Vasárnapi Hírek, 1991. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-07 / 14. szám
VENDÉGEK A VILÁGŰRBŐL a címe annak a vitadélutánnak, melynek pénteken a kőbányai Pataky István Művelődési Központ ad majd otthont. A budapesti Ufó Egyesület Zombori Ottó magyar, Matrjona Bratiscsuk és Vitalij Jepisev ungvári szovjet csillagászokat kérte fel, hogy fejtsék ki gondolataikat a világűr napjainkig megfejthetetlen titkairól. Szót kap Urbán Iván jövőkutató is, Földes Attila pedig legújabb könyvét mutatja be és dedikálja. A rendezvény délután 5 órakor kezdődik. Budapesten tartózkodik az elmúlt évek népszerű slágerszerzője, Lovass Róbert, aki jelenleg Münchenben él. Úgy hírlik, hogy az idén szívesen rendezne szerzői estet a fővárosban nem kis örömére azoknak, akik kedvelték dalait. Úgy tervezi, hogy az est bevételének jelentős részét fölajánlja az egyik magyarországi SOS gyermekfalu javára. MÁRÓL HOLNAPRA a címe a Szegeden megjelenő Délvilágban közreadott „Munkavállalók érdekvédelmi lapjának’’. Az érdekes melléklet minden hónap első csütörtökén lát napvilágot és az anyalap nélkül is meg lehet vásárolni. Az április 4-i számban a munkavállalóknak és érdekképviseleteknek sok hasznos tanácsot és ötletet ad az újság. HÚSVÉT UTÁN címmel a Mézesmadzag Játszóklub szombaton 10 órától gazdag programmal várja a gyerekeket a Fáklya Klubban. (Bp. Csengery u. 68.). Lesz játékkészítés és a szokásos filmvetítés is. A kör bezárult Fel akartam adni egy képeslapot a debreceni vasútállomásról. Üdvözlőlapot lehetett kapni, bélyeget azonban nem. — Itt van negyven méterre a posta, menjek át — mondták —, ott kapok majd bélyeget. — Átmentem. Az ablaknál hosszú sor állt. Odamegyek a csoportvezetőhöz, mondom, bélyeget szeretnék venni, de indul a vonatom. Ő nem tud adni. De hát akkor, miért nem intézkednek — mondom —, hogy a pályaudvaron is lehessen kapni. — Meg kell várni kérem az új postatörvényt — mondja — és akkor egycsapásra ... De hát a pályaudvari ajándékboltosoknak joguk van bélyeget árusítani — ellenkezem. — Igen, de nem akarnak — válaszolja. — Miért? — Csak! A pályaudvaron megkérdeztem az ajándékcikkes hölgyet, hogy miért nem akar bélyeget is árusítani? Nem fogják kitalálni! — Azért — mondja —, mert a perforáció mentén a bélyeg néha beszakad, s a szakadt bélyeg árát a posta nem téríti meg. A kör itt bezárult. A debreceni üdvözlőlap velem utazott Pestre ... — más — KÜLÖNÖS FAÜLTETÉS tanúi voltak tegnap délelőtt az esztergomiak. A Béke téren egy japán csoport — az Imádkozzunk a békéért mozgalom világjáró aktvistái — a téren „békefákat” ültettek. A messziről jött vendégek faültetésének szimbolikus üzenete a délelőtti napfényes időben láthatóan igen közel állt a téren összegyülekezett esztergomiakhoz. Attila megmarad A költészet napja azért lett április tizenegyedike, mert — nyolcvanhat évvel ezelőtt — ezen a napon született József Attila. Az a költő, akit az előző rendszer — iskolai tananyaggá téve — a munkásosztály költőjévé kizárólagosított. Amihez egyébként József Attila költészete valóban ad „érveket’*. Kevés magyar költő állt olyan közel a „dolgozó nép okos gyülekezetéhez”, mint ő. A „kinevezésnek” azonban volt egy igen nagy hibája: maga a kinevező rendszer állt — egyre távolabb a munkásosztálytól. (Meg kell azt is jegyeznünk, hogy a most kibontakozó hatalom sem áll közelebb hozzá.) A költészet április tizenegyediki ünnepe azonban — egyelőre — megmaradt. Igaz, hogy „visszatartottabban” emlegetikszervezik, de hallani róla. Április