Vasárnapi Hírek, 1990. július-december (6. évfolyam, 26-52. szám)
1990-07-01 / 26. szám
Kontinensnyi ország Összesűrített történelem Nem tudom, hogy a kedves olvasó különösebben érdeklődik-e aziránt, ha valamelyik cikkíró születésnapot ünnepel.Mentségemként legföljebb azt hozhatom fel, hogy nem magánszemélyről kívánok megemlékezni, hanem egy országról, amelyhez igen mély kapcsolatok fűznek. Talán úgy is fogalmazhatnám, hogy ha Magyarországot édesanyámnak tekintem, akkor Kanada, amit felnőtt korban már önként választottam, ez a feleségem, de azt, már mi tagadás, nehéz lenne meghatározni, hogy melyikkel alakult ki mélyebb kötődésem. Ez a Kanada ma, vasárnap ünnepli születésnapját. Fiatal ország. Százhuszonhárom esztendős és talán ennek köszönheti azt a szerencséjét, hogy még jelentős történelme sincs. Ez az óriás méretű Kanada őslakossággal alig-alig büszkélkedhet, annál több a bevándorlója s így születésnapi köszöntőként először azt kelletne megemlíteni, hogy ezek abevándorlók példás békességben élnek egymás mellett. A két alapító nép, az angol és a francia mellett néha milliós számokban, de mindenképpen több százezres csoportokban élnek egymás mellett ukránok és kínaiak, olaszok és filippínók, spanyolok, görögök, németek, magyarok — lehetetlen mindet felsorolni. Közös tulajdonságuk az, hogy kivétel nélkül mindegyik őrzi azt a kultúrát, legtöbb esetben még nyelvet is, amit magával hozott. Az ország legszebb jellemzője pedig az, hogy ezt senki nem kívánja elvenni tőlük, sőt a hivatalos politika úgy véli, minél több a népi jellegzetesség, annál gazdagabb az ország. Egy olyan országot ünnepiek, ahol nem kötelező hazafinak lenni. Nemcsak a Hazaffyságot nem kívánják, de még az egyszerű honhoz tartozási érzést sem, megelégszenek azzal, ha mindenki tisztességgel tartja be az alkotmány — nem is annyira betűit mint inkább — szellemét. Én már vagy hét éve éltem ott, amikor először hasított belém a gondolat: most már értem a demokráciát. Ez akkor történt, amikor a 9 és fél milliós lélekszámú Ontario tartomány parlamentjében akadt dolgom. Lehet, hogy hihetetlennek hangzik, de a parlament kapuit senki nem őrzi. Bent a hatalmas aulában egy hosszú asztal mögött ülnek az elirányító kisasszonyok és ezekhez minden alkalommal még egyetlen szál rendőr is csatlakozik. Mit lehet tudni, hátha mégis adódik valami. Mikor azonban én beléptem, éppen kávészünet volt, tehát egyetlen tisztviselő sem ült a helyén. A hosszú asztal legvégén, háttal a bejáratnak, lábát lóbálva üldögélt egy férfi és telefonált. Odaléptem mögé, várva, hogy befejezi. Megérezte, hogy nézik, hátrafordult. Bill Davis volt, Ontario akkori miniszterelnöke. Rám nézett, aztán egyszerre csak mosoly derült az arcára és így szólt: Szervusz, Gyurka, miben segíthetek? .Elképedtem. Én ugyan tudtam, hogy ismerem a miniszterelnököt, mert egy alkalommal egy fogadáson ott álltam a hosszú sorban, amikor minden résztvevővel kezet fogott és titkára egy papírlapról felolvasta a neveket. De hogy ő ismerne engem, az teljesen valószínűtlennek hangzott. Persze hogy nem is ismert. Csak éppen demokratikus ország politikusa lévén tudta, hogy minden szavazat fontos és nagyon meg kell becsülni ezeket a különböző etnikumokhoz tartozó embereket, mert sohasem lehet tudni, hogy a legközelebbi választáson mennyi szavazatot tudnak hozni. Ezért, ha mást nem is, az arcokat és a keresztneveket igyekezett megjegyezni. Ha megkérdezték volna tőle, hogy én tulajdonképpen ki is vagyok, valószínűleg úgy vélte volna, hogy az ukránoknak valamelyik pópája. Ez a kis epizód mély nyomokat hagyott bennem. Akkor döbbentem rá ugyanis, hogy a demokrácia nem a törvényekben rejlik, hanem az emberek