Vásárhelyi Ujság, 1937. január-március (17. évfolyam, 1-71. szám)

1937-01-06 / 4. szám

Szj­. j­nuár 6. VÁSÁRHELYI ÚJSÁG l h­írek — Idstjósiáz. Gyenge délnyugati légáram­lás, éjjel erősebb lehűlés, helyenkint talaj­­menti fagy, reggel több helyen köd, nappal változó felhőzet, enyhe idő, kisebb futó esők egyelőre csak az északi részekben valószínű.­­ Lapunk legközelebbi száma „Viz­­ke észt“ ünnepe miatt csütörtökön kora délután, a rendes időben jelenik meg. — A Rsserssons Szövetség szokásos összejövetelét csütörtökön délután 5 órakor tartja a szokott helyen. — Elnökség.­­ — Bizottsági ülések. A közigazga­tási bizottság január 8-án délelőtt 10 órakor, a gazdasági albizottság­­fél 11 órakor ülést tart. — Halálozások, özv. Dajka Pálné, Ju­hász Etelka 36 éves korában elhunyt. Teme­tése január 6-án, szerdán délután 2 órakor lesz a Pozsony utca 4 számú gyászházról a róm. kath. temetőbe. — Kozma Mária 14 éves korában elhunyt. Temetése szerdán délután 2 órakor lesz a közkórháztól a róm. kath. temetőbe. (Kardos.) — Pénteken és szombaton lesz az országos vásár. A jézusnapi vá­sárt most pénteken és szombaton tart­ják meg Vásárhelyen. Mindenféle állat felhajtható, mert semminemű zárlat nincs a város területén. A vásár nagy forgalmúnak ígérkezik, ugyanis a jár­­latíró hivatalban igen élénk a forgalom. — Felhívás a hadiárvákhoz ! 18—22 év közötti hadiárvák — mindkét nembeli — munkához juttatás céljából sürgősen jelent­­kezzenek a hadigondozó hivatalban, város­háza emeint 15. sz. szoba. — 110 fillérre esett a tojás ára A mai piacon már csak 10 fillért adtak a tojás kilójáért. Pár hete még 2 pengő volt a tojás kilója, így gyor­san ment végbe a 90 filléres árzuha­nás. A csirke—lyuk 115, a liba 130, a kacsa 120, a pulyka 110 fillérért kelt kilónként. — Szabadoktatás a kutas! Népház­ban. Csütörtökön, január 7-én este 7 órai kezdettel dr Kónya János orvot és Balogh Sándor állami tanító szabadoktatást tartanak, melyre tömeges látogatást kér a rendező Pusztakutasi Olvasóegylet. — Ma van a Zsolt Béla elő­adása. Zsolt Béla mai előadóestje iránt, mint várható is volt, igen nagy érdeklődés mutatkozik. A kulturest a Kereskedelmi Testület nagytermében fél 9 órakor kezdődik s azon minden­kit szívesen lát a vezetőség. Belépődíj nincsen. Az est műsora: Bevezetőt mond dr Székely István. „A város és a puszta“ Zolt Béla előadása. Zsolt Béla verseiből felolvas Galyas Miklós. Zsolt Béla „Polgári házasság“ című novelláját felolvassa Székely Gizi okf. tanárnő. — A görögkeleti karácsonyi ünnepek alkalmával az istentiszteleti rend a következő ! Január 6-án, szerdán, karácsony előnapján d. e. 8-sor szt. órák, d. u­­­kor sít. Vazul liturgiája és vecaeroje. 7-én, csü­törtökön, karácsony alsó napján raggal 5 kor reggeli istentisztelet (jutranya) d. e. 10-kor szt. Liturgia, d. u. fél 4 kor vecsernye (kö teli istentisztelet, 8-án, pénteken, karácsony más­napján és 9-én, karácsony harmadnapján Szt. István vértanú ünnepén és vasárnap a szokott vasárnapi istentisztelet lesz. — Lelkészi hi­vatal. — Festik a városházát. Serény munka folyik pár napja a városháza folyosólján. Tisztogatják és ujrafestik a falakat, úgy, hogy tavasz kezdetére egészen kicsinosodik a toronyalja. — Képviselői beszámoló. A Szociálde­mokrata párt vasárnap délután