Vasárnapi Hírek, 1995. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1995-04-30 / 17. szám
1995. április 30. Közös határügyeink A 80-as, 90-es évek fordulóján senki sem gondolta, hogy a határügyek ilyen fontosak lesznek az európai államok és polgáraik életében. Mi több, az ellenkezőjét hittük. Május 2-án és 3-án a Magyar Határőrség rendezésében és a német Hanns Seidel Alapítvány támogatásával Siófokon rendezik meg a II. Határrendészeti Konferenciát, ahová 26 ország delegációját várják. Az első konferenciák témája a nemzetközi bűnözés elleni harc, a gazdasági migráció akadályozása, a kábítószer-, fegyver-, sugárzóanyag-kereskedelem illegális csatornáinak elrekesztése volt. Most a schengeni egyezmény életbe lépése után a határok átjárhatóságának biztosítása a legfontosabb. Értesüléseink szerint a magyar, az ukrán, az orosz és a román delegációk felhívástervezetet készítettek, amelyben leszögezik: a jogellenes cselekményeknek jobb együttműködéssel, de az utasforgalom zavartalanságának biztosításával kell gátat vetni. Milyen tévéjátékot írna? Veres Péter negyedszázada halott Nem hiszek a szellemidézőkben, a médiumokban. Nyugat-Európában manapság nagy divat a médiumírók könyveinek kiadása. A szellemek diktálnak nekik: minden para és transzcendens... De azért olykor jó volna tudni, mi lenne a véleményük a mai gondjainkról, harcainkról, miről írnának például az igazi írószellemek színdarabot, tévéjátékot, hangjátéksorozatot... A magyar irodalom jellegzetes, a népi irányzatot képviselő alakja egy generáció bálványa és generációk gimnáziumi érettségi tétele volt. Ám a könyvei - talán korunk korábbi eszméitől való menekülésének köszönhetően - a könyvtárak polcain porosodnak. Veres Péter fürkésző pillantása, a tömött fehér bajusz az irodalmi lexikon fotóján, lebilincseli a tekintetet. (Képünkön ötvenéves korában, a Nemzeti Parasztpárt elnökeként.) Kilencvennyolc éves lenne. De már huszonöt esztendeje halott. Veres Péter, a vérbeli szocialista vajon miképpen vélekedne mostani helyzetünkről? Az írók véleménye mindig megszívlelendő. Tőle már semmilyen kérdésre nem kaphatunk választ. Az írók műveikben, s az anekdotákban élnek. Illés, Lajos kritikus, irodalomtörténész, az Új írás alapító főszerkesztője legutóbb a Magyar Írókamara folyóiratában, a Lyukasórában egy anekdotát idézett Veres Péter és a szingaléz címmel. Még az Új írás hőskorában történt, hogy Oscar Wijeshinge (szingalézül Győzelmes Oroszlán), az ifjú Srí Lanka-i gyógyszervegyész egy társaságba keveredett az íróval. Ezt mondta róla: „Nagyon érdekes volt..., különösen az a nagy bajuszos, csizmás öreg. Bevallom, még sohasem láttam ilyen egzotikus embert. Csak egyet nem értek. Hófehér, tiszta inget viselt, sötét ruhát, egy ilyen komoly társasághoz ülőt. De miért nem kötött nyakkendőt?” A mesebeli szegénylegény a három próbatétel után, hogy végre a hétfejű sárkányt is lenyakazta, fele királyságot és királylányt kapott. Veres Péter szülei uradalmi cselédek voltak - fiatalemberként, a négy elemijével, cselédnek állt. A szegénylegény. Mi más jelenthette számára a kitörést, mint az agrárszocialista mozgalom? Próbatétel volt bőven az életében. (Ezzel a címmel jelent meg elbeszéléskötete 1950-ben.) Tanácsköztársasági direktóriumi tagsága ok volt egyévi börtönre. Az első megpróbáltatás után szociáldemokrata lett s írni is akkor kezdett. Szociográfiai írásait többek között a Népszava is közölte, íróvá a Számadás című önéletrajza avatta, amelyet a paraszti életből merített témájú könyvek követtek. Második próbatétele pártelnökként az újjáépítési, majd a honvédelmi miniszterség lett, 1945 és 49 között. Harmadik próbaköve az írószövetség elnöki