zsigereiben, és igazán valahol csontvelejükben. És ahol ez megvan, ott az emberek jól érzik magukat és a kellemes érzés — nos, ez tulajdonképpen a demokrácia. Ezen a születésnapon — július 1-jén — tulajdonképpen az ünnepeltnek járna az üdvözlet. Én, a pillanatnyilag idegenbe került fia, a távolból Kanada nemzeti ünnepe arra emlékeztet, hogy 1967. július elsején a brit parlament által elfogadott észak-amerikai törvény értelmében létrejött Kanada dominium. A XVI. század elejétől francia befolyás alatt álló, majd 1963-tól az angol gyarmati részekkel kiegészülő terület ezzel egységes állammá alakult, amely a brit birodalom önkormányzattal rendelkező országa lett. Kanada 1931 óta a nemzetközösség független tagja. Kanada ma a világ egyik legfejlettebb országa, a gazdasági fejlettség mutatói tekintetében alig marad el az Egyesült Államoktól. Demokratikus politikai intézményei mintaszerűen működnek. Nemzetiségi politikáját, mint ezt a francia nyelvű Quebec tartomány helyzete is mutatja, a tolerancia jellemzi. E ponton említhető meg, hogy a több tízezer magyar származású kanadai mintaszerűen beilleszkedett az ország demokratikus rendjébe és Kanada volt az, amely a nemzetközi diplomácia fórumain hazánkkal együtt kezdettől kiállt az erdélyi magyarság jogai mellett. A nemzeti ünnep alkalmából Derek Fraser, Kanada nagykövete fogadást adott budai rezidenciáján, szeretnék egy ajándékot eljuttatni. Azt, hogy amíg szülőhazámban töltöm az időmet, mindenhol és mindenkinek elmondjam, hogy ez a távoli ország az, amit példaképnek kell tekinteni. Én a kis szülőhazámnak, Magyarországnak is azt kívánom, hogy az 1100 éves történelme ellenére képes legyen kialakítani egy olyan szellemiséget, mint amilyen a 123 éves Kanadáé. Egri György Az albán Adrián (1.) A sós vízben nem él meg a poloska Ha tavaly ilyenkor valaki azt jósolja, hogy 1990 nyarán több ezer magyarral Albániában vakációzhatok, ezt körülbelül olyan reálisnak tartottam volna, mintha azt ígéri meg, hogy jövőre az NDK-ban állomásozó szovjet csapatok nyugatnémet márkában fogják kapni a zsoldjukat. Ennyit arról, hogyan múlhatja felül a valóság a legvadabbképzelőerőt. Az egészben volt valami irreális. Gigantikus, százon felüli turistacsoport, az alig ismert Amitours szervezésében, fele részben fért csak fel a menetrend szerinti járatra, a másik fele különgéppel indult Tiranába. És hetvenperces repülés után, micsoda fogadtatás! A „welcome drink”-et (narancslétől Campariig) a tranzitváróban szolgálták fel, melyet dugig megtöltöttek a magyarok. Bizony itt szokatlan ennyi utas, hiszen egész héten összesen fél tucat járat landol Tiranában. Vasárnap reggel mintha egy álomba ébredtünk volna bele. A szerencsés többségnek végtelen kilátás az Adriára, a pálmákkal, leanderekkel ékes partra, a többi szállodára. A többieknek szerény kukkantás Durazzó legszélére, hol az országúton ember, juh, kecske, szamár bandukol, és időnként szétesni készülő, zsúfolásig telt rozzant buszok dudálnak. Szobáink szerények, nézzük a fürdőszobát, mintha birkapásztor csempézte volna, kissé egyenetlen. Reggelihez lemenet : megcsodáljuk a porszívót helyettesítő cirokseprűt és vizes rongyot a takarítólányok kezében és alig várjuk, hogy Kossuth „tengerre magyar!” felszólításának eleget tehessünk. Aztán mégis győz a kíváncsiság — meg reggel a víz is hűvös még —, inkább becserkésszük új otthonunk környékét. A szállodasor öt hotelból áll, ebből egyet éppen átépítenek, egyben csak albánok laknak, így összesen négyszáz külföldi élvezheti egyszerre Durazzó vendégszeretetét. Albán idegenvezetőnk, Tömör (magyarul a pesti TF-en tanult meg az ötvenes években) maga is Durazzónak mondja Albánia legnagyobb