Vasárnapi Hírek, 1994. július-december (10. évfolyam, 27-51. szám)
1994-12-04 / 49. szám
1994. december 4. Vasárnapi Hírek Budapest jelképpé vált Az MSZP teljes jogú tagként a Szocintemben A hét végén Budapesten ülésezett a Szocialista Internacionálé Tanácsa. Vagyis elnöksége, hogy áttekintse és megvitassa a szociáldemokrácia közép- és kelet-európai helyzetét. A Tanács tagjaiként a szociáldemokrácia több jeles kiemelkedő személyisége érkezett Budapestre, így Ausztriából Franz Vranitzky és Heinz Fischer, Izraelből Simon Peres, Olaszországból Gino Giugni, Nagy- Britanniából John Prescott. A Tanácsülés kinyilvánította, hogy a Magyar Szocialista Pártot elfogadják a Szocialista Internacionálé rendes tagjának, s ehhez már csak az 1996-os kongresszus jóváhagyása szükséges. A világ szociáldemokráciáját egyesítő szervezet vezető testülete első alkalommal ülésezett Budapesten, sőt a közép-kelet-európai régióban. Az előző ülést Tokióban tartották, a következő Dél-Afrikában lesz. Az elmúlt esztendők folyamataira utalva a budapesti tanácskozást jelképesnek is nevezte Pierre Mauroy, az Internacionálé elnöke szombaton, a tanácskozást követő nemzetközi sajtókonferencián. Hangsúlyozta egyben a térség világtörténelmi fontosságát. Ebbe tartozik bele az MSZP fölvétele, hasonlóképpen a Szlovák Demokratikus Baloldal Pártjához és a Szlovén Egyesült Baloldali Listához, amelyet szintén ezen az ülésen vettek föl teljes jogú tagként, megfigyelőként pedig a Lengyel Szociáldemokrata Pártot, a Lengyel Munka Uniót és a Macedón Szociáldemokrata Szövetséget. - A magyar párt teljes jogú tagsága azt jelenti, hogy a nemzetközi szocialista mozgalom elismeri: az MSZP a megalakulása óta ezeket az értékeket képviseli és valósítja meg - hangoztatta Kovács László külügyminiszter ugyancsak a szombati sajtókonferencián. Ez a tagság - mint mondotta - elősegítheti a magyar külpolitika legfontosabb céljának a megvalósítását, csatlakozásunkat az európai integrációs szervezetekhez. A kétnapos tanácsülés több fontos határozatot fogadott el, így Bosznia-Hercegovináról, a Közel-Keletről, Haitiről, mindezeken a területeken a békés megoldásokat sürgetve, támogatva. Határozatot hoztak az emberi jogokról is, valamint a közép- és kelet-európai helyzetről. Ez utóbbiban egyebek között foglalkoztak az etnikai és nemzeti kisebbségek jogaival. A Szocintern főtitkárának, Luis Ayalának elnökletével lezajlott nemzetközi sajtókonferencia kérdései között a Vasárnapi Hírek (Lőkös Zoltán) ezzel kapcsolatos kérdésére Pierre Mauroy kifejtette, hogy az országok közösségében teljes jogú tagjaiknak kell lenniök a kisebbségeknek, miközben érvényesülniük kell természetesen sajátos jogainak is, amelyek identitásuk részét képezik. A Szocialista Internacionálé szigorúan nyilatkozik a kisebbségek tiszteletben tartásáról, ám az egyenlőség, az egyenjogúság biztosításának országonként mások a hagyományai, s mások lehetnek a megoldásai. Egy jottányit sem térhetnek azonban el a deklarációban leszögezett alapelvektől. Ez a gondolatkör más megvilágításban is szóba került, s - mint Mauroy leszögezte - a Szocialista Internacionálé álláspontja szerint a határok sérthetetlenek, de ezzel egyidejűleg elkötelezett hívei annak, hogy minden állam valamennyi állampolgárának, etnikai, kulturális és vallási közösségének emberi, politikai jogait teljeskörűen elismerjék. tízezer perc Mindig is úgy tartottam, hogy a politikának sok egyéb mellett, van szórakoztató funkciója is. A benne mozgó figurák halálos komolysággal végigjátszott szerepei, az általuk megteremtett helyzetek hol drámaiak, hol eposziak, máskor meg egyenesen komikusak. Ez utóbbi kategóriába kell sorolni azt a múlt vasárnapi kormányülésen elfogadott határozatot, amely létrehozta az ifjúság ügyeiért felelős