Vasárnapi Hírek, 1992. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1992-11-08 / 45. szám

Kormányzásra kész fiatalok Orbán Viktor: Föl kell készülni a generá­­cióváltásra • Beszélgetés a Fidesz ország­járó tapasztalatairól, Clinton-kapcsolatai­­ról a középvezetőkről és­ a Hokedliről Kis nézeteltéréssel kezdődött minapi láto­gatásunk Orbán Viktornál, akit a Fidesz most véget ért, kéthetes sikeres országjáró gyűléssorozatának alkalmából kerestünk föl, a Parlamenti irodaházban. Arról esett ugyanis szó, hogy ismeretes nagy elfoglaltsága mellett tud-e még időt szakítani kedvenc foglalatossá­gára, a főzésre.­­ Sokkal kevesebbet már, mint régebben, amikor gyakrabban főztem a feleségemnél, aki elsősorban a leveseket csinálta meg a süte­ményt, amihez én analfabéta vagyok. Én a négylábúakból készült ételeket csinálom szí­vesen, például diétás marhapörköltet, sok zsírral, nokedlivel... — Nokedlivel? — képedtünk el, s ebből kerekedett a vita, hiszen szerintünk az tarho­nyával a legjobb. Szerencsére nem lett nagyobb ügy a dolog­ból, mert Orbán Viktor rugalmasságának kö­szönhetően konszenzus született, miszerint csülökpörkölthöz hajlandó tarhonyát főzni. — Hát igen — gondolkodott el egy kicsit a Fidesz parlamenti frakcióvezetője —, ennek most alighanem vége. Nem jut időm rá. Sajná­lom egy picit, mert legalább a gyerekeimnek megmutathatnám, hogy számukra is megfog­ható dologhoz értek. Mármint, hogy tudok főzni. Mert amivel most foglalkozom, arról nemigen tudják még, hogy mi az értelme... — Hány évesek? — Ráhel lányom hároméves, Gáspár fiam pedig kilenc hónapos. — Akkor nekik is „főzi ki", amit csinál. — Így valahogyan, mint ahogyan sokan a Fideszben. Kevéssé köztudott, hogy pártunk tele van hozzám hasonlóan fiatal gyermeke­sekkel. Deutschnak, Kövér Lacinak, Ádernek, Pap Jánosnak két gyereke van, Ungár Klárá­nak egy, nem is tudok mindenkit fölsorolni. Ezért aztán rendkívül jókat szoktunk moso­lyogni, amikor az állítólagos konzervatív urak arról szeretnek beszélni nekünk, hogy a csa­lád milyen fontos érték. Ezt mindig úgy mond­ják, mintha olyanoknak kellene elmesélniük, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi ez. Pedig itt a magunk harmincéves felével már 2-3 gyerekért vállalunk felelősséget. Nevetsé­ges hát, amikor arra oktatnak: túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy komolyabb felelősséget vállaljunk. Azt gondolom, hogy aki két-három gyerek fölneveléséért vállal felelősséget, az a politikában is megbízható. Ezt fölismerték a negyven év alatti többgyermekes családok. Náluk a Fidesz iránti szimpátia elsöprő erővel mutatkozott meg a most befejeződött vidéki gyűléssorozatunkon. Ma már többen támogat­nak bennünket a 30-40-45 éves korosztályból, mint más pártokat. —Apropó. Hogyan értékeli ezt a vidéki soro­zatot? — Egyfajta számadás volt ez, mivel két esztendő telt el a parlamenti ciklusból. Tudni akartuk, hogyan gondolkodnak rólunk az em­berek. Ezért mindenütt csak rövid bevezető beszédek hangzottak el, és nagyon sok kérdés­felelet. Olyan „ide lőjetek” jellegű közönségta­lálkozó volt mindenütt, kezdve Nyíregyházán a munkanélküliség problémájával és befejezve Székesfehérvárott az alkotmányosság helyze­tével. Minden városban más-más kérdéscso­portról beszéltünk, nemcsak én, hanem azok, akik a Fideszen belül egy-egy adott téma felelősei. — A riválisok?... Már megbocsásson, de vannak, akik ilyesmiről beszélnek, vagyis jog­gal pályázhatna a Fidesz első emberének posztjára és az ezzel járó kormányzati fölké­szülésre például Fodor Gábor, Áder János, Szájer József vagy Kövér László. Nem zavarja ez?