kikötőjét és nevetve teszi hozzá, ne is erőlködjünk az albán változattal, mert a magyaroknak úgysem sikerül. Idén mi vagyunk itt a legnagyobb számban, megelőzve a svájciakat, angolokat, németeket. Ezen a héten is két iroda vendégei érkeznek ide s igen gyorsan kitanulják a kettős albán árfolyam előnyeit. Három forint egy lek, de hét lek egy dollár, s az összes éttermi és kávéházi árak az utóbbi arányra épülnek, így ihatunk tizenöt forintért nyugati dobozos sört, vehetünk egy csomag Dunhill cigarettát harminchatért (amíg a készlet tart). A közeli zöldségpiac árai lázba hozzák a csoport vállalkozóit. Egy kiló paradicsom öt forintba kerül, s valamelyikük kiszámolja, ha lejön egy hűtőskamionnal, a rakományt nem is Pestre hozná, hiszen itt meggyűlne a baja a zöldséges maffiával, hanem átvinné Ausztriába és egyetlen fuvar nyereségén kicserélhetné a kocsiját. Végre lejutunk a parti fövenyre. Szállóink előtt a homok a külföldi turistáké. Távolabb az albánok sűrű tömegben. Egy-egy baráti társaság felfordított kerékpárjaival kerít magának némi területet. Fociznak, fürdenek, aki a magyarok közül átsétál köztük, jelenti, hogy ebben az országban nem kapható dezodor. WC-ik, tusolok nincsenek, de van bunker és tenger, mindkettő megteszi. A Hotel Adriatika előtt ott az egész tiranai magyar kolónia, barátságosan elvegyülve az újonnan érkezettekkel. Fölszerelnek megannyi hasznos tanáccsal az egyhetes tartózkodásra. Magam inkább az albánokkal ismerkedem. Szívesen barátkoznak és feltűnően sokan tudnak idegen nyelven. S bizony feltűnik az is, hogy társaságban mennyire ragaszkodnak a vezércikk-szöveghez. De a tenger rájuk is varázsos hatást tesz. Jól beúszunk, s akkor megnyílnak, őszintén beszélnek, mohón kérdezősködnek. Úgy látszik, a „poloskák” nem élnek meg sós vízben. Köröspataki Kiss Sándor (Koppány György feltétele) Tengerparti strand — bunkerekkel Belfast: Rendőrhalál Egy ismeretlen fegyveres szombat délben Belfast bevásárlóközpontjában közvetlen közelről tüzet nyitott két rendőrre. Az egyik a helyszínen, a másik kórházba szállítás után meghalt. A tettesnek sikerült kereket oldania. A merényletet az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) tagja követte el. (AP) ♦ Rembrandt Éjjeli őrjárat című képe visszakerült az amszterdami Rijsk múzeumba, kevesebb mint egy hónappal azután, hogy egy elmebeteg férfi kénsavval leöntötte. A „merénylet” ellenére nem terveznek különösebb biztonsági intézkedéseket a múzeum vezetői. Elképesztő összegért — több mint 14 millió dollárért — kelt el egy csaknem 60 éves, Bugatti Royale típusú autó Nagy-Britanniában — írja a The Sunday Times. Az 1931- ben, Olaszországban gyártott, háromtonnás luxuscsodát japán üzletemberek egy csoportja vette meg. A Bugattinak ebből a típusából mindössze hat darab létezik — ezért nem véletlen, hogy az ár a legmagasabb summa, amit gépkocsiért a világon valaha is kifizettek. A korábbi abszolút árrekordot egy 1963-as évjáratú Ferrari GTO tartotta, 13 millió dollárral. ♦ Marion Brando lánya, Cheyenne, Tahitiba repült, hogy ne kelljen tanúskodni fétestvére ellen, aki agyonlőtte barátját és hamarosan megszületendő gyermeke apját. ♦ Veszekedő telefonos szolgálatot létesítettek házaspárok számára a családi feszültség feloldása érdekében Melbourne-ben. Céljuk az, hogy perpatvaros napokon az élettárs helyett nekik boruljon ki mindenki. Úgy tűnik, az ötlet nem rossz: naponta legalább száz szitkozódó telefonhívásra válaszolnak. Te vagy a végzetem... Végzete lett s túl eredményes fogás egy tolvajnak Tokióban, a feltört automatákból szerzett pénzes zsákokkal , hogy megmeneküljön az őt üldöző rendőrök elől — beugrott a folyóba. Csakhogy a nehéz