posztja 1954 és 56 között. Nem nyert fele királyságot és királylányt sem. Szegénylegény volt, a maga módján, kérdésekkel és szenvedélyes kritikai érzékkel, amint például az Új írás számairól, felkérés nélkül, ügyszeretetből írt levelei mutatják. Olvasni szeretett a legjobban. És nagyon sok kedves történet maradt fenn arról, hogy mennyire imádta a somlói galuskát. Pálffy Judit Veres Péter 50 éves korában, a Nemzeti Parasztpárt elnökeként A Civilek a (parlamenti) pályán Sajátos rendeltetésű hivatali helyiség, Civil Iroda nyílt meg a napokban a Parlament épületében. Berendezését Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke kezdeményezte, elsősorban azért, hogy a növekvő számban működő szakmaitársadalmi szervezetek jelképesen és valóságosan is közelebb kerüljenek a törvényhozásban. Az irodában e szerveződések képviselőinek rendelkezésére állnak a t. Ház elé kerülő törvényjavaslatok, a benyújtott módosítások, az önálló képviselői indítványok, a parlamenti bizottságok munkájába betekintést nyújtó különféle dokumentumok. A gesztus értékű kezdeményezést dr. Kemény László, a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács társelnöke a közélet kiemelkedő eseményének értékelte. Az új parlament egyik első döntéseként még 1990-ben megszüntette a társadalmi vita jogintézményét, ezzel lényegében elvetette a közügyekbe való társadalmi beleszólás jogi lehetőségét. Innen vezetett az új parlamenti irodánk megnyitásáig, ami egyben módot nyújt arra, hogy folyamatos kapcsolatot tartsunk a képviselőkkel, a parlament vezetőivel, és megismerjék, mérlegelhessék véleményünket mondta Kemény László. Dr. Havas Miklós, a Társadalmi Egyesülések Szövetségének ügyvezető elnöke így nyilatkozott: - Az országban 1600 társadalmi szerveződés működik. Már korábban is kopogtunk az Országgyűlés ajtaján, s most végre be is jutottunnk. Közelről ismerhetjük meg a törvényhozás folyamatát, így naprakészen tájékozottak lehetünk a Ház munkájáról és elkerülhetők lesznek a félinformációkból, félreértésekből adódó gondok. A Jogvédő Liga elnöke, dr. Bányai Péter azzal nyugtázta a Civil Iroda megnyitását, hogy „most már nem kell kuncsorogva keresnünk a kapcsolatot a törvényhozókkal”. Szerinte az állampolgári jogok érvényesítéséért folyó munkát nagyban megkönnyíti, hogy - a parlamentbe bejáratosak lévén - tanácsokkal, észrevételekkel az eddiginél közvetlenebbül hallathatják hangjukat az Országgyűlés napirendjén szereplő kérdésekben. Koós Tamás Megrészegült testületek Szabó Zoltánnak, a két világháború közötti észak-magyarországi állapotokat megrendítő erővel tükröző szociográfiája, a Cifra nyomorúság, gyakorta eszébe juthat azoknak, akik közelebbről belelátnak egy-egy helyi önkormányzat életébe. Nem egyedi eset, hogy úsznak az adósságban, nincs pénz. Az intézmények normális működtetésére, a Városháza s különösen az ott látható márvány és aranyozás pedig azt sugallja, hogy itt van már a Kánaán. A szociális segélykeret ugyan hónapok alatt kimerül, viszont mindig akadnak milliók presztízsrendezvényekre, az ázsiót növelő (de legalább annak vélt) kiadások fedezésére. Oykor, mintha megrészegítette volna a testületeket az önálló döntés évekre megszerzett joga. Pazarló az önkormányzatok gazdálkodása hangzott a sommás ítélet a héten egy szakmai fórumon. A Belügyminisztérium helyettes államtitkára indokolatlannak tartotta többi között, hogy 13 500 önkormányzat működik az országban, s még az ezer lakos alatti kistelepülések közül is 543 önálló ügyintéző apparátust tart fenn. Méltóságán alulinak tartja a csatlakozást az ésszerűbb körjegyzőségi intézményhez. A városokban, sőt a fővárosban is, 30-50 százalékkal nőtt az elmúlt öt