­litikai stratégiáink nincsenek a Fideszben, és ezt helyesnek is tartom, mert ennek a pártok között kell lenniök. Ez persze bonyolult dolog, a politikai gépezet működtetése mindenütt a világ egyik legfinomabb dolga. Mert — bár­mennyire is meglepő — a politikát is emberek csinálják, érzékeny emberek. — S a Fideszben megtalálják hozzájuk a kellő hangnemet? — Ez nem könnyű, de úgy keresem egy-egy konfliktus megoldásának módját, hogy senki ne érezze magát letaposva, abszolút vereségre ítélve. Nem szoktam a közvélemény előtt kü­lönösebben érzékeny alaknak föltűnni, nem szeretem, ha lelkizés folyik a kamerák előtt, de tisztában vagyok vele, hogy az emberekkel foglalkozni nagyfokú empatikus (beleérző) készséget igényel. Talán azonban az, hogy a Fideszen belül ilyen hosszú ideje elfogadnak első emberként, a frakció vezetését rám bíz­zák, azt mutatja: megtalálom a hangot szemé­lyesen is az emberekkel, azokkal is, akik nem értenek egyet velem. Közemberattitűd — Sikerül ez a mostani országjáró körúton is? — Úgy láttam, hogy az én gyűléseimre nemcsak azok jöttek el, akik ezért vagy azért szeretnek, hanem akik a politikára kíváncsiak. El lehet ugyanis mondaniok, amit gondolnak, meg lehet kérdezniök, amire kí­váncsiak. Hihetetlenül erős a kontraszt egy kormánypárti és egy fideszes gyűlés között. Nemcsak abban, hogy ott ötvenen vannak, nálunk meg, mondjuk, hatszázan. Inkább abban: nálunk nem hosszú beszédeket kell végigülni, miközben a jelenlévők nem szereplői, csak díszletei az eseményeknek, hanem ugyanolyan résztvevők­, mint azok, akik mint előadók ülnek fenn, az asztal mellett. Mi attól, hogy a nagypolitikát is csináljuk, nem szakadunk ki az úgynevezett hétköznapi emberek köréből... Orbán Viktor-i fogalmazással: közemberatti­tűdnek nevezte, amit a Fidesz képvisel. Akkor értettük ezt meg igazán, amikor a továbbiakban programjáról kérdezve elmondta: az interjú után munkaebédre siet az Európai Közösség­hez tartozó országok nagyköveteivel, utána pedig Ózdra megy, hogy a helyiekkel a munka­­nélküliségről tárgyaljon. Mert így kerek a világ, ezek a dolgok nem választhatók el náluk. Aho­gyan hozzá is tette: „Nagyon erős eszköz ez a kormány arisztokratizmusával meg kicsit óri­ás nagyképűségével szemben, hogy a magas diplomácia köréből egy pillanat alatt ott tu­dunk lenni a közemberek között, szót értve a munkanélküliekkel". Ez a szót értés volt a lényege a vidéki körútnak is, amelynek állomásai — mint megtudtuk — egész napos programból álltak. A megyei jogú nagyvárosok középvezető réte­gével (önkormányzatiakkal, a rendőrség ve­zetőivel, katonatisztekkel, iskolaigazgatók­kal, vállalkozókkal, orvosokkal) találkozott, s arról tájékozódott körükben, hogy intellektu­álisan mennyire lesznek alkalmasak, politi­kai meggyőződésüket és szakmai munkáju­kat tekintve egy későbbi, 1994 utáni kor­mánypolitika végrehajtására. Vagyis megvan­­nak-e középvezetői szinten az