Vasárnapi Hírek, 1989. július-december (5. évfolyam, 27-53. szám)
1989-11-12 / 46. szám
Ördögölő újra üzen Poetikus, mesés, drámai költemény Tamási Áron műve, az ördögölő Józsiás, amely a színlap szerint zenés népi játék, amelyben a főhős a székely világ szellemét, szabadságvágyát, a boldog otthon iránti ragaszkodását fejezi ki, mesés, kalandos bajvívásokban, cselvetésekben, gazdag történetben. A színpadi játékban Józsiás ésszel, ügyességgel legyőzi a pokol erőit, átmeneti vereségek, megtorpanások után diadalt arat ellenfelein, akik csak az erőszak hatalmában bíznak, mert bízik a nép szeretetében, az igazságban. Valóságos fájdalmas felismeréseket, történelmi tapasztalatokat, megélt és megszenvedett népi gyötrelmeket emelt át Tamási Áron e mesés vízióba, megírása idején az irodalomban divatos volt ez a képes beszéd, a titokzatos, sejtető üzeneteket hordozó cselekmény, ilyen volt például az Eltüsszentett birodalom, vagy A csillagszemű juhász, ám sajnos az újabb keserű történelmi tapasztalatok nem tették teljesen múltidejűvé Tamási Áron művét, ezért kerülhetett színre Debrecenben, Gyulán, Egerben. Most megérkezett a Thália Színházba, ahol Sik Ferenc vendégrendezésében, Szinte Gábor játékos és ünnepélyes hangulatú díszleteivel, Székely Piroska attraktív jelmezeivel látható. Kissé hosszadalmas, túldíszített, olykor túldimenzionált ez a mesebeszéd, bizony jobb lenne kevesebb szöveg és még több mozgás és tánc, zenei effektus, akkor talán a mondanivaló még nem szenvedne csorbát, üzenetei is jobban érvényesülnének. A színészek közül kiemelkedik az öreg király szerepében Szabó Gyula, Balogh Erika a tündérkirálylányt játssza bensőségesen. Józsiás alakját Incze József ábrázolja hatásosan. A nagy ellenjátékos szerepében Bitskey Tibor mindent megtesz azért, hogy kellően félelmetes és riasztó legyen... Illés Jenő De hol a stukker? Van persze egy stunker Görgey Gábor az idők folyamán egyre kevésbé abszurdnak u3- an Koruéaiajavan — éneikül a Kotaaniasszony, hol a si.Ulin.er, nem is volna e.já.szhau). Egy szunker kézről kézre jár Cuki úr (Hercsogi László), a Ménóságos (Sd.e Amin), Márton, a vidéki (Koncz Gábor) és Kiss, az in.ellen.ue., (Puskás Tamás) között, s akinél épp van, anii félnek a többiek (leginkább fél K. Müller — Szerenyei Béla). Ki kellene jutniuk a bezárt helyiségből, de a stukkerral létrehozott hatalmi sztuációk ezt nem engedik. Pedig hát a bezárattak vélt ajtó nincs is zárva. Huszti Péter rendezése a Madách Kamaraszínházban nagyon szórakoztatóan tárja elént az alapszituáció variációit, sokat nevetünk, a színészek brillíroznak, remek helyretgyakorlatokat adnak elő (főleg Szerednyei és Koncz). De no! a stukker. Nem az, amiből a Melissagos kezében mikrofon is lesz, s amivel Kiss úr belesó a kibelezett pianinóba, hanem az a fenyegető eszköz, amely a puszta jelenlétével képes kivetkőztetn a szereplőket (s tán minket is) emberi mivoltukból, képes felszabadítani aljas indulatokat, gyűlöle.ene., előtte.e.eset. Ebből az előadásból többnyire az hiányzik, ami a darabban a leglényegesebb: a fenyegetetségnek, a kiszolgáltatottságnak az a tragikomikus (ha tetszik, abszurd) érzete, amelyet leginkább mi magunk teremtünk meg magunkkal és egymással szemben, sukkerral, stukker nélkül — de mindenképp igen hathatósan.