken. — Dr Csáky Lajos a makói lelkészválasztáson. Vasárnap lesz Makón a ref. lelkészválasztás, amelyre Szirbik Sándort jelölte a presbitérium. A választásra az egyházmegyei tanács dr Csáky Lajos fő gondnokot kiküldötte. — Halálozás. Szakács Mihály 76 éves korában elhunyt. Temetése a ró.„ hát. vallás szertartása szerint a Szent László u. 65. szám alól pénteken délelőtt 10 órakor. (Kardos) — Népköltésit jelentkezzenek! Cs. Hódi Pál nemhiába jött haza és mutatkozott be, mint költő és mint feltaláló, nagyon népszerű lett. Most már bankettet is akarnak adni a tiszteletére. Erről értesít bennünket Nagy Sándor „népköltészeti kiadó“ felhívása, aki az összes vásárhelyi „népköltőket“ péntek délután 3 órára Hattyas u. 4 szám alatti lakására invitálja összejövetel céljából Az összejövetel egyetlen tárgysorozati pontja: megbeszélni a Cs. Hódi Pál kollega tiszteletére rendezendő esély részleteit. Igen tisztelt népköltő urak, tessék jelentkezni ! — Képviselői beszámoló: Takács Ferenc országgyűlési képviselő ! hó 26-án, vasárnap délután 2 órakor a Fecskésparti Olvasókörben, ugyanaznap délután 4 órakor pedig a Kardogkuti Olvasókörben képviselői beszámológyűlést tart. A selymanhernyótenyésztőket és a selyemhernyót tenyészteni akarókat értenitem, hogy a gubóáremelésre való tekintettel hernyóigényléseiket jegyeztessék elő, mert csak így lesz biztosítva a hernyószükségletük és az aratás előtti keresetük. Előjegyeztetni lehet a felvigyázónál, Klauzál utca ál szám alatt. — „Anyósok napja..M. Allrend, Texas kormányzója, hivatalos kiáltványban „anyósok napjáénak tartását randelta el állama területére. A kiáltvány szerint az anyós a családi élet régóta félreismert jótevője, a félénk házasulandók bátorítója, az ifjú párok nagylelkű, bölcs, megértő barátja és tanácsadója, akinek tapintatos, türelmes, önfeláldozó és áldásos segítségét az ifjabb nemzedék csak gúnnyal, sőt hálátlansággal viszonozza. Mrs. Claude Miller, a kormányzó anyósa, midőn megkérdezték, mit szól vejének a véleményéhez, azt felelte : „Ezt elvártam tőle.“ — Az iparengedélyek illetékmentesek. A pénzügyminiszter rendelete szerint az iparengedélyek és iparengengedélyek és iparigazolványok nm tartoznak az illetékjegyzékben megállapított olyan hivatalos kiadmányok közé, melyek illeték alá esnek, így az iparengedélyek és iparigazolványok után a jövőben kiadmányi illetéket nem kell fizetni. A Stefánia Szövetség Elnöksége tudatja, hogy a titkár közbejött betegsége miatt az április 29 ére hirdetett közgyűlés május 6-án lesz megtartva. — Légvédelmi előadás. Az egészségügyi kiállítás keretében április 26-án, vasárnap délután 6 órakor a Fekete Sas nagytermében vetített képekkel kísért légvédelmi előadást tart dr Kőrössy Ferenc. Az előadásra külön belépődij nincs. — Izraelita istententiszteletek rendje I. hó 2- től május hó 1-ig. Péntek : este háromnegyed 7 órakor (hitszónoklattal). Szombat reggel fél 7, délelőtt 10, délután 4, este 7 óra 25 perckor. Hétköznap: reggel fél 7, este 7 órakor. — A főrabbi. — Férjhez ment a 15 éves cigánylány, aki első elemibe jár. Érdekes cigányesküvő volt vasárnap Mohácson. Misi János 19 éves cigánylegény feleségül vette a 15 éves Bognár Évát, aki jelenleg az elemi iskola első osztályának hallgatója. A cigányokat ugyanis Mohács városa írni és olvasni tanítja és ezért kell a fiatalasszonynak még az esküvő után is bejárni az iskolába. Az egyháziesküvőn a fiatalasszony osztálytársai ástak sorfalat. — Otthon tea a tarján! egyházrénzben. Április 26-án, vasárnap este 8 órai kezdettel tartja a református leányok köre szokásos teaestjét a Zrínyi utcai Olvasókörben. Jegyezzük elő s jelenjünk meg minél többen. — Rendezőség. A Fecskésparti Ifjúsági Egyesület április 26-án táncmulatságot rendez, melyre úgy a tagokat, mint a