eredményes kormányzati politika föltételei. — És megvannak? — Bár sok kritizálnivalóm van —jelentette ki Orbán Viktor —, mégis azt kell mondanom: Magyarországon nem a középvezetői réteg ké­pességei, gondolkodása akadályozza a sike­res kormányprogramot. Ezzel a középvezetői réteggel lehetne eredményes kormányzati po­litikát folytatni, alkalmasak összességükben arra, hogy középvezetői szinten irányítsák az országot. Kiből lesz miniszterelnök? — Úgy hírlik, afféle személyzeti politika hát­teréül is szolgált az országjáró út. Igaz ez? — A kormányzati munkára való fölkészü­léssel, ismeretesen, engem bízott meg a Fi­desz — mondta a frakcióvezető. — Arról még nincs döntés, hogy ki lesz a kampányunk első embere és egyben pártunk miniszterelnök­jelöltje, de talán nem véletlenül bíztak meg engem a fölkészüléssel. Ebből adódik a sze­mélyzeti politika is, tehát azoknak az embe­reknek a kiválogatása, akikre kormányzati munka esetén — ha a választópolgárok bizal­mat szavaznak neki — számíthat a Fidesz. Miniszterként, államtitkárként és más vezető kormányzati beosztásokban. Ezért tárgyal­tam az elmúlt időszakban — nemcsak a két­hetes körúton — több száz emberrel ilyen ügyekről. Azt tapasztaltam: a Fidesz ereje nemcsak abban van, hogy vezetői szimpatiku­sak az ország közvéleménye előtt, hanem ép­pen ezért nagyon sokan hajlandók együtt­működést vállalni velünk. Az önkormányza­tokban ez már megtörtént, de ezt a kormány­zati politika szintjére szeretnénk emelni az 1994-es választások után. • — A mós téren is készülnek rá? — A másik feladatom éppen az, hogy elké­szüljön a programunk, amelynek egyes részle­tei már napvilágot láthattak. Gazdasági programunk lénye­gében körvonalazó­dott, s bizonyára emlékeznek az idei tanévnyitókra, ame­lyekre minden isko­lába eljuttattuk ok­tatáspolitikai kon­cepciónkat. Prog­ramtéziseink sorra készülnek, hogy már most megmutassuk, Magyarország 1992- es helyzetében mit csinálnánk, ha kor­mányon lennénk. — Bizonyára ké­szítik a külpolitikai programot is. Mi a vé­leménye Clinton győ­zelméről az amerikai elnökválasztáson? — Örülünk annak, hogy nyert. A mi kapcsolataink sok­kal erősebbek a Clin­tonféle demokrata párttal, mint Bush konzer­vatív republikánus pártjával. A személyes kapcsolataink is erősebbek. Egyébként véle­ményem szerint megválasztása nemcsak a Fidesznek jó hír, hanem az egész országnak, hiszen most, hogy ott a nagy váltás bekövet­kezik, továbbra is meglesznek a jó kapcsola­tok. Igaz, hogy ezentúl nem az MDF révén, amelynek a konzervatívokhoz voltak kapcso­lataik, hanem a Fidesz révén. Beszélgetésünk során az amerikai elnökválasz­tás néhány üzenetét is érintette a Fidesz első embere. Legerőteljesebben arra utalt: ideje, hogy a magyar kormány szembenézzen azzal a ténnyel, nem szabad illúzióba ringatnia magát, miszerint a neki nem tetsző közvélemény-kuta­tási eredményeket egyszerűen valótlannak te­kinti. Mert, lám-lám, Amerikában kiderült, hogy az ilyesmi könnyen válhat valósággá. A másik nagy üzenetként a fiatal Clinton megvá­lasztását tartja, jelzésül, hogy Magyarországon is föl kell készülni a generációváltásra. — Ez mindenképpen meg fog történni — hangsúlyozta. — Nagyon sok helyen folyik is már az országban. Nem szoktunk beszélni erről a generációs