Vasárnapi Hírek, 1990. július-december (6. évfolyam, 26-52. szám)

1990-08-12 / 32. szám

Ráadásul névelővel , liftekkel, majd a páter­­noszterekkel mindig is roman­tikus viszonyban adottam, sós évtizeddel ezelőtt földszintes faluból a fővárosba kerülven a soha nem látott emeletes há­­zak bűvöletét csak fokozták a lépcsőházak furcsa, mozgó ia­­dái. Amelyek felviszik az em­bert akár a hatodik emeletre is. És ezt az utat, ezt a csodá­latos „pályát" a szorongó kép­zelet vagy tán a földtől való elszakadás titkolt vágya — szinte meghosszabbította egé­szen a végtelen éterbe. Talán azért vetemedtem odá­ig, hogy felnőtt — sőt, bajjon — koromban nem átallottamá serdületlen gyermekemmel — sőt, unokámmal is —­­megjárni a hozzáférhető páternoszterek felső fordulóit. De nemegyszer az alsót is. Tehát elszakadtam valahogyan a földtől — termé­szetesen abban a biztos tudat­ban, hogy ezekből az alagutak­­ból a visszatérés végül is ve­szélytelen és biztosított. Mert elérvén például a legfelső eme­letet, bizalomgerjesztő felira­tok bátorítottak. Ne idegesked­jek, mert a páteroszter bizton­ságosan megfordul. Vagy fi­gyelmeztettek előre, hogy ké­szüljek a kiszálláshoz, mert a földszint következik. De ha vé­letlenül elbámészkodtam, ott lent is nyugtatott a felirat. Jó ideje azonban már nem ingerkedem az ilyen veszélyte­len veszedelmekkel. Kiszállok a pátern­oszt­erből is ott, ahol kell. Tudom, hogy lefelé jövet az el­ső emelet (vagy a félemelet) után a földszint következik. A hét végén azonban megijedtem. Az egyik minisztériumban jár­ván — dolgom végeztével — a negyedik emeleten beszálltam a páteroszterbe. Az első emelet után azonban a falon figyel­meztető felirat villant elém. Nem, nem az, hogy a földszint következik, hogy készüljek a kiszállásra, hanem: „Az utolsó állomás követke­zik!” — Ijedtemben ösztönösen mentem volna felfelé, távolod­ván a fenyegető veszélytől. És amikor rövidesen kijárat kí­nálkozott — szinte ugorva me­nekültem. Mikor pedig a mi­nisztérium faragott tölgyfa ka­puja becsukódott mögöttem, a gyönyörű történelmi nevezetes­ségű téren fellélegeztem. És ar­ra gondoltam, hogy legalább a névelőt hagyták volna... (Kóday) BOMBATERMESZTÉSI tanfolya­mot indít szeptemberben a Kerté­szeti és Élelmiszeripari Egyetem Zöldségtermesztési Intézete. He­tenként pénteki napokon délelőtt fél tizenegytől délután fél négyig tartó elfoglaltásgal járó tanfolyam november végén vizsgával zárul. Jelentkezni az Intézetben lehet szeptember 10-ig (Ménesi út 44., telefon: 168-7282). A Sportfogadási és Lottó­ Igazgató­ság közlése szerint a 32. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. A lottónyere­mények — a nyereményilleték levonása után — a követke­zők: 4 találatos szelvénye 122 fogadónak volt, nyereményük egyenként 127 372 forint; 3 ta­lálata 11941 fogadónak volt, nyereményük egyenként 693 forint; a 2 találatos szelvények száma 284 858 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt juta­lom nettó összege 4 millió fo­rint. SŐI ÁLLÁSKERESŐ című folyó­irat alapítványt