Vasárnapi Hírek, 1997. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-05 / 1. szám
2. oldal Kohl bizakodó a NATO-ügyben Kancellári villámlátogatás a lábadozó Jelcinnél Ismét villámlátogatást tett Kohl német kancellár Jelcin orosz elnöknél, akinél pár hónapja - még annak szívműtéte előtt - járt, ugyancsak egy Moszkva környéki dácsában. Igaz, immár nem az első, hanem csupán a második külföldi vendége a lábadozó orosz államfőnek, mert Li Peng kínai miniszterelnök „megelőzte”; megfigyelők ebből bizonyos következtetéseket vonnak le a moszkvai külpolitika elsőbbségeiről. Rámutatva ugyanakkor arra is, hogy a fokozódó orosz-kínai együttműködés is csak jelzi Moszkva távlati „keleti problémáját”, ami vélhetően megköveteli számára, hogy Nyugaton a helyzet valóban változatlan maradjon, tehát ne keletkezzen új feszültség. Kohl déltájban érkezett az orosz fővárosba, s a repülőtérről helikopterrel ment a száz kilométerre lévő zavidovói rezidenciára. A német kancellár úgy tartja, hogy a nyugati vezetők közül ő áll a legközelebb Jelcinhez, s a találkozó kötetlen körülményei is lehetővé tették számára az őszinte beszélgetést a valószínűsíthető fő témáról, a NATO tervezett bővítéséről. Nyilvánvaló, hogy az atlanti külügyminiszterek decemberi döntése a nyári NATO-csúcsról sürgetővé teszi a szót értést azzal a Moszkvával,, amellyel - az új tagok meghívásával lehetőleg egyidejűleg - együttműködési chartát is szeretnének tető alá hozni. Az orosz megnyilatkozások, közvetlenül e szombati eszmecsere előtt is, változatlanul hangsúlyozzák a bővítés ellenzését. Kohlnak tehát meg kellett próbálnia előkészíteni valamilyen kompromisszumot: moszkvai körökben azt találgatták, hogy most terjesztette volna elő a nyugati ajánlatot a balti államok „kihagyására”, ami az orosz politika talán legkényesebb kérdése. Először az orosz elnöki szóvivő nyilatkozott a találkozó után, s szerinte a két tárgyaló elégedett volt a megbeszéléssel, amelyen valóban az európai biztonság nyitott kérdései kerültek szóba, valamint megállapodtak a „hetek” és Oroszország következő közös csúcsának előkészítéséről is. Jelcin bonni meghívást fogadott el áprilisra, tehát azutánra, hogy a hozzá látogató brit kormányfővel és februárban Clintonnal is találkozik. Kohl hazautazása előtt a repülőtéren tartott sajtóértekezletet, és azon kijelentette, hogy bár fennmaradtak még ellentétek a NATO-bővítés ügyében, azok szerinte még az idén megoldódnak. - Több ötletet is megvitattunk, amelyekről telefonon tájékoztatni fogom NATO- beli kollégáimat, köztük Bill Clintont... Úgy gondolom, hogy ebben az évben megtaláljuk az ésszerű megoldást, amely lehetővé teszi majd a NATO kibővítését, egyszersmind figyelembe veszi az összes érintett fél biztonsági érdekeit - mondta Kohl. A kancellári bizakodás persze azt is jelzi, hogy az ellentétek e villámlátogatás után is megmaradtak, amire az orosz szóvivő is utalt, amikor elnökét idézte: „kerestük a kérdés megoldását, és megegyeztünk az Oroszország és a NATO viszonyával kapcsolatos párbeszéd folytatásáról”. Jelcin fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az orosznémet kapcsolatok fontos tényezőt jelentenek a világpolitikában: ez egyértelmű utalás Kohl szerepére a NATO- kompromisszum keresésében. (avar) Zsidó telepesek egy kővel próbálják rögzíteni az izraeli zászlót a ciszjordániai Beit El település melletti Artisz-dombon felállított egyik szállítható barakkház tetején, miután több száz telepes költözött a palesztinok által maguknak követelt magaslatra MTI-telefotó Januárban látogat a pápa Kubába II. János Pál pápa 1998 januárjának második felében tesz pásztori látogatást Kubában - jelentette be az MTI közlése szerint szombaton Joaquin Navarro Valls, a vatikáni sajtóhivatal vezetője. Horn-interjú a Spiegelben A NATO keleti bővítése nemcsak az új tagok biztonságát garantálja, hanem egész Európáét, és Oroszországnak nem lehet beleszólása az új tagok felvételébe - jelentette ki Horn Gyula kormányfő a Der Spiegel című német hetilapnak adott interjúban. A tekintélyes politikai magazin hétfői számában megjelenő interjúnak a szerkesztőség által szombaton