tizedikén például fél hatkor a Budapesti Művészetbarátok Egyesülete egy hetvenegy éves költőnek, Nádudvari Nagy Jánosnak, mutatja be az egyesület kiadásában megjelent első verseskötetét. Csütörtökön az egri helyőrségi klubban költészetnapi megemlékezést tartanak, Balatonszárszón pedig — a költő halálhelyén — szobrát koszorúzzák meg. Ugyanott, a művelődési házban, szavalóversenyt tartanak. Szombatra a zalaegerszegi városi könyvtárban (József Attila Könyvtár) versmondó versenyt hirdettek, az egri művelődési házban Kálnoky László szavalóverseny lesz. Benyó Judit költőnő pedig arra kérte szerkesztőségünket, tegyük közzé, hogy az Éjszaka mágusa című verseskönyvét szerdán délután 2 órától 5-ig a Katalizátor Kft. Könyvesboltjában, csütörtökön pedig 3,5-ig a Radnóti Könyvesboltban dedikálja. És minden bizonnyal országszerte még sok helyen megemlékeznek a költészetről. És József Attilát sem felejtik el — sem meg nem tagadják ... (bóday) HEGEDŰ MÚZEUMOT akarnak létrehozni Szentendrén a Bartók Béla Zeneiskola néhány termében. A kezdeményezés a városban kedvező visszhangra talált és már hozzákezdtek a múzeum anyagának gyűjtéséhez. A Szerencsejáték Részvénytársaság közlése szerint a 14. játékhéten öttalálatos nem volt a lottón. A 90 darab négyesre egyenként 196 877 forintot, a hármasokra 1732 forintot, a kéttalálatosokra pedig 75 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 49 770 170 forint. KILENCSZÁZ ÉVES lesz júniusban a Bács-Kiskun megyei Hajós község. A jeles évfordulót rendezvények egész sorával köszöntik. Az ünnepségeken népes küldöttséggel képviselteti magát a hajósiak két testvérközsége, a németországi Hirrling és az olaszországi Minierbó is. Rádió, tévéműsor — ma KOSSUTH RÁDIÓ. 6.00: Vasárnapi újság. 8.30: Világóra. 9.05: Tiszta szívvel — tiszta lappal. 10.05: Énekszóval, muzsikával. 10.54: Édes anyanyelvünk. 11.05: Gondolat—Jel. 12.20: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.50: Jegyzet. 13.05: Népdalkörök pódiuma. 13.30: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek. 15.05: Régi erdélyi skálák. Részlet Beke György könyvéből. 16.05: Mi a titka? 16.50: A világlíra gyöngyszemei. 17.05: Rádiókaszinó. 17.45: Sanzonok. 18.20: Muzsikáló nagyvilág. 19.16: A hetvenkedő katona. Plautus komédiája. 20.52: Hangszerszólók. 21.05: Térkép, határ nélkül. 21.27: Császár Angela énekel. 22.25: Anton Dermota énekel. 23.05: Barokk mű-PETŐFI RÁDIÓ. 6.03: Dallamkoktél. 7.03: A református egyház félórája. 7.33: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Julcsi, Kapecz Zsuzsa rádiójátéka. 8.44: Emily Dickinson versei. 9.00- A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel. 9.20: Magnósok figyelem! 10.00: Góbéságok. 2. 11.08: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.03: Stúdióvilág. 14.00: Szerpentin. 15.03: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 20.30: Az Európai Rádió Unió hete. 21.23: Szvit-duett, (ism.) 21.41: Társalgó, (ism.) 22.38: Dóra énekel. 23.10: Az Európai Rádió Unió hete. BARTÓK RÁDIÓ. 6.03: Népszerű muzsika a korán kelőknek. 8.10: Új kompaktlemezeinkből. 9.42: Puccini-operaáriák. 10.05: Új Zenei Újság, (ism.) 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Európa hangversenytermeiből. 12.20: Bécsi klasszikus kamarazene. 13.00: Csokonai Vitéz Mihály versei. 13.05: Szemle. (ism.) 13.30: A kórusirodalom mesterműveiből. 14.15: Alternatív diszkó. 15.05: Zenekari muzsika. 16.05: Rádiószínház. 16.47: Ünnepek zenéje. 18.00: Szlovák nyelvű műsor. 