hozott létre égési sérültek gyógyítására. Elsőként egy fiatal miskolci lányt segít az alapítvány, aki hétéves korában autóbalesetet és maradandó égési sérüléseket szenvedett. Az alapít­vány vállalja a lány kiutazását Brazíliába a világ leghíresebb plasztikai sebészéhez, dr. Ivo Ph­­­anguy professzorhoz, aki több vi­­lághíresség — közöttük Gina Lollo­­brigida és Kennedy felesége — arcát újjávarázsolta. Az alapít­ványhoz magánszemélyek és kö­­zületek is csatlakozhatnak az Ál­talános Értékforgalmi Bank 204— 14010 számú csekkszámlájára befi­zetett legcsekélyebb összeggel is. Frontális ütközés helyszíne­lése okozott torlódást szombat hajnalban a 7-es főúton Becse­­helynél. Fél ötkor a Letenye felé tartó Lukács Zoltán tó­szerdahelyi lakos szabálytala­nul előzött és összeütközött a vele szembe közlekedő Bódi József kerkateskáni lakossal. A baleset következtében Bódi József életét vesztette, egy sze­mély súlyos, ketten könnyű sérülést szenvedtek. LEGYEN ÖN IS VÉRADÓ! — hívja fel az ország polgárait a Ma­gyar Vöröskereszt! Amit tesz azért is, mert köztudottan csökkent a véradók száma. A Telefondoktor a következő héten a 07-2111-es telefonszámon ugyancsak figyel­meztet bennünket, hogy a véradás­nál ránk is számítanak. De ezen túlmenően fontos gyakorlati tud­nivalókat is közöl. Hány évesen lehet valaki véradó? Mennyi vért vesznek le általában egy alkalom­mal? Két véradás között mennyi időnek kell eltelnie? Mikor ne je­lentkezzen valaki véradásra. Mit fogyasszunk és mit ne fogyasszunk véradás előtt és után. Ezen túl még számos más hasznos tudnivalóval is megismerkedhetünk. HUNGARORING (Krenner István rajza) — Otthon felejtettük a gumikészletünket és a magyarok csak ezt tudják adni... Rádió, tv - ma KOSSUTH RÁDIÓ. 8.30: Világ­óra. 9.06: Embermesék. 10.05: Énekszóval, muzsikával. 10.34: Ékles anyanyelvünk. 11.08: Gondo­lat—jel. 1220: Harminc perc alatt a Föld körül. 13.05: Kodály: Ma­rosszéki táncok. 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek. 1505: Kölcsey Ferenc verseiből. 15.40: Rántó György—Hárs László: A győztes ismeretlen. 16.05: Disz­kóték­a. 17.06: A tudomány vil­ág­­térképe. 17.35:­­Népdalkörök pódiu­ma. 18.00: Esti krónika. 18.20: Próba közben . . . 19.05: Hol volt, hol nem volt. . . 10.20: Remekírók hangszalagon: Sárga rózsa. 20.09: Hallgassuk együtt: Beethoven­­művek. 21.05: Örökzöld dallamok. 21.45: Ötágú síp. 22.00: Késő esti krónika. 22.25: Liszt művel gép­zongorán. 23.05: Wagner operákból. PETŐFI RÁDIÓ. 7.03: A refor­mátus egyház félórája. 7.33: Va­sárnapi orgonamuzsika. 8.05: Kié a mikrofon ezen a délelőttön? 14.00: Formula—1. Maximális se­besség nincs ... Magyar Nagydíj. 17.03: Poptarisznya. 21.03: A kígyó pillantása. 21 A3: Társalgó. 22-20: Dzsessz a 80-as é­vekben. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A heavy metal kedvelőinek. 23.51: Virágénekek. BARTÓK RÁDIÓ. 8.15: Kamara­zene. 9.25: Hemel régi zenei fesz­tivál. 10.20: Új Zenei Újság. 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Európa hangversenytermeiből. 