Vasárnapi Hírek, 1986. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1986-04-27 / 17. szám

Nyolc év Nyolc évvel ezelőtt, 1978. április 27-én győ­zött az Afganisztáni Né­pi Demokratikus Párt vezette forradalom. A Daud-rendszer megbuk­tatása után nehéz fel­adatok vártak rá. Olyan félfeudális-f­élkapitalista társadalmi viszonyokat örökölt, amelyet a szin­te rabszolgasorban ten­gődő nincstelen paraszt­ság, a törzsi keretek közt élő nomád állatte­nyésztők, szegény kéz­művesek és ipari mun­kások jellemeztek. Mind­ehhez járult a nagyfokú írástudatlanság, a vál­tozásokkal szemben a vallásosságot kihasznál­va az iszlám tanaira hi­vatkozók. Nehezítették a párt dolgát egyes vezető po­litikusok hibái is, és kü­lönösen az ellenforra­dalmárok külföldi tá­mogatása pénzzel és tá­maszpontokkal. Az ame­rikai kormányzat az utóbbi években másfél milliárd dollárt juttatott a rendszer megbuktatá­sára törekvő erőknek. De a párt határozott el­lenállást szervezett a külső beavatkozás ellen. Tagjainak kétharmada fegyvert fogott, és sike­resen védte meg az új rendet. Közben a Szov­jetunió segítségével fej­leszteni tudták az or­szág gazdaságát is. Afganisztán baráti né­pének nemzeti ünnepe alkalmából elsősorban békét kívánunk és fej­lesztési terveinek való­ra váltását. (Sándor) Afgán köszönet Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB Politikai Bizottsága leg­utóbbi ülésén megvizsgálta Szultán Ali Kiszmand, a KB PB tagja, miniszterel­nök moszkvai látogatásá­nak eredményeit. Mint a Bahtar afgán hír­­ügynökség jelentette, az ülésen nagyra értékelték a Szovjetunió segítségét Af­ganisztán első ötéves ter­vének teljesítéséhez. Le­szögezték, hogy életbevá­góan fontos az az önzetlen, testvéri, internacionalista segítség, amelyet a Szov­jetunió nyújt Afganisztán­nak nemzeti szuverenitása, területi épsége, politikai függetlensége megvédésé­hez, s köszönetüket fejezték ki érte az SZKP-nek, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének. (TASZSZ) sos­gyászhír Hermann Gmeiner, az SOS gyermekfalvak ih­­letője, alapításuk kezde­ményezője szombaton meghalt, mint Bécsből jelentik. Vorarlbergben, 1919-ben született. Az SOS ma már 85 ország­ban 30 ezer gyermek­nek ad otthont. Hazánkban a közel­múltban költözött be a gyermekek első csoport­ja az SOS nemzetközi gyermekfalu-szervezet első, battonyai telepére. Borosgazdák zárták el a határforgalmat — H­ELT­AI ANDRÁS, AZ MTI BÉCSI TUDÓSÍTÓJA JELENTI: — Tüntető burgenlandi pa­rasztok szombaton megbé­nították a forgalmat a nickelsdorfi határállomás A traktoraikkal felvonuló — a fagyállószerekben gazdák azt követelik, hogy» használt glikollal „javítva­­enyhítsék az új osztrák bor­­ták fel” a borokat, s az ügy törvény előírásait, és kap­ óriási károkat okozott a son, a hazánk és Ausztria janak kártérítést a tavalyi többi osztrák szőlősgazda­ közötti, Hegyeshalommal borhamisítási botrány­nak is. A kormány a visz­miatt károsodott szőlőter­­sz­élések elkerülésére szí­nlelők. Az elmúlt évben­­ gorú­z előírásokat léptetett — mint ismeretes — nem­ szembeni legnagyobb for­galmú közúti átkelőhelyen. A tüntetésnek egyébként semmi köze a magyar ha­tárhoz, a szervezők csak nagyobb hatást remélve borgazdaságban