18.20: Román nyelvű műsor. 18.40: Szerbhorvát nyelvű műsor. 19.05: Német nyelvű műsor. 19.25: Corelli: B-dúr szonáta. 19.35: A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 21.22: Hegedűmuzsika. 21.40: Magyar zeneszerzők. 22.18: Így láttam Bartókot. 23.00 : Emberi dolgok. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR. 8.00: A Biblia üzenete. 8.05: Keménymesék. óvodások filmműsora. 8.25: Családi torna. 9.30: Kerek világ. Óvodások műsora. 8.45: A hegy gyomrában. Új-zélandi sci-fi-sorozat. VIII/7. 9.10: „...hogy felépülhessen a híd ...” Riportfilm. 9.35: Angol nyelvlecke kicsinyeknek. (ism.) 9.40: Grant kapitány gyermekei. Szovjet filmsorozat. VII 7. (ism.) 10.55: Férfi kosárlabda bajnoki rájátszás, 3. mérkőzés. 12.30: Képújság. 14.50: Képújság. 15.00: Kisfilm. 15.35: Torna, magyar nemzetközi bajnokság. Szerenként döntők. 16.40: örömhír. 17.00: Walt Disney bemutatja. 18.45: örökségünk. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.15: Oscar-díjas filmek. Tegnap, ma, holnap. Olasz film. 22.20: Mátyás király és a művészet. 23.05: Képújság. 2. MŰSOR. 9.00: Tévémagiszter. Tv 2. 13.15: Képújság. 13.30: Tv 2. 13.55: Bramac SC—Milbersthofen. Férfi kézilabda KEK-mérkőzés. 15.15: A léggömböktől a felderítő műholdig. Amerikai dokumentumfilm. (ism.) 16.11: Tv 2. 16.15: Taxi. Amerikai tévéfilmsorozat. XXVI/2.: „Tuti szöveg.” 16.40: Tv 2. Benne: Álljunk meg egy szóra! 16.50: Foci angol módra. XVIII/10. 17.45: Gyerekeknek! 18.12: Tv 2. Benne: Mi történt a jövő héten? Wurlitzer. 19.00: Kamaraszínház. 19.20: Anna Karenina pályaudvar. Tolsztoj-értelmezés színpadra, három felvonásban. 21.50: Tv 2. 22.00: Telesport. 23.30: Napzárta. A Független Ökológiai Központ szervezésében április 15- én, hétfő délután 4 órai kezdettel a Selyemgombolyítóban (Bp. III., Miklós tér 1.) Monica Lieschke bécsi környezetvédő szakember tart előadást „Az élményközpontú környezetvédelmi nevelés tapasztalatai Ausztriában” címmel. Az előadást magyarul is tolmácsolják. TAKÁCS GYULA költő nyolcvanadik születésnapja alkalmából csütörtök este 8 órai kezdettel ünnepséget tartanak a Fészek Klubban. (Bp. VII., Kertész u. 36.) A bevezetőt Tüskés Tibor mondja, közreműködnek Csűrös Miklós irodalomtörténész, Császár Angéla, Hegedűs D. Géza, Káldi Nóra, Papp János színművészek, Faragó Laura énekművész. Az est szerkesztője Fodor András költő. A vállalkozás lélektanáról lesz szó kedden délután a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (I. kerület Krisztina krt. 99.) kis- és középvállalkozóknak indított rendezvénysorozata következő előadásán. EGYEDÜL OLASZORSZÁGBAN nem jelent meg eddig Európában a Maughammyből készült Imádok férjhez menni című zenés darab legismertebb slágere a „Kicsit szomorkás a hangulatom máma”. Most Egon Mallas olaszra is lefordította a Nádas— Szenes szerzőpáros dalának szövegét, s rövidesen a lemez is megjelenik Itáliában. Tilos az utcai árusítás a Békés megyei Eleken. Az önkormányzati testület legutóbbi ülésén számos, a település életét befolyásoló határozat mellett rendeletet alkotott arról, hogy Eleken ezután csak a piacon szabad árulni. A rendelkezés minden bizonnyal a lakosság egyetértésével találkozik. Kurrens gazságok Elgyalogolt a benzinkútrabló Egy hét után talán nem a legszerencsésebb még mindig a húsvéti ünnepeket emlegetni, ámbátor az ok, amiért visszatérünk rá, korántsem ünnepi. Húsvét két napján hetvenhét személyt vettek őrizetbe a kapitányságok ügyeletesei. És akkor még éppen csak hogy elkezdődött