12.19: Ró­meó és Júlia. 13.00: Kölcsey Fe­renc két verse. 13.06: Szemle. 13.30: Zenetörténeti értéktár. 14.10: Rock­újság. 15.05: Barokk zene. 16.05: Rádiószín­ház: Istennek szerelm­e, avagy a kivétel­es törvény. Rádió­játék. 17.00: Ünnepek zenéje. 18.30: Szerb-horvát nemzetiségi műsor. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Új kompaktlemezeinkből. 20.32: Magyar művészek operaiel­vé­teleiből. 2120: Erich Kleiber ve­zényel. 2225: Rádiószínház: A het­venkettő katona. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR. 728: Mű­sorismertetés. 8.00: A Biblia üze­nete. 8.05: Keménymesék. 820: Családi torna. 8.35: Ferdy. NSZK- rajzfilmsorozat. 9.00: A halál gyé­mántja. Lengyel kalandfilmsoro­zat. 9.56: Fura futam. Angol do­kumentumaim. 10.46: Képújság. 13.30: Képújság. 13.37: Műsorismer­tetés. 13.40: Forma—1. Magyar Nagydíj. 16.25: A múlt tanúi. Ha­jók admirálisok nélkül. Csehszlo­vák dokumentumaim. 16.40: Ibiza ’02. Spanyol zenés aim. 17.35: Tv­­mozi-előzetes, a Jó reggelt, Babi­lónia című filmhez. 17.50: öröm­hír — a magyarországi unitárius egyház műsora. 18.06: Műsoraján­lat. 16.15: Delta. 16.50: Esti mese. 19.00: A Hét. 2000: Híradó. 20­15: Tv-mozi. Jó reggelt, Babilónia! Olasz—francia film. 22.15: Tele­sport. Nemzetek Kupája úszó- és vízilabdatorna. 2320: Képújság. 2. MŰSOR. 9.00—12.00: Tv-ma­­giszter. 10.00: Képújság. 16.10: Tv2 — Benne: Riportok — Időjárás — Zene — Röntgen. 16.45: Álljunk meg egy szóra! 16.95: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága. (ism.) 17.52: Wurlitzer: Lionel Hampton. 1825: Gyerekeknek. 19.00: T. J. Hooker. Amerikai bűnügyi film­sorozat. A manöken. 29.00: Verdi Attila. Operaközvetítés a veronai Aremdából. Kb. 22.15: Napzárta. A megszüntetett, a meglévő és a szü­lető romániai magyar sajtóról. Vasárnapi Híre­k Krónika BORRAL A VIGASSÁG A következő hét második felében nagyszabású magyar —osztrák borfesztivált rendez­nek Nagycenken. Meghívást kaptak jó nevű osztrák terme­lők mellett a legismertebb magyar szőlősgazdák is. Csü­törtökön, augusztus 16-án dél­után zenés felvonulás vezeti be az eseménysorozatot. Pénteken a nagycenki Kastélyszállóban magyar és osztrák borászati szakemberek részvételével lesz a borverseny, a Locomotív-pá­­lyán felállított négyszáz négy­zetméteres sátorban pedig öt­venféle osztrák és magyar bor bemutatóját , kóstolóját kez­dik meg, ami egész vasárnap estig tart. Tűz pusztított szombat dél­után a pákozdi emlékigy kö­zelében. Ismeretlen okból a nagy szárazságban 15 hektár­nyi fenyves és tölgyes gyulladt meg. A másfél millió forintra becsülhető anyagi kár mellett a táj képében sokkal nagyobb károsodás történt. NEHEZEN VÁRTÁK a fe­hérváriak a távfűtött laká­sokban a meleg vizet, amit péntekre ígért a vállalat az egyhetes karbantartás után. Mint értesültünk, a nyári nagyjavítást dicséretesen vé­gezték, mert már csütörtök este megindult a meleg víz. Pártatlan tömegtájékoztatás alulnézetből címmel augusz­tus 14-én, kedd délután 4 órakor Székesfehérvárott a rácvárosi Skanzenben Liptai