központi bizottságot, s élére egy címzetes államtitkárt állított. Erről a nyilvánvalóan kudarcra kárhoztatott, hatalom nélküli szervezetről akkora koalíciós veszekedés lett, hogy az avatatlan szemlélő már-már azt hihette, történik valami. Pedig most sem történt: a kormányt alkotó pártok egymásnak mentek némi hatáskörökért, egynéhány milliárdos vagyon kezelési jogáért, meg annak eldöntéséért, hogy osztogathat-e Horn államtitkári címeket és hivatalokat, ha azt valamely hívének erősen megígérte, vagy ha körülötte nyomuló ifjú szocialisták száját akarja befogni. Az ügyet végül is erőből döntötte el a többség, a fiataloknak meg már most nagyon jó. Munkahelyük ugyan még nincs, lakást sem tudnak venni, tandíjjal is riogatják őket, de olyan államtitkárt kaptak, mint ide Lacháza. A polgárok többsége sajnos, nem méltányolja a kormánynak ezt a szeretetteljes törődését, mert hónapról hónapra egyre kevesebb bizalmat ad a koalíciónak. A miniszterelnök és a pénzügyminiszter veszített a legtöbbet a népszerűségéből, de ilyen nehéz időkben ez természetes. Ha most tartanák a választásokat, még mindig ez a koalíció győzne, de már nem ugyanolyan arányokkal. Viszont úgy néz ki, hogy a kormánypártok népszerűségének esésével párhuzamosan nem növekszik az ellenzék kedveltsége. Ez nyilván a politika egészével kapcsolatos kiábrándulást mutatja, meg azt, hogy a vereséget szenvedett pártok rémisztő lassúsággal heverik ki kábulatukat. Egyedül Torgyán József tetszési indexe javult meg számottevően az elmúlt hónapban. Lehet, hogy mindegy, mit mond a politikus a parlamentben, csak sokat beszéljen és szidja a kormányt? A látszat szerint sokat beszélt a vezető személyiségek ügynöki múltját vizsgáló bizottság egyik bírója is, amikor oda nyilatkozott, hogy az első negyven országgyűlési képviselő káderezése közben találtak egy volt III/III-as ügynököt. Meg is indult ellene az össztűz: azok voltak még a legfinomabbak vele, akik egyszerűen csak alkalmatlannak nyilvánították. Pedig nem tett semmi törvénybe ütközőt. Az új parlamenti többség birtokosai egyszerűen figyelmetlenek és slendriánok voltak. Ahelyett, hogy a pártjaik színeiben mandátumot szerzett polgármesterek parlamentbe mentését erőltetik elsőként, hatástalaníthatták volna ezt az időzített bombát, aminek ráadásul hallhatták a ketyegését is. Azt hitték, elég lesz formai kifogásokra hivatkozni, s a már kinevezett bizottság veszteg marad. Nem maradt, s most itt a baj. Nincsenek eljárási szabályok, nincs alkotmánybírósági állásfoglalás. Létezik egy érvényes törvény - amit azok, akiket erre kineveztek -, végre akarják hajtani, a politikai többség meg bambán áll és toporog, és senki sem tudja, most mit kellene tenni. Mint ahogy azt sem tudják, csak nagyon kevesen, hogy miért most kellett bejelenteni a titkosszolgálat főnökének menesztését, néhány nappal az előtt, hogy Budapestre jön a fél világ összes miniszterelnöke. Lehet, hogy valamit nagyon elszúrt? Mit? Mikor? Ki ítélte ezt meg? Vagy egyszerűen csak ő is beleesett a nagy tisztogatásokba? Ezt, azt hiszem, soha nem fogjuk megtudni. Pallagi Ferenc Gyanús váltókezelés A mozdonyvezető ártatlan a szajoli katasztrófában • Tárcaközi bizottság alakul • Gyorssegély a hozzátartozóknak Kordonnal vették körbe szombat reggelre a szajoli vasútállomást. Erre nem csak azért volt szükség, hogy a mentést zavartalanul folytathassák, hanem azért is, mert a kíváncsiskodókat omlásveszély fenyegette volna. Az állomásépületbe csapódott vagon a fél tetőt is leszakítva hatalmas lyukat vágott. Ezen keresztül egészen a büféig láthattunk, a pulton még ott volt a mérleg. A vasúti kocsira alig emlékeztető roncsot többórás erőfeszítés után, szombat délután hatalmas daru segítségével emelték ki. A műveletet figyelemmel kísérte az