Vasárnapi Hírek, 1992. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-25 / 43. szám

Tvv A nagy kaland Ma délelőtt nem mindenna­pi előadásra nyílik a Fővárosi Operett Színház függönye. Sin­kovits Imrétől Vass Éváig, Dé­­ry Gabriellától Miller Lajosig, Bözsöny Ferenctől Katona Ági­ig (32 vezető művészünk nevét kellene sorolnom!) színészek, operaénekesek, zongoraművé­szek, rádiósok nem akármiért vállaltak fellépést ezen a mati­nén. Bármilyen naivul hangzik is napjainkban, szeretetből. A cím: „Él köztünk egy ren­dező", az alcím pedig: „Rácz György barátainak műsora". Nos, igen, az ünnepelt, Rácz György, a Szabad Színház, a Magyar Színház, a Vígszínház egykori rendezője, a Magyar Rádió volt dramaturg-főrende­zője 81 évesen valóban köz­tünk él. Hogy kik a barátai és mennyien vannak, abból vala­mit elárul ez a műsor. De csak valamit. Hiszen, ha élne, bizo­nyosan köztük lenne Tőkés Anna és Tímár József is, az ünnepelt „Életfogytiglan" cí­mű kétszemélyes drámájának hajdani két szereplője, vagy Kiss Manyi, az „Édesanya, aki a fiát keresi" (Rácz György prózai kantátája), Mezey Má­ria, Gobbi Hilda, Mányai Lajos is ,A nagy kaland"-ból. És Ba­jor Gizi is, akinek egyetlen rá­diós felvétele Rácz György bir­tokában van. Mindent egybevéve 1800- nál több rádióműsort parancs­nokolt, és — kevés rendező mondhatja el — szinte minden­ki a barátja lett. A titka: szereti a művészeket, köztük a színé­szeket kiváltképp. Hihetetlen energiájú ember. 1962-ben egyszer 48 óra lefor­gása alatt 6 helyen szerepelt (mert kitűnő konferanszié is). Megkérdezték, hogy győzi? Azt válaszolta: — Azt hiszem, nem is tudnék másként élni. Idézett darabcíme tartal­mas életének a címe is lehetne: nagy kaland. Jó egészséget a folytatás­hoz! Rajk András ­ Az igazat mondó fotótt Paul Almásy A század tanúja című kiállítása Kecskeméten­­december 30-ig látható a Magyar Fotográfiai Múzeumban. A tárlatot Fekete György helyettes államtitkár nyitotta meg. Láttam egy fényképet évekkel ezelőtt. Pontosan vallott a min­denkori szegénység kiszolgálta­tottságáról, s az akármilyen hata­lom (akár a legcsekélyebb) döly­­féről. Benne volt a tisztesség, meg a tehetetlenség szégyene és a megalázás magabiztossága. Pedig nem volt más ezen a fényképen, mint két egymással szemben ülő ember lába. A felsőtestekből, az arcokból nem látszott semmi, a helyszínről is csak a padlórészlet és két székláb árulkodott. A lábak, a lábak voltak beszédesek. Az egyik, mintha takarni tudná me­­zítlábasságát, egymással takarta két lábfejét. Vele szemben vasalt nadrág és a cipők pihentek egy­más mellett lazán. Mutatták, ott­hon vannak ezen a világon. Az az övék. A kép címe: Földmunkás az adóhivatalban. Paraguay, 1961. Az egyszervolt eseményből, hely­színből időtlent és általános ér­vényűt Paul Almásy láttatott. Világhírű. Ha szavainkkal nem is — talán ezért kárpótlásul — képeikkel fotóművészeink: Mo­­holy-Nagy, Robert Capa, Kepes György, Paul Almásy — előkelő helyet vívtak ki a nemzetek között nekünk. Nem itthon és nem itthonról. Kincses Károly, a Magyar Fo­tográfiai Múzeum igazgatója így foglalja össze a kiállítás történe­tét: —Tavaly novemberben a múze­um megnyitása alkalmából na­gyon kedves levelet kaptunk a mestertől. „Gondolatban és lel­kemben ott vagyok — írta —, mert mint fotográfus én is egy történel­mi eseményt élek. A magyar fotog­ráfia 150 évig hajléktalan volt, pedig nemzetközi hírneve egy pa­­lotára jogosította volna... Szívből kívánom, hogy ez a múzeum nem­csak hajléka, de bölcsője is legyen egy nagy jövőjű fiatal fotósgenerá­ciónak. Szívélyes baráti szeretet­tel ölelem magukat! Almásy.” Az­tán fölajánlott 50 képet, no és küldött pénzt az alapítványunk­nak, s adott olyan eszközöket, amelyeket ő használ. Amikor megírtam, hogy kiállítást szeret­nénk rendezni az alkotásaiból, válaszul 150 kép érkezett egy kof­ferban, hogy olyant rendezzek belőlük, amelynek örülnek az em­berek. 