választották ezt a helyszínt, nagy burgenland életbe. ............... . . . Bécsi értesülés szerint a­zetközi kihatású botrányt újöke­sdorfi tüntetés miatt okozott, hogy sok osztrák a nemzetközi gépkocsisor­­köztük galmat a soproni határár­­cégeknél lomás felé irányították. A bécsi terrorcselekvény helyén A­merikai kézigránát A Saudia szaúd-arábiai az Egyesült Államokban légitársaság bécsi irodáját gyártották, nak bejáratánál péntek és­ a jelentések egyébként ie bekövetkezett robbanás utalnak arra, hogy jelen­­után a kuvaiti légitársa­­ság Bécsben tárgyal Najef Ságnak ugyanabban az épü­­gyű Abdel-Aziz szaúdi bel­letben lévő kirendeltsége előtt kézigránátot találtak. Az osztrák belügyminisz­ter közlése szerint a tűz­szerészeti vizsgálat tanú­­bizonysága szerint ezt a ügyminiszter, Fred Sino­­watz osztrák kancellárral folytatott megbeszéléseinek fő témája a nemzetközi terrorizmus elleni küzdő­hatástalanított szerkezetet sem. (AFP) Macedón kérdés A Jugoszláv írószövetség elnöksége, nyilatkozatot adott ki, amelyben a leg­élesebben elítéli egyes gö­rög politikusoknak az athé­ni parlament legutóbbi ülé­sén az úgynevezett mace­dón kérdésben elhangzott kijelentéseit. „A jugoszláv írószövetség elnökségét — hangzik a nyilatkozat — megdöbbentették a görög parlamentben, tehát a leg­­felelősebb helyen elhang­zott állásfoglalások, ame­lyek szerint Görögország­ban nincs macedón nem­zeti kisebbség, nincs ma­cedón kérdés.” (MTI) Szír—jordán csúcstalálkozó Faruk as-Saraa Szíriai külügyminiszter egy szom­baton Bejrútban megje­lent lapinterjúban közölte, hogy Hafez Asszad szíriai államfő rövidesen Amman­­ba látogat. A látogatás idő­pontjáról azonban — bizo­nyára biztonsági okokból — nem nyilatkozott. A kü­szöbön álló csúcstalálkozó egyik központi témája a palesztin ügy lesz. Husz­­szein király és Asszad el­nök hallgatólagos megegye­zéssel kerülni kívánja az iraki-iráni háború ügyét. Mindkét fél más-más felet támogat ebben a háború­ban. (MTI) Ismeretségek és kapcsolatok darab kettőjükön. Ez már­­ a parlament elnökének is­ sok volt: a Ház megsértődé­sét kifogásolta a VVD el-­­nökéhez írott, levelében. „ Politikai jósok szerint az„ egyébként sok mindent el- ! Kezdetben volt a hirde­­ráció Pártja” — eddig a­­ tés. Több holland lapban kereszténydemokratákkal­­ is megjelent és oly egyér­ koalícióban kormányzó hágai parlamentben Joé­r­­­telműen kétértelmű volt, kispárt számára az a ki­ szült róluk, itt Lorette­­e- 5 , hogy senkiben sem marad- nos, hogy Arnaud Devaal, hete harisnyatartója az. s hatott kétség, miről is van a párt egyik­ titkára, a pár­ egyetlen komolyabb ruha­­­ szó: „Diszkrét kikapcsoló­­lamenti frakció vezetője­­más, kellemes légkör. A nők, Ed Nijpelsnek a t a­­legmegfelelőbb kiszolgálás­nácsadója és képviselője­­az üzletember számára,­lött volt. Corette Welter a Guide Service Nederland”, párt egyik képviselője- Az „Ismeretségek, kapcso­­nok, személyi referense, latok” rovatban közreadott legközelebbi munkatársa, hirdetést nem egy, a tapin­ (Nincs tehát semmi meg­­néző, türelmes holland pos­z­tatra is figyelő, magasabb lepő abban, hogy amikor déli világ számára nem is p­árkategóriába tartozó meg- az ellenzék közhírré tette annyira a tény a zavaró,­­ vásárolható hölgy adta fel. Ez egyébként együttélő, hanem annak leleplezése.