Vásárhelyi Ujság, 1939. április-június (19. évfolyam, 75-138. szám)
1939-06-11 / 130. szám
1939 júnus 11. Hódmezővásárhely thj. város gazdasági ügyosztályától. 785-1939. sz. Árverési hirdetmény Közhírré teszem, hogy a város "közönsége tulajdonában levő sorháziért kertészetben levő cseresznyefák folyó évi termését leszedetlen állapotban folyó évi június hó 14-ik napján d. e. 8 órakor a helyszínen nyilvános szóbeli árverésen eladom. Felhívom a venni szándékozókat, hogy a jelzett napon reggel 8 órakor a serháztéri kertészeti lakásnál megjelenni szíveskedjenek. Hódmezővásárhely, 1939. évi június hó 10. Dr Faragó János tanácsnok. Valarhelyi Újság Meghalt a leforrázott kisgyermek A „Vásárhelyi Újság“ egy héttel ezelőtt közölte, hogy Kádár Miklós nyolc hónapos békésszámsomi kisgyermeket égési sérülésekkel beszállították a vásárhelyi kórházba. A kisgyermek számára édesapja teát főzött. A forróvíz a bölcsőben fekvő apróság arcára ömlött s összeégette a gyönge bőrt. A vásárhelyi kórházban a leggondosabb kezelésben részesítették, de nem sikerült megmenteni s a kisgyermek ma meghalt. Megtaposta a bika a bérest A Gorzsatanya 555. szám alatt ma tajnalban a bika hasbarúgta és megtaposta Saja Ferenc bérest. A sérülések életveszélyesek. A kórházban műtétet hajtottak végre Saja Ferencen. Előbb Mártélyon és Tarjánban, azután a Csúcsban és Erzsébeten épül imaház A református egyház presbitériuma ma délelőtt Márton Árpád elnöklelkész és Csáky Lajos dr főgondnok elnöklésével ülést tartott. Napirend előtt beiktatták az új presbitert, Rákos Imrét, aki Pista Zsigmond örökébe lépett. Hosszú vita volt a tanintézetek költségvetésénél. Az elemi iskolák költségvetésének végössze 83.379, ebből az egyház 81.100 pengőt fedez. A fiúgimnázium költségvetése 71.909 pengő, ebből az egyház 28.760 pengőt fedez. A leánygimnázium fentartása teljesen az egyházat terheli. Az állam nem ad segítséget, a város ia csak 4000 pengővel járul hozzá. A fiúgimnáziumhoz egészségtantanárnak dr Vörös Áront választották meg. A temetői hullaház felépítését a presbitérium nem tartja egyházi feladatnak. A templomépítések dolga került ezután sorra. Az egyháztanács úgy határozott, hogy előbb a mártélyi és tarjáni imaházakat építteti fel a Tóbiás Eszter-féle és a téglagyári föld eladásából származó vételárból s ha marad pénz, felépítteti a csucsi és az erzsébeti imaházat is. Levente vizsga Ismét díszbemutatóra készülnek a leventéink. Egy év nehéz és fáradtságos munkájának eredményét fogják ismét bemutatni városunk közönségének. Amikor a leventék munkájáról jól emlékezünk meg, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közelmúltban magyar részről végrehajtott katonai teljesítményeket. Hogy ezek a katonai ténykedések magyar dicsőséggel végződtek, az részben a levente intézménynek tulajdonítható, mert a levente intézmény keretein belül részesültek álmavaink abban az alapos előkészítésben, amelynek eredményeképpen hat hetes katonai kiképzés után hadműveletek végrehajtására voltak alkalmazhatók. Éppen ezért, amikor a leventék évzáró vizsgájáról kell hírt adnunk, hazafias tisztelettel és fiaink iránti