váltásról, de akinek szeme van, az látja. A sikeres magánvállalkozók kö­zött például igen magas számban vannak jelen a negyven éven aluliak, megmutatkozik ez az akadémiai életben, az egyetemi katedrákon is, melyeket rohamszerűen leptek el a fiatalok, vannak jelei az újságírásban, a bankszférában teljesen átütő a brókercégeknél, a magánban­kok tisztségviselőinél. A politikában is repre­zentáltunk valami ilyesmit, de ez még nem átütő. Szeretnénk, ha 1994-ben az lenne. Külpolitikáról szó esvén, megtudtuk, hogy nagyon erős másfél hónapnak néz elébe Or­bán Viktor. Holnap, hétfőn utazik Németor­szágba, ott a testvérpártnak tekinthető FDP (mindkét párt a Liberális Internacionálé tagja) elnökével tárgyal, találkozik a külügyminisz­terrel, és várhatóan fogadja Kohl kancellár. Az utána következő hetekben a környező orszá­gokat járja, és a kisebbségi helyzettel ismerke­dik. „Szeretném megnyugtatni a kisebbsége­ket — mondotta ezzel kapcsolatban —, hogy van Magyarországon velük törődő, a gondju­kat szívén viselő, értük felelősséget vállaló, liberális mérsékelt politika is, nemcsak a Lebensraum-­­élettéri őrület, amit az MDF alelnöke próbál csinálni. Ez az őrület látható­an nem idegenkedik olyan külpolitikától, amely konfliktust okoz Magyarország és a környező országok között.” Dús program vár tehát a Fidesz első emberére, így hát valóban aligha lesz ideje maga főzte pörkölt mellé ülni a családjával, barátaival. — Mégis — visszakanyarodva a magánélet­hez —jut-e szabadideje a családjára? — Nemigen szoktam családapaként és férj­ként megjelenni a közvélemény előtt — avatott bizalmába bennünket és így olvasóinkat Or­bán Viktor —, de azért higgyék el, én is emberből vagyok, a feleségemet karon tudom fogni, és szoktam vele sétálni, színházba járni. A napokban éppen egy Márai-esten voltunk a Radnóti Színpadon, s a sok szép gondolat mellett jót derültünk, amikor Márai kedvenc ételeiről hallottunk, ezzel a megjegyzésével: „Igaza volt Kölcseynek, amikor azt mondta, hogy nyelvében él a nemzet"... Szóval megint jó ízekhez jutottunk el. Rend­ben van, de a nokedliről ne vitatkozzunk! Lőkös Zoltán—Pete Tóth Csilla ! S Vasárnapi­­Hírek. Kulturált rivalizálás — Egyáltalán nem, mert a nálunk mutatko­zó rivalizálás — ha már így nevezzük — na­gyon kulturált. Az említettek hajlandók elfo­gadni a testületeinknek azt a döntését, amely most nekem ad elsőbbséget hozzájuk képest. Az én szempontomból „veszélyes” emberek száma egyébként megnövekedett a Fideszben, de az előbb említett kulturáltságon kívül egy­forma baráti kapcsolatok is fűznek mindegyi­kükhöz, Így aztán mindenki azt a rubrikát vagy sakktáblakockát foglalja el, ahol a párton belüli munkamegosztás szempontjából a leg­hasznosabban tud dolgozni. Nem képzelhető el a Fideszben, hogy ha egy választmányi döntés a kormányzati munkára való fölkészü­léssel bíz meg, akkor bárki is megkísérelné megszerezni tőlem ezt a jogosultságot. Az lehetséges, hogy amikor az első félév után be kell számolnom, akkor mondhatja valaki: „Te, öreg, ez sok vagy kevés, nem jól működtél, cserélni kell”. De hogy egy testületi döntés után a végleges értékelésig hátulról kezdjenek el fúrni, az még sohasem fordult elő, és remé­lem, nem is fog. Ebből a szempontból olyan morális