­­ Az éber ellenfelek, akik a hírhedt párocska kilétét, a s ez sújtja majd a kis­­ politikai harcban termő­ VVD nemcsak elbocsátotta koalíciós pártocskát. Mert­é­szetesen nem hagynak ki titkári állásából Cevaalt, üzletelni, Hága polgárai e semmiféle fegyvert, pon- Innem­ törölte is a képei- szerint bármivel lehet, de­­­tos, cáfolhatatlan bizonyt­­selöjelöltek listájáról. Ba­­ba a közízlést, közerkölcsöt , tékot szereztek, mielőtt rótnőjének, Lorettenek is sértd ügyből szivárog a E nyilvánosságra hozták: a felmondtak,­ zsebbe a profit, az üzlet-­ hirdetés egy szerény mére- A magát liberálisnak ember legyen ügyes, ma­l­tű, de jövedelmező bordély- monda VVD természetesen ré­t névtelen (és láthat P­haze. Az üzlet gazdája egy nem viselhette el a teher- -Arnaud Cevaal nevű 37 tételt, hiszen annyira még­­éves úr, és barátnője a 30 sem liberális, hogy a vásá­­éres Lorette Welter. A látható szerelem közvetítő­­májusi parlamenti válasz- sével foglalkozó személyek fásra készülő holland VVD a párt képviselőjeként szó­­l a „Szabadság és Demok­ repel­jenek. Ám a párocska tatlan­, különösen, ha a po­­­litikához is köze van... ” Arab csúcs Kairóból érkező jelenté­sek szerint az arab orszá­gok csúcsértekezletét min­den valószínűség szerint kénytelenek lesznek elna­polni hétfőről a már ko­rábban kiütközött napiren­di bizonytalanságok és vi­ták miatt. Damaszkusz és Tripoli a líbiai városok ellen irányult légicsapás ügyéről akar tanácskozni. Más arab országok azonban igyekez­nek megkerülni Amerika nyílt elítélését. Lapzártakor jelentették: a csúcs május 3-án lesz a marokkói Fez­ben. Kapcsolat feltétel Az Al Ahram szombati számában Ibrahim Nafeh főszerkesztő egy líbiai kül­döttség egyiptomi villám­látogatásáról írva azt állít­ja, hogy Kadhafi ezredes hadiszállításokat kért Hosz­­ni Mubarak elnöktől, de megbízottja „üres kézzel” utazott vissza. A Mubarakhoz közel ál­ló publicista írásában azt állítja, hogy a megbékülés fejében Egyiptom különbö­ző feltételeket támasztott. Ezek között szerepel az, hogy Líbia „tartózkodjék az egyiptomi, a szudáni és a csádi belügyekbe való beavatkozástól” és azoknak a harci módszereknek a tá­mogatásától, amelyeket (Egyiptom) terrorizmusnak ítél. (MTI) ­ A nyugatnémetek jó egyharmada nem érti, mit jelent a szubvenció — ez derült ki egy körkérdésre adott válaszokból. Egye­sek azt hiszik, valamelyik angol popegyüttes neve, mások új cigarettamár­kának, megint mások a csúszópénz idegen nyelvű megjelölésének vélik. ♦ Edvard Grieg eredeti kotta-kéziratainak és le­veleinek gyűjteményét vet­te­ meg egy New York-i amerikai kiadótól 615 ezer dollárért a norvég állam. A gyűjtemény Grieg 29 kompozícióját — köztük a Peer Gynt zenéjét — és 371 levelét tartalmazza.­„A Norvégia egyik legnagy­szerűbb fia által alkotott felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincs visszatér ha­zájába” — mondotta Lars Langslet norvég kultuszmi­niszter. KÉP A JÖVÖBÖL — Most nyújtsa ki a nyelvét, és mondja: Aááá!... (A Buntéból) tiltott egy bűnszövetkezet­nek.