évben a hivatalnokok száma. A kormánynak a pazarlást mérsékelni kívánó szándéka nagy vihart kavart. A parlamenti ellenzék több képviselője egyenesen a demokratikus jogok felrúgásaként értékelte a központi támogatás egy részének visszatartását, a mértéktelen hitelfelvételt korlátozó elképzeléseket. Helyben demokratikus jobb a döntés, akár a márványburkolatról is, a kormánynak viszont kötelessége, hogy állja az esetleges csődszámlát. Pedig a helyi hatalom bűvöletében élőknek már eddig is többször rá kellett döbbenniük: a márvány sokszor csúszósabb, mint a banánhéj. Déli diplomácia Nem igazán keltett feltűnést a hír, hogy délről május elsején két külügyminiszter is megérkezik Budapestre, Vladislav Jovanovic, a jugoszláv és Stevo Crvenkovski, a makedón diplomácia vezetője, itt fogadja őket hivatalában magyar kollégájuk, Kovács László. Az úgynevezett Kis-Jugoszlávia sem szigetelődött el a világtól politikai értelemben, s igaz, hogy a makedónoknak a görög szomszédaikkal is jócskán vannak és nem csak a névhasználatot illető vitáik, de ennek ellenére nekik is sikerült kivívni valamiféle helyet a nemzetközi életben. A problémák ettől még valósak és léteznek: Boszniában fölfüggesztették a tűzszünetet, döntő ütközetre készülnek mind az ottani szerb, mind a bosnyák haderők. S talán csak feltételezés, de lehet igaz is, hogy a bosznia-hercegovinai szerbek Kis- Jugoszlávia támogatását élvezik és csak ezért tarthatják magukat. A délszláv háború természetéből adódik - mondják honi diplomaták is -, hogy a válság bármikor futótűzszerűen tovább terjedhet. A közelünkben folyó harcok veszedelmet jelenthetnek Magyarországra is, mint ahogy tapasztaltuk, elég arra utalni, hogy a Kis-Jugoszláviát sújtó embargó becslések szerint másfél vagy ennél is több milliárd dollár kárt okozott Magyarországnak. S azt sem szabad elfelejteni, hogy déli határunk egy szakasza ma a senki földje, hiszen a Krajnai Szerb Köztársaságot hazánk nem ismeri el, ott aknákat telepítenek a túloldalon és semmiféle kapcsolat nincs a két terület között. Ez bizony valószínűtlenül szokatlan dolog a XXI. század küszöbén Európában. Senki sem várhatja a magyaroktól - hangsúlyozta egy nyugati elemző -, hogy a délszláv háborúskodásban az igazságosztó és a döntőbíró szerepét vállalják, s igazán azzal tehetnének sokat, ha közvetítők tudnának lenni. BBC-bolt Sokan tolongtak a hét közepén a kis könyvesboltban, amely Budapest szívében, a VIII. kerületi Csepreghy utca 4. sz. alatt található. Neves rádiósok, televíziósok, sajtószakemberek és politikusok is fölbukkantak az üzlet megnyitóján csakúgy, mint egykét pedagógiatudós. Egyikük fölemlegette, hogy a magyar köztudatban milyen metamorfózisokon ment át a BBC-kép. Ő még emlékszik, hogy ez a rádióadás az 50-es, de még a 60-as években is az első számú közellenségek közé számított, s akkoriban egy belügyminisztériumi vezető tiszviselő egyenesen a világ legnagyobb kémközpontjai közé sorolta a BBC-t. Természetesen voltak hívei, ha ők erről józan megfontolás alapján nem is beszéltek, a hitelességért, az elfogulatlanságáért dicsérték az angol rádió híradásait. Később, s különösen a rendszerváltás idején a BBC példakép lett, unosuntalan citálták belső szabályzatát, s már-már úgy vélhettük, hogy ez nem is egy rádió- és televíziós társaság, hanem a tökéletesség eleven intézményszobra. Aztán kiderült, hogy lehet bármily tökéletes egy szabályzat Angliában, az változtatás nélkül aligha alkalmazható a kelet-közép-európai és történetesen a magyar viszonyokra. Most hála istennek - mondta a professzor - a BBC Budapesten az, aminek lennie kell: egy üzlet a Csepreghy utcában, ahol a nagy angol közszolgálati