100 kép fért a falra. Nagyon sajnálom, hogy a 86 éves mestert orvosai nem engedték ez alkalom­ból körünkbe. Paul Almásy. Hajdan Bálint Györgyöt követte a gimnázium önképző körének elnöki székében. Az előd szavakkal szólt „igazat, nem csak valódit", e képpel. A tárgyakkal történeteket, a te­kintetekkel pedig sorsokat, éle­teket. Józsa Ágnes n­c Kevés filmkészítő csapatnak adatik meg, hogy a forgatás előtt konzultáljon a CIA és a tengeré­szeti titkosszolgálat embereivel, látogatást tegyen a CIA létesítmé­nyeiben, s tanácsokat kapjon an­gol és amerikai terroristaellenes szervezetektől. Az sem hétköznapi esemény, ha a terroristákat ala­kító színésztársulat bebocsá­tást nyer a brit különleges légi­egység antiterrorista tanfolyamá­ra, amelyen terep- és fegyvergya­korlatokat végezhet. A Férfias játékok című produk­ció esetében mindez egy esztende­je megtörtént. Harrison Ford, ké­szülve CLA-munkatársi szerepére, olyan ajtókat nyithatott meg ön­maga számára, melyek közönsé­ges földi halandó előtt örökre zár­va maradnak. A profi felkészülés azután profi alakítással párosult. Ebben a csa­ládi szálon érzelemgazdag, ám mégis akciódús filmben Ford, mint visszavonult hírszerző, ang­liai vakációján belebonyolódik egy halálos végű terrorista akcióba, mely megváltoztatja életét, s visz­­szaparancsolja korábbi munka­helyére. Jó filmhez illően az izgal­mak, fordulatok, üldözések itt sem maradnak el, sőt a rendező különleges látványban is részesíti a nézőt. Eddig ugyanis filmvász­non még nemigen láthattuk mű­holdról készített felvételek ilyen alapos, megdöbbentő hatású fel­dolgozását. Ez még akkor is igaz, ha sejtjük, a műhold kamerája által „élőben” közvetített antiter­rorista támadás részletei a való­ságban azért kevésbé felismer­hetők. Erőszakot elítélő férfias-hazafi­as, életbevágó játéknak lehetünk szemtanúi két teljes órán át. (Du­na Film) F. T. : Férfias játékok Gólyahír a képernyőn A Gólyahír is hír! Különösen, hogyha egy induló kedves, vidám televíziós vetélkedősorozat címe, amely — stílusosan — kilenc hó­napon át szórakoztat majd felnőt­teket, gyerekeket. A versenyben első babájukat váró szülők vesz­nek részt, s szponzorok gondos­kodnak arról, hogy a jobbnál jobb babaápolási cikkek és pelenkák sose fogyjanak el. Sőt, nyerni is lehet! A vetélkedőhöz semmiféle „tudományos” felkészülés nem kell, csupán a kedv, a lelkesedés és az ötletesség számít. Erre bizo­nyíték az is, hogy a műsorvezető Endrei Judit is mindössze egy éve „babázik". Figyelem! Még mindig lehet je­lentkezni. A műsor szerkesztője: Szemenyei Betti és a rendezői, Kárpáthy Mariann és Babiczky László az alábbi címre várják leve­leiket: Magyar Televízió, 1810 Bp., „Gólyahír TV 2". Az első adás október 30-án, pénteken 16.50-kor jelentkezik a TV 2-n. s Vasárnapi­­Híreit. ­ Három bagatell Szegény ember vízzel főz: a hét hazai újdonsága nem vadonatúj produktum, hanem három tétel­ből álló kisjátékfilmfüzér. A Moz­gókép Innovációs Társulás dicsé­retes ötlettel házasította három rendező korábbi munkáját. Közü­lük Bódy Gábor pályája már jó néhány évvel ezelőtt, tragikus hir­telenséggel befejeződött, Szabó Il­dikó