­­ Óriási tűzvészt oko­zott a kanadai Ontario ál­lambeli Timminsben egy tankautóból kiömlött s a kanálisokba került ezer li­ter benzin. Gőze beáram­lott számos ház pincéjébe, és lángra lobbanva tizen­ 1111111111 i 111111111 i 1111111 I 1111­­­111 i 1111111111IIIII111II11 .111111111II11111111111111111II I 1111111III­­­11111II1111111111111­111II11II11III Ilii 11111II11II­­ III111­­­1111111111II1111’- ev­,^vv,r 1 . , m­elyenek malladozó meny- ]0 szövetkezetet alapított. | nyezetét, s amikor meg- • Lepkefarm. A malaysiai újra hallatott magáról. A­z bontotta azt, összesen 132 Penang-félszigeten átadták Playboy magazin holland­­ ezer gulden értékű bankó rendeltetésének a világ kiadásának legújabb száma hullott a fejére. A rend­ legnagyobb pillangótelepét, mában képsorozat jelenti őrség kiderítette, hogy a 50-fajta, 3 ezer tarka bal­­meg róluk. Az egyik kép­­­pénzt a fölötte lakó 86 éves ka lepkéje már „beköltő­­a legelegánsabb hágai szál-­­ nő rejtette padlója alá, zott” az egyhektárnyi terü­lő sugármasszázs-medencé- E esetleges betörőktől tartva, tetre­­jében ábrázolja őket, ter-­­­mészetesen ruhátlanul. Az­­ már kevésbé természetes,­ hogy egy másik felvétel a . Tolószéken Pesten át Elindultak Isztambul­ból Tim Marshall 39 éves egyetemi tanár és Bill Leniek 59 eszten­dős nyugalmazott mér­nök, hogy tolószékben tegyék meg az utat Lon­donig. A két mozgássé­rült 5 hónap alatt akar az angol fővárosba el­jutni. Áthaladnak töb­bek között Szófián, Belgrádon, Budapesten, Bécsen, Münchenen és Luxemburgon. Marato­ni útjukon két medi­kus és két másik segítő­társ kíséri őket. ♦ Letartóztatták Ná­polyban Raffaele di Som­mát, az állami Banco di Napoli volt vezérigazgató­ját. Azzal vádolják, hogy közvetett úton csaknem 6­0 dráma! Samantha Fox milliárd líra kölcsönt jut- 19 éves brit fotómodell 250 ezer fontra biztosította keblét.­­ Jó hír. A közle­kedésben részt vevő jár­művek számához viszonyít­va 1959 óta nem volt olyan alacsony Franciaországban a közúti balesetek aránya, mint a múlt évben: 66 ezer 911 baleset történt, a halálos áldozatok aránya két épületet tett a lángok 93 százalékkal alacsonyabb martalékává, a tavalyelőttinél.­­ Át­nyergelt. Már nem tudott 4£. Fentről jött az áldás megélni „művészetéből” az egy hollandiai barkácsoló­ indiai Patiában Nadia Sai­­ra. Saját kezűleg akarta lendra 59 éves kígyóbűvö­­rendbe hozni lakása illem- lő ezért kígyómérea-terme- Egy mondat­­egy hír A Ruhatisztító Szövetkezet újabb lehetőséget kínál olyan kisiparosoknak és kiskereskedőknek, akik vállalkoznak rá, hogy — saját tevékenységük folytatása mellett — a szövetkezet budapesti helyiségében, szerződésben részletezett feltételek szerint (helyiség-igénybevételi díj fizetése nélkül, a rezsiköltségek átvállalásával), jutalékért ellátják a szövetkezet számára a textiltisztítással kapcsolatos felvevői teendőket. A felajánlott helyiségek: 111., Keve u. 45 (72 m2-es) 111., Bécsi út 231. (123 m2-es) IX., Tompa u. 19. (60 m2-es) XVI., Bekecs u. 53 (67 m2-es) XVI., Centenárium lakótelep (94 m2-es) XVI., Szabad föld út 21. (64 m2-es) XVI., Ond vezér tere (120 m2-es) XVIII., Lenkei u. 2. (48 m2-es) Felvilágosítás és jelentkezés legkésőbb május 15-éig a RUHATISZTÍTÓ SZÖVETKEZET termelési osztályán, cím: Budapest VII., Csányi u. 10. Telefon: 429-303, 220-075

Next