Vásárhelyi Ujság, 1939. április-június (19. évfolyam, 75-138. szám)

1939-05-27 / 119. szám

2. Templomi ünnepély Tabánban Vásárhelyi Újság Június 2-án helyi jellegű vásárt tartanak május 27. tört fel páradús levegő, míg a hideg levegő, egyrészt Németország másrészt a Kárpátok felől tört be. A határvo­nal állandóan itt feküdt felettünk pár nap óta. Tegnap már a Dunántúl közepén ment végig, ma reggelre pedig elvo­nult az ország keleti felére. Az or­szág nyugati és középső része teljesen belekerült tegnap a hideg és meleg levegő hatáskörébe. Ma enyhülés kezdődött. Eső min­denfelé volt, csak a Kis Alföldön nem. Örvendetes, hogy Orbán, az utolsó fagyosszent most nem csinált „kala­majkát". Ahogyan jött, úgy el is ment. Ez jó jel. Az idő hamarosan felme­legszik s egy kettőre benne leszünk a­­ nyárban ! A tabáni református templom újra való festése alkalmából, 1939 pünkösd vasárnapján, délután 5 órakor tar­­­­tandó vallásos ünnepély műsora: 1. Fennálló ének: 7. dics. 1. v. 2. Főének: 63. dics. 1,2. 3 Bibliát olvas és imádkozik: Nagy Béla susáni lelkipásztor. 4. Énekel: Bognár Rezső újtemp­­lomi kántor. 5. Szaval: Török Sándorné. 6. Énekel a Tabáni Vegyeskar. Ve­zeti: Pánczél László karnap. 7. Ünnepi beszédet mond: Harsányi Pál esperes. 8. Énekkettős: Nagygyörgy Sándor és felesége. 9. Szaval: Nagy Imre s. lelkész. 10. Énekel a Tabáni Vegyeskar. 11. Orgona-szólót ad elő: Dobai Pál, a nagykőrösi tanítóképző zene­tanára. 12. Záró ima: Nagygyörgy Sándor. 13. Gyülekezeti ének: 245. dics. 10 is Himnusz. Belépődíj nem lesz, de önkéntes adományokat hálásan fogadunk a templom tatarozási költségeire. Mindenkit szeretettel hit és vár az Egy­házrészi Vezetőség. Vásárhelyen a Vásárhelyi Ifjúság építi az új magyar világot Megjelenik minden héten A Nemzeti Front párthelyiségei A Nemzeti Front központi párthe­lyisége a Damjanich­ utca 23 b. sz. alatti házban van. Délelőtt 8 órától 12-ig délután 3 órától 5-ig szívesen adnak felvilágosítást minden érdek­lődőnek. Csak a választás napján ezenkivel a szavazókörökben is lesz párthelyi­ség. Az első szavazókörben a Damja­­nich-utca 1­ a. sz. házban. A 2. szavazörben Andrássy-utca 31. szám alatt. A 3. szavazókörben Anna-utca 9. sz. alatt. A 10. szavazókörben Szent László utca 71. a sz. alatt. A 11. szavazókörben Gomba utca 4. szám alatt. A 8. szavazókörben Damjanich utca 23­ 8. szám alatt. Budapestet megelőzve! Balogh Béla filmvígjátéka! Nem loptam én életemben Egry Mária, Szilassy, Latabár, Pethes Pénteken 5 és fél 9 órakor a Korzó Moziban Hódmezővásárhelyen június 3-án tartják meg az úrnapi állatvásárt. Az állatvásárra vidékről nem lehet fel­hajtani hasított körme állatot, helyből is csak a vészmentes, le nem zárt te­rületről. A vásár így helyi jellegű lesz. Az utóbbi napokban országszerte rendkívüli mennyiségű csapadék hul­lott, különösen a Felvidék keleti fe­lében hatalmas esőzés volt. Jászóvá­ron 60 milliméter eső esett, ami egy egész hónapra elég volna. Az idő azért nem mondható akkor-Érdeklődtünk illetékes helyen, hogy áll a ragadós száj- és körömfájás. Kö­zölték velünk, hogy már csak 3 tanyában van beteg jószág. A vész tehát szünőben van, málisnak, mert májusban általában sűrűn szokott esni az eső s a májusi eső mindig­­ aranyat ért. A mostani szeszélyes időjárásnak az az oka, hogy iszonyú harc folyik a hideg és a meleg levegőtömegek között. Hozzánk a földközi tengerről Almamolyok, szőlőmolyok, levélfolyek ellen permetezőszert . Kovács-tói és Almazacskó biz. folerakat. „Fónika“ virág, zöldség, paprika stápió. _______Hódmezővásárhely thj. város választási Elnökétől. 16—1939. vál. biz. sz. Hirdetmény. Értesítem Hódmezővásárhely thj. város választó közönségét, hogy városunkban folyó évi május hó 28. és 29. napjain tartandó országgyűlési képviselőválasztáshoz az érvé­nyesen ajánlott jelöltek lajstroma a következőként állapíttatott meg: 1. 2. 3. 4. Független Kisgazda Földman-Szociáldemokrata Párt Nemzeti Front párt­jás és Polgári Agrárpárt Magyar Élet Párt Képviselőjelöltek Takács Ferenc Posztós Sándor Karácsonyi Ferenc Szathmári Pál­­ Képviselőjelöltek Dr Matolcsy Mátyás Dr Lázár Béla Fejes István Lőkös Sándor Képviselőjelöltek Kun Béla Bodrogi Sándor Varga Ferenc Hocsi Imre­­ Képviselőjelöltek vitéz dr Bonczos Miklós dr Temesváry Imre vitéz dr Lénárt János Négyesi Lajos Hódmezővásárhely, 1939. május 24. Katona Ferencz választási jegyző. Dr. Mónus János választási elnök, Hamarosan megjavul az idő Orbán napja veszély nélkül múlt el Most fizetődik ki vásárolni szőnyeget, függönyt térítőt, paplant ízléses árukkal, tömött raktárral se havi szenzációs árainkkal várjuk a m. t. közönség szives látogatását ’•Takaré­kosság« • — t---—' «** pzar&o­iás lovak A----------------------------------------------% Akár esik, akár faj, Kim Domokos fedett raktáraiban mindig száraz a tűzifa Kincs annál jobb, azt vigyik Károlyi-a 30. Telefon : 334

Next