Vásárhelyi Ujság, 1936. október-december (16. évfolyam, 221-295. szám)

1936-12-22 / 289. szám

Lil Dagover G. Alexander Woh­l Arbach Betty szereplésével M­ADARÁSZ Új kísérő műsorral. Kedden szerdán a Korzó Moziban küldöttének felszólalása következett, aki az új frontharcos törvénnyel kap­csolatban terjesztett elő különféle kí­vánságokat Többek között azt kí­vánta, hogy a Károly-csapatkereszt és vitézségi érem nélkül is tagja lehessen valaki a szervezetnek, ha frontharcos­­ságát hitelt érdemlően igazolja. Vasúti szállítási és utazási kedvezményt kért a frontkatonák számára, ezenkí­vül támogatást a közszállításoknál. Kertész Elemér országos alel­­nök tette meg észrevételeit a felszóla­lásra, majd Schwarcz József mind­szenti küldött beszélt a demagógia és a könyöklők ellen. M­o­l­d­v­a­y Simon, Algyő, K­o­l­­t­a­y Pál, Békéscsaba, Vásárhelyről pedig dr A­j­t­a­y Gyula és dr P­r­e­­h­o­f­f­e­r István voltak a kongresszus többi szónokai. Ebéd a Nemzetiben A kongresszus után 1 órakor ebéd kezdődött a Nemzetiben a vendégek részvételével. Itt az első pohárköszön­­tőt gróf T­a­k­á­c­s-T­o­l­v­a­y József országos elnök a kormányzóra mondotta, akit felállva percekig ünnepelt az ebéd közönsége. A város nevében az akadályoztatása miatt távolmaradásra kényszerült pol­gármester helyett dr Bereczk Pál polgármesterhelyettes szólalt fel, meg­köszönve azt a megtiszteltetést, hogy a nagy frontharcos napokat Vásár­helyen rendezték meg. Dobó Ferenc főszámvevő a bajtársi összefogásról, v. Molnár Dezső csongrádi­ kiküldött pedig azt a szolgálatot emelte ki, amelyet a vásárhelyi főcsoport tett a frontharcos gondolatnak "az ünnepség megrendezésével. Dr. Vészi Arthur ügyvéd arról a munkáról emlékezett meg lelkes sza­vakkal, amelyet vitéz dr. Endrey Antal és dr. Dietrich Lajos végeznek évek óta a vásárhelyi frontharcos­mozgalom érdekében. Erre a komoly munkára a belügymi­niszer is utalt és felfigyelt már az ország köz­véleménye is . Az ő munkájuk — mondotta — alkalmas an a, hogy ezt a várost kiemelje a letar­giából s egyben az egységnek, a nemzeti szempontoknak leghatalmasabb ápolá­sát jelenti. A pohárköszöntőket nagy lelkesedés­sel és tapssal kísérte az ebéd közönsége, amely ugyancsak tudatában volt a két helyi frontharcos vezető értékes mun­kájának. Az ebéd végeztével az illusztris ven­dégek elutaztak a városból, s ezzel a kétnapos nagy frontharcos-demontráció végetért. HÍREK — Időjóslás. Gyenge légáramlás, kevés felhő, éjjel gyenge fagy, reggel helyenként köd, nappal igen enyhe idő. Távolabbi kilá­tások : Néhány napig lényeges változás nem valószínű. — Kozma Miklós belügyminiszter a kórházban. Leverdi Kozma Miklós belügyminiszter vásárhelyi tartózkodását felhasználta arra, hogy — mint egészségünk vezetője,­­ szombaton délután társaságával meg­tekintette kórházunkat A miniszter és a társaságában levő többi illuszt­ris vendégek a legteljesebb elisme­rés hangján nyilatkoztak dr G­e­­n­e­r­s­­­c­h Antal egészségügyi fő­tanácsos előtt a látottakról, ami újabb bizonyíték arra, hogy kórhá­zunk fővárosi nívóra emelkedett. — Népművelési előadások. December 2 -én Szőke Béla Nyárfa u 6 óra. Kenéz László Munkásotthon 7 óra. 22-én dr Ernyey István Szabadság Olv. kör 6 óra. 23 án dr Szappanos György Rákóczi u. 6 óra, Nagy­­györgy Sándor Lévay u. 6 óra. 27-én dr Kar­dos Sándor Barackos 2 óra. Gilde Kálmán 2 óra Fecskéspart és 6 óra Fecskésparti Ifj. Egylet. 