—esi— Kórusparádé Ma este a Kongresszusi Palotában — a legjobb kórusok szereplésével — ér véget a II. Budapesti Nemzetközi Kórusfesztivál, amelynek fővédnöke Glatz Ferenc művelődési miniszter volt. A szervezők, kérésünkre, átadták a ma esti eredményhirdetés teljes listáját, amihez csupán anynyi szakmai megjegyzés tartozik, hogy a hagyományos helyezéseket diplomák váltották fel, s így egyegy diplomát több együttes is megkaphat. Íme, három közülük: Philomela Nailskuoro Espoo (Finnország), Marjukka Riihimäki karnaggyal az élén, amely Aranydiplomát kapott. A Szegedi Kis István Gimnázium leánykara Sebestyénné Farkas Ilona vezetésével Ezüstdiplomás lett, s hasonló díjban részesült a Szokolay Bálint és Blazsek Andrea vezette Solymári női kar. Bronzdiplomás lett az angliai, Malcolm Christine vezényelte Dene School Chamber Choir Thornaby kórus. Az eseményt kommentálva, Glatz Ferenc kijelentette, hogy „Magyarország olyan ország, melynek kultúrája erősebb, mint a gazdasága ...” Hollerung Gábor művészeti vezető ehhez kapcsolódóan azt mondta, hogy a fesztivál önfinanszírozása — mind az ötvenkét bel- és külföldi kórus maga fedezte költségeit — tisztelgés is volt a nemzetközileg elismert, remélhetőleg a többéves hullámvölgyén is átjutott, magyar kóruskultúra előtt, amivel élni kell, azért is, mert ez a szellemi potenciált kiaknázó tőkebefektetések egyik forrása is lehet. . . (Kelemen) Vasárnapi Zsöllye A hét színházi bemutatói újdonságot keveset kínálnak, de ez nem jelent érdektelenséget is egyben. Igaz ugyan, hogy Görgey Gábor „magyar ősabszurd”-ja, a Komámasszony, hol a stukker? a Madách Kamarában már Huszti Péternek sem új; másodszor rendezi — de a szerző apró, ám lényeges változtatásai révén egy picikét más darabbal van most dolgunk. És az is igaz, hogy a Thália Színház újdonságát, Tamási Áron ördögölő Józsiás című zenés népi játékát a nyáron a gyulai Várszínházban már láthattuk, jórészt a mostani szereplőkkel, s ott is Sík Ferenc rendezésében — de azért a kőszínház mégis más, és a rendezés is ehhez igazodott. És (zárójelben) : ez az előadás egyébként sem a már untig ismert Thália-stílus újabb szüleménye ... A már előre is polémiát kavart operaházi Puccini-felújításokról most érdemben, az előadások ismeretében lehet szólni —és végül is nem mellékes, milyenek maguk a produkciók? Ami pedig az egyetlen igazi friss bemutatót illeti: a Dominó Táncszínház egyszersmind bemutatkozásnak is szánja a Szávitri című táncjátékot, mely az óindiai mítoszok hőseinek cselekedeteiből kreál színpadi produkciót. És bár vidéken már játszották, budapesti bemutatója csak most lesz: Csurka István Házmestersirató című tragikomédiáját holnap, hétfőn este láthatjuk a Népszínház előadásában, Beke Sándor rendezésében, a Józsefvárosi Színházban. Még egyszer a Triptichonról Melis György változatlanul nagyszerű Gianni Schicchi! Az operaházi tagságának 40. évfordulóját ezzel az előadással ünneplő művész ősi, elemi erejű komédiázókedve újra páratlan gazdagsággal érvényesül a Puccini egyfelvonásos címszerepében. Mulatságosan, kedvesen, harsányan, komolyan oszt fondorlattal igazságot, így örömmel teljesítjük zárókívánságát: „Ha ma este jól mulattatok, szegény fejemnek megbocsássatok ...” Neki megbocsátunk. De az előző számunkban szóvá tett „Csomba Triptichont” nem. A Békés András rendezte, osztatlan elismerést aratott 1980-as produkciót , a dalszínház vezetése sajnos érdemtelennek találta a felújításra. Az is furcsa, hogy néhány éve felújították a Sehirohit Fehér András rendezésében, ám a hajdani koncepció szerves részét képező díszletekben és jelmezekben, s