Vasárnapi Hírek, 1989. július-december (5. évfolyam, 27-53. szám)

1989-08-06 / 32. szám

Mártha István zeneszerző kivételes ünnep­pel ajándékozott meg bennünket a hétvégén. Ahogy vártuk, reméltük, a kapolcsi művészeti napok rendezvénysorozata pusztán önmagá­ban is alkalmas lenne, hogy figyeljünk rá, hiszen egyedülállóan fantáziadús programmal, nemcsak egy falu népét, hanem egy vidék, ezen keresztül az ország közvéleményét is el­kápráztatta. Mindenekelőtt magával a példá­jával, mert a kapolcsi kulturális és természet­védelmi egylet nemcsak erre a rendezvény­­sorozatra szövetkezett, hanem azt is jelezte: ha van kohéziós erő, akkor a hajdani élő és nemes faluközösség szellemisége feltámaszt­ható, s a helybeli lakosok nemcsak nézői, ha­nem tevékeny résztvevői is az ünnepségsoro­zatnak, azzal, hogy kicsinosították, fellobogóz­ták a falut, kialakították közösségi munkával a játéktereket. Zeneszó a kocsmaszínben Maga a fesztivál, az ünnep kora délután elkezdődött a kocsmaszínben, ahol a kapol­csi zenészek szórakoztatták a betérőket, akik ámuldozhattak a falakon látható képeken, lapkivágásokon, fotómo­ntázso­­kon, s mintha csak a díszletből szólalna meg Galkó Balázs, a félmúlt dalait, művi romanti­káját rendítette meg énekszá­mokban, kedélyesen, hangula­tosan, ironikusan. A Mandel Quartett a katoli­kus templomban Mártha Ist­ván irányításával, a Hóvirág együttes közreműködésével ne­mes, szép, ódon zenei világo­kat csendített meg. A fiata­labb generáció pedig Hegedűs D. Géza, Cseh Tamás, Sándor György, Pelsőczi László ven­dége lehetett. A legifjabbakat, a gyermekeket a patakparton Levente Péter és Gryllus Vil­mos játéka szórakoztatta. A legnagyobb — bízvást ír­hatom, színháztörténeti érde­­kességű — esemény, amely szó szerint túlmutathat e falu szép határain, Csokonai Karnyó­­néjának előadása volt a domb­oldalon, a magtárszínben. Csiszár Imre rendezésében eredeti, megkapó, stílusos hangszerelésben jelent meg a vígjáték és egyszerre idézte a hajdani diákszínjátszás kedé­lyességét, hangulatát és a mai színészet felszabadult komé­­diázását. Berek Kati Karnyó­­nét tragikomikusan bizarr, végletesen merész komédiás hatásokkal ábrázolta, a két szeleburdi pénzvadász kalan­dort Bregyán Péter és Nem­csák Károly mesterien karikí­­rozta, Kubik Anna Boriskát, a szolgálólányt hanggal, mosoly­­lyal, mozdulatokkal egyaránt remekül jellemezte. Vayer Tamás díszlete, Gryllus Vilmos zenélése igazi játszótársa volt a rendezőnek. Illés Jenő Damoklész kardja Még el sem kezdődött az idei nyári színházi évad, amikor már tudtuk: könnyen lehet, ez az utolsó szezonja még az olyan nagy tradíciói a szabad­téri színházaknak is, mint a Gyulai Várszínház vagy a Sze­gedi Szabadtéri Játékok. Más játszási helyek csak a legkü­lönfélébb pénzügyi trükkökkel tudták megvalósítani elképze­léseiket. Több helyen pedig kényszerűen elhaltak a ko­rábbi jó kezdeményezések (mint például Kőszegen, ahol tavaly vitathatatlan sikert ara­tott az operajátszás meghono­sítása). Mindamellett akadt egy-két új próbálkozás, vol­tak mindenre elszánt (s több­nyire naiv) emberek, akik a kedvezőtlen körülmények da­cára is