30-án dr Hollósy Antal Rákóczi u. 6 óra. — Belépés díjtalan. — Népművelési titkár. — Óriási részvét mellett temet­ték el Csáky Ferenc gyógyszerészt. A tragikus hirtelenséggel elhunyt Csáky Ferencet, de Csáky Lajos fő­ügyész fiatal, mindenütt szeretett, tisztelt gyógyszerész fiát vasárnap délután a város közönségének óriási részvéte mellett kísérték utol­só útjára. A háznál tartott gyász­­szertartás után az új templomban volt gyászistentisztelet zsúfolt padok előtt, majd megindult a szinte vége­láthatatlan kocsisor a Dil­inka teme­tőbe. A sírnál a Városi Dalárda énekelt, majd Györffy József a volt osztálytársak nevébe mondott lélek­bemarkoló búcsúbeszédet. Azután pár perc és szegény jó Csáky Fer­ke nincs többé . . . — Halálozás, özv. Vata Imréné szül. Marton Ágnes 57 éves korában elhunyt. Te­metése ma délután 2 órakor lesz a Holló-u. 33 számú gyászháztól a rom. kath. temetőbe. Kotormán Licuska 8 éves korában elhunyt. Temetése kedden délelőtt 10 órakor lesz a Balassa-u. számú gyászháztól a Kincses teme­tőbe. (Kardos tem.) — Megnyílt Mári képkiállítása Vasárnap délelőtt megnyílt Mári (Kovács Mária) képkiállítása a Tor­nyai Társaság rendezésében. Művé­szi élmény ez, amelynek jelentősé­gét Wirth Márton dr főorvos ismer­tette megnyitóbeszédében A kiállí­tást már az első nap is sokan te­kintették meg és több vásárlás is történt. A zárlat december 2- én zárul.­­ Húsz gyermeket ruháztak fel az iparos asszonyok. Az Iparos Asszonyok és Leányok tegnap délután szép ünnepség kere­tében húsz gyermeket ruházotak fel.­Tizenhat éve végzik már a maguk áldásos munkáját, — ennek a jelentőségére mutatott rá Várhelyi István rk. lelkipásztor ünnepi beszédében. Szavalat és alkalmi színdarab szerepelt még a műsoron Az ünnepélyen a város nevében Fejérváry Bertalan tb. polgármesterhelyettes, az Iparegylet nevében pedig Szabó Sándo­r jelentek meg. — Teával leforrázta magát egy kisleány. Orovetz Márta Glanya 16. szám alatt lakó egy éves kisleány egy forró teával telt teáscsészét rán­tott magára. A tea összeégette a kisleány felső testét. A kórházban ápolják. — A Róm­. Kath. Társaskör válasz­má­nyi tagjai­ holnap, kedden délután 5 órára megbeszélésre meghívja az Elnökség. . Értesítés: „Fehér Róssa" tán­cos teaestélyt tart a Stefánia ünnep második napján este 9 órakor a Nemzetiben. Magyar nótákat énekel cigányzene kísérettel Benyhe Sán­dor. Szeretettel hív minden tánc­kedvelőt a Rendezőség. — Meghalt Magyarország leghíre­sebb bajvívója. Budapestről jelentik : Nyolc­vanöt éve.? korában vasárnap meghalt Ivánka Oszkár, Magyarország leghíresebb bajvívója. Csak karácsonyig ! 10 dg. világos dióbél 26 fill. SÁNDOR­ndrássy 5 Kerékpárigazovány kapható.a Németh-nyomdában ffu'rti'ntLll UJ'.ALí 3 1 1 — Epe- és májbetegségeknél, el­sősorban epehólyagkatartás, epekő képződés és sárgaság eseteiben a mindig enyhe hatású természetes „Ferenc József“ keserűvíz a hasi szervek funkcióit élénkebb tevé­kenységre serkenti. Évtizedes orvosi tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókúra úgy válik igen ered­ményessé, ha a Ferenc József vi­zet reggel éhgyomorra, kevés forró vízzel keverve isszuk. — Öngyilkosság 60 Adelin-tablettával­ Budapes­től jelentik: Varga Józsefné 39 éves úriasszony az Astoria-szállóban 60 darab Adelin-tablettával megmérgezte magát.­­ Az összes kül- és belterületi ol­vasókörök elnökeit felkéri a Gazdasági Egyesület vezetősége, hogy az egyesület tisz­tikaránál­ a választmányának összeállítása, va­lamint a Gazdasági Egyesület és az olvasó­körök szorosabb együttműködésének a meg­beszélése végett karácsony másnapján, vagyis december 26-án, szombaton délelőtt 10 órára a G. E emeleti tanácstermében összejönni szíveskedjenek. — G. E. vezetőség. Karácsonyra!fö'Vf ft ft fli Hoi It31|át sötétkék és fekete ti IIII1 dúsan szörmézve , 29 pengőtől MffiA JV| 1« BornaUflitftt óriási választékban „Takarékosság“ Klopfer Ruha «15 pengőtől áruház | ZÓNA­­ | KitiM homoki fajborok | Répás Mihály vendéglős Nagy menü 1.20 P. 1936. XII. 22 kedd ETEREM SOR- ÉS BORCSARNOK Mária Valéria és Szegfű­ utca sarok É je­t ad Biczek Klára * *­* | konyhavezetőnő Fröccsös zóna 50 HU. Kismensi 80 fill. TELEFON : 330. 