helyzetben vagyunk, amely meghatá­rozó a politikacsinálás feltételeként. —A rivalizálás tehát nem jelent más nézetet, netán párton belüli frakciót? — Nem, mert a Fidesz stratégiai irányvona­lát közösen alakítjuk ki. A szövetséges keresé­sében, a programirányultságban, a választási célkitűzésekben nincsenek nézeteltérések, esetleg csak különbségek. A kérdés az, hogy céljainkat ki tudja jobban megközelíteni, el­gondolásainkat megvalósítani. Alternatív po­ Nem lesz hálapénz Föltalálták a betegbiztosítót Közel az az idő, amikor a polgár, ha előrelátó, és gondtalanabbá akarja tenni idős korát, meghatá­rozott számú más polgárral együtt nyugdíjbiztosítási pénztárat alapít (vagy társul a már meglévőkhöz), s havonként bizonyos összeget fi­zet ebbe a spórkasszába, hogy legkevesebb tízesztendei tagság után ezáltal majd többletnyugdíj­hoz jusson. A havonkénti befizeté­sektől függően lenne ez a többlet kövérebb vagy soványabb. S a pénztár a rá bízott forintok egy részét befektetések révén gyara­­píthatná is, hogy kövéredjen az egy főre jutó segélyezési alap, ez lenne az igazi. Minderről törvénytervezet szól, melynek tartalmával a társada­lombiztosítottak érdekeit is képvi­selő Magyar Adófizetők Országos Szövetsége is egyetért. Sőt, azt remélik, hogy a parlament még az idén megalkotja a törvényt és ja­nuártól már a start következik, így megszűnne a nyugdíjasok kiszolgáltatottsága az állami költ­ségvetéstől — mondja Pisztray Gé­za, a szövetség elnöke. S nemcsak a nyugdíjasok helyzete könnyeb­­bedne, hanem a betegeké is. A nevezett törvénytervezet ugyanis hasonló elven működő egészség­­biztosítási pénztárak létrejöttét is lehetővé tenné. így lehetne megalapozni az egészségügyi többletigényeket: a nyolcszemélyes kórterem helyett a kétágyas vagy különszobát, a modernebb műszerekkel felsze­relt klinikát, a megbízhatóbbnak vélt szakorvost, netán a százszá­zalékos táppénzt — ha a közösség alapszabályában így dönt. E pénz­tárak a jobb szolgáltatás remé­nyében orvosi magánvállalkozás­okkal éppúgy szerződést köthet­nének, mint állami vagy önkor­mányzati kórházakkal. S megha­tározott számú tag bejelentkezése esetén — így a tervek — a biztosí­tási pénztár „kiérdemelné" a minősített jelzőt, azaz átvállalhat­ná tagjai egészségügyi alapellátá­sát is. Ami azt jelentené, hogy megkapnák a tagjaik után köz­ponti alapokba kötelezően befize­tett járulékokból az egészségügyi ellátásra jutó részt. — Szövetségünk szorgalmazza egy ilyen országos betegbiztosítá­si pénztár létrejöttét — mondotta Pisztray Géza. —A pénztár tőlünk függetlenül működne, de ha kell, mi képviselnénk érdekeiket akár a vállalkozókkal akár a kormány­zattal szemben. Már most keressük például az egészségügyi beruházásokban ér­dekelt vállalkozókat, akik hajlan­dók nyereségük egy részével tá­mogatni a betegbiztosítási pénz­tárat. Ami pedig a szolgáltatást illeti, mindettől nagyobb versenyt, s nem utolsósorban azt reméljük, h­ogy megszűnik a hálapénz is. (palko) A közelmúltban meghök­kenést okozott a honvéde­lemről szóló néhány véle­mény és javaslat. Az egyik ötvenhatos szervezet veze­tője szükségesnek látta a Nemzetőrség­­ felállítását, mondván, a honvédség meg­bízhatatlan. Az „apródkák" azt ajánlgatták, hogy 14 éves kortól legyen kötelező az if­jak