az MTI rendelkezésére bocsátott szövege szerint a lap a NATO keleti bővítéséről, az Európai Unióhoz történő csatlakozásról, a magyar gazdasági átalakulásról, valamint 1956-tal kapcsolatos személyes emlékekről kérdezte a magyar miniszterelnököt. A NATO-ba való belépést Horn azzal indokolta, hogy csak az atlanti szövetség szavatolhatja Magyarország biztonságát. „Az oroszok nem képesek erre, és nem is akarjuk az ő garanciájukat, hiszen azt épp elég ideig élveztük. Természetesen jó együttműködésre törekszünk, és ahogy látom, az oroszok úgyszintén” - tette hozzá. Meggyőződése szerint senkinek nem származik kára abból, ha Magyarország bekerül a NATO-ba. Horn elismerte, hogy a NATO néhány tagállamának is vannak fenntartásai a szövetség keleti bővítésével kapcsolatban, s egyesek elsietettnek tartják az új tagok felvételét. Bizakodással tölti el azonban, hogy az amerikai és a német vezetés mindenkor eltökélten szállt síkra a kelet-közép-európai országok felvétele mellett, a többieket pedig diplomáciai úton kell meggyőzni. Külföldön történt Halogatás Hebronról Jasszer Arafat palesztin elnök „a legközelebbi jövőben” látogatást tesz Washingtonban Bill Clinton elnök meghívására - közölte szombaton a Wafa hivatalos palesztin hírügynökség. Palesztin megítélés szerint nem kerülhet sor egyhamar arra, hogy Izrael átadja az ellenőrzést Hebron felett. A Reuternek név nélkül péntek este nyilatkozó palesztin vezető emellett elfogultsággal vádolta a hebroni tárgyalásokban közvetítő Egyesült Államokat. Az idézett palesztin forrás szerint „a legfontosabb kérdések többségében” nem született megoldás. Sorra érkeznek a levélbombák Már összesen kilenc, az Al-Haját című, Londonban szerkesztett arab nyelvű lap washingtoni irodjának - illetve egy kansasi fegyintézethez - címzett levélbombát hatástalanítottak az amerikai hatóságok. Az újévi zenés üdvözlőlapokba rejtett robbanószerkezetek közül ötöt még csütörtökön fedeztek fel, majd pénteken újabb négyet találtak. Valamennyi borítékot Egyiptomban adták fel a terroristaellenes nézeteiről ismert, de ugyanakkor a legkülönbözőbb álláspontoknak is hely adó lap irodájába. Az Al-Haját a szaúdi uralkodócsalád tulajdonában van. Az Al-Haját irodájának is otthont adó National Press Buildingben a levélbombák miatt fokozottabb biztonsági intézkedéseket is életbe léptettek. Lemondott Belgrád polgármestere Nebojsa Covic, Belgrád szocialista párti főpolgármestere úgy döntött, hogy távozik hivatalából, s annyi ideig sem marad már a városi képviselőtestületben, hogy összehívja a választások eredményeként létrejött új testületet - írta szombaton a Nasa Borba című szerb független napilap. Belgrádi lapértesülések szerint a politikus lemondása mögött az áll, hogy Covic nem értett egyet a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és a Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) azon politikusaival, akik mindenáron meg akarták tartani a hatalmat Belgrádban és a többi szerbiai nagyvárosban. „Covic a választások második fordulója, november 17. óta folyamatosan fontolgatta a lemondást, s több alkalommal is azt bizonygatta a szerb elnökkel folytatott beszélgetéseken, hogy el kellene ismerni az ellenzék belgrádi és többi nagyvárosi győzelmét, s az SPS-nek el kellene határolnia magát a JUL militáns politikájától” - írta jól értesült forrásokra hivatkozva a Dnevni Telegraf című belgrádi napilap. A független lap azt is tudni véli, hogy amennyiben a belgrádi szocialista vezetés nem lesz hajlandó elfogadni az EBESZ szerbiai választásokkal foglalkozó tanulmányának ajánlásait, azaz az ellenzéki győzelem elismerését, akkor az SPS sok magas rangú funkcionáriusa fog visszavonulni az aktív politikai életből. Slobodan Milosevic távozása elengedhetetlen feltétele annak, hogy Szerbiában megkezdődhessen az élet normalizálása - jelentette ki Zoran Djindjic szerb ellenzéki vezető a La Repubblica című olasz lap szombati számában megjelent interjújában. Szerinte Milosevic hatalmi bázisa már oly mértékben leszűkült, hogy a szerb elnök nem engedheti meg magának a polgárháború kirobbantását. Valójában egyetlen választási lehetősége van: időt