hittek a jó ügyben — mint például Kapolcson vagy Zsámbékon. Sajnos hamar be kellett látniuk: szél ellen nem lehet... Jelenleg olyanok ugyanis a pénzügyi feltételek, az adó- és más financiális megkötések, hogy minden hasonló vállal­kozás szinte eleve kudarcra ítélt. A struktúra egyáltalán nem segíti az értékőrzést vagy az értékteremtést, gyakorlati­lag nem tesz különbséget a harmadosztályú haknibrigád és a Nemzeti Színház vagy az Operaház legjobbjainak pro­dukciója között. De nem érzé­kel különbséget a kulturális (színházi) produkció és a szol­gáltatóipari tevékenység kö­zött sem. Az ókori történet szerint Szirakuza királya, Dionüsziosz egy lakomán egyetlen szál­ló­szőrre függesztett éles kardot akasztott kedvence, Damoklész feje fölé, hogy érzékeltesse: életünk legboldogabb pillana­taiban is ott lebeg fejünk fö­lött az életveszély. Ilyen kard lebeg a nyári színházak feje fölött is, és senki nem tudja, milyen erős a lószőr__ (-esi-) Budán, este nyolc után Hangulatos nyári vigasság színhelye lesz a Budai Park­színpad augusztus 9-én és 10- én Budán, este 8 óra után a címe annak a kétrészes nosz­­talgia-shownak, melyet Sza­r­ek Tamás, a magyar köny­­nyűműfaj avatott ismerője szerkesztett A különleges háttérbalettel és tűzijátékkal színesített ösz­­szeállítás a harmincas-negy­venes évek népszerű slágerei­ből ad csokorra valót: Márkus Alfréd, Eismann Mihály, Bu­­day Dénes, Fényes Szabolcs, Horváth Jenő, Lehár Ferenc, Zerkovitz Béla és a többiek oly jól ismert, fülbemászó da­laiból. Bizonyára nem csalódik a nosztalgiára és a régi sláge­rekre szomjazó publikum, ha tehát egy kellemes estét a Parkszínpadon szándékozik majd eltölteni. Hiszen szóra­koztatásukról közkedvelt elő­adógárda gondoskodik. Néhá­­nyan közülük „ízelítő” gya­nánt: Hűvösvölgyi Ildikó, Kál­­lay Bori, Kalmár Magda, Ko­vács Zsuzsa valamint Straub Dezső, Bende Zsolt, Mensáros László, Berkes János, Besse­nyei Ferenc, Bodrogi Gyula. Az előadások fél 9-kor kez­dődnek, a műsorvezető Endrei Judit és Szam­ek Tamás, a ze­nét Gyarmati István és együt­tese szolgáltatja. Stood­i­­­mmant­iára Lehár Ferenc zenéje csendült fel péntek este a szegedi , i 1 Ulb­allM­d Dóm téren. Ruszt József rendezésében mutatták be A mo­soly országa című romantikus operettet. Képünkön az előadás két főszereplője a Liza grófnőt alakító Pitti Katalin és Szu-Csong életrekeltője, Ilosfalvy Róbert. Rolling Stones: új album, újra turné Megmozdultak a „Kövek” A világ fellélegezhet: nem válással, hanem nagy összebo­­rulással végződött Mick Jagger és Keith Richards immáron évek óta tartó „haragszom rád!” játéka. Ők ketten, továbbá a teljesen alaptalanul a világ legrosszabb rock and roll együtte­sének nevezett Rolling Stones tagjai az eseményhez illő, gran­diózus sajtótájékoztatón jelentették be — ismét turnéra in­dulnak. Arra a kérdésre, hogy vajon mi motiválta őket egy új al­bum készítésére, és így az ötö­dik iksz környékén már meg­lehetősen fárasztónak ígérke­ző koncertsorozat vállalására, Jagger kertelés nélkül kije­lentette: „A pénz!” A dolog­ban lehet valami, bár az üz­letemberek számításai szerint az évszázad show-ja aligha­nem