Vasárnapi Hírek, 1993. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-14 / 11. szám
VasárnapiJHÍH*d£mm mmmmm ► Y • IS• Ünnepeljünk, szórakozzunk együtt! A márciusi forradalom 145. évfordulóján a tervek s reményeink szerint nem egymás ellen, hanem együtt ünnepelnek majd a politikai pártok. Pesten, Budán és az ország más településein minél több fiatalt várnak a rendezvényekre holnap, március 15-én. A határokon túl élő magyarok megemlékezéseiről is érkeztek hírek. A szervezők bizakodnak, hogy ezúttal sehol sem zavarják meg a tiszteletadást. Budapesten a hagyományokat követve délelőtt tíz órakor kezdődik az ünnepségsorozat. A Kossuth téren állami tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonják az állami zászlót. Az ott egybegyűltek huszárok és katonazenekar kíséretében vonulhatnak majd a forradalom jelképévé vált Múzeum-kertbe. Ott Für Lajos honvédelmi miniszter emlékezik a 145 esztendővel ezelőtti tavaszi napra s a szabadságharcra. Jókai Mór, Ottlik Géza műveiből adnak majd elő részleteket, a Nemzeti dalt pedig Varga Miklóssal énekelheti a tömeg. A fővárosi önkormányzat délben háromnegyed egykor várja a polgárokat a Petőfi-szobornál. Rövid műsor után Demszky Gábor főpolgármester ünnepi beszédet mond. Ezután két órakor a Kossuth téren várják a muzsika, a tánc, illetve a vers kedvelőit. Az önkormányzat által szervezett színes műsorban fellép többek között az Edda, Koncz Zsuzsa, Bródy János, Hobo, Igó Éva, Jordán Tamás, a Kormorán, a Honvéd Művészegyüttes, Cintula. Este 6 órakor indul a fáklyás felvonulás a Bem-szobortól a Dísz térre• A Parlamentben délután fél ötkor vehetik át az arra érdemesek a legmagasabb állami kitüntetéseket. Kiemelkedő művészeti teljesítményükért tízen kapnak Kossuth-díjat, kilencen Széchenyi-díjat, ez utóbbiból két megosztott díj is lesz. Az A városi biciklizés barátai első ízben vesznek részt idén a hagyományos isaszegi túrán. Holnap március 15-én háromnegyed 9-kor a budai Skála parkolójában gyülekeznek, ahonnét 9 órakor indulnak. De lehet gyülekezni a Flórián Áruház parkolójában is az arrafelé lakóknak 9 órakor vagy negyed 10-kor az Örs vezér téri Skála Prizma parkolójában. Továbbá 10 órakor indul egy csoport a XVII. kerületi Polgármesteri Hivatal parkolójából is. Isaszegen az ünnepség déli 12 órakor kezdődik. ünnep estéjén hat órakor az Operaházban Erkel Bánk bánjának dallamai csendülnek fel. * Ünnepelni fognak a kazahsztáni magyarok is, akik a távoli Alma-Atában hozták létre kulturális szövetségüket. Megemlékezik március 15-ről a Kijevi és Lembergi (Lvovi) Magyar Kulturális Szövetség is. Ungváron a Petőfi téren lesz koszorúzás, majd az ünnepség résztvevői a nagyszínházba mennek. Beregszászban már tegnap megkezdődtek a beregi ünnepi hét rendezvényei. Pozsonyban a hagyományos színhelyeken ma tartják a megemlékezéseket. A Petőfi-szobornál dr. Surján László népjóléti miniszter vesz részt a magyar kormány képviseletében a koszorúzáson. Királyhelmectől a nyugatszlovákiai kis és nagy településekig tartanak megemlékezéseket. Ezek közül kiemelkedik a losonci Kármán-napok rendezvénysorozata. A Nemzeti kisebbségek a Duna-medencében című kiállítást Duray Miklós, az Együttélés elnöke nyitja meg. A vajdasági ünnepségekről az Újvidéken megjelenő Magyar Szó szerkesztőségében érdeklődtünk. Friedrich Anna főszerkesztő-helyettes elmondta, hogy vasárnapra várják Martonyi János külügyminisztériumi államtitkárt, a magyar országgyűlés és a hat parlamenti párt képviselőinek érkezését. Az ünnepségek színhelyei: Omoravica, Szabadka, Zenta, Magyarittabé, valamint más települések. A magyarellenességéről hírhedt polgármester tiltó rendelkezései ellenére nem marad el az ünnep Kolozsvárott sem — közölték szerkesztőségünkkel