Sára, a BBC magyar osztá­lyának szerkesztője érdekes­nek ígérkező előadást tart ta­pasztalatairól. A londoni rá­dió hallgatói az előadót a klasz­­szikus zenei rovat szerkesztő­­jelként ismerik, de gyakran ta­lálkozhattak vele aktuális po­litikai programok adásában is. NEMZETKÖZI FOLKLÓR­­TALÁLKOZÓ lesz a most kö­vetkező héten Vas megyében. Ausztriából, Bolíviából, Ro­mániából, Belgiumból, Finnor­szágból, Grúziából, Lengyel­­országból, Spanyolországból, Törökországból és Franciaor­szágból érkeznek a hét köze­pén együttesek, és péntektől hétfőig a Répce mentén fekvő helységekben mutatják be tu­dásukat. A zárónapon, augusz­tus 20-án, Sárvárott tartják a gálaműsort. A margitszigeti termálku­takból érkező vízben gyógyít­hatják majd különböző moz­gásszervi bánta­lmaikat a fővá­ros közeljövőben megnyíló két új gyógyszállójában. A Dráva utcai Hélia Szállóban, a Mar­­git híd alatt húzódó csővezeté­ken érkezik majd a víz a me­dencékbe. Az óbudai Aquin­cum Szálló orvosi részlegének vízgyógyászatára az 1600 mé­ter hosszúságú vezetéken az Árpád híd alatt kanyarog az egészségjavító víz. ORSZÁGOS BIOLÓGUSNA­­POKAT rendeznek, immár harminckettedik alkalommal augusztus 16-tól 18-ig Kapos­várott. A gazdag program ke­retében neves előadók a hu­mánbiológia, a zootechnika és a botanika időszerű tudomá­nyos kérdéseit egyaránt érin­tik. A háromnapos program­ba beiktattak egy zselicségi ta­nulmányutat és egy kaposvári városnézést is. SOK A SZEGÉNY, kevés a pénz — írtuk már cikkünk címében is a múlt héten, az első oldalon. Gyenge vigaszként a szerző hoz­zátette: „az állami szociálpolitika több mint 3 miliárdot költhet rendszeres és rendkívül segélyek­re”, így szerepelt a kéziratban, ám a szám, mire megjelent, 33 milliárdra változott. Bárcsak igaz lenne! A hét bűnügyes Rablógyilkosság... Ismételten bebizonyosodott, amit e helyütt már megír­tunk: az erkélyajtókat be kell zárni! Mint a Budapesti Rend­őr-főkapitányságon megtudtuk, feltehetően még augusztus 8-án történt a II. kerületi Küküllő utcában az utóbb felfe­dezett betörés, amikor is a tettes az erkélyajtót benyomva, kétmillió forintnyi értékkel távozott. A héten két embert meg­öltek és egynek kísérelték meg az életét kioltani. Vég­re rossz hetük volt a rablók­nak: a 16 rablásnak 14 tet­tesét elfogták. A 332 betö­résből négy, a 297 gépkocsi­feltörésből öt, a 97 jármű­lopás miatt egy, a 61 zseblo­pás után hat személyt fogtak el. A korábban megkezdett nyomozások 69 alkalommal jártak eredménnyel. Feltehetően bakonyi betyá­roknak készülnek azok, akik még a múlt hét végén hí­vatlan látogatást tettek a Do­bi István úti galopp-pályán. Az egyik istállóból elvittek hét nyerget a hozzávaló szí­jazattal, mintegy 200 ezer fo­rint értékben. Mind aktívabbak a román zsebesek. A 20 éves George Marian ideiglenes tartózkodá­si engedéllyel rendelkező me­nekült kedden, a Mátyás­templomban egy NSZK-beli üzletkötő pénztárcáját szeret­te volna ellopni. Szándékát a kereskedő észrevette és rendőrkézre juttatta. (A bí­róságok ilyen esetben rend­szerint