az a hét. De kezdjük a végével. Váratlan látogató érkezett péntek este zárás után öt perccel (22 óra 5 perckor) Miskolcon a hármas számú főút melletti Pesti Barnabás utcában található Aior benzinkúthoz. Az irodában csupán a kezelőszemélyzet egy tagja, valamint a takarítónő tartózkodott. Az ismeretlen látogató arcát mélyen lehúzott sísapkával takarta el, egyik kezében kést, a másikban pisztolyt szorongatott. (A megrémült kutas legalábbis annak vélte.) Az ismeretlen személy a kútkezelőt a páncélszekrény kinyitására kényszerítette, s a napi bevételt (közel 250 ezer forintot) magához vette. Nem volt izgatott, gyors autó sem várta. A rabló a szántón át gyalogosan távozott. Hogy üldözőit késleltesse, a benzinkutasra és a takarítónőre a tőlük elvett kulccsal rázárta az ajtót. A nyomozást nagy erőkkel kezdte meg a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság. Kapós gumik Hétfőtől péntekig folyamatosan emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma. öt esetben fordult elő hivatalos személy (értsd rendőr) sérelmére elkövetett erőszak, a magánszemélyek ellen elkövetett bűncselekmények száma pedig tizenhat volt, igaz emberölés miatt „csupán” három esetben indítottak eljárást. Kettőszáznegyvenöt betörést, lopást és rablást jegyeztek fel a rendőrségi jelentésekben közrend elleni vétségért (például légpuska, tűzfegyverré való átalakításáért, vagy gázpisztoly engedély nélküli tartásáért) öt esetben indítottak eljárást. Pénteken a budapesti és a megyei rendőr-főkapitányságok fogdáiban 1836 személyt őriztek. Ezerhatszázhatvannégyen előzetes letartóztatásban, százhetvenketten pedig őrizetben voltak. Közülük is nyolcvan főt a megelőző huszonnégy órában (tehát csütörtökön) vettek őrizetbe. Ezen a héten rengeteg munkája volt a gazdaságvédelmi osztályokon dolgozó nyomozóknak. A Hungarocamion XVII. kerületi Cinkotai úti telephelyéről ismeretlen tettesek (az elkövetés módjából következtethetően többen voltak) különféle méretű gumiköpenyeket tulajdonítottak el. A vállalat kára több mint hárommillió forint. Alamuszi orvadász Misiklocon hétfőre virradóra betörtek a DIGÉP Precíziós Kft. raktárába, ahonnan bronzöntvényeket vittek el ugyancsak ismeretlen elkövetők. Az ellopott öntvények értékét csak három nappal később sikerült megállapítani, a betörők végül is 750 ezer forint étékű zsákmányt mondhatnak magukénak. Hasonló ügyben nyomoz a tatabányai rendőrség is. A bánya nagyegyházi szivattyúházából ismeretlen személy — nem tudni mikor — elvitt 300 méter rézhuzalt. A kábel értéke közel 400 ezer forint. A dombóvári kapitányság nyomozói őrizetbe vették O. Tibor 24 éves gyulai lakost, aki személyi igazolványa tanúsága szerint foglalkozásnélküli, kenyérkereső tevékenységére nézve pedig orvvadász. O. Tibor és egyelőre ismeretlen társai március 13. és április 3-a között a gyulai Állami Erdő- és Vadgazdaság rezervátumában több dámvadat megmérgeztek, és az elhullott állatok agancsait elvitték. Hogy mennyit sikerült értékesíteniük, egyelőre nem tudni, a gyanúsított lakásán megtartott házkutatás során huszonhét trófeát foglaltak le. A nyomozás eddigi adatai szerint az elejtett vadak eszmei értéke 2 millió 220 ezer forint. (rt) Tárlatnaptár Még látható Szilágyi Lenke fotókiállítása a Liget Galériában (Bp. XIV., Ajtósi Dürer sor. 5.) április 12-ig.