megbecsüléssel hívjuk fel városunk összlakosságát, hogy a nagy díszbemutatón minél nagyobb számban vegyen részt. A részvétel áldozathozatallal jár, azonban ezt a csekély áldozatot minden hazáját szerető és a magyar feltámadásért dolgozó magyarnak meg kellj hoznia. A levente intézmény minden vonatkozásban és minden ténykedésében kizárólag csak a szebb magyar jövő, a magyar feltámadás és a boldogabb Nagymagyarország minél előbbi megvalósításáért dolgozik, ennek a magasztos munkának a szolgálatában állnak a testnevelési vezetők, a fáradhatatlan oktatói kar és minden támogatást és megbecsülést megérdemlő levente sereg. A folyó évben éppen úgy, mint az elmúlt években is, folyt a kiképzés hétről hétre. Gyarapodott a tudás, növekedett az erő és önbizalom, tökéletesedett a munka. Bár sokszor gátolt bennünket a kedvezőtlen időjárás, mégis sikerült a kiképzést befejezni és így teljesen felkészülve bátran fogunk kiáltani városunk lakossága elé, hogy bemutassuk munkánk eredményét. Június 11-én, vasárnap délután 3 órakor kezdődik a díszbemutató a HTVE sporttelepen. Minden szülőnek, minden munkaadónak ott a helye, hogy személyesen is meggyőződhessék fia, vagy leventéje hazafias munkásságáról. A műsor igen tartalmas, minden eddigi bemutatót fölülmúl. Sok műsorszám kerül lebonyolításra, ezért feltétlenül szükséges, hogy minden érdeklődő pontosan jelenjék meg. Csongrádvármegyei Mindszent község Elöljáróságától. . 1570—1939. szám. Versenytárgyalási hirdetmény Mindszent község elöljárósága egy 25 méter hosszú és 8 méter széles, egybeépített községi istálló és magtár felépítésére, valamint egy 36 méter hosszú és 11 méter széles tégla- és vályogfalu régi épület elbontására írásbeli versenytárgyalást hirdet. Pecséttel lezárt, szabályszerű ajánlatok beadásának határideje 1939. évi június 24 én délelőtt 9 óra, Mindszent község elöljáróságához címezve Részletes hirdetmény, feltételek és az ajánlattételhez szükséges nyomtatványok Mindszent község elöjáróságánál beszerezhetők. Mindszent, 1939. június 9. Lugosi Sándor sk. Ambrus Mihály sk. főjegyző, biró. 3 7. Évzáró levente verseny Vivó-pályán, ünnepély és bál a Vigadó nagytermében június 11-én hangverseny a Vigadóban Az elmúlt hét igazán gazdag volt művészi eseményekben. Vasárnap este a „Turul“ tett fogadalmat, az új magyar művészet mellett, szerdán pedig gimnáziumaink elismerten jó vegyeskarral tartották évzáró hangversenyeiket. S Úgy látszik, végre eredményes lesz az a kultúrharc, amelyet Péczely Attila és még néhányan indítottak, hogy Vásárhely népe végre az álmagyar művészet helyett az igazi magyar művészetet pártolja. Nehéz munka volt, de már eredmények is mutatkoznak. A vegyeskari hangverseny sikerült. Nagyszerű volt a leánygimnázium vegyeskarának első bemutatkozása, különösen azért lehetünk hálásak, hogy a műsorban felvett Lipcke darabot, amely egyáltalán nem illett oda, elhagyták. A gimnáziumi vegyeskartól szeretnénk újat látni. Volt néhány új darab is műsoron (ASzéles a Duna* c. tréfás népdal is, ami pedig meglehetősen nehéz), mégis a legnagyobb sikereket azokkal a számokkal aratta, amelyek már évek óta