kiutasítják az illetőt.) Rablógyilkosság történt 3- áról 4-ére virradóra a Péceli út 130-as számú családi ház­ban. Vasárnap a telekszom­széd arra figyelt fel, hogy a 81 éves kora ellenére aktívan dolgozgató Káposzta Mihály és 80 éves felesége két napja nem mutatkozik. Bement a házba, ahol a feldúlt lakás­ban az asszonyt halálra ver­ten, férjét eszméletlen álla­potban találta. A legújabb orvosi vélemény szerint Ká­poszta Mihály felépülésére még van esély. Az ügyről Kerekes András százados kérdésünkre elmond­ta, hogy Káposztáék nemrégi­ben adták el telküket és a vételárat nem költötték el. A sikeres üzletről többen tud­hattak, mert azt az egykori burkoló szakmunkás nem tar­totta titokban. Tudják, hogy a ház környékén még a késő esti órákban is sokan sétál­tatják kutyájukat. A kutatás­hoz a tettesnek villanyt kel­lett gyújtania, ezért kérik, hogy ha valaki péntekről szombatra virradóra valami rendellenességet tapasztalt volna, esetleg látott valakit a házhoz menni vagy kijönni, értesítse az életvédelmi al­osztályt a BRFK 112-3456-os telefonszámán. Birkatolvajok Nógrád megyében a rend­őrség egy hét alatt 129 eset­ben rendelt el nyomozást, 98 ügyben ismeretlen tettes el­len — írta Juhász István őr­nagy, a megyei főkapitány­ság gazdaságvédelmi osztály­­vezetője. A bűncselekmények 70 százaléka vagyon elleni volt, túlnyomóan betöréses lopás. Nyolc ügyben már el­fogták a tettest, tizenöt eset­ben „nyomon vannak”. Pásztón birkalopási rekord született kedden, hiszen egy nyájnyi birkának, azaz 80 da­rabnak veszett nyoma, a Bé­ke Mgtsz juhászatából. A pöstényi kulúrház ud­varán vasárnap éjjel két óra­kor kés villant. Gábor Sán­dor 25 éves ipolyvecei lakos hasba szúrta a szécsényi B. L.-t. Az életveszélyes sérülést okozót őrizetbe vették. A salgótarjáni Beszterce étterem két betörője alapo­san tévedett, amikor azt hit­te, éjjel a riasztó már senkit sem kelt ki az ágyából. Be­másztak az étterem betört ablakán és miután a sziréna megszólalt, hamarosan köte­­tői­k is lettek. A hangra fel­figyelő lakosok értesítették a kapitányságot, majd két rend­őr szintén az ablakon át be­mászott és megbilincselte a betörőket. V. Paizs Gábor A körzeti stúdiók műsorából Hétfői előzetes SZEGED. 1956: A szegedi Dóm teret­­kapcsolják, ahonnan bepil­lantást nyerhetnek a nézők az István, a király című rockopera próbájába. A Dél-Alföldi Magazin vendégei lesznek: Nikolényi Ist­ván, Koltay Gábor, Szörényi Le­vente, Bródy János, Novák Fe­renc. Az élő közvetítés közben részletek hangzanak el a Szegedi Szabadtéri Játékok idei produk­cióiból (Hunyadi László, A mosoly országa, A százas menyegző, Boldog nyárfalevél, Magyar rap­szódia). A Dél-Alföldi Magazin­ban 20 órakor tízperces hírműsor­ral jelentkezik a Video D. Műsor­vezetők : Sári Zsuzsa és Olajos Csongor. PÉCS, 20.00: Vállalkozókkal, vál­lalkozásokkal foglalkozik a mű­sor, mégpedig olyanokkal, akik szakmai vagy anyagi téren sike­resnek mondhatják magukat. A nézők megismerkedhetnek egy nagykanizsai fiatalemberrel, aki alig túl a harmadik