• Hétfőn a Csontváry Teremben (Bp. V., Vörösmarty tér 1.) a Hét művésze Gábriel József lesz, akinek alkotásaiból összeállított kiállítás április 11-ig tekinthető meg. — Kesztyűs Ferenc grafikus és festőművész tárlatát a Pataky Galériában (Bp. X., Pataky I. tér 14.) délután 6 órakor Pogány Ö. Gábor nyitja meg. — Bokor György, Cserna Tamás és Füzes Gergely festőművészek kiállítását az Iskola Galériában (Bp. XXI., Csepel Rákosi E. u. 138.) délután 6 órakor Gerzson Pál festőművész nyitja meg. — Erdélyi festők és szobrászok műveiből öszszeállított kiállítás nyílik a mátészalkai művelődési házban. — Tzortzoglou Georgios festőművész kiállítását este 6 órakor nyitják meg a Francia Intézet Galériájában (Bp. VI., Szegfű u. 6.). A Küzdelem az AIDS ellen című országos plakátpályázat anyagából rendezett kiállítást délután 5 órakor a pécsi művészetek házában (Széchényi tér 7—8.) István Lajos professzor nyitja meg. Kedden Moszkvai fényképek címmel Szigeti Péter fotográfus munkáiból összeállított kiállítás délután 5 órakor Pécsett a Művészetek Házában (Széchenyi tér 7— 8.) Szilágyi Ákos nyitja meg. — Hajtun Klára és Kovácsné Mórocz Mária festő- és grafikusművészek kiállítását az Ikarus Karosszériagyár kultúrtermében (XVI., Mátyásföld Margit u. 2.) délután 5 órakor Geröly Tibor nyitja meg. — cseh Gábor festőművész kiállítása a debreceni helyőrségi klubban nyílik. — Szarka László festőművész és Csepeli István fafaragó tárlatát a Fáklya Klubban (Bp. VI., Csengery u. 68.) délután 5 órakor Jánosi András nyitja meg. Csütörtökön Kaszás István Viktor festőművész kiállítását a Csepel Galériában (Bp. XXI. Csepel, Tanácsház tér 3.) délután 6 órakor Feledy Balázs nyitja meg. — Székelyföld gyöngyszemei címmel kiállítás nyílik a szentesi helyőrségi klubban. — Kende Judit keramikusművész kiállítása a győri Xantus János Múzeumban nyílik. Pénteken Meskó Anna és Póka György kiállítása Nádudvaron az Ady Endre Művelődési Házbart nyílik. — Szécsi András erdélyi festőművész kiállítását Egerben a megyei művelődési házban nyitják. — Guty Ágnes és Borzák László grafikusművészek kiállítása az esztergomi szabadidőközpontban nyílik. — A tatabányai Kernstok Teremben XIX. századi városképek litográfián címmel nyílik kiállítás. Mondom a barátomnak, hogy szeretnék méhecske lenni, mire ő csodálkozva és gyanakodva mér végig: még hogy méhecske, ki hallott már ilyet, nincs jobb dolgom? A barátom persze nem olvasta a VH-ban azt a kis eszmefuttatást, amely arról szól, hogy a méhecskék fantasztikusan szívósak, olyanynyira, hogy elméletben akár az egész földgolyót is körülrepülhetnék, mégpedig úgy, hogy csak igen kevés táplálékot vennének magukhoz. Hohó, mondja az én barátom, már megint felületesen olvastál, mikor leszel végre egy kicsit alaposabb. Mert mi az, hogy „elméletben"? Hogyhogy csak elméletben repülnék körül a Földet, ilyen alapon bármelyikünk szálldoshatna a Föld körül, körbe is, meg ide-oda, keresztül-kasul, ahogy kedvünk tartja. Sőt, elméletben a világ legszexisebb leányait, asszonyait is megkaphatnánk, nem beszélve egy Volkswagen Golfról. Elméletben igazad van, bólogatok barátom érveit hallván, de csak elméletben, mert a méhecskék igenis olyan szívósak, hogy ha akarnák, bizony körülrepülhetnék a Földet, az már más kérdés, hogy nem akarják, de azt ők nem akarják, ezzel szemben, ha te vagy én megkörnyékeznénk mondjuk Kim Basingert vagy Madonnát, az tökéletesen viszonzatlan szerelem lenne, mert ők nem akarnák. Erre az én barátom megsértődni látszik, ki tudja, tán úgy gondolja, vegye az a Kim Basinger megtiszteltetésnek, hogy ő, a negyvenéves, magyar, lecsúszófélben lévő alsóközéposztálybeli szemet vet rá, ám ez a sértődöttség csak