tánckedvelő ifjúságot tisztelettel meghívja a Rendezőség. — Hosszú idő óta fekvő betegek a természetes „Ferenc József“ keserűvizet nagyon szívesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását általánosan dicsérik. — Filléres műsoros táncestély Susánban. A Bercsényi Kultur és Sport Egyesület vasárnap este pont fél 9 órai kezdettel a Klauzál utcai Papp féle vendéglő nagytermében családias jellegű műsoros táncestélyt tart. Ünnepi beszédet dr Hollósi Antal ügyvéd tart, az egyesület elnöke. Lesznek kitűnő víg jelenetek, magyarnóták, előadja Drenta Pannika urleány, tárogató szólót Szabó János ad elő, magyar kettőst táncolnak : Klapcsik Esztike és Széll István. Belépődíj nincsen, műsor 40 fillér. Utána tánc. Hazafias szeretettel hív és vár mindenkit a Rendezőség — Siesta Sanatórium Budapest, Ráth György u. 5. a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel és ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb Röntgen. Kémiai és mikroskopiai laboratórium Elektro-kardiograph (szívvizsgáló) Kroghféle alapanyagcsere vizsgáló készülék Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógy intézet. Orvosilag vezetett villanyüzemü konyha. Elsőrendű ellátás. 9700 négyszögöles park ! Olcsó árak ! — Halpaprikás és sakkal lesz csütörtökön este Répásnál Szegfű és Mária Valéria utca sarok. — Leánykori estély Pósahalmon. A vásárhelykutasi Leánykor április 26-án d. u. 4 órakor gyermekek és este fél 8 órakor felnőttek részére jótékonycélú műsoros előadást tart. Lesznek kis színdarabok, tánc és énekszámok, monológok. Esti előadás után záróráig tánc Műsormegváltás délután 20, este 30 fillér. — Orvosi hír: Dr Friedländer Erzsébet budapesti kórházi fogorvos rendelőjét a Kossuth téri „Görög egyház emeletes bérházában“ (bejárat első kapu) megnyitotta. Rendel fogbetegek részére délelőtt és délután. — A Belsőkutasi Kisgazda Kör május 10-én tartja szokásos tavaszi mulatságát, melyre a szórakozni és mulatni szerető ifjúságot már most meghívja a kör elnöksége. — Május 3-án az Iparban ? ? ? — Kiscsirkéje nem fejlődik, mert a tetvek a vérét elszívják. Vegyen 1 doboz erős csirketetáport Vadásznál 50 fillérért és azt használja, hatása biztos. — Székrekedésnél, gyomorrontásnál, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, májduzzanatnál, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyanak reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet. Rádió Péntek, április 26. 7 Hanglemezek. 10 20 Időszerű szemle. 10.45 Ifjúsági közlemények. 12.05 Győző Amália énekel. 1 Országos Postászene. 4.15 A rádió dísk félórája. 5 Kiss Lajos és cigásyzenekora. 6 Mosoni-Kovács Gyula dr előadása. 6.30 Dohnányi Ernő dr zongorázik. 7.15 Doblhoff Lili bárónő előadása. 7.45 Néhány szó a londoni rádiózenekar hangversenyéről. 8 A Bitish Broadcasting Corporation hangversenyének közvetítése. 10.30 Farkas Jenő és cigányzenekara muzsikál. 11 20 A Mándits jazz-zenekar műsora, Kalmár Pál énekszámaival. SPORT -----se®*—— Vasárnapi sportesemények Úgy látszik a finis meghozza a maga érdekességét, mert minden csapat ereje végső megfeszítésével igyekszik pontot szerezni, hogy pozícióját a bajnoki tabellán megerősítse. A Vivő Félegyházán játszik a nagyon feljavult Reménységgel, míg HMTE a bajnok KEAC öt napja idehaza ellenfeléül. A Vívónak sem befutott még a félegyházi mérkőzés bár a Reménység a tabella utolsó helyén fekszik, mindent elkövet, hogy reménytelen helyzetén javítson. Nehezebb helyzete lesz a Munkásnak, mert a KEAC a bajnokságért meg kompletten jön el, hogy minden meglepől mentes maradjon. A REAC a bal szezonban ingadozó formát mutatott. A vasárnap saját otthonában c___ 11-essel tudta a Reménységet legyőzni, mig Vásárhelyen a Vivőt ragyogó játékkal, gólzó közvetlen mögötte fekszik és ha vasárnap pen a