fél 3 órakor a Papp Lajos vendéglő nagytermében képviselői és községi beszámoló gyűlést tart. Képviselői beszámolót tart Takács Ferenc képviselő, a községi beszámolót pedig Posztós Sándor th. biz. tag tartja. — A Népművelési Bizottság nyelvtanfolyamai az ünnepi szünet után ismét megkezdődtek. Pontos és teljes számú megjelenést kér az órá­kon a Titkárság. — A Sakkor választmánya csütörtökön este 8 órakor a Tisza szállóban levő helyisé­gében ülést tart, amelyre a tagok feltétlen és pontos megjelenését kéri az Elnökség, mert a közgyűlés előkészítéséről is szó lesz. — A mentőtanfolyam ünnepélyes megnyitása- A városháza közgyűlési termében nagy számú hallgatóság előtt zajlott le a Vörös Kereszt Egylet mentőtanfolyamának megnyitó ünnep­sége. Dr. Csáky Lajos a Vörös Ke­reszt nevében üdvözölte a megjelen­teket. Vitéz Fogarassy Árpád alezre­des a repülőtámadásokról tartott érté­kes előadást. Vitéz Koncz Péter mér­nök a robbanó bombák elleni véde­lemről, Kiss Pál tűzoltó főparancsnok a gyújtó bombák elleni védekezésről, dr. Szentkirályi Zsigm­ond főorvos a gázvédelemről, dr. Körösi Ferenc or­vos pedig az egészségügyi szolgálatról tartott előadást a polgári légoltalom­­mal kapcsolatban. A mentőtanfolyam 11 én, hétfőn este 6 órakor kezdődik, a Mária Valéria utcai iskolában. A Kéményseprők díszelőadása vasárnap az Iparegyletben. — Ha álláshoz akar jutni, előbb tanuljon gép- és gyorsírást a most megnyíló kezdő­ irodai tanfolyamon. Beiratkozások délutánonként 2—6 ig a városi bérházban lévő Gép- és Gyorsíró iskolában. — Felhívás a kereskedőkhöz és iparosokhoz. A város VI.-ik ügyosztálya felhívja azokat a kereskedőket és iparosokat, akik árustatisztikai lapot kaptak, hogy azt a kézhezvételtől számított 48 óra elteltével, ki­töltve, okvetlenül szolgáltassák vissza a város­háza emelet 15 számú szobában. Dr. Beretzk Pál polgármesterhelyettes, ügyosztályvezető. — Országos vásár lesz Mező­­berényben január 15 —16 án. — Az a kislány férjhez megy hamaro­san, amelyik eljön a kéményseprők dísz­előadással egybekötött táncestélyére. Wallace Berry és Jackie Cooper Metró filmje : Vérző aréna Akcióiban kedden szerdán a Korzó Moziban­ ­ A Pusztaf­eketedelmi Olvasó­­egyesület január 10-én délután 2 órai kez­dettel tartja évzáró és tisztújító közgyűlését, melyre a tagok pontos megjelenését kéri a Vezetőség. — A budai hegyek remete­ja. Ez a cí­me annak a rendkívül érdekes cikknek, amely Tolnai Világlapja új számában jelent meg. A legkiválóbb magyar írók novelláin kívül szám­talan pompás cikket, nagyszerű folytatásos regényt és közel száz remek képet talál az olvasó a népszerű képeslapban, amely nagy terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. — Öregemberek betegségeinél és neuraszféniások bajainál kivált­kép, ha azok renyhe bélműködéssel és megzavart emésztéssel állanak összefüggésben, akkor reggelenként igyanak egy pohár természetes „Fe­renc József“ keserűvizet- Sokszor igazi jótétemény ! —­ből csökkent a munkanélküliség. A genfi nemzetközi­­fizetések bankja hivata­­los értesítése szerint a múlt év augusztus és december hónapjában a legtöbb országban csökkent a munkanélküliség és négy év óta különös figyelemre méltó ez a csökkenés Nagybritanniában,­­Magyarországon, Lettor­szágban, Jugoszláviában, Bulgáriában, É­szt­­országban, Japánban és Svédországban, ahol az iparral foglalkoztatott személyek száma most nagyobb, mint volt 1929-ben. — Kutas Vásárhelyen? Amint értesülünk, Deli Lajos: „Egy fertály föld“ c. 3 felvonásos tanyai vígjátéké­nak második előadása, amely vasárnap volt, ismét telt házat vonzott. A Pusz­takutasi Olvasóegylet vezetőségében az a gondolat merült fel, hogy a óváros belterületén alkalmas helyen és idő­ben előadják a darabot. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. — Felhívás a gazdasszonyokhoz és leányokhoz. Örömmel tudatom kedves asz­szony- és leánytársaimmal, hogy az idén is megtartjuk ismeretterjesztő tanfolyamunkat. A tanfolyamra szívesen látunk mindenkit, annak látogatása teljesen díjtalan. Elsőrendű előadók tanítják az aprójószágnevelést, takarmányozást, a kertészetet, gyümölcstermesztést, befőtt ké­szítést, tejfeldolgozást stb A tanfolyamra elő­re jelentkezni kell a délelőtti órákban Petőfi u 7 sz. alatt Nem tagokét is ezivasen látunk. Széll Ferencné elnök: — Tisztújítás Pósahalmán. A Pósa­­halmi Olvasókör január 6-án, Vizkereszt nap­ján délután 2 órakor, határozatképtelenség esetén ugyanaznap délután 4 órakor tartja meg évi rendes tiszujitó közgyűlését, melyre tisztelt tagjait ezúton hívja meg. Tisztujitás után este nagyszabású táncmulatság lesz. Ve­zetőség. — Szerencsés lesz egész évben, ha el­jön vasárnap a kéményseprők díszelőadás­sal egybekötött táncestélyére. — Szivárvány ragyogott Budapest fölött. Hé­főn délben egy fíra felett gyönyö­rű szivárvány jelent meg Budapest fölött. Ha­talmas ívben, teljes szippompában mutatko­zott az égen Télen egészen szokatlan mife­lénk a szivárvány és így a pompás égi fény­­attrakció nagy feltűnést keltett, a járókelők megálltak és percekig csodálták a januári szi­várványt. A Meteorológiai Intézet a rendkí­vüli jelenségről így nyilatkozott : „Tegnap a szivárványtól eltekintve is rendkívüli idő volt Budapesten — mondották — úgynevezett „áp­rilisi" időjárás, egyik percben havazott, a má­sik percben már zuhogott az eső és közvetlen utána ragyogva kisütött a nap. Ennek az „áprilisi“ időjárásnak köszönhető a tegnapi szivárvány is, amely nálunk januárban egé­szen szokatlan jelenség. A szivárvány tudva­lévően csak akkor keletkezik, amikor víz­­cseppek vannak a levegőben, télen nálunk ritkán esik az eső, tehát szivárvány nem ke­letkezhetik. Gyorsvonat­ sebességgel érkezett el tegnapra hozzánk ez Atlanti óceán langyos levegője és pillanatok alatt elfújta az Orosz­ország felől hozzánk érkezett hideget. Az óceáni levegő diadalának volt egyik ered­ménye a tegnapi szivárvány." — A kéményseprők szinielőadása. Január 10-én este 8 órai kezdettel a kémény­seprő munkások helyi csoportja előadja el­nökének Sz. Kiss Ernőnek országos sikert aratott énekes népszínművét a «Megkondult az öreg templom nagyharangja«. A szereplők Szegedről jönnek át, mivel a szomszéd met­ropolisban már évek óta telt házak előtt ját­­szák a tíz éves jubileumához érkezett szida­­rabot. A rendezőség tehát költséget nem kí­mélve feledhetetlenné kívánja tenni a nagy­közönség számára a január 10-iki estét. Az előadás az Iparegylet hangverseny­termében lesz. Jegyek elővételben a nagy érdeklődésre való tekintettel már kaphatók 1 pengős, 80 és 60 filléres áron Szabó István könyv- és ze­­neműkereskedésében. (Szent Antal utca sarok. — A kritikus életkorban regge­lenként éhgyomorra egy egy pohár természetes „Ferenc József“ kese­­rüviz réges régóta bevált kitűnő hatású háziszer. Affanáchdmi, hurut allen '■topható sp­ii­msiro GYÓGYSZE­RTÁRLAW »Andr­ássy u. 0. — A VT.