kemény, katonás kikép­zése. Közeledünk (bár talán lassan) Európához, s ennek egyik kis jele, hogy a magyarokat fölvették a ka­tona-újságírók nyugat-európai szervezetébe, amelyik Budapes­ten tartotta soros kongresszusát, s a pénteki zárónapon előadást tartott dr. Für Lajos honvédelmi miniszter is. A Vasárnapi Hírek nevében a minisztert a sajtókon­ferenciát követően a különös véleményekről és javaslatokról kérdeztük. — Érthetetlen — mondotta —, hogy időről időre elhangzanak olyan vélemények, miszerint a honvédségben nem lehet megbíz­ni. Én nem tudom, mire alapozzák ezt. Kijelenthetem, hogy honvéd­ségünk képes ellátni feladatait, hazánk védelmét. A magyar törté­nelemben előfordult, hogy nem­zetőrséget is kellett szervezni, pél­dául 1848-ban. Ma honvédelmi szempontból azonban erre nincs szükség. Hogy a Belügyminiszté­rium irányításával, az ő munkáju­kat támogató nemzetőrségre szükség van-e, azt a másik tárcá­tól kell kérdezni. — A honvédelmi oktatás beve­zetését szükségesnek látja-e a mi­nisztérium? — Igen. De semmiképp sem gondolunk valamilyen levente­vagy MHSZ-mozgalomra, mind­kettő rossz emlékeket hagyott maga után, így tehát militáns, katonás képzésről, felkészítésről sem lehet szó. Viszont Nyugat- Európában is majdnem minde­nütt folyik honvédelmi felkészítés iskolai keretekben. Hogy ezt az osztályfőnöki órákon vagy milyen módon kellene megoldani, azon még gondolkodunk. TTOT Nem jönnek a leventék KB Izabella néni osztályfőnöki óráján — No, gyerekek, drága kis apródaim, itt az ideje, hogy el­kezdjük az órát. Iga­zítsátok meg szépen gyönyörű, ősi Árpád­sávos karszalagoto­kat, rakjátok el a ru­gós késeket, és ne fir­káljatok egymás fejé­re... így ni... Gyuri bácsi ne ló­bálja úgy azt a nagy kolompot, magának csak egy szabad­ je­lezni, hogy megkez­dem az órát és azt is, ha befejeztem... Ne vi­tatkozzon, majd maga is rájön, hogy sokkal jobb, ha senki sem szólhat itt közbe, sen­ki nem bosszantja fel a fene nagy demokrá­ciával. Igaz-e, gyerekek, tudjátok e, mi a de­mokrácia? Hát persze hogy tudjátok... Az a demokrácia, hogy abba a bolsiba fojtjuk bele a szót, akibe csak akarjuk, legyen az ju­­deo-plutokrata bank­vezér vagy köztársa­sági elnök is... Mert ezek már nem nyug­hatnak a bőrükben. Jó alaposan körül kell nézni. Már a Katoli­kus Püspöki Kar sem átallja Meciar Duná­jába terelni a vizet... Fogd be a szádat, Gyula! Itt én beszélek! Hiába ágálsz az in­gyen iskolai tej mel­lett, az ilyen ócska trükkökön mi átlá­tunk. A mi szent ősi elvünk szerint akinek kaviáros zsemlyét ad­nak a szülei, az azt egye, akinek meg semmit, az üres gyo­morral is megláthatja a jövő Magyarorszá­gát, ahol tejjel-mézzel folyó Kánaánt övez­nek majd a Kárpátok ormai. Persze csak akkor, ha megszaba­dultunk a hatpárti konszenzustól meg a szakszervezetektől, meg minden ellen­féltől. Téged sem hívtalak az én szent osztályfő­nöki órámra, Marci. Elég volt már abból, hogy egymillió mun­kanélküliről meg éhe­zőről, nyomorról szóló demagóg szövegeitek­kel megzavarjátok ezeket a jó szóra ki­éhezett drága, ősma­gyar apródokat. Nem csoda, hogy megint elő akarják venni a ru­gós késeket... Jaj, gye­rekek, jobban vigyáz­zatok, hát nem eltalál­tátok a szegény Gyuri bácsit is!... (br) 1992. NOVEMBER 8., VASÁRNAPCD

Next