futball az a játék, ahol minden lehetséges. A Munkás csapat csak ak- Budapesti nemzetkázi Vásár májUs 8—18. A magyar ipar átfogó nagy bemutatója 50 százalék utazási kedvezmény A május 2—18 ig Budapestre váltott teljesáru jegy máj. 8—28-ig díjtalan visszautazásra jogosít, ha az utas vásárigazolványt tud felmutatni. Vásárigazolvány kaphatói Hódmezővásárhelyen, Közgazdasági Bank R. - nál és a menetjegyirodánál. Ára: 2’80 P. tpxcafy Által# — A Magyar Távirati Iroda tudósítása: — Meisler Károly a keszthelyi képviselő! A közigazgatási bíróság Dett Pálffy Dénes mandátumát megsemmisítette Budapestről jelentik. A közigazgatási bíróság elnöke ma délben hirdetett ítéletet a keszthelyi választás ellen beadott petícióban. Oetl Pálffy Dénes NÉP képviselő csütörtökön lemondott mandátumáról, az eljárást azonban a lemondás dacára is folytatták. A bíróság szavazatkiigazítást eszközölt. Oetl Pálffy Dénes szavazataiból leszámította azokat, amiket tulajdonképen ellenfelére adtak le s ezeket hozzászámította az ellenzéki Meister Károly szavazataihoz. A kiigazítás után kialakul eredményhez képest a bíróság Meisler Károlyt jelentette ki a keszthelyi kerület megválasztott képviselőjének. Dett Pálffy Dénes mandátumát pedig megsemmisítette s a volt képviselőt kötelezte a 9000 pengő költség megfizetésére. A keszthelyi III—III. kerületi és két falubeli szavazatszedő küldöttségi elnök választójogét 2—4 évre felfüggesztették. Elfogták a sopronkőhidai fegyház szök Győrből jelentik : A sopronkőhidai ? Győr közelében ma délelőtt elfogták, fegyházból megszökött 7 fegyencet ' Az angol kormány kórdenoi Németországhoz Berlinből jelentik. Az angol kormány Eden angol külügyminiszteren keresztül a következő kérdéseket intézte Németországhoz: 1. Állja-e Németország ezentúl az önként vállalt szerződéseket, vagy pedig létérdekeinek megfelelő politikát fog folytatni továbbra is. 2 Megmaradt-e Németországban az alantasság érzete. Melyek azok a dolgok és körülmények, amelyek benne a megalázottság érzését keltik. 3. Okul szolgálhat-e a más államokban élő német kisebbségek helyzete a szerződések megtagadására. 4. Ha Németország megtámadná valamelyik államot, szomszédai közül azok amelyek Németországgal megnemtámadási szerződést kötöttek, segíthetik-e a megtámadott országot. 5. Mi az álláspontja Danzig és a Memel-vidék kérdésében. 6. Hajlandó e Európa új területi éyes megállapodásokat kötni. 7. Hajlandó e Németország a horogkeresztes propagandát beszüntetni Ausztriában, további azokban az államokban, ahol még ez tart. 8. Mi a véleménye a fegyverkezések korlátozásáról. 9. Mi a véleménye a gyarmatokról. ALFA Permetezi! magasnyomású, önműködő mészkénté sem támadja meg Űrtartalma 25 liter, hasznos töltés 12 liter, kapható ifj. Zsarkó Imre Alfa Sessarátor R.T. bizományi kerületi képviseleténél Kossuth tér. Nem minden tejoltó jó és ez az oka, hogy a rossz oltótól a sajt és túró keserű lesz, a Vadász-féle igen erős csepp kel 1 liter tejbe, nem romlik el évekig sem és most az igára is lement, 1 deka 8 fillér, is Hifiden háznál jó a sósborszesz is Hozza be üres üvegjét és azt megtöltjük már 60 fillérért, natgyobb üveget pedig 2 pengőért. Kár volna eldobni kopott, szinehagyott, kifakult ruháját, mert azt újjá festheti a Papagály ruhafestékkel. 1 csomag 10 deka anyag festéséhez elegendő és minden létező színben kapható a VADÁSZ drogériában Gyümölcsfáját és szólóját permetezze be Alföldi hernyóirtószerrel Ezen szer feltétlenül biztos hatású a gyümölcsfákon lévő tetvek ellen és rózsafák permetezése is biztos 1 csomag 60 liter vízhez 80 fillér VADÁSZNÁL mmamaammmmmmammammmmm Szeszélyes időjáráshoz a legjobban alkalmazkodó kötött árut viseljen, mert könnyű és meleg ruházat. Blúz, pullover, kötöttkabát, pettyes svájci sapka legolcsóbb KOKRONNAL