most ugyanez a sors jutott A köpenynek is. Ha egy rendezés rossznak ítéltetett, dobjuk tűzre mindenestül, de mutassunk helyette jobbat — ha tudunk! Fehér András színpadra állításán végig érződik a lázas igyekezet, hogy eltérjen a Békés-féle verziótól. Egyébként a szabályos háromszögtörténet főszereplői közül Csák József oldotta meg viszonylag a legelfogadhatóbban feladatát, ahogy megrajzolta a párizsi rakodómunkás alakját. Gurbán János nem tudta igazán érzékeltetni az öregedő, megcsalt hajósgazda tragikumát. Somogyi Eszter nem volt képes izzóan szenvedélyes végzet-asszonnyá „démonálni”. A sikertelenségben döntő tényező a zenekari hangzás — karmester Oberfrank Géza — fokósága; kidolgozatlansága miatt a partitúra sokszínűsége alig érvényesült. E mostani előadás a hajdanihoz képest mindenképpen visszalépés. Dalos Gábor Hitelét és súlyait jelzi, hogy a megszervezését vállaló Magyar Írók Szövetsége tisztségviselői — Cseres Tibor elnök és Koczkás Sándor főtitkár — mellett ott volt a csaknem félszáz áttelepült író, költő, újságíró körében Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes, őszi István külügyminiszter-helyettes és Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes. Jelen volt több, e témát és sorsokat jól ismerő pályatárs, szerkesztő, köztük Csoóri Sándor. Cseres Tibor bejelentése szerint a találkozót közvetlenül Bodor Pálnak a szövetséghez intézett levele tette elodázhatatlanná. A kötetlen és tárgyszerű eszmecsere alaptémaként került szóba, hogy ma már nem egyszerűen írószövetségi problémáról, nem pusztán elhelyezkedési és egyéb társadalmi beilleszkedési panaszokról van szó, az Erdélyiből áttelepült magyar értelmiségiek sorsát mérlegelve. Elvi nemzetiségi politikánk, és a gyorsan változó nemzetközi politikai-társadalmi átalakulások talaján meg kell oldani az égető gondokat, orvosolni lehet a jogos panaszokat, de fel kell készülni a jövőre, megőrizve, táplálva azt a szellemi potenciált, amit a jelenlévő erdélyi értelmiségiek is megtestesítenek. Erre a felkészülésre figyelmeztetett Őszi István, aki a meghívottak sorsát is érintő jövőt a nemzetiségi autonómiában látja. Ezt a gondolatot hangsúlyozta Koczkás Sándor, hangot adva annak a félelmének, hogy milyen drámai szituációt teremthet a felkészületlenség. Az Írószövetség azt tervezi, hogy a jövőben Magyar Írószövetség néven működjék. Ez nemcsak névváltoztatás, hanem lényegi kérdés — fejtegette a továbbiakban Koczkás Sándor, hiszen így szervezeti teret, fórumot is adhat minden magyar írónak, bármely országban éljen is. Szó esett természetesen a gondokról, az álláskereséstől a lakásproblémákig, a beilleszkedési zavarokig. De egybehangzó volt az a vélemény, hogy az áttelepült írók nem valamiféle különleges bánásmódot igényelnek az óhaza társadalmától, hanem olyan közgondolkodást, hangulatot, amely az illyési nemzetfogalmat képviseli az apró-cseprő ügyekben is, írásaikkal szeretnének több szellemi levegőhöz jutni, hiszen — a frissen érkezettek — kívül rekedtek régi olvasókörükön, s ma még sokukat alig-alig ismerik. Ilyen gondolatokat fejtegetett, számos példát idézve Pethő László ajkai lapszerkesztő, Huszár István Szegeden élő író, Szász László, Regős Zoltán, a Nagyváradról áttelepült Domokos Eszter és mások. A megismertetésben tetemes részt vállal ma is a Magyar Napló és az Erdélyi Tudósítások. Fontos téma volt az is, hogyan lehetne minél eredményesebben baráti jobbot nyújtani a nem