tegnap ottani kollégáink, akiket telefonon hívtunk fel. Mi dolgunk ? Ilyenkor, március 15-e táján nemcsak a járókelők tűzik ki kabátjukra a piros-fehérzöld kokárdát, a tudományos élet is mozgásba lendül. Petőfi Sándor szülővárosában, Kiskőrösön ezekben a napokban két tanácskozást is tartottak, illetve részben még tartanak. Az egyik szűkebb körű, csak szakemberek vesznek részt rajta, csütörtökön kezdődött. A címe: Petőfi a világ népeinek körében. A költő nemzetközi hatásáról elmondták véleményüket a téma varsói, kijevi, tallinni, stuttgarti, brnói, kölni, ungvári, pozsonyi és helsinki kutatói csakúgy, mint a környező országokban élő magyar tudósok és a hazai Petőfi-kutatók. (Néhány név a meghívottak sorából, a teljesség igénye nélkül: Sava Babic, Norbert Lossau, Richard Prazák, Jurij Skrobinec, Roberto Ruspanti, Nemeskürty István, Németh G. Béla.) A tudományos tanácskozást tegnap kerekasztal-beszélgetés egészítette ki; ezen már a téma iránt érdeklődő helybéliek is részt vettek. Ugyancsak tegnap, szombaton kezdődött a másik, szélesebb körű összejövetel Kiskőrösön. Mi dolgunk Petőfivel? — ezzel a címmel tart előadást Kerényi Ferenc, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke. Ezután a vendégek, akik között van kutató és népművelő, matematikatanár és muzeológus, fölkeresik a környékbeli Petőfi-emlékhelyeket (Dunavecsén, Szalkszentmártonban és Kunszentmiklóson). Ma, vasárnap például Fekete Sándor író, a Petőfi Társaság elnöke tart előadást a költő sokirányú műveltségéről, Lukácsy Sándor irodalomtörténész pedig arról beszél, hogy vajon mindent jól tudunk-e Petőfiről. Az összejövetel holnap fejeződik be, a vendégek természetesen részt vesznek a március 15-i emlékünnepségen, amelyet a szülőváros rendez legnagyobb fia tiszteletére. * Volt régen, az ötvenes években egy Petőfi-összes, sokan emlékezhetnek rá: barna színű kötése lakások tízezreit díszítette. A vastag kiadványt a költő szülőhelye oly nagy becsben tartotta, hogy a jól tanuló kiskőrösi diákok minden év végén ezt a jutalomkönyvet kapták. E sorok írójának több ilyen kötet is a birtokába került, az egyik a házikönyvtár legféltettebb kincsei közé tartozik. Ha kézbe veszem, felidéződik a szilveszteri fáklyásmenet, amikor az akkor még falu aprajanagyja a szülőház elé vonult, a szeretet számtalan megnyilvánulása, amely lépten-nyomon kiütközött a Petőfi-rajongókból. Mára talán változatosabbak lettek az ajándékozási szokások a kiskőrösi iskolákban, Petőfi viszont változatlanul részese a helybéli mindennapoknak. Talán azért részese, mert az utóbbi években nemcsak szakmai berkekben, hanem az országos nyilvánosság előtt is föllángolt a vita Petőfiről (vagy Petőfi ürügyén). Nem feladatunk minősíteni a barguzini disputát, inkább csak tényszerűen rögzítjük, hogy mi minden jelent meg mostanában, ráadásul nem is kis példányszámban. A Széphalom Könyvműhely gondozásában látott napvilágot a pécsi kultúrtörténész, Várkonyi Nándor rekonstrukciós kísérlete a költő egyetlen hiteles arcmásáról (Petőfi arca). Fekete Sándor A szibériai métely címmel foglalta össze ellenvéleményét a barguzini lelettel kapcsolatban, a Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötet alcíme még pontosabb: Egy Petőfi-legenda feltámadása és újbóli elhantolása. Megszólalt a szibériai kutatások egyik résztvevője, a szekszárdi régész, Szabó Géza is; ő köztes álláspontot foglal el a szövevényes ügyben (Ásatás Barguzinban című kötetét a Múzsák Kiadó gondozta). A közelmúltban látott napvilágot a Nem Petőfi című tanulmánygyűjtemény a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában. Ennek hatása alig mutatkozik, mindazonáltal tegnapelőtt, pénteken sajtótájékoztatót tartott Kiszely István antropológus, a