időközben helyszínre érkezett Göncz Árpád köztársasági elnök, Kuncze Gábor belügyminiszter, Lotz Károly közlekedési miniszter. Megelőzően Kovács Pál népjóléti miniszter társaságában - Szajolon járt Horn Gyula miniszterelnök is. Bejelentette: az elhunytak családjainak fél-félmillió forint gyorssegélyt nyújtanak, a sérültek szerint ennek nyomán maradt rossz állásban a váltó. Az eddigiek alapján valószínű, hogy a mozdonyvezetőt nem terheli felelősség. A megengedett sebesség ezen a szakaszon 120 km óránként, s a szerelvény ennél lassabban, 110-zel kisiklott vonatok fekete krónikája az elmúlt 15 évben. 1982. május 18. A Budapest Szersibárhely között közlekedő személyvonat utolsó kocsija Városlőd és Kislőd között kisiklott. Megsérült 15 személy. 1986. március 19: Dombóvár alsó vasúti elágazásnál kisiklott a gyorsvonat mozdonya és első kocsija. Hárman megsérültek. 1986. december 5: Helytelen váltóállítás miatt tehervonatnak ütközött Bicsérden egy gyorsvonat. Tizenöten megsérültek. 1988. február 4: A Debrecenből Tiszalök felé tartó személyvonat négy kocsija nyílt pályán kisiklott. Öten megsérültek. 1989. augusztus 26: Egy Balatonfüred felé tartó személyvonat Polgárdi- Ipartelepnél egy álló tehervonatba rohant, ami kisiklott. A személyvonat vezetője a helyszínen meghalt, egy személy súlyosan megsérült. 1990. október 17: Ercsi állomáson egy személyvonat mozdonya és öt kocsija kisiklott. Nyolcan megsérültek. 1994. szeptember 12: Túra és Hatvan között kisiklott az egri gyorsvonat. Tizenheten megsérültek, megtegyenek felelős szolgálatuk pontos, maradéktalan ellátásáért. Ennek jegyében felhívta a MÁV minden dolgozójának a figyelmét a szabályzatok, az utasítások betartására és betartatására. Ez az alapja annak, hogy az utasok mindig biztonságban legyenek, és ilyen tragédiák ne fordulhassanak elő. A MÁV Rt. összesen 5 millió forintot ajánlott fel az áldozatok hozzátartozóinak. Egyenként 250 ezer forintos gyorssegélyt juttatnak azoknak a vasutascsaládoknak, akiknek a lakásuk összedőlt. Az otthon nélkül maradt szajoli családokat Szolnokon helyezik el honvédségi tartaléklakásokban. A kár nagysága az első becslések alapján mintegy 250 millió forint lehet. A győri vasútállomás dolgozói az áldozatok családtagjai és a sérültek megsegítésére egyhavi keresetük egy százalékát ajánlják fel, egyúttal felkérik a vasutasokat, hogy csatlakozzanak kezdeményezésükhöz. Az adományokat a MÁV- nak a Magyar Hitelbank Rt.-nél vezetett 215-08668-7210, és a Postabank Rt.-nél nyilvántartott 021-19104- 7021-es számlaszámokra várják. Kövess László Áldozatok, akiket gyászolunk Szombaton estig a vasúti katasztrófa során elhunyt 29 áldozat közül azonosították: Bekő Andrea 19 éves nagykőrösi, Csók Noémi 19 éves nyíregyházi, Darcsi Margit 84 éves budapesti, Havasi Gyuláné 65 éves budapesti, Herczeg Károlyné 57 éves budapesti, Juhász Józsefné nyíregyházi, Károlyi Magdolna 8 éves kisújszállási, Maksa Sarolta 21 éves ceglédi, Márföldi Péter 19 éves nyíregyházi, Nagy Roland 17 éves debreceni, Nagy Sarolta Adrienn 17 éves budapesti, Pádár Tünde 17 éves szolnoki, Seremenné Kunyi Krisztina 20 éves debreceni, Magyar János 45 éves szajoli, Nemes Ferencné 41 éves berettyóújfalui, Sólyom Emma 29 éves hajdúsámsoni, Szádvári Ágnes 21 éves jászboldogházi, Zima Katalin 18 éves dunakeszi, Bagdi Jenőné 46 éves biharnagybajomi, Balogh Katalin 18 éves törökszentmiklósi, Király Károly hajdúsámsoni, Kujbini Diala Gyula ukrán állampolgár, Márkus Mária 18 éves nyíregyházi, Nagy Szilvia 28 éves szentendrei, Szabó Gabriella 19 éves tiszavasvári lakosokat, megsegítésére összesen 20 millió forintot adnak. Horn Gyula köszönetet mondott a gyors és hatékony közreműködésért a rendőrség, a honvédség, a tűz- és polgári védelem, a MÁV műszaki