rádió-tévétársaságnak a nyelvtanulást segítő tananyagai, kiadványai, video- és hangkazettái vásárolhatók meg. Kemal, a vérmagyar Világ magyarjai, bizakodjatok! Megjelent ugyanis Kanadában az egyetemes magyarság érdekeiért harcoló havilap. Az ugyan máris lehűti a lelkesedést, hogy az írásokból tájékozódó azt hiheti: a legfontosabb politikai személyiség ma Magyarországon Ekrem Kemal György, aki korábban a betiltott fasiszta arculatú népuralmista párt egyik vezetője volt. Majd egy további oldalon egy cikkben megfeddik Csurka Istvánt: bűnösen elfogadja a realitásokat, amikor a nyilas eszmék éltetőitől félti a népet. Vagyis balra táncol. Pedig, mint folytatja, „sem a nyilasok, sem a hungaristák nem fogadták el a realitásokat, mert volt gerincük és nem voltak gyávák! Ők csak példaképeink lehetnek.” S erre az újságra valakik nem is kevés pénzt adtak. Világ magyarjai, szégyenkezzetek! Sz. M. |\\ Vasárnapi Hírek Az ünnepség utáni fogadáson, a budapesti Benczúr Hotelben, Asszonyi Tamás szobrászművész alkotta kitüntető plakettjükkel a kézben, húsz év előtti emléket idéz föl Lázár Ervin és Ördögh Szilveszter. Akkoriban, 1974-ben is együtt vették át a József Attila-díjat. Megvannak még azok a nyakkendővégek? - kérdi Ördögh. - Hát persze, hogy megszalad át az ismert huncut mosoly az íróbarát tekintetén, s derűsen gondolnak mindketten arra, hogy Ervin emlékként egytől egyig levagdosta a megjelentek nyakkendőjének a végét. Ijedten nézek selyemékességemre, de hát ez már régi história. Változtak még az idők is. Mindketten híres írókká lettek, de egyiküket elkapta a politika is, a szépirodalom mellett a publicisztika, másikuk pedig híres a nem politizálásáról. „Én csak úgy belekeveredtem... Nem akartam, de hát így lett...” - mereng Ördög Szilveszter, Lázár viszont csípősen replikázik: „Egyre csak azt hallom, hogy restriktív pénzpolitika vagy mi. Hogy választani kell, melyik a jobb... Pedig talán az se tudja, aki mondja.” Ezen aztán elévednek, mire csak megkérdem, hogy szerintük hogyan él a mai magyar író. Olvasnak-e az emberek? - Lehet, hogy olvasnának, ha lenne rá elég pénzük, ha nem azzal lennének elfoglalva, hogy megélhessenek, pénzt szerezzenek. Ha nem változott volna meg a befogadói szokás annyira, hogy a tévé kielégítse az igényeket, és már semmi idő ne maradjon arra, hogy az emberek kulturálódjanak. Te például, mikor vettél könyvet? - fordul Ö. Sz. a barátjához. - Én, szerencsére, kapni szoktam - így L. E. - Ám az is igaz, hogy a múltkoriban kérdeztem egy ismert értelmiségi ismerősömtől, hogy az elmúlt három évben hány magyar írótól vett könyvet. Megnyúlt arccal válaszolta: egytől sem. Azt hiszem, azért mégis, olvasnak az emberek, de nem úgy, ahogyan a szocializmusban állították, hogy az egész nép olvas. Az se volt igaz, de könyveket akkor is vettek, most is. Eszembe jutott például, hogy úgy két évszázada kik olvastak például Kármán Józsefet. Akkor is valójában a szellemi elit. Egyelőre most is így van a magasabb szintű, akár a kortársi irodalommal. - Már csak anyagi okoknál fogva is... - Tulajdonképpen nem igaz, hogy a könyv drága - vitatja L. E. Bécsben láttam a cipőboltokat, annyiba került a lábbeli, mint a könyv, vagy fordítva. Nem az arányokkal van baj, igaz, hogy pénznek kell lenni hozzá. - Meg igénynek - egészíti ki Ö. Sz. József Attilával szólva bensőből vezérelt szükséglet kívántatik, hogy olvassanak az emberek. Akkor olvasnának is. Addig, amíg a kultúra fogyasztása kimerül a tévénézésben, esetleg a rádióhallgatásban, addig bizony... Ezek nyilván nem igényelnek semmiféle szellemi energiát, az olvasás viszont igen. Sőt hozzátehetem - még ha idézőjelben is -, hogy az olvasás valamiféle munka, nem