x-en, már százmilliós vállalkozás tulajdono­sának mondhatja magát. Persze a pénz nem minden — vallja ő maga is. Miként a műsorban megszólaló többi vállalkozó is fontosabbnak tartja üzleti sike­reit, mint személyes vagyonának gyarapodását. Mi van a sikerek hátterében ? Valóban segíthet­­nek-e az ország gazdasági hely­zetének javításán az ilyen vállal­kozások? Többek között ezekre a kérdésekre kerestek választ a mű­sor készítői. Műsorvezetők: Var­ga Gyöngyi és Németh Károly. A Hét című aktuális politi­kai műsorban Németh Miklós Attila annak járt utána: va­jon mi indokolja a hétről hét­re bekövetkező azon áremelé­seket, amelyekre jószerivel semmi gazdasági okot nem le­het fölhozni. Ezt a témakört folytatja Vajek Judit az Edu­­scho kávé példájával, miköz­ben az osztrák—magyar cég kifejezetten a magyarországi kávéárak letörését tűzte ki cé­lul, a hazai forgalmazók ezzel mit sem törődnek, sőt, néhol a magyar piacon nemrégiben megjelent márkájú kávét is tisztességtelen haszonszerzésre fordítják. Antall József miniszterelnök nemcsak ezekre a kérdésekre reagál, hanem mélyrehatóan elemzi közgazdaságunk hely­zetét is, kitérve a privatizáció­ra, a gazdasági jóvátételekre, valamint a törvényhozás előtt álló további feladatokra. A ri­porter Regős Sándor. Kovács Anita a tulajdonvi­szonyokról szólaltatta meg Zsí­ros Gézát (FKgP), Tardos Mártont (SZDSZ) és dr. Ma­tolcsy Györgyöt, aki a kor­mányban a privatizálás szak­értője. A közelmúltban született ha­tározat arról, hogy ezentúl a kórházigazgatókat nem köz­pontilag nevezik ki, hanem pályázat útján nyerhetik el beosztásukat. Liebmann Kata­lin erről kérdezett meg két fő­orvost, valamint dr. Kelemen András népjóléti államtitkárt. A Szociáldemokrata Pártról a sajtóban kialakult képet igyekszik megváltoztatni Pet­rasovits Anna, a Tardos Júliá­nak adott interjúban. Jeszenszky Géza külügymi­niszter exkluzív interjút adott A Hétnek a közel-keleti vál­ságról. Szellő István interjúja után a műsor telefonon beszél­get az illetékes külügyi állam­titkárral a magyarok evakuá­lásával kapcsolatos legújabb hírekről, fejleményekről. Műsorvezető: Gyulay Zoltán. H­tfőn re88€l 9 órakor nevén nyitik meg Buda­­pesten, a Duna Inter­ Conti­­men­tal Szállóban a humanista világkongresszus.­­ Ülésezik három városi tanács végre­hajtó bizottsága. A komlóiak a közúti forgalomról, a mo­sonmagyaróváriak az első fél­év gazdálkodási tapasztalatai­ról tárgyalnak, a szolnokiak tájékoztatót hallgatnak meg a helyhatósági választások elő­­észületeiről. A Szombathelyen föla­vatják a Styl Ruhaipari Vállalat új munkacsarnokát. A A letenyei művelődési ház­ban rendezik meg a dél-za­lai népfőiskolások fórumát. A Jandó Jenő zongoraművész hangversenyezik — Takács Tamara közreműködésével — a keszthelyi kastélymúzeum­ban. Tár­lat naptár Ma: vasárnap Nyerges Pál fes­tőművész emlékkiálllítását az esz­tergomi Keresztény Múzeumban délután 4 órakor Pogány Ö. Gábor nyitja meg. Hétfőn Freund János faeszter­gályos kiállítása nyílik a pécsvá­­radi művelődési házban. Kedden Hódolat Bartóknak cím­mel Prohászka Antal festőművész kiálllítását a szolnoki helyőrségi klubban nyitják.