műsoron vannak. Igaz ugyan, hogy a vegyeskar összetétele mindig változik, tehát mindig újra és újra be kell tanítani a darabokat, mégis szeretnék, ha a vegyeskar újabb és nagyobb lélegzetű darabokhoz is hozzáfogna. A fiúgimnázium karának másik problémája, ahogyan egy zenével foglalkozó úr mondotta a hangversenyen: a szoprán szólamba tartozó fiuk hangjának képzése. A leánygimnáziumnál ez nem kérdés, hiszen a leányok hangja amúgy is szelídebb, hajlékonyabb. A fiuké nyersebb. A szoprán szólam hangjának képzésével többet kellene foglalkozni. A hangverseny országos viszonylatban is kitűnő volt. Néhány számmal egész nyugodtan a rádió elé lehetne állítani. Ha hallgatjuk a rádióban a pesti iskolák „Éneklő ifjúság" hangversenyeit, szinte mondani merjük, hogy Bárdos kórusait legjobban nálunk éneklik. Alfödi fiúk kellenek a tüzes, pattogós nótákhoz. A leánygimnázium karának nagyszerű szerepléséért Kádár Lászlóné énektanárnőt illeti a dicséret, aki igen rövid idő alatt érte el ezt az eredményt A fiúgimnázium karát Fábián Gyula vezényelte, őt meg sem kell dicsérnünk, mindenki tudja, hogy mennyi érdeme van ezen a téren. Igen kellemes meglepetés volt a zenekar bemutatkozása is: a merészek lelkében még egy vásárhelyi szimfonikus zenekar reménye is felcsillant. TI 1 TI A TI fürdőben keressünk gyór' \ rí /% | I gyűlést, üdülést és szórako- T CMmj-J zást. Kellemes mérsékelt mátrai hegyi klima. Idény . V. 14—IX. 30-ig. Földény VII. 1—VIII. 31-ig. Arzén—vasas—timsés és szénsavas fürdők. Ivókúrák. Modern vizgyógyintézet. Gyönyörű hegyi strand. Hideg, meleg folyóvizes 300 szoba. - Kiváló konyha (diétás is) 126 hold park. - Teniszpályák, bár, mozi, rádió. - Kényelmes társadalmi helyiségek. - Visszautazásnál vasúti kedvezmény. Mérsékelt árak. - Kérjen prospektust. Hódmezővásárhely thj. város Polgármesterétől___________ 10721—1939. polg. sz. Tárgy: Mezőhegyesi m. kir. állami ménesbirtok igazgagatóságának lóárverés hírdetménye. Von. sz. 3050—1939 szám. Hirdetmény Közhírré teszem, hogy a mezőhegyesi m. kir. állami ménesbirtok felé évi junius 11-én vasárnap délelőtt 9 órakor mintegy 26 lovat, 20 csikót, 4 öszvért és 10 szamarat fog a ménesbirtok árverező helyén elárvereztetni. Hódmezővásárhely, 1939. jun. 4. Endrey 8 k. polgármester. BOROTVÁLKOZZON BEZDÁNNÁL ahol úgy hazai, mint külföldi borotváló - érém különlegességekkel borotválnak, divatos, modern hajvágásokat személyesen végzem. BEZDÁN JÁNOS fodrász msszer, Horthy Miklós-nt 4. Gyerekkocsi, csónakos, érzékeny rugózású eladó. Megtekinthető Galamb utca 1. szám alatt. Ugyanott női kerékpár is eladó. Középkocsiban utolérhetetlen a WANDERER i767cm° ADTO Központi alvázkenés, 2 pótkerék luxus felszerelés, hosszú élettartam, megbízhatóság és elegancia. Ára. . . P 5'400 Minden vételkényszer nélkül díjtalanul bemutatja a körzetképviselet : HORVÁTH EMIL autószaküzlete, Makó. ■ ■■■■ Eladó cséplőgép 48 colos Marschal gyártmányú, dobgolyós, igen jó álapotú cséplőgépemet, cséplésre készen teljes felszereléseivel, Fordson traktorral együtt, betegségem miatt eladnám, vagy bérbeadnám. Cím: Széll Lajos Makó, Jurih GohlaufTM KK — —