magyar ajkú román értelmiségieknek a politikai-társadalmi megújulás, a radikális változások közös reményében. Erre különös hangsúllyal Czakó Zsigmond figyelmeztetett, aki hozzáfűzte, hogy reális veszélyforrás a román tömegek nacionalista manipulálása. Rövid, de emlékezetes felszólalás volt Köteles Pálé, aki az eszmecsere érzelmi motívumait összegezve csak annyit mondott: nagyon fáj, amikor az írókat kettéválasztják itteniekre és erdélyiekre. Azt pedig majdnem mindenki fájlalta, hogy társadalmunk tulajdonképpen — egy-két népszerű írót kivéve — rosszul ismeri az erdélyi irodalmat. Ezt Rátkai Ferenc is elismerte, és — több ajánlással egyetemben — kérte a szövetséget is, hogy kezdeményezzék a kiadóknál minél több román és romániai magyar író megjelentetését. Beleértve a román írók meghívását is, talán-talán feltörve a szellemi határzárat. Gál Zoltán, ecsetelve a belügyi szervek bonyolult helyzetét a menekültügyekben, külön hangsúlyozta: milyen sajátosan nehéz problémát okoz — az erdélyi magyar menekültek, áttelepültek méltányos megsegítése szempontjából is —, hogy jelenleg kereken ötezer román menekült van hazánkban, és számuk egyre nő. Az eszmecserén bejelentették: a Magyar Írók Szövetsége Jószolgálati Bizottságot hozott létre — Koczkás Sándor, Gsiky László, Pomogáts Béla, Molnár Gusztávszemélyében —, hogy szervezetten is folytathassák a most elkezdett munkát. Hozzájuk mások is csatlakozhatnak, s jó lenne ha más alkotói szövetségek, valamint a MUOSZ is követné példájukat. Kelemen Gyula z Erdélyből áttelepült magyar írók találkozója . India messze van Bátor vállalkozás volt Kaán Zsuzsa koreográfustól, hogy a megújult Dominó együttes táncszínházában — ugyanott, ahol az egykori Centi Színpad is alig fért el — egy nagy színpadra áhítozó indiai táncjátékot varázsolt. Látványos, vonzó produkció lett belőle, s ebben része volt az indiai klasszikus zene ihlette Goldmark Károlynak és Kruzsik Zoltánnak, és egy emlékezetes alakítást nyújtó táncosnak, Vati Tamásnak, Krisna, a szerelem királya szerepében. A Sztávitri istennő nevéhez fűződő óindiai eposz táncjátékká alakításával annak nincs gondja, aki ismeri a művet, Baktay Ervin fordításában, Illés Endre feldolgozásában, vagy hallotta ennek rádióváltozatát, avagy a Thália Színház ezt is feldolgozó prózai értelmezését. Ám az indiai táncnyelv — nyelvjárásaival egyetemben — annyira lefordíthatatlan, hogy ezt magyar táncos nem képes megtanulni. Most sem kísérelték meg. Ez nem baj. De a kéz-, könyök-, nyak-, kézfejmozdulat-nyelvnek pontos jelentése van . . . , is így túl sok a talány annak, aki ezt nem érti. Talán beleszőhető lehetett volna e kísérletbe az eredeti forrásműből néhány szép színészinarrátori szó, hogy ezt a változatot is többen megszeressék. K. Gy. Habsburg Ottó és Márai magyarsága A Magyar Pen Club, az MTA Irodalomtudományi Intézete, a Magyar Rádió, a TIT, a Kossuth Klub és a Pesti Vigadó rendezésében Márai hazatér címmel hétfőn egész napos ünnepségsorozatot tartanak. Márai Sándor, az 1948-ban távozott, s Magyarországra vissza soha nem tért neves író munkáit a közeljövőben az idehaza élők is olvashatják, darabjait is sorra műsorukra tűzik a színházak. Hétfőn délelőtt tíz órakor kezdődik a Kossuth Klubban a Márai ülésszak, amelyen irodalomtudósaik foglalják előadásaikba Márai Sándor indulását, meg váltáskeresését, írói pályájának egyes szakaszait. Délután háromkor szintén a Kossuth Klubban lesz az a találkozó, amelyen