és Xantus János viszont je­lenleg is a mostoha sorsú alkotó­csapat tagjai, megbízatásra és tá­mogatásra váró filmkészítők. A Három bagatell első darabja Bódy 1974-ből való vizsgamunká­ja, a Hogyan verekedett meg Japoc és de Escobar után a világ című Thomas Mann-parafrázis. A több­rétegű történetet — mely termé­szetesen nem hagyományos adaptáció — a magas formakultú­ra és a provokatív kísérletezés egyaránt kivételes élménnyé avat­ja. Szabó Ildikó A másik oldal han­gulataiban tükröt tart a világ elé 1985 perifériáinak közérzetéről — oldottan és humorosan. Lukáts Andor, Jeles András, Dobai Péter, Csákányi Eszter játsszák a fősze­repeket. A dalok egyszerűen ellenállhatatlanok. Cseh Tamás songjának két sora akár az örök életre is pályázhat: „Téeszelnök az én szerelmem, A Moszkvicson van mit szeretnem." Xantus János 1977-ben a modernizált Werther életével diplomázott. Ez a stílus­bravúr is megelevenedik a pom­pás antológiában, amely stílus­beni, mélységben, eredetiségben eltérő bagatellekből áll, a szemlé­let kiforrottsága, az önkifejezés szándéka, a vizuális megjelenítés különlegessége mégis rokonítja az egykori pályakezdők opuszait. Re­méljük, a Blue Box premierjének további folytatására is számítha­tunk — az értékmentés nemes szándéka jegyében. (veress) f | Vasárnapi "N­­ Videó ) Rózsák háborúja Honatyáink figyelmébe ajánlanám, miközben az abortuszról és más életbe­vágó dolgokról tépik egymás haját a parlamentben, tétessék ezt a filmet kötelező tananyaggá. Oktassák a fiata­loknak és a felnőtteknek, szedjék ízek­re, miként lehet — fogalmazzunk fino­man — elszúrni azt, ami jó. A film attól zseniális, hogy kikerül­ve a bergmani mélylélektant, a Woody Allen-i újfreudizmust, csupán a felszí­nen vitorlázva utal eredendő lélektani csapdákra. Rózsáék tehát válnak, hátuk megett egy sikeres élettel. Házuk van, egzisz­tenciájuk, gyermekeik s biztos jövő­jük. Valami mégis megtörte a lendüle­tet, az idillt. Kathien Turner kegyetle­nül odacsap férjének, Michael Doug­­lasnek, aki azt ámulatából felocsúdva viszonozza. Elkezdődik a háború, melynek csak a halál vet véget. Pedig életük és vagyonuk osztható lenne, senkinek sem kellene a híd alá menni, nem lennének válási árvák, az élet mindkettejük számára újjákezd­hető lenne, csak egy valamihez nem kellene ragaszkodni: a múltjukhoz, an­nak megtestesült kövületéhez, a há­zukhoz. Egyikük tudatosan, másikuk ösztönösen érzi, hogy az a vesztes, aki kiköltözik, annak hullik porba minden szép emléke, aki leteszi a kulcsot az asztalra, és azt mondja: viszlát! Hát nem, ezt a csatát csak együtt lehet elveszteni, mint ahogy az életet is együtt lehetett volna végigélni. (Guild) Bagota Edit (A tékák további filmújdonsá£airól bővebben a Video Magazinból tájéko­zódhat.) . ——0­1---------­Halal a színpadon Igényes zene az August Förstertől Különös és hosszú nevű az a debreceni rockötösfogat, amely ugyan csak két éve hallat magáról, mégsem tartozik a nyeretlen kétévesek közé. Olyannyira nem, hogy egész Kelet­-Magyarországon ismertté tették nevüket dallamos hard rock zenéjükkel. Az August Forster Reservation (AFR) tagjai: Perjés Péter — ének; Szilágyi Tam­ás — Hammond orgona, szintetizátor; Csató Péter — szólógitár; Moldván Ákos—basszusgitár; Deák Szabolcs—dob. Hangversenyeik ma már nemcsak Debrecenben mennek eseményszámba, hanem Nyíregyházán, Miskolcon és Szegeden is. Nem csoda, hisz remekbe sikerült számuk, a Mocskos órák hónapokig uralta az első helyet a rádió Rock gyermekei című műsorának slágerlistáján. Érdekesen