mentőalakulatok tagjainak és mindazoknak, akik a mentésben részt vettek. A kormányfő tárcaközi bizottságot hoz létre a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkárának vezetésével a további teendők összehangolására. Lotz Károly közlekedési miniszter a Vasárnapi Híreknek elmondta: alapos a gyanú, hogy a katasztrófát emberi mulasztás okozta. Az eddigi, még nem végleges vizsgálati eredmények szerint a váltót szabálytalanul kezelték. Műszaki hiba valószínűleg nem történt: a berendezés teljes biztonsággal működik, ha a kezelési előírásokat betartják. A Vasárnapi Hírek úgy értesült, hogy a tömegszerencsétlenségben az előzetesen végrehajtott szabálytalan tolatás, vagonrendezés is szerepet játszott. Feltételezések robogott az állomás felé. A bemeneti és a kimeneti jelző egyaránt zöldet, azaz szabad utat mutatott. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott szombat délutáni sajtótájékoztató szerint a karambol következtében 29-en vesztették életüket, és 52-en sebesültek meg. Bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak Sz. Ferenc 24 éves MÁV-dolgozó váltókezelő, törökszentmiklósi, valamint F. István 42 éves tolatásvezető, szolnoki és I Ferenc 26 éves tolatásvezető, örményesi lakosok ellen. A rendőrség Sz. Ferencet és F. Istvánt bűnügyi őrizetbe vette. Kálnoki Kis Sándor, a MÁV Rt. elnöke ígéretet tett arra, hogy az eset minden elemét aprólékos gonddal megvizsgálják és levonják az ezekből következő szakmai és emberi tanulságokat. A baleset után - mondta a MÁV-elnök - a társadalom különösen joggal várja el a vasutasoktól, hogy mindent Arany Európa-díj Világsztárok léptek szombaton színpadra a Vígszínházban, ahol az idei Arany Európa-díjakat adták át. A német ARD televízió által kiadott legnagyobb európai kulturális és szórakoztatóipari díjak nyertesei első alkalommal vehették át kitüntetéseiket Németországon kívül. A huszonhatodik alkalommal kihirdetett nyertesek között olyan világnagyságok is szerepelnek, mint az ünnepelt spanyol szopránénekesnő, Montserrat Caballé (klasszika-díj), Cliff Richard (nemzetközi életműdíj), a Rolling Stones (az év együttese), Erasure (az év duója), Sinead O’Connor (az év művésznője), 2 Unlimited (az év trendje) Thomas Gottschalk (az év showmaster-e), „I swear” (az év dala) az All-4-One-tól, Lucilectric ( az év felfedezettje), Reinhard Mey (nemzeti életműdíj), Sztevanovity Zorán (életműdíj). Ezúttal azonban nemcsak a szórakoztatás e hírességei mondhatják magukénak az Arany Európadíjat. Politikai különdíjat kapott ezúttal Horn Gyula az egykori Kelet- Nyugat-Európa közötti vasfüggöny lebontásában vállalt szerepéért. A miniszterelnök a sztárdíjat a jelenlévő művészek körében nagy tapsok közepette vette át. -p- 3. oldal Mély részvéttel A vasúti baleset áldozatai iránt mély részvét nyilvánul meg országszerte, sőt határainkon túl is. Szombaton Simon Perez, Izrael állam hazánkban tartózkodó külügyminisztere fejezte ki megrendülését Horn Gyula miniszterelnöknek és Kovács László külügyminiszternek címzett levelében. A Szocialista Internacionálé Budapesten ülésezett elnöksége nevében Pierre Mauroy elnök nyilvánította részvétét a szombati nemzetközi sajtótájékoztatón. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete az MTI-hez juttatta el részvétnyilvánítását, osztozva a családok fájdalmában. Mikulás-futás a Városligetben Több száz gyerek indult szombaton délelőtt útnak a Városligetben, hogy a Mikulás osztogatta szaloncukrokat majszolva két és fél kilométert fusson körbe-körbe. A Futapest Klub hagyományos Mikulás-futásának távját alig több mint 10 perc alatt tették meg a lurkók a hidegben. Fotósunk kérésére a Mikulás is útnak eredt, de mert nem bírta az iramot, visszaállt az út mellé a gyerekeket biztatni. Lenyó László felvétele