ráfizetéses, a legjobb esetben nullszaldós lesz. Min­denesetre, a költségek fedezé­sére egy kanadai származású üzletember — Michael Cohl — összehozta a szükséges 70 millió dollárt, ami a legnagyobb összeg, amelyet valaha is megmozgattak a popbusiness-ben. A Stones és menedzserük abban bíznak, hogy a négy kontinensen vé­­gigszáguldó cirkusz egyéb be­vételei (képeskönyvek, trikók, jelvények, tv-jogdíjak, az ese­ményről készült videofilm) később busás hasznot hoznak. A sajtótájékoztatón alig­­alig esett szó a lényegről, vagyis a zenekar régóta várt új albumáról. Jaggerék nem akarták lelőni a poént, aztán az újságírók unszolására egy nem igazán jó minőségű, hor­dozható kazettás magnón mégis bemutattak egy felvé­­telrészletet. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Rolling nem tért el eddigi soundjától, noha Richards azt is elárulta, hogy a „Steel Wheels” című, augusztus végén megjelenő albumon felhasználták azokat a motívumokat, amelyeket annak idején a csapat elhunyt gitárosa, Brian Jones gyűjtött afrikai zarándokútán. A koncertsorozat egyébként szeptember 1-jén az Egyesült Államokban indul, majd a tervek szerint Ausztrália és Japán következik, aztán jön — a jövő év közepe táján­­ a Stones Európába. Honi ra­jongóikat pillanatnyilag sem­mivel nem biztathatják, de legyen vigasz, hogy a ma­nagement a tradicionális show­­helyszínnek számító Wemb­ley stadion­beli koncert idő­pontját sem tudta megmonda­ni... (b­­­) Ajándékkosár Ajándékkosár címmel ismét műsort szervez nyugdíjasok­nak a Vidám Színpad külön­böző vállalatok anyagi támo­gatásával. Jövő héten két elő­adást is tartanak. Az eddigi­től eltérően a fellépő művé­szek mennek el a főváros két szociális központjába. Kedden délután 14 órakor a VI. kerü­leti Rózsa Ferenc utca 67. szám alatt, 17 órakor pedig a XVIII. kerület, Pesti út 17. szám alatt várják a nyugdíjasokat a mű­sorra, amire a sponzorok —­­Duna Fűszért Vállalat, Zamat Keksz- és Ostyagyár — jóvol­tából természetesen ingyenes a belépés. Szerdán Győrött, szombaton pedig Kecskeméten tartanak hasonló előadást, az előbbit a helyi Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat és a Győri Keksz- és Ostyagyár, az utóbbit pedig a kecskeméti Sütő- és Édesipari Vállalat tá­mogatásával. A műsorban fellépnek: Mol­­dován Stefánia, Gergely Csa­ba és Magonyi Zsolt opera­énekesek, valamint Detre An­namária. A műsorvezető Juszt László lesz. Az előadást szer­kesztette Kővári Katalin. ­ Szittya Emil: Látomás Az óbudai Zichy-kastély Kassák Emlékmúzeumában augusztus 8-án nyílik Szittya Emil festőművész kiállítá­sa. A tárlat december 31-ig tart nyitva. Művésztanyák —törzsvendége— Festő volt és író 1910—1920- as éveik európai avantgárd mozgalmainak jelentékeny személyisége, Szittya Emil. Nevét a magyar közönség Kassák Lajos önéletírásának Csavargások című íkötetéből és A ló meghalt, a madarak ki­repülnek című eposzból is­meri. Szittya Emil Kassák életeinek e titokzatos szereplő­je azonban nemcsak legendás csavargó, a menhelyek, a mű­vésztanyák és a bordélyházak törzsvendége volt, hanem a szabálytalan tehetségek föl­fedezésére válllal­kozó folyó­iratszerkesztő