hangzó nevüket egy világhírű német zongorakészítőtől (aki a zongora Stradivarija volt) vették, ezzel is demonstrálva: mélyen meghajtják fejüket a zenélni tudás előtt, tisztelik a klasszikus zeneszámokat. Az August Förster Reservation zenéjében, az ihletett szövegek mögött ott lüktet a megszenvedettség, az énekes elképzelhetetlenül sokat dolgozik, s nemcsak a próbateremben, ^______ ______________________ kákon. ^ ^ ‘ ' * ' • • ~1 • '• £ ■-Hazahozó tárgyuk hanem a színpadon is. Szá- . t-,( jvy.. • ; f zak és ezrek azért hiszik el . 1 .^'-ÍlBláÉ|^iíí , * | A neki, amit mond (különle- f­é­ges tehetséggel), mert ki- \ . * 0­ á csit mindig meghal a desz- - ' ‘ ‘Vv t Budapesten született,Ju­sfilsban. A berzsenyi Gimnáziumban érettsé­gizett. Előbb az orvosi karon tanult, majd 1924—28 között a politikatu­dományokból doktorált Bécsben és Heidelbergben. Egy svájci lapnál lett újságíró, innen utazott 1929-ben La­­tin-Amerikába. Ekkor készültek első fotói. 1936-ban bejárta a Szaharát. E riportnak olyan sikere lett, hogy megbecsültséget szerzett a pályán. 1938-ban telepedett le Franciaor­szágban. Innen járja a világot. Fény­képez az indokínai fronton, Ausztrá­liában, Óceániában és Dél-Afriká­­ban. Az ENSZ szakbizottságainak megbízása alapján megfordult Ja­pánban és Indonéziában. 1960-tól fotódokumentációt készít az ameri­kai kormány részére, az eszkimók életét bemutató riportját pedig a WHO felkérésére. A Szovjetunióban az UNESCO megbízásából folytat tu­dományos kutatást, 1968-ban a ne­gyedik, világ körüli útját teszi meg, ezt az ausztrál kormány megbízásá­ból. Járt Iránban, Izlandon, Etiópiá­ban, Zambiában, Kubában, Kanadá­ban, s fényképezett. Megörökített arcokat és helyzeteket. Kiállított Londonban, Milánóban, Oslóban, New Yorkban s még sok helyen. A képalkotó elemek hi­earchiájáról szóló elméletét egyetemen adja elő. 1984—86-ban ötödszörre is körbe­utazta a földet. Magyarországon először 1971-ben a Dorottya utcá­ban, másodszor 1987-ben a Buda­pest Galériában s harmadszor 1992- ben Kecskeméten láthatók az alko­tásai. xe›v-›‹̇\ T­árlatunk Kajári Gyula: Dráma Fekete krétával­ ! K­­jári Gyulai grafikusmű­vész kiállítása november 8-ig tekinthető meg Kecskemé­ten, az Erdei Ferenc Műve­lődési Központban. Kajári művészete festészet fe­hér-feketére korlátozott, mélyített színmezőkkel. Fehér tónusaiban a zöld reménység is villan, a fekete sávokban rozsdabarnák is nyug­szanak. Ami látszik, rejtőzik is, az ő világossága árnyékot is szül, s mivel az emberi sors szinte válto­zatlan az elmúlt évezredekben, ezért Kajári fehér-fekete tömbjei­ben, vonalfutamaiban rögzül és folytatódik az egyiptomi sírtemp­lomok belső tere ugyanúgy, mint a gótika monumentálisan egyenet­len fényfogadása és Rembrandt fény-árnyék ellenpontozása. Ki­zárólag a drámát elemzi, de nem azért, mert ez festői választása, hanem mert ez az élet valósága. Képzeletében ezért lobog a gyász, a hősiesség és a küzdelem, min­den műve a beethoveni Ötödik szimfónia első taktusait hordoz­za. Emberi sorsot, magyar sorsot. Kajári Gyula Széchenyi-portréja merő fölkiáltás, Kodály arcmásá­ban is jelzi, a zene nem gyönyör­ködtetés csupán, hanem külde­tés, egy sokat szenvedett nép jele­nének, jövőjének erős harmóniák­kal szerkesztett szolgálata. Kemény igazságról elmélkedik 1956-os sorozatában. Arról, hogy azért kell hősként halnia Mans­feld Péternek, Nagy Imrének, az eszme egyik közkatonájának, egyik vezetőjének, mert sok em­berben lapul a história kényszere, a fekete tettek gonoszsága. E feke­te