-ik Olvasókör december 1-­én délelőtt 10 órakor, határozatképtelenség esetén pedig délután 2 órakor fogja megtar­tani évzáró és és tisztújító közgyűlését, mely­re a tagok pontos megjelenését kéri a Ve­zetőség. — Misztikus látványosságok lesznek a Bercsényisták jelmezbálján. Mint már megírtuk, a Bercsényi Kultur Sport Egyesület január 10-én este 8 órakor rendezi meg Su­­sánban a Bakai-féle vendéglő fényesen feldí­szített nagytermében a farsang első karnevál jelmezbálját. Az est sikerének érdekében 30 tagú rendezőgárda buzgolkodik, egyben kéri a rendezőbizottság azon kedves hölgyeket és urakat, akik jelmezben óhajtanak megjelenni, lehetőleg 8 órára legyenek ott, mivel csoport felvételek készülnek a Színházi Élet részére. A legszebb és legcsúnyább jelmezeseknek a zsűri értékes díjakat ad. A tánczenét Szücs Pál vezetésével az egyesület szalonzenekara szolgáltatja. Erre az érdekes estélyünkre min­denkit magyaros szeretettel hívunk és várunk. Rendezőbizottság. Belépődíj 30 és 50 fillér.­­ Holnap lesz a pósahalmi bál. Pósahalmán az évi rendes közgyűlés alkalmá­ból holnap, Vízkereszt napján este 6 órai kezdettel nagy táncmulatságot rendeznek, hol fúvós zenekar szolgáltatja a muzsikát. A környék lakosságát szívesen hívja meg a Rendezőcég. Ne vigye pénzét idegen vámosba van itt minden ízlésnek megfelelő fán­tor éici66! Asztalosmesterek Bútorcsarnoka Szendrényi Géza és Tsa Szeged, Dugonics-tér 11, Hódmezővásárhely Andrásgy­ul­ a Hercegnőből ballerina. Erről közöl pompás képekkel illusztrált cikket a Délibáb új száma, amely 10 oldal terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. Remek illuszt­rált rádióműsorokat, egyfelvonásos színdara­bot, premierbeszámolókat, novellákat, nagy­szerű filmrovatot, érdekes színházi pletyká­kat és több mint száz képet talál az olvasó a kitűnő színházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. — Elveszett egy kesztyű. A Kossuth­ téren a Seress-trafik körül egy bőrkesztyű elveszett. A károsult, egy szegény újságárus, kéri a becsületes megtalálót, hogy hozza be lapunk kiadóhivatalába. — Halálozás. Id. Szepesi Ferencné, Vess Anna 71 éves koréban elhunyt. Temetése 6-én, szerdán délután 2 órakor lesz a Zrínyi­­utca 95 szám alatti gyászháztól a róm. kath. temetőbe. (Kegyelet). — Az idei szezonban a filmalap által kitüntetett és jutalmazott magyar film az „Évforduló.“ — Epehólyaghurutnál, epekövek­nél, epehomoknál és sárgaságnál igyunk reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet kevés forróviz­­zel keverve­ Újév­v­el Hii 1SSt Hilt sötétkék és fekete 1N­ el­y 1 dúsan szörmézve 29 pengőtől töPniSllulUlf óriási választékban „Takarékosság“ 35 pengőtől Klopfer Maáruház Január 16. Diákból a Sasban Szíveskedjék vételkényszer nélkül megtekinteni ágyterité raktáramat. Csodálkozni fog, milyen tömegét találja az ízléses, szép, jó és mégis olcsó árunak Ön még nem vásárolt vásznat ? A „Takarékosság*1 bevásárló helye­k vu meg nem vasa] N­ovák-

Next