Vasárnapi Hírek, 1997. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1997-07-06 / 27. szám
2. oldal Madrid készül a csúcsra (Folytatás az 1. oldalról) Hétfő estére jósolják a bennfentesek, hogy a Moncloa-palotában, a vendéglátóként debütáló néppárti spanyol miniszterelnök díszvacsoráján, a fehér asztal mellett a 16 NATO-tagország állam- és kormányfői már meghozzák a végső döntést a csúcs előtt még nyitott kérdésekben. A Tizenhatok között nyilvánosan még folyik a szócsata, de a legtöbb tagállam már jelezte, elfogadja az amerikai javaslatot, hogy egyelőre csak három országot hívjanak meg csatlakozásra az első körben. A csúcs nagy hiányzója Borisz Jelcin orosz elnök lesz, akit sem Clinton elnök, sem Kohl kancellár nem tudott meggyőzni, hogy vegyen részt a madridi, második napra szervezett euroatlanti partnerségi csúcstalálkozón. Az orosz elnök nem engedhette meg magának, hogy személyes jelenlétével mintegy szentesítse a NATO-bővítést, de egy alacsonyabb szintű delegációt azért elküld Madridba. Nem lesz ott a találkozón Lionel Jospin, a szocialista párti francia kormányfő sem. A Madridban Párizst csúcsszinten képviselő Jacques Chirac elnökkel utolsó egyeztetésükön egyetértettek abban: nem érkezett még el az idő arra, hogy Franciaország viszszatérjen a NATO katonai szervezetébe, noha korábbi elképzelések szerint ez is a történelmi csúcs egyik nagy eseménye lett volna. Az új euroatlanti biztonsági építmény részeként ugyanakkor várhatóan a madridi találkozó második napján írják alá a NATO-orosz chartához hasonló megállapodást az atlanti szövetség és Ukrajna között. A tervek szerint 8-án érkezik Madridba a Horn Gyula kormányfő vezette magyar küldöttség, amelynek tagja Kovács László külügy- és Keleti György védelmi miniszter is. Várhatóan kedden megtörténik a nagy bejelentés NATO-meghívásunkról. A magyar kormányfő a többi küldöttségvezető társaságában kedden este a spanyol uralkodó díszvacsorájára hivatalos a Zarzuela Palotába. Szerdán Horn Gyula is felszólal az euroatlanti partnerek csúcsszintű megbeszélésén. Elekes Éva „Aggasztó szempontok az orosz kormánnyal való kapcsolatban” címmel közölt cikket Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter tollából - több más lappal egyidejűleg - a spanyol El País szombati száma. Kissinger szerint ugyan kívánatos annak a célnak a szem előtt tartása, hogy Oroszország részt vegyen a születőben lévő nemzetközi rendszerben, de a NATO-nak nem lett volna szabad elfogadnia azt az érvelést, hogy Moszkva fenyegetve érzi magát a kelet-európai országok belépése miatt. Az Oroszországgal aláírt megállapodás „azzal fenyeget, hogy a NATO felhígul, mivel meglévő intézményeibe minden szinten bele kell ültetni az Oroszországgal való konzultáció bonyolult gépezetét”. Moszkva szavazata vétójogként fog működni - vélekedett Henry Kissinger. Horn Gyula kormányfő a Die Presse című osztrák lapban szombaton megjelent cikkében leszögezi: Magyarország a további bővítés híve, a NATO-nak azonban világosan meg kell mondania azoknak az országoknak, amelyek kimaradnak az első hullámból, hogy most miért nem vették fel őket, és hogy mit kell teljesíteniük ahhoz, hogy bekerülhessenek a következő bővítési fordulóba. Ez év őszén az Egyesült Államok és a három balti köztársaság egy megállapodást, chartát fog aláírni, s ez a charta garanciákat ad majd számunkra a NATO-hoz való későbbi csatlakozásunkat illetően - jelentette be a Le Figaro című francia napilapnak adott s az újság szombati számában közölt interjújában Algirdas Brazauskas litván államfő. (MTI) Véres vasárnaptól tartanak Észak-Írországban Ezrek menekültek szombaton Északírországból a brit anyaországba, illetve a szomszédos Ír Köztársaságba, miután egyre halványabbá vált az egyezség esélye a vasárnap esedékes, rendkívül robbanásveszélyes protestáns felvonulás ügyében - jelentette Londonból az MTI. Az évről évre ismétlődő, történelmi gyökerű demonstráció tavaly az utóbbi évtizedek legpusztítóbb utcai harcaiba torkollt, miután a rendfenntartó erők nem tudták ellenőrzésük alatt tartani a katolikus és a protestáns közösség elszabadult indulatait. Mindössze egy 350 méter hosszúságú útról van szó egy vidéki kisvárosban, Drumcreeben, de