zsákok lehúzták. A nyomában loholó rendőrök mentették ki, de az újjáélesztési kísérletek ellenére már nem sikerült megmenteni a — szó szerint — nehézfiút. ♦ Joan Collinsot kitiltották az ascoti versenypálya királyi páholyából. Az indok nem szoknyájának hossza, nem kalapkarimájának szélessége vagy egyéb hasonló ok volt, hanem az, hogy rossz belépőt mutatott fel. Sokat nem vesztett, mert Diana sem volt ott a derbyn. William herceg éppen akkor tartotta 8. szülik napját a londoni állatkertben. ♦ Kártérítést követel a monacói hercegség a Void című hetilaptól, mert egy cikkükben megírták, hogy Stéphanie felbontotta jegyességét — pénzügyi okok miatt — Jean-Yves Le Farrel. A fiatalember pedig azért perelte be a lapot, mert azt állították, 1985-ben egyhavi börtönbüntetésre ítélték. A trópusi erdők megvédését oktató fakultás nyílt meg Costa Ricában. A maga nemében ez a világ első ilyen kora. A Pravda karikatúrája — Mi van, a te székedre is pályázik valaki? Brezsnyev imádta a pornót és tiltotta a szexet Mi az a szex? Valami új? „A Szovjetunióban nincs szex” — tiltakozott felháborodva egy idős moszkvai hölgy egy televíziós vitaműsorban. Mihail Janeckij, a népszerű humorista azonnal közbevágott: „Szex? Mi az? Valami új? Vagy valami olyasmi, amit öröktől fogva csinálunk?” A szexualitás egészen a legutóbbi időkig tabutéma volt a Szovjetunióban. A hivatalos propaganda a nyugati ideológia terjesztésének egyik eszközeként mutatta be, kísérletként arra, hogy „tönkretegyék, megrontsák” a szovjet állampolgárokat. A szexuális témájú utalások egyet jelentettek a pornográfia terjesztésével, és a „terjesztők” öt évig terjedhető börtönbüntetés kockázatával néztek szembe. Újabban azonban változik a világ a Szovjetunióban. A negyvenmillió néző által figyelemmel kísért „Vremja" című híradóműsorban egyszer csak a bemondó így szólt: „És most van egymeglepetésünk az önök számára. De kérjük, előbb küldjék ki a gyermekeket.” A képernyőn megjelent egy villámgyorsan író meztelen gépírónő. Még egy éve az ilyenfajta élvezet emberek tucatjainak az állásába került volna — ma viszont „csupán” néhány „reakciós” tévénéző dühödt telefonálását váltja ki. A szexualitás hamarosan törvényes helyet szerez magának a médiákban. Valódi forradalomról van szó, amely átalakíthatja a gondolkodásmódot. Nemrégiben egy szovjet hetilap, „A család” közölt egy sorozatot, lényegében a szexuális felvilágosítást. A közvélemény konzervatív részének nyomására azonban a sorozatot leállították. Pedig a szexualitás — ugyebár — létezik, és létezett: még Brezsnyevről is pletykálták, hogy imádja a pornográfiát, dácsájában az íróasztalfiók tele van pornómagazinokkal. Az Ulrajt (az ALI right szabad „ferdítése”) című szamizdat (szovjet kulturális folyóirat), amelyet titokban terjesztenek Moszkvában, ironikus és humoros írásokat közöl a fiatalok szexuális szenvedélyeiről. Ismert rockzenészekkel készítettek interjút, az Obermaniken együttes interjúja tipikusnak mondható: az „új erotikus” együttes dalai a szuperszexuális szenvedélyt, a hideg érzékiséget, a meglehetősen esztétizáló magatartást tükrözik, minden abból fakadó tapasztalat híján. Megkérdezték tőlük, mit jelent a kommunizmus. A válasz: „A sarló és a kalapács a párzást jelképezi”... „A szovjet társadalom teste már majdnem elérkezett az orgazmushoz oly sok évi intenzív maszturbálás után” ... „Lenin nagy formátumú politikus és óriási szexszimbólum volt, ő itatta át a szerencsétlen orosz földet a kommunizmussal.” A szexuális felszabadítás lelkes harcosai már szebb jövőről álmodhatnak. Előkészület alatt áll a Playboy szovjet változata (Adam címen), valamint egy „Je t’aime” című férfinői erotikus magazin is.