kell nyernie, blöffölnie kell, hogy megállapíthassa, mennyire komoly a nemzetközi közösség elszántsága. A szerb ellenzéki vezető szerint Milosevic rezsimét már csak a tehetetlenségi erő tartja fenn. Az elnöknek három támasza van - az állami televízió, az illegális üzletekből meggazdagodott pénzügyi maffia, valamint a rendőrség -, s ha ezek közül akár egyetlen meginog, a rezsim egyik napról a másikra megbukik. Az elnök egyre inkább elszigetelődik. Ennek jele, hogy a szerb ortodox egyház - az ellenzék számára is váratlanul - teljes határozottsággal ellene fordult. „Stratégiai partnerség” A történelmi megbékélés csak a múltra vonatkozik, mi viszont a jövőre gondolunk, s ezért stratégiai partnerséget akarunk Magyarországgal - jelentette ki a szombat esti Panorámában Severin román külügyminiszter. Az MTV-nek nyilatkozó bukaresti államférfi szerint sok területen lehetséges a két ország együttműködése, s ebbe beletartozik a kisebbségvédelmi kooperáció is, hiszen az új román kormány célja demokratikus, szabad és nyitott társadalom felépítése. Az előző kormány úgy vélte, „átugorhatja” a szomszéd országokat nyugati kapcsolatait építve, s a belpolitikai hibákra a határokon túl keresett mentséget - állította Severin, aki szerint a román közvélemény „felkészültebb erre a radikális politikai változásra, mint a politikusok, a politikai elit”. Ezért is fogadta e közvélemény „nagyon őszintén, derűsen és elégedetten” az RMDSZ bevonását a kormányba. 1997. január 5 Václav Havel cseh államfő integet a nézelődőknek amint Dagmar Veskrnova színésznővel oldalán belép villájába zártkörű esküvőjük után Prágában. A 44 éves Veskrnova, aki egyaránt játszik színpadon, filmekben és televíziós produkciókban is, egy neves prágai színház társulatának állandó tagja, s igen népszerű hazájában. Havel volt felesége, Olga asszony 32 évi házasság után rákbetegségben hunyt el az előző év januárjában . MTI-telefotó Hollywoodi (nem piszkos) 12 Csúcsévet zárt tavaly az amerikai filmfőváros, rekordbevételeket könyvelve el a mozipénztáraknál. S először fordult elő, hogy kereken egy tucat film mindegyikével százmillió dollárnál többet kasszíroztak. Ami hovatovább mérce is lesz, hiszen manapság egy „tipikus” hollywoodi film elkészítése 35,3 millióba kerül, s ehhez hozzájön még 17,7 millió dolláros kiadás a nézőpiac megdolgozására. Ez különben egyre inkább az Amerikán kívüli piacot jelenti: Demi Moore a Sztriptízzel odahaza megbukott, ám a százmillió éppen összejött a kétharmadrészt külföldi bevétellel. Csak a békére lehet inni Rossz évet zártak a skót whisky eladói a Közel-Keleten, s ezért elsősorban Netanjahu megválasztását okolják. A keményvonalas izraeli kormányfő láttán csökkentek a békeremények, és vele a whiskyvásárlás oka. A helyiek most óvatosabban költenek, hiszen bármi lehet, s nem volt mit ünnepelni sem. Pedig ez komoly whiskypiac, s ott is, ahol az iszlám törvények szigorúan tiltják: évi ötvenezer ládányit csempésznek be „üzletileg” az alkoholfogyasztást drákóian büntető Szaúd-Arábiába is. Miként egy whiskykereskedő mondta, „hogyne, a muzulmánok nem isznak és a katolikusok nem élnek házasság előtt nemi életet...” A M’lady édes bosszúja igazán nem tartott sokáig, s Károly herceg brit trónörökös az augusztusi válás után pár hónappal hálószobát bocsátott régi barátnője, Camilla rendelkezésére vidéki kastélyában. Ezentúl tehát nem kell „rejtőzködnie” a fenséges szerelmespárnak, végtére is, mindketten szabadok immár. S a kastély személyzetének sem kell többé diszkréten félrenéznie: Károly parancsára ezentúl a M’lady megszólítás jár a királyfi szeretőjének. Semmi gond, közölte egy udvaronc, „ha a főnök azt akarja, akkor így fogjuk szólítani”. Törlesszen tevében Csecsenföldön nemrég bevezették az iszlám törvényeket és bíráskodást is, ami persze nem ment zökkenők nélkül. A héten egy háromtagú iszlám bíróság szigorú ítéletet hozott egy halálos gázoló perében, pontosan követve az ősi előírást: fizessen 63 tevét az áldozat családjának. Ez igazán méltányos ítélet, csupán az a bökkenő, hogy egyszerűbb volt meghirdetni az iszlám törvényeket, mint tevére lelni Csecsenföldön, ahol