egy pillanatig tart, mert amikor közlöm vele, hogy egy méhecske a Föld körüli fordulata során beérné egyetlen kanálka mézzel, nos, akkor már ő is azt mondja, hogy bizony elszegődik méhecskének. De előre kéri a mézet ... (münt) l/Vézea mac Szacs. nt a budapesti Gel-Brelkon téri Szállóban egész napos világkiállítási szimpóziumot rendeznek. A A Széchenyi-bicentenáriumi megemlékezések keretében emlékvonat indul a budapesti Déli pályaudvarról Fertőbozra, onnan kisvasúttal Nagycenkre, ahol emlékkiállítás nyílik, és koszorúzási ünnepséget rendeznek a legnagyobb magyar szobránál. A A Taverna Belvárosi Vendéglátó Vállalat privatizációs árverést rendez a Dráva utcai üzletközpontjában. A Három városi képviselő-testület ülésezik: Kiskunhalason a szavazásról alkotnak rendeletet, Salgótarjánban rendezik az önkényes lakásfoglalók helyzetét, Nagykanizsán a város környezetvédelmi alapítványát vitatják meg. A szakképzésről, az átképzésről és a profilváltásról tanácskoznak — a tatabányai középiskolák igazgatóinak részvételével — a városi polgármesteri hivatalban. A Ülésezik a kaposvári szociális kerekasztal, Lakner Zoltán kormánybiztos részvételével. A A húsfeldolgozó szakma ipari tanulóinak országos versenye lesz a nyíregyházi élelmiszeripari szakmunkásképző intézetben. A Országos bútorbörzét rendez Veszprémben, a Balaton Bútorgyár. A Polgármesteri konzultáció ül össze Szegeden, a továbbképző intézetben, hogy megvitassa az önkormányzatoknak a vállalkozásokban betöltött szerepét. A Székesfehérvárott közgyűlésre jön öszsze a Városszépítő ésVédő Egyesület. A Egerben hazai könyvtáraink helyzetét tekinti át ülésén a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Heves megyei szervezete. A kétnapos értekezleten vesznek részt Egerben az IBUSZ belföldi irodavezetői. A Howard Williams vezényli a pécsi szimfonikusok hangversenyét a Pécsi ÚJSÁGillÚKÉPZÉS. A művelődési és közoktatási miniszter 17/1990. (XII. 20.) MKM rendelete értelmében, a MUOSZ oktatási igazgatósága jogosult a tömeg - kommunikáció szakemberszükségleteinek kielégítését biztosító szaktanfolyamok szervezésére és lebonyolítására. A legnagyobb, legrégebbi hagyományú hazai újságíró- képző intézmény az igazgatóság keretében működő Bálint György Újságíró Iskola, amelynek különféle tanfolyamain a jelenlegi tanévben mintegy 300 hallgató tanul. A következő tanév tanfolyamait részletesen ismertető, tájékoztató füzet kapható a MUOSZ portáján (1062 Bp., Andrássy út 101.), illetve utánvéttel postán megküldik azoknak, akik ezt (a fenti címen) kérik. Vasárnaptár A rövidítések jelentése: országos állat- és kirakóvásár —oák, országos kirakóvásár —ok, országos állatvásár —oá, búcsúvásár —bv, országos sertésvásár —osv, autóvásár —av. Április 8.: Mezőkeresztes, Ozora, Siklós, Szécsény —oák, Csongrád —oá. Április 9.: Magyarkeszi, Zalaegerszeg —oák. Április 10.: Csorna, Lébénymiklós, Mezőcsát —oák, Makó —oá. Április 11.: Drégelypalánk, Lövő —oák. Április 12.: Szakály, Szigetvár —oák. Április 13.: Bátaszék, Dévaványa, Ózd, Szentlőrinc —oák, Pécs —oá, Bátaszék, Elek, Kecskemét, Pécs, Siófok —av. Ápris 14.: Akasztó, Besenyszög, Dombóvár, Gyomaendrőd, Jászberény, Jászdózsa, Jászszentandrás, pásztó, Szekszárd, Szentes —vák, Szeged —ok, Szentliszló —bv, Pécs —oá, Gödöllő —osv, Baja, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kunhegyes, Marcali, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Ózd, Pécs, Szeged, Szekszárd, Szolnok, Zalaegerszeg sav. 1991. ÁPRILIS 7., VASÁRNAP IS