1936. XII. 22. kedd Az étel megnevezése Egy adag Az étel megnevezése Egy adag­­ Leves Előételek Hús­percs 20 Pin­tott máj 60—80 Velő omlette Főzelék feltéttel 50 Kész ételek Kelkáposzta főzelék 20-80 Marhahús paradicsom márt 60-80 Sertés sült Köret Székely gulyás Borjú lapocka Burgonya Tarhonya 10 Marha pörkölt Rizs párolt káposzta­­0 Sajtok Uradalmi csemege 40 Tészta Trapista, Körözött liptói Grizes kocka 20—30 Italok Lekváros bukta„ 1 liter asztali bor 80 1 liter „ kihordásra 70 Saláta 1 sör, kis palack világos 80 Ugorka, cékla, papír 10 1 . . barna 82 Kis fröccs feles 12 Gyümölcs Esti étlap Párolt gyümölcs Sortis sült 60-80 20 Borjúpörkölt galuskával Bécsi szelet 80—100 Kocsonya 60 Virstli torra, szafttal 30 Állandóan frissen csapolt Részvény Sör kapható! — Kiszabadult az anyagyilkos fiú. Budapestről jelentik: Zemplén Dénes, az anyagyilkos fiú kiszabadult a javítóintézetből. A fiú örökre eltávozik Budapestről, vidékre készül, ahol érettségit akar tenni. FVfocifóc Tisztelettel értesit­ Lil ICM1SS jük n. é. vevőkö­­­zönségünket, hogy 43680—1936 szj Kereskedelmi és Közlekedésügyi­­ miniszteri rendelet alapján Karácsony első napján­­ól üzleteinket egész nap zárva tart­juk, miért is kérjük, hogy hús­­szükségletét mind aki előtte való nap szerezze be. — Tisztelettel: Mészárosok és Hentesek Szakosztálya — Még az akciós helyárnál is ol­csóbban mutatja be kedd, szerdán a „Madarász“ című filmújdonságot a Korzó Mozi. RADIO Kedd, december 22. 7: Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20: Felolva­sások. 12.05: Hanglemezek. 1.30: Csilleg Lí­via és Robert György énekel zongorakíséret­­tel. 4.10: Asszonyok tanácsadója. 5: Héjjas Pálné előadása 5 30: Közvetítés a Rajna­­cukrászdából. Kalmár Rezső Szalonötösének műsora 6 30: Munkásfélóra. 7: A rádió sza­lonzenekara 7.45: Nyugdíjas színészek rádió­­színpada „Zsolt vezér." 10: Daisy Guth zon­gorázik. 10 45: Ottlik György dr németnyelvű előadása. 11 Veres Lajos és cigányzenekart muzsikál SPORT A vásárhelyi kuglicsapat szép sikere Szegeden A vásárhelyi kuglisport újabb sikert köny­velhetett el vasárnap magának. Az Újvárosi Kuglizó Társaság ugyanis Szegeden legyőzte a Zrinyi KAC együttesét, 14 fa differenciával. Egyénileg legjobb Bordás János (Újváros) 535 fa. Karácsonyk­a ! A legszebb és legolcsóbb JÁTÉKOK PANCZÁNÁL Kalapok, ingek, nyakkendők, téli bőr­­kertyük, harinvák, kézimunkák nagy v­á­l­as­ztékban Az alanti közel 40 cég várja Önt karácsonyi bevásárlásra szavatolt készpénzárak melett 5— 6 és fél havi kamatmentes hitelnyújtással, ha tagja a, ,T­akarékosság“-nak ARANY KLÁRA női divatterme Verbőczy utca 10 BAKAY SZANATÓRIUM BALASSA JÓZSEF divatáruháza Belvárosi Fodrász-szalon Kossuth tér BERGER VILMOS villanyszerelési válla­lat. Kossuth­ tér KEGYELET TEMETKEZÉSI INTÉZET Demeter kalapszalon Neumann Jánosné fűtőszalon Szt. Antal-u Novák szőnyegáruház Palzauer Aladár pálinkakereskedő gróf Csáky Albin-tér 10 .Pálfi István divatárukereskedő Pál-a sarok Philipp István gyógyszertára Rosenfeld Izsó bőröndös Andrássy-utca Schnitzer Lajos fényképész Singer Arnold ékszerész Sipos Antal rövidárukereskedő Springer Imre kárpitos Deák Ferenc-a Szolga Gyula műbútorasztalos Andrássy-u­tzv Tember Mártonna angol-francia női divatszalon Szegfű­ utca 12. Téván Antal szobafestő és mázoló gróf Bethlen István utca 24 Vadász Miklós drogériája Zsarkó Julia „Cyklamen“ virágüzlet Fodor József szobafestő Bálint­ utca 16. Deutsch Zoltán fűszer­ker. Jénos-tér. Kálmán Dezső női és férfi divatáruháza Kardos Sámuel és Fia festéküzlet Kemény és Társa kerékpár, rédióüzlete Klopfer Ruhaáruház Kokovay Gyula tüzelőanyag-kereskedés Andrássy­ utca 42 „Kozmetika“ arcápoló intézet Wlassichau Konstantin Testvérek divatáruháza

Next