krétával rajzolt lapjai már nem görög, hanem magyar drámák, de Szophoklész szavai helyett bajári vonalai ábrázolnak, értelmeznek. Személyes múltjában is sok a fáj­dalom, művészete ezért küzd hat­ványozottan az ember, minden megszületett ember becsületéért és boldogságáért. Losonci Miklós A héten nyitotta meg dr. Antall Jó­zsef miniszterelnök az Emigráció a ha­záért című kiállítást, mely február 1-jéig látható a Budapesti Történeti Múzeumban. A nagyszabású tárlatot dr. Harsányi Lajos, a Magyar Szabad­ságharcos Szövetség USA főtitkára rendezte Piros Tibor és Haller Ágoston közreműködésével. Mintegy hárommillió magyar él a nagyvilágban — egy olyan másik Magyar­­ország, mely eddig is, most még fokozot­tabban segíti az óhazát. Azzal is, hogy az amerikai, ausztráliai és európai földrész­ről több ezer tárgyat bocsátott a kiállítók rendelkezésére több mint kétszáz magyar szervezet és számtalan magánszemély. Mindez adomány, mely a tervek szerint a lakitelki Emigrációs Múzeumban talál végleges otthonára. A bemutató öt szelvénye föltárja az elmúlt évtizedek sokrétű emigrációs tá­mogatását, küzdelmét az anyaország sza­badságáért, a magyar jövőért. Láthatjuk az 1956-os menekültek drámai átadását, az emlékezést és emlékeztetést, a jóté­konysági programot és nem utolsósorban a külföldön élő magyarok életét. Dokumentumokat és műveket látha­tunk. Számtalan könyvet, a történelmi évfordulókon kiadott bélyeget, újságok címlapjait, zászlókat. Páratlan fotóanya­got is gyűjtött a magyar emigráció, mely a falakon és a tárlókban kelt méltó figyel­met, s ehhez gazdag képzőművészeti anyag társul. Elsősorban a San Franciscóban fölál­lított Szabadságharcos-emlékmű vázla­ta, Rózsa Olga alkotása, Hollósy Gyuri bostoni szobra, mely szintén 1956 előtt hajt fejet, a Los Angeles-i magyar Szabad­ságharcos-emlékmű térsége. Komoly színvonalat képvisel Csóka István, Kolo­­zsy Sándor, Schwalm László, Detre György tárgyakban jelzett művészete és Ferenc Béla nagy fakorsóban megmintá­zott Eger ostroma, mely arra utal, hogy a magyar emigráció a teljes magyar törté­nelmet megőrizte. (losonci) T­T • / •• •• Virágozo­v I nÓr° v festőművész ki­állítása november 5-ig tekinthető meg Dunakeszin, a Városi Könyv­tárban. A megnyitón közremű­ködött Tarján­ Tóth Ida zene­művész. Dóra V. Judit Budapesten szü­letett, Rákosszentmihályon, Csor­nán, Győrött, Sopronban végezte tanulmányait, festői technikát Nagy Ferenctől és Vadas Imrétől tanult, szemléletet és élményt ön­magától. 1967-ben telepedett le az USA-ban, azóta ott él, dolgozik. Vonzódik az új eljárásokhoz, si­kerrel alkalmazza a fémfesték és aranylevél technológiát. Több önálló kiállítása nyílt Kaliforniá­ban, így Los Angelesben is. Ez az első hazai bemutatkozása, amely ­nagylelkűséggel is párosul, hi­szen egy-egy képét adományozta a dunakeszi Városi Könyvtárnak és az újpesti műveseállomásnak. Művészetének fő forrása a ma­gyar táj, a magyar népművészet és az évszakok virágözönlése. Képek­ben támad föl ifjúsága. Gémes­­kút, párázó fényekben tündöklő itatás, magyar tánc, tulipánok, rózsák, mezei vadvirágok. A fogal­mazást illetően a reális alakzato­kat megfontolt elvonatkoztatás egészíti ki. A magyar tánc arra inspirálta, hogy e nyitó festményt sorozattá egészítse ki az osztrák, arab és indián mozdulatokkal. A hazánkban látott virágok is kiegé­szülnek művészetében a nyugati égtáj növényeivel, amik nemcsak piros rózsát, hanem violás, fehér, kék, sárga árnyalatokba öltözött harmóniát jelentenek. L. M. 1992. OKTÓBER 25., VASÁRNAP9

Next