és könyvkiadó, tájékozott publicista, bizarr témákkal foglalkozó, próziai, érdekes kultúrtörténeti mű­vek szerzője és mindezek mel­lett, de nem utolsósorban festőművész. Apollinaire, Picasso és Kas­sák kortársának és Chagall el­ső méltatójának sokoldalú munkásságát most először Ma­gyarországon is megismerheti a közönség. Kellenek-e még a komédiás viccei? Nyári beszélgetés Horváth Gyulával Csendes, könnyed,­­kellemes nyári beszélgetésre készültem Horváth Gyulával, aki esténként a Hild udvarban próbálja megnevettetni a közönséget. A hangulatos, várbeli lakásban a művész az idén is, mint hosszú esztendők óta mindig, csak vendég. Ha véget ér az évad, ha bezárja kapuit színháza, a Vidám Színpad, elmenekül nyári lakhelyére, amit ő maga épí­tett Velencefürdőn. Mindig mentsvárnak szánta, de soha nem menekült oda olyan hévvel, mint mostanában. — Borzasztóan nagy talál­mány ez nekem. Nyughelyem. Életemben talán négy alka­lommal mentem el nyaralni. Legutóbb például Ausztriába. Az anyám osztrák nő volt, ott élnek a rokonaim, és amikor vittek körbe-körbe, láttam,­­hogy ők mennyivel messzebb­re jutottak. Ha elutazom, kilé­pek a világba, utána három hónapig ideges vagyok, mert nem értem, miért nem hala­dunk mi is gyorsabban. Me­nekülök Velencefürdőre, mert félek. És én már gyűlölöm a félelmet. Gyermekként féltem a németektől. Aztán az oroszok­tól. Változott az idő. És mert hogy az anyám osztrák nő volt, rám akasztották a bé­lyeget: nyugatos vagyok. Sem­mi kilátás nem volt előttem. Disszidálni akartam. Elkaptak, és jól megvertek. És most me­gint félek. Itt mindenki kite­regeti a szennyesét, de puce­­ráj nincs. Kérnék szépen már egy kicsiny tisztítót! Aggódó magánemberként — ön és a kollégái megpró­bálnak nevettetni. Most nagy a feladatuk. Sikerrel tudják tenni? — Látja, magánemberként semmi vidámat nem tudok mondani. A színpadon még próbálok vidámkodni. De nem nevet már minden alkalommal egyformán önfeledten a kö­zönség. Sok a gond. Hölgyeim és uraim, jövőre vagy azután kellenek-e még a komédiás viccei? Rövidesen magam is nyugdíjas leszek, vajon mit tartogatnak azok az évek ... Nem nézek televíziót — Mint mondta, búvóhelye Velence. Hogy él ott? — Mindent csinálok. Ások, kapálok, kertészkedem, főzök, élek. Amikor a festményekből, grafikákból álló magángyűjte­ményemet bemutattam a kö­zönségnek, volt aki figyelmez­tetett, hogy inkább dugjam el. Kortárs művészek alkotásait gyűjtöm. Nem dugom el. An­nak a kollégának is azt mond­tam: hányszor láttál részegen ki­tántorogni a Fészekből? Én az italon megspóroltam ezek­nek az árát. És bemutattam, hogy ne legyenek rossz véle­ménnyel a színészekről, mert főleg az értelmiség köréből hallani nemegyszer lekicsinylő véleményt, rólunk, komédiá­sokról. — Hogy tölti a nyár hátra­lévő részét? — Augusztus 13-ig játszom a Hild udvarban Vinkó József darabjában, a Justitia kombi­­néban című bohózatban. Szep­tember közepéig tart nyári szünetünk, és azt az időt Ve­­lencefürdőn töltöm. Elhatároz­tam, nem nézek televíziót, nem olvasok újságot és megpróbá­lom lecsendesíteni félelmei­met. Sebes Erzsébet 1989. AUGUSZTUS 6., VASÁRNAP

Next