többek között Tolnay Klári, Hubay Miklós, Lengyel Balázs, Szőnyi Zsuzsa és egykori kiadója Vörösváry István emlékezik az íróra. Este fél nyolckor a Pesti Vigadóban rendezik az ünnepi estet, amelyen Bánffy György, Jandó Jenő, Szabó Sándor, Gálffy László lép fel. Külön izgalmas lesz, hogy dr. Habsburg Ottó tart előadást Márai magyarságáról, s Simonyi Imre és Zalán Tibor mondja egy-egy versét. — bogyay— Gyógyírként művészet A látvány és gondolat együtthatása — ez lehetne a lózungja Mohácsi Regős Ferenc holnap nyíló kiállításának a Dombóvári Galériában. A tárlat képei s makacsul hirdetik-követelik elszegényedőelszegényedett érzelmi világunk „felújítását”, a képzőművészet és az ember kapcsolatainak megújítását. Egyik alkotásán a széttöredezett arcok mögött a széttöredezett sorsok, szinte — felirat nélkül is — plakátként intik a látogatót. Emberek, törjétek le az elembertelenítő, az elsivárosító „robotizmust”, hogy felrajzolódhassék, a képzőművészet segítségével egy emberszabású jövő... Tárlatunk Ezüst György: Önarckép Sikeres Santiago de Cuba-i bemutatkozása után a művész, elsőként szülővárosában mutatja be új alkotásait — köztük a Kubában, Peruban készülteket is — Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Teremben. A november 18-ig megtekinthető tárlatot dr. Lőkös Zoltán főszerkesztő nyitotta meg, kiemelve a Budapesten élő és alkotó Ezüst György változatlan ragaszkodását az alföldi tájhoz és lakóihoz. Életük, hétköznapjaik sajátos szemszögből és felfogásban, az alföldi mesterek útján továbbhaladva jelennek meg képein. Emellett a nagy hagyományú magyar lóábrázolásnak kiemelkedő, egyéni hangvételű képviselője. Textil vízről, tűzről Kubinyi Anna textilművész önálló tárlata Budapesten, a Marcibányi Téri Művelődési Központban november 14-ig tekinthető meg. Kubinyi Anna domborított, plasztikai hatású textiljeit láthatta Oslo, Párizs, Helsinki és Budapest, Makó, Székesfehérvár, Győr közönsége is. E textilek, festmények — vízről, tűzről, füstről, cseppkőről, Balatonról, Tiszáról, búzamezőről elmélkednek. „Letört ágakat”, „Gyökereket” is jelölnek, bennük szimbolikus értelemben az ember drámáját és küzdelmét. Nemes összefoglalás a Barokk — két évszázad gyűjtődik a légiesen tömör és a barna árnyalataira hangolt alakzatba. Keramikusnak indult Kubinyi Anna, textilművész lett, aki a kender színezésével vált vérbeli festővé. Makón született, Szegeden Kopasz Márta tanítványa volt a művészeti gimnáziumban, a Magyar Iparművészeti Főiskolán Plesnivy Károly irányításával kapott oklevelet a gobelin tanszakon. Mindez kezdet volt csupán egyéniség lett, akit ismernek itthon és külföldön tehetsége és szorgalma jóvoltából. Lépésről lépésre halad előre és technikai előrehaladása párhuzamos élményeivel, színes eszméivel, gondolataival. Szemléletének frissességét következetes lelkiismeretességgel ötvözi, a megálmodott művet hallatlan műgonddal és pazar leleményekkel, ugyanakkor vonzó egyszerűséggel véglegesíti. „Szivárványát” a párizsi Magyar Intézetben 1981-ben avatták fel — a „Gyűrődés” Helsinkibe került, alkotásait elismeréssel fogadták Hannoverben és Münchenben is. Hosszú ideig csöndben készült, immár teremtett minősége ad hírt újabberedményeiről itthon és a nagyvilágban. Több európai és amerikai nagyvárosba várják térhatású színes dombormű-textiljeit. 1990 májusában önálló kiállításon a Vigadó Galériában mutatkozik be. Losonci Miklós 1989. NOVEMBER 12., VASÁRNAP