már állatkertit sem találni. Mit tehettek a derék bírák, mégis engedtek az átkos nyugati befolyásnak, s lehetővé tették a büntetés kifizetését - 63 ezer dollárral. Előadó lesz a főtitkárból Az ENSZ éléről történt kényszerű távozása után Butrosz Gáli nem vonul vissza a közszerepléstől: szerződést írt alá egy New York-i céggel, amely híres emberek előadókörútjait szervezi, s kliensei közt van Henry Kissinger is, aki „fellépésenként” több tízezer dollárt kap. Most majd kiderül, mennyiért lehet eladni azt ENSZ kulisszatitkait. Mármint a frisseket, mert egy előd főtitkár, Perez de Cuellar szintén kliens. Meghátrált a 007-es ügynök Mit tehetett egyebet, a hajdani rettenthetetlen hős engedni kényszerült: Roger Moore, az egykori James Bond, vagyis 007-es ügynök kénytelen volt több mint megkétszerezni az eredetileg 3 millió fontos ajánlatát, s 7,6 milliót adni a válásáért feleségének. Az immár 69 éves ex-Bond nemrég hagyta el három gyermeke anyját a dán nagyiparos svéd özvegyének kedvéért. Moore-t az alkura stílszerűen Hollywood kényszerítette. Luisa asszony azzal fenyegetőzött, hogy oda, egy kaliforniai bíróság elé viszi az ügyet, s akkor felezni kell a vagyont. Sir Paul, a konzervatív kedvenc Újévkor címeket és rangokat osztogat a brit királynő, persze a mindenkori kormányfő javaslatára. Londonban jól szórakoztak, hogy a választási kudarcnak elébe néző John Major alighanem utolsó „eresztésével” elárulta nosztalgiáit: sorra tüntette ki fiatalsága népszerű művészeit. Így lépett elő immár Sir Pauli, az ex-Beatles McCartney is, kinek három évtizede a munkáspárti miniszterelnök adott, társaival együtt, először egy alacsonyabb rangot, s amiatt éktelen patáliát csaptak az akkori konzervatívok. Major akkor lett volna igazán bátor, ha most e rangot a „mai Beatlesnek”, az Oasisnak meri adni. Bezzeg könnyen üttette Lorddá Lloyd Webbert, hiszen ő nemcsak musicalek zenéjét szerezte, hanem a legutóbbi tory kampányindulóét is. Senki sem prófétanő odahaza Clinton elnök felesége az első amerikai Hillary, aki igazán híres lett, e név viselői korábban nem tudtak országos ismertségre szert tenni. Lett is nagy Hillary-láz az 1992-es elnökválasztási év keresztelőinét, ám elég volt Clintonéknak egy évet eltölteni a Fehér Házban, s a Hillary újfent elvesztette vonzását a szülőkre. Pedig az elnökné körüli viharok ellenére ma is rengetegen kedvelik „a Hillaryt”, de éppen ez a baj: ő annyira „kisajátította” e keresztnevet, hogy még a rajongók sem szívesen adnák gyereküknek, nehogy kitegyék magukat tapintatlan kérdéseknek, így viszont alighanem még évtizedekre biztosítva van, ennek a Hiharynak a „monopolhelyzete”. Kapuzárási pánik Ha valaki azt fontolgatná, hogy még megnézi Hongkongot, mielőtt június 30-án a britek átadják a kínaiaknak, akkor jobban teszi, ha siet és főleg mélyen a zsebébe nyúl. Szemfüles amerikai utazási irodák ugyanis már jó előre megvették a legtöbb honkongi hotelszobát, s most méregdrágán kínálgatják a „történelmi túrákat”, amelyek felettébb kapósak. S persze a helyi szállodások sem szemérmesek, a tavaly még alig kétszáz dolláros szobaárak az új esztendőre, s főként a nyárelőre megkétszereződtek, egy-két éjszakára pedig ki sem adják őket, minimum öt napra kell kivenni. Reggelit viszont általában kapni érte. Tagadhatatlanul némileg morbid ez a roham a hongkongi „kapuzárás” előtt, s kivált azoké a turistáké, akik magát a történelmi hatalomátadást kívánják megtekinteni a luxusszállók páholyából. Még senki sem tudja ugyan, hogy mi várható június 30. után, ám a nagy érdeklődés is jelzi, mennyire nem bízik a külvilág a pekingi ígéretekben. S mivel éppen a kritikus napokra szóló túrák a legkapósabbak, a kíváncsiság borzongási vágyról árulkodik. Mert valószínű, hogy a „kínai korszakban” sem zárja majd el nagy fal Hongkongot (a látogatók pénzére a pekingieknek is szüksége lesz), ám a turisták ezúttal a berlini falbontás ellenkezőjére számítva versengenek a szállodákért. Most foghatjuk csak fel, mekkora bevételtől estek el a nyugati utazási irodák, mivel a jaltai csúcstalálkozó elmulasztotta kitűzni a vasfüggöny leeresztésének időpontját. (sajnos)