barguzini ásatások szakmai vezetője; új könyvét — fogalmazhatnánk így is: ellenkönyvét — mutatta be az újságíróknak. A Petőfi-vita eredménye még nem egyértelmű. Az viszont az említett kötetek alapján már nyilvánvaló, hogy Petőfi Sándor holtában is él. Z. L. a Búza új költője A Százados úti művésztelepen, Búza Barna szobrászművész műterme ilyenkor, közelgő nagy nemzeti ünnepünk előestjélg. Nagyszerű alkalom az emlékezésre. Számos köztéri szobra bizonyítja, hogy Búza Barna „szerelmetes híve” Petőfinek. Nagykőrösön, Kisvárdán, Monoron, Battonyán láthatók szobrai. A költőről készült érmei pedig múzeumok, magángyűjtők féltett kincsei. — Ez a fénykép egy eddig még soha nem publikált Petőfiszobortervemet ábrázolja. A hírek szerint Baján állítják majd fel — mondja a művész. — Ilyenkor, az ünnep közeledtével mindig elfog a láz, s feledve 83 évemet, úgy dolgozom, mint valaha fiatalkoromban. Legutóbb Óbudán, a Jó pásztor-templomban, a Szőlő utcában avatták föl a 15 állomásból álló, mahagóniból faragott Keresztút című munkámat. Dr. Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek Bakonyi József templomigazgatóhoz írt levelében főpásztori köszönetét fejezte ki fáradozásaimért. Kopré József Regélő tárgyak Mi mindenről mesélnek a tárgyak... A Philadelphiában készült öblös borosüveg például arról tudósít, hogy Louis Kossuth (ahogy írva vagyon) 1851 szeptember elsején a Mississippi gőzfregattal Törökországból Amerikába indult. Ahol a jelek szerint melegen fogadták, népszerűségének kamatoztatásához főként a kereskedők értettek. Kossuthot mintázza — sárgarézből — a kor zseblámpájának emlegetett gyufa- és gyertyatartó is. Sötét kapualjakban jó szolgálatot tehetett: recés talpán lángra lobbant a gyufa, fölül a kis mécs pedig bevilágította a lépcsőházat... Mindez a Legújabbkori Történeti Múzeum egyik vitrinében látható, az ünnep alkalmából. Az ismeretlen nemzetőrtisztet ábrázoló ősi fényképfelvételen vízfestékkel gondosan piros-fehér-zöldre színezték a sapkarózsát, a kardmarkolat díszét, a karszalagot. Amott pedig Táncsics Mihály asztali órája — ez is egy ritka darab a Legújabbkori Történeti Múzeum gyűjteményéből. Az egyre fogyó aprópénzt helyettesítették átmenetileg a szükségpénzek a szabadságharc idején. Mint az a papírbankó is, melyen ez áll: „Kis Szebeni utalvány húsz pengő krajcárra". S a szakemberek is csak találgatják: vajon a magyar honvédek vagy éppen a császáriak üzenetét rejtette-e az üreges, szétcsavarható 48-as egykrajcáros... A több mint kétszáz 48-49- es dokumentum és tárgyi emlék — melynek egy része eddig ismeretlen volt a nagyközönség számára — április 12-ig megtekinthető. (palkó) MAGAM SEM szeretném hinni, de „tény a tény:” régi fiú vagyok. Már majd hatvan esztendőre emlékszem viszsza, így a március 15-i ünnepségekre is. Hodászon, a kicsi ország keleti sarkában, Szatmár megyében voltam kisiskolás — egy részben osztott református iskolában —, az első-második osztályban százhúszan, a harmadik-negyedik-ötödik-hatodik osztályban 110-en jártunk egy tanító úr keze alá. Az 1935—45 közötti időről beszélek. A 220-230 gyermeknek mindig volt egy közös ünnepe: március 15-e. Karácsonytól kezdve már arra készültünk. Csináltuk a kokárdát, tanultuk a verseket, amelyet a tanító úr reánk osztott. Később, a nyíregyházi tanítóképzőben már többször én mondhattam az ünnepi beszédet is. Már csak azért is, mert országos középiskolai pályázatot nyertem. A pályázatot így hirdették meg: „Hogyan ünnepelheti középiskolás ifjúságunk 1848. március 15- ének centenáriumát?” Ma már csak homályosan emlékszem, mit is írhattam, kedves magyarszakos tanárom, Sárdi Béla buzdítására. Töprengtem azóta is most, ma is, miért lett március 15-e ennyire pirosbetűs magyar nemzeti dátummá? Mára 145 év telt el 1848 óta. Volt Magyarországon osztrák önkényuralom, volt osztrák—magyar kiegyezés, volt osztrák—magyar monarchia — egy 67 milliós nagyhatalom —, volt őszirózsás magyar köztársaság, 19-es tanácsköztársaság, Horthy-rendszer, Rákosi- és Kádár-korszak — jó három esztendeje már Antall József nyilatkozik a koalíciós kormány nevében —, de március 15-e nem veszítette a fényét. Sőt: egyre nagyobb ünnep. Sokszor és többen kitartóan erőlködtek, hogy kisebbítsék március 15-e jelentőségét — sikertelenül. Az ifjúság ünnepelt. S NEM CSAK az ifjúság. S nem csak Magyarországon. Miamiban, New Yorkban, Clevelandben, Washingtonban és Torontóban is — esztendőről esztendőre, százak és ezrek ünnepelték március 15-ét. Együtt. Olyanok, akik — ha napi politikáról lett volna szó — le sem ültek volna egy asztal mellé. S tapasztalhattam Szlovéniában ------------------X — már jó tíz esztendővel ezelőtt —, hogy a göntérházi és a lendvai iskolákban magyar és szlovén gyermekek — március 15-én egymással versengve mondtak Petőfi-verseket. Nagy örömömre: magyarul és szlovénul. Két esztendővel ezelőtt lehettem Csúzán, a baranyai háromszögben, ahol a művelődési ház előcsarnokába 1920- ban — a szerb—horvát—szlovén királyság kezdetén — beépítették Kossuth reliefjét. Ehhez hasonlatosan a Vajdaságban, Moravicén — vagyis Kossuthfalván — újra felemelték Kossuth Lajos évtizedekig szalmakazalban rejtegetett szobrát. S Nagyváradon is újra felállították Petőfi ledöntött, sokáig rejtegetett emlékművét. Szlovákiából is nagy emlékeim vannak. Utassy József versét, a Zúgj március!-t ott hallottam először, Pozsonyban, még 1968-ban. Volt idő, mikor Komáromban sem engedték, hogy Klapkáról, 1848-ról emlékezhessek — négy esztendővel ezelőtt — de hadd szóljak örömmel arról: most Magyarbődön, a legészakibb ragyar településen közvetíthetem 1848 márciusának az üzenetét. MIÉRT, hogy március 15-e ilyen legendássá nőtt? Mi a magyarázat? Március 15-e magához vonzott minden szépet, minden jót. Mindazt, amit Petőfi és Kossuth elgondolt. A nemzeti függetlenséget. A társadalmi felszabadulást. . Az emberi szabadságot. A tavaszt, amelynek minden tél után meg kell érkeznie. Az ifjúság hitét, bizodalmát: tavasz van, március — s Adyt idézve — „határtalan az élet”. Lehet hinni. Lehet remélni. A keresztyénségnek a karácsony és a húsvét a legnagyobb ünnepe. A magyarságnak — mint nemzeti ünnep — március 15-e kissé a keresztyénség két egyetemes nagy ünnepének az üzenetét is közvetíti: ne féljetek, lehetséges a feltámadás. Bízzatok és reméljetek. Elmúlt a tél. Jön a tavasz. Győz a tűz. Győz az ifjúság. Merjetek. Cselekedjetek. Végezetül Adyt hadd idézzük: „Mert a világ siet, most kerül dűlőre, érdemesek vagyunk életre, s jövőre”. Czine Mihály - ..... _ mpp a -Lebomlás március C v Hfc ■ a 2-6-sA0 x. vvv. J Haza, haladás, jelkép A nagy nekirugaszkodást, a pillanatot idézzük, a történelem fényében színre lépőket, és szinte soha azokat, akik közül jöttek, azt, amiből és amiért jöhettek. Tudom, másutt is így van, jobb sorsú országokban. De nálunk százszor inkább, mert mifelénk csak megkezdődtek, azután félbemaradtak, nem fejeződtek, fejeződhettek be a folyamatok. Mi az újabb korokban mindig és mindenképp a Nyugat legkeletibb terrénuma voltunk, s a Kelet legnyugatibb fele. Elérkeztek idáig az eszmék és hatottak. És itt volt a Kelet a közelünkben. Negyvennyolcban is: délkeleten a rogyadozó, őskorrupt török birodalom, önmagát emésztő, elhízott basa hevert Belgrádon, Bukaresten, Szófián. Keleten az orosz, pravoszláv áhítattal isteni magaslatokban emelve a cár atyuskát, hercegeit és grófjait. És itt volt a Kelet nálunk. Latifundiumformán, második jobbágyság formán. Nekünk