pusztán szórakozás. Erre csak akkor hajtja magát valaki, ha csakugyan a belső igény ösztönzi. Igaz viszont, hogy korábban kisebb pénzből is hozzá lehetett jutni a könyvekhez. A terjesztés is átfogóbb volt: minden könyvet árultak a könyvesboltokban. - Mi inspirálja mégis az írót ilyen nehéz körülmények között, hogy alkosson, szántsa a papírt? - Ugyan, mi inspirálja például Franz Kafkát, aki élete három legjelentősebb regényét, s más írásait kiadni sem akarta, sőt elégetésre szánta. Nem is jelentek meg, csak a halála után. Kérded ugye, mi a fenének írunk? - jön lendületbe L. E. Minden írót más és más ösztönöz. Engem már nem tudnának rávenni, hogy mást tegyek, mással foglalkozzam, hacsak büntetésből nem. - Semmiképpen sincs magyarázata annak, hogy miként lesz valaki író - erősíti meg Ö. Sz. - Elvileg még szakmának is felfogható, mert van, aki csakugyan profiként műveli, megír mondjuk naponta öt oldalt. Végül is igazán nincs magyarázat. Akkor sem volt, amikor a könyvek vásárlása a jelenleginél kedvezőbb képet mutatott. Igaz, manapság sok író rákényszerül arra, hogy az írás számára elsősorban kenyérkereset legyen. Nem akarok rosszmájú lenni, de talán ezért fordulnak többen a napilapokhoz, akár a publicisztikához, mert így gyorsabban lehet kasszírozni. Nem elítélendően mondom, hiszen az igazi író akár ezzel párhuzamosan is kihordja magából azt, amit fontosnak érez. Mert egyszer valaki mégiscsak elolvassa és azt mondja: érdemes volt. - Most mi az, amiről így gondolja Ördögh Szilveszter és Lázár Ervin? Vagyis min dolgoznak most? - Én most úgy írok, hogy nem írok, hanem gondolkodom - hangzik a válasz Ördöghtől, akiről egyébként tudjuk, hogy gyakorló lapszerkesztő, ő jegyzi a Tekintet című függő - vagyis nem független - igényes irodalmi, társadalmi folyóiratot. - Hat év óta írok egy kis történetsorozatot, gyerekkorom színhelyéről, Alsórácegres-pusztáról - beszéli el Lázár Ervin. Időnként közreadok egy-egy történetkét, de az egésszel talán két év múlva leszek kész. Nem olyan egyszerű ez. Már három hónapja rágódom ugyanis egy mondaton. Ezúton kérem mindenki szíves segítségét, mert tépelődöm, hogyan érzékeltessem azt, hogy egy parasztfiúcska beles a kerítésen, amely mögött a gróf gyerekek atlétikai versenyt rendeznek. Lőkös Zoltán Belebotlunk a politikába Az idei szakszervezeti művészeti-kulturális díjakat e héten adta át ünnepélyesen Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke. A kitüntetettek: Kepes András, Pintér Dezső újságírók, Zsoldos László pécsi rádióműsor-vezető, a Textilmunkás szerkesztősége, Toldi Mária zenepedagógus, a Csepeli Munkásotthon, a Tatabányai Bányász Néptánc Együttes, a MÁV szolnoki járműjavító férfikara, Igó Éva színművész, Illés György filmoperatőr, Pitti Katalin operaénekes, Lázár Ervin, Ördögh Szilveszter írók, Kopátsy Sándor közgazdász. A szakszervezeti díjak átadása után Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke Lázár Ervin és Ördögh Szilveszter kitüntetett írókkal beszélget Lenyó László felvétele 5. oldal Mentőöv Fiatalok ezrei kerülnek az iskolarendszer változásai, a gazdasági szerkezet átalakulása miatt önhibájukon kívül nehéz, nemegyszer kilátástalan helyzetbe. Május elsejétől lesz, aki segítsen: a Munkásképviselet Alapítvány megindítja a Mentőöv elnevezésű ifjúsági tanácsadó szolgálatát. Információs bankot létesítenek, ahonnan minden fontos tudnivaló lehívható, amely a betöltetlen munkahelyekre, a fiatalok számára létrehozott képzési formákra vonatkozik. El akarják érni, hogy a fiatalok sikeresebben szerepeljenek a munkaerőpiacon. A tanácsadás az MSZP-székház ügyfélszolgálati irodájában működik, minden szerdán 16.30 és 18.30 között.