­­ Székely János Jenő Szobrok és rajzok című kiál­lítását Székesfehérvárott a Tech­nika Házában (Rákóczi út 25.) es­te 6 órakor Balsay István nyitja meg. Szerdán a Vigadó Galériában Magyar Gábor festőművész kiál­lítását délután 5 órakor Hann Fe­renc művészettörténész nyitja meg. — A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban aradi képző­művészek kolektív tárlata ny­lk. — Pinczehelyi Sándor grafikus­­művész kiállítását a püspökladá­nyi galériában nyitják meg. Csütörtökön a Vigadó Galériá­ban Gőgös Ferenc hol­landiai gra­fikusművész kiállítását délután 5­­ órakor Feledy Balázs nyitja meg.­­ Koós Iván báb- és díszletterve­ző kiállítása a keszthelyi Gold­­mark Károly Művelődési Házban nyílik. Pénteken Pécsett a SZOT Szál­loda aulájában Kiss Attila festő­művész kiállítását délután 5 óra­kor Gulyás Emil nyitja meg. — Urbán Annamária festőművész ki­állítása a bajai művelődési ház­ban nyílik. — A xn. országos ak­­varellbiennálé az egri Gárdonyi Géza Színház aulájában nyílik meg. — Ugyancsak Egerben a te­lefonközpont árkádjai alatt észak­­magyarországi festőművészek ki­állítása nyílik. — A szolnoki ga­lériában a VI. szolnoki képzőmű­vészeti triennálé nyílik. — A szol­noki megyei művelődési házban Gilbert Lupfer francia festőmű­vész kiállítását nyitják meg. Szombaton a Fejér megyei La­­joskomáromban csuhából készített tárgyak kiállítása nyílik. A KAKTUSZKI­ÁLLÍTÁS a Fővárosi Állat- és Növény­kert pálmaházában augusztus 18-án, szombaton délelőtt 9 órakor nyílik és szeptember 2-ig tart. Vásárnaptár A rövidítések jelentése: oák , országos állat- és kirakóvásár, ok­é országos kirakóvásár, pá­k országos állatvásár, av­ó autóvá­ Augusztus 13.: Bélapátfalva, Ci­­gánd, Egyék, Mezőkövesd, Siklós —vák. Augusztus 14.: Iván, Ma­­gyarkeszi, Nagyszokoly, Szombat­hely, Zalaegerszeg —oák. Augusz­tus 15.: Bihark­eresztes, Celldö­­mölk, Rudabánya, Sárrétudvari —oák. Augusztus 17.: Kisbér —oák. Augusztus 17.: Csenger, Gyöngyös —oák. Augusztus 18.: Aszód, Kis­­kunlacháza, Mohács, Rácalmás, Sárbogárd, Vajszló —oák, Pécs, Szeged —oá, Csajág, Kiskunlachá­­za, Pécs —av. Augusztus 19.: Du­­naföldvár, Jászberény, Jászladány, Kecskemét, Kunszentmiklós, Má­­zaszászvár, Monor, Tápiószele, Ti­­szakécske, Vác —vák, Pécs —vá, Ajka, Balatonfüred, Bátonytere­­nye, Celldömölk, Debrecen, Duna­újváros, Fonyód, Hódmezővásár­hely, Jánoshalma, Jászapáti, Ka­posvár, Kisbér, Kisvárda, Máza­­szászvár, Miskolc, Mohács, Monor, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Oros­háza, Ózd, Palotáshalom, Pécs, Sopron, Szeged, Szeghalom, Szol­nok, Tapolca, Vác, Zalakaros —nv. Augusztus 20.: Kölese, Szo­lvák, Murakeresztúr, Tamási —ok. Könyvek, legy­ezik, prospektusuk, s­oroljpok kes/itese rövid határidővel B 3 méretig Telefon 252 3210, 252 7486 vagy Maglód, 135 Címünk 1147 Budapest, Miskolci út 153 2234 Maglód, Kastély k­r 2 1990. AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP II

Next