mégis szabadság, egyenlőség, testvériség kellett, választott parlament, felelős kormány. De máig sem tudhatjuk, hogy ennek igazán hányan voltak a hívei, és hányan és mennyire gondolták komolyan. Kényszerképzet bizonyára, de ha 1848-ra gondolok, lobogó piros-fehér-zöld zászlót látok, és nincs rajta semmi jel — angyalos királyi címer, és koronátlan sem. Mintha nem tudtunk volna válaszolni, hogy a múlt vagy a jövő, ezeréves szupremáció vagy egyenlőség, szabadság, testvériség a Kárpát-medencében mindenkinek. S ezért történhetett meg, hogy a pillanat nagyságában fölemelkedők a rákövetkező évtizedekben a kúriákba visszahúzódva Horatiust olvasták, pipafüstben és Rousseaut, Diderot-t dehogy, mígnem a kúria is elveszett, s ők lettek Mikszáth- és Krúdy-hősök, vagy a monarchia lojális hivatalnokai. Ezért, hogy a nemzet más része Rózsa Sándor szegénylegényeként tömlöcben, puszták népeként mindenütt Kossuth apánkat kevés vigaszként emlegette. Az Eötvös-féle iskolareform, a polgári házasság intézménye csak évtizedek múlva születhetett meg. A száznegyvenöt esztendeje minden tavaszon, minden márciusban viselt kokárdán sincs jel. Hordhatják forradalmárok, fontolva haladók és maradiak. Különös: ötvenhatra is a lyukas közepű nemzeti zászlóval emlékezünk. A gyűlöleteset kivágták onnan, de jövőt nem tudtak választani. Idő nem volt rá? Jöttek a tankok. Maradtunk tehát legyőzetéseink miatt felében, harmadában, mindig átmenet Kelet és Nyugat között, kompország, mely így és úgy magyarázható. Nem mintha az ékítmény nélküli zászló, a nemzeti függetlenség nem lenne a legfontosabb. De hogy elegendő-e, s hogy megtartható-e, ha a nemzetnek nem mindenki egyenrangú tagja, az államnak nem mindenki egyenértékű s -jogú polgára, arra minékünk itt, törzsi háborúkkal övezett, szabad rablásra kiszemelt hazánkban nincs példánk s a történelemmel igazolt válaszunk. Mert nem lehetett. Most lehetne? Most vagy soha? Száznegyvenöt esztendeje ilyesmin töprenkedünk, valahányszor enged a kemény tél szorítása. S szónokok szólítanak nemzeti egységre, némelyek nem restek óvni a hazát ellenünk, s akadnak, kik keményen szidják a herdáló urakat. A nemzetiszín zászlók, a tavaszi kokárdák közepébe ha egyszer odakerülhetne a két szó, hogy haza és haladás. Pedig ezt is már legalább másfél száz esztendeje lelte meg, ötvözte össze valaki. Szabó József Jenő Nem volt bukás Raktár mélyéről kerültek elő a dicső csatákat ábrázoló akvarellek és litográfiák. A puskák, szablvák, lovassági karabélyok, pecsétnyomók és emlékérmek. Negyvennyolc emléke előtt tisztelegve ezeket gyűjtötte csokorba a Magyar Nemzeti Múzeum. A Szabadságharc csataképei című kiállítást pénteken délben nyitotta meg Katona Tamás történész, miniszterelnökségi államtitkár. A múzeum kupolatermében megannyi fiatal hallgatta a történész emlékező szavait, amelyek többek között arra figyelmeztettek, hogy a szabadságharcban szövetségre lépett idegen hadaknak sikerült ugyan a nemzetet leteperni, de ez semmiképpen sem volt bukás. Leverték a jogaikért küzdő jobbágyokból, diákokból, polgárokból verbuválódott honvédsereget, később azonban ki kellett velünk egyezniük az osztrákoknak, s az akkor megálmodott európai útról a magyarokat már nem lehetett eltéríteni. A kiállítás képein láthatunk várostromot, ellenséges ágyútűzben rohamozó gyalogosokat és huszárokat a hadi események főszereplői közül Bemet és Görgeyt. A fiatal Than Mór szemtanúként örökítette meg a tavaszi hadjárat eseményeit, ezekkel szemben sorakoztatták fel a tárlat rendezői az osztrák csataképfestők műveit, amelyek a hivatalos propaganda céljait szolgálták egykor. Az akvarelleket és litográfiákat egykorú fegyverek, kitüntetések egészítik ki. „ Ij.kas 1993. MÁRCIUS 14., VASÁRNAP3