tavaly az összecsapásoknak több halottja és számtalan sérültje volt, katolikus otthonok ezreit gyújtották fel, az anyagi kár több százmillió fontra rúgott. Tony Blair brit kormányfő személyesen szólította fel a szembenállókat a józan ész megőrzésére. A tartomány háborúra készülő ország képét mutatta: a főbb útvonalak mentén páncélosokkal megerősített katonai ellenőrző pontok létesültek, a brit hadsereg ulsteri egységeit készültségbe helyezték, az utcákon katonai járőrök cirkáltak. Nemzetközi támogatás Plavsic elnöknőnek Az Európai Unió az alkotmánnyal összhangban állónak minősítette Biljana Plavsic boszniai szerb elnöknek azt a döntését, amellyel feloszlatta a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjét. Az EU erről szóló állásfoglalását pénteken ismertették a feloszlatás ellenére Jahorinán ülésező testülettel. A nyugat-európai integrációs testület felszólította a boszniai szerbeket, hogy ne akadályozzák a parlament feloszlatásáról hozott elnöki döntés érvényesítését. Az EU sürgette, hogy valamennyi boszniai szerb erő tartsa tiszteletben az entitás alkotmányát, s kerüljön el minden olyan lépést, amely veszélyeztetheti a békét. Ugyancsak az alkotmánnyal össz-hangban állónak nevezte Plavsic döntését Simon Haselock, a nemzetközi közösség boszniai főmegbízottjának szóvivője, aki kijelentette, hivatala elvárja a boszniai szerb kormánytól, hogy az alkotmánnyal összhangban cselekedjen. A szóvivő figyelmeztetett arra, hogy a nemzetközi közösség csak azokkal a testületekkel hajlandó együttműködni, amelyek tiszteletben tartják az alkotmányt. Ugyanezt az álláspontot erősítette meg a bosnyák fővárosban Alekszandr Ivanko, az ENSZ és David Foley, az EBESZ szóvivője. Chris Riley, az SFOR szóvivője bejelentette, hogy a nemzetközi katonai erő továbbra is fokozott figyelemmel kíséri az eseményeket Bosznia szerbek ellenőrizte részén, különösen Banja Lukán, ahol Biljana Plavsic elnök asszony hivatala van. A boszniai szerbek valóban titkos vállalatot alapítottak külön bevételek biztosítására - erősítette meg a boszniai szerb parlament pénteki ülésén Momcilo Krajisnik, a bosznia-hercegovinai kollektív államfői testület szerb tagja és Dragisa Mihic, a boszniai Szerb Köztársaság állambiztonsági szolgálatának vezetője. A válság oka, hogy Plavsic elnök asszony megvádolta az entitás vezetését, hogy tagjai titkos kereskedelmi ügyletekkel gyarapítják vagyonukat, olyan külkereskedelmi cégeket irányítanak, amelyek a vám- és adókötelezettségek megfizetése nélkül működnek, s élvezik a belügyminisztérium védelmét. ! A trió női magazin 27. száma ismét 40 oldalon, azonos áron, egy szenzációs ötlettel! 20 divatos frizurából válogathat! 20 olvasónk meg is nyerheti a neki leginkább tetsző frizurát! Ön is biztosan rátalál a korához, egyéniségéhez és arcformájához legjobban illő , hajviseletre - nem kell hozzá más, mint egy igazolványkép. Részletek a július 3-án megjelent Tinában! | \ Külföldön történt Brit túszok Ismeretlen fegyveresek túszul ejtettek Groznijban két brit állampolgárt - jelentette szombaton az Interfax moszkvai hírügynökség. A beszámoló szerint a 7-8 főből álló, felfegyverzett, álarcos emberrablók csütörtök éjjel hurcolták el a házaspárt, de mivel a britek korábban nem regisztráltatták magukat az illetékes szerveknél, a helyi hatóságok csak szombaton szereztek tudomást elrablásukról. Kamille Karr és John James június elején érkezett a csecsen fővárosba, hogy egy grozniji segélyszervezetnél dolgozzon. Vonatbaleset Öt ember halálát és több mint tíz utas súlyos sebesülését okozta egy vasúti szerencsétlenség szombaton a németországi Hessen tartományban. Marburg közelében egy tehervonat rakományának rögzítése kioldódott, és egy hatalmas cső a másik vágányon ellentétes irányban közlekedő helyi vonat kocsijának vágódott. A helyszíni vizsgálat eddigi megállapításai szerint a 15 méter hosszú és egy méter átmérőjű acélcső felhasította a Majna-Frankfurtból Kasselba tartó személyvonat utolsó kocsijának oldalát. A helyzet súlyosságát csak növelte, hogy a szerelvényt zsúfolásig töltötték meg az utasok, mert a hétvégéken különösen kedvelt kirándulóvonatról van szó. Busz a folyóban Huszonegyen életüket vesztették, hatan pedig megsérültek pénteken Észak- Iránban egy folyóba zuhant távolsági busz utasai közül - számolt be szombaton a Kajhan című iráni lap. A szerencsétlenséget az úton keletkezett tükörjég okozta, amely miatt a vezető elvesztette uralmát a jármű felett - idézte rendőrségi forrásait a lap. Az elmúlt évben Iránban ötezren haltak meg az utakon. Kis hamis Fantomcégek, feketén foglalkoztatott alkalmazottak, tehetetlen vagy éppenséggel elnéző, mármint nem odanéző hatóságok, mielőtt a New York Times újabb európai horrorsztorijának helyszínét elhamarkodottan túl közelinek találnánk, sietve közölni kell, hogy ezúttal az itáliai állapotokról cikkezett a tekintélyes amerikai lap. Célja ugyan láthatólag a régi keletű óceánon túli panasznak, a főként a softverlopás elleni harcnak a tálalása volt, ám szétnézve Olaszországban, persze megakadt a riporter szeme sok egyéb csalfaságon is. S menet közben végre magyarázatot talált olyan rejtélyekre is, miért nincsenek lázongások a forróvérű latinok lakta Nápolyban, ahol hihetetlenül magas a munkanélküliség szintje: az embereket nyilvánvalóan feketén dolgoztatják. Ennél persze jóval nagyobb gond, hogy olaszhonban fantomvagy éppenséggel feketecégek sora is „bedolgozik”. Méghozzá márkás árucikkekre szakosodva. Ha valaha attól fájt az európai és amerikai cégvezérek feje, hogy a piacot elárasztották az olcsó ázsiai „koppintások”, tehát az engedély nélkül gyártott áruk, ma Itáliában, és onnan „kisugározva” egy különös fajtájú „hamisítás” veszi el a piacot főleg a luxustermékek készítőitől: az igaziból csinált hamisítvány. Szó sincs tehát olcsó utánzatról, az áru pontosan olyan, mint a híres márkájú valódi, csak éppen suttyomban gyártották. Adót, járulékot nem fizetve, tehát tagadhatatlanul versenyképesen. Egyszerű a nyitja: maguk a luxuscikkek gyártói bedolgozó kis cégek sorát foglalkoztatják, s azok „felesben” szállítanak, vagyis egy adagot a megrendelőnek, egy másik adagot a feketepiacnak. Ugyanabból a nyersanyagból, azonos kivitelben. S ha egy üzlet beindul, létrejött a csak félig igazi anyagból gyártók láncolata is, ám az a bökkenő, hogy ezeket a tagadhatatlan hamisítványokat viszont akár előkelő boltok is átveszik, s együtt árulják a hasonló márkájú igazival. Hja, így könnyű árleszállítással becsalogatni a gyanútlan vevőt. Kivált bosszantja az amerikaiakat, hogy miközben ennyire magas szinten gyakorolják az olaszok a saját államuk, no meg persze az óceánon túliak átverését, aközben maga az állam nem igazán torolja meg e nemzeti sportot, avagy inkább sportszerűtlenséget. Kapkodhatjuk a fejünket. Valódi hamisítványok a feketekereskedelemben és hamisított igaziak a legális üzletekben. S mindez egy európai uniós országban. Csak nehogy végül ránk sózzanak egy hamisított Európát. (sajnos) 1997. július 6. A VIrÁG 4 TÁJÁBÓL Az orosz szélsőnacionalista politikai szervezet, az Orosz Nemzeti Egység tagjai náci köszöntésre lendítik karjukat a dél-oroszországi Sztavropol városában, a párt helyi irodájában. A háttérben vezetőjük, Alekszandr Barkasov portréja MTI-telefotó Gyalogos belgák Luxemburg ugyan teljesen „beleépült” Belgiumba, a pénzét is használja, a belgák kedvelt kiruccanóhelyének is számít, ám manapság mégis alig látni belga rendszámú autót a miniállam utcáin. Téved, aki azt hinné, a helyi rizling fogyasztása okán hagyják otthon kocsijukat a látogatók: hír ment, hogy a belga adóellenőrök lesben állnak a luxemburgi bankok közelében és feljegyzik az ott parkoló autók rendszámát. Immár ezt teszik német kollégáik is, így hamarosan azok a rendszámok is eltűnnek Luxemburgból, de legalábbis bankközelből. A szomszéd hatóságok pedig hiába követelik a luxemburgiaktól, uniós partnerüktől a banktitok lazítását és a kamatok megadóztatását, ha a britek is megteszik a Csatorna-szigeteken és Svájc is csatlakozik, mi is rögvest lépünk - hangzik a nem véletlenül gazdag miniállam válasza. Kölni és környezetvédők Bojkott fenyegeti Marilyn Monroe pizsamáját, mármint a híres Chanel No. 5 kölnit, amely a hajdani reklám szerint a filmsztár egyetlen öltözéke volt az ágyban. Ennek az illatnak a titkát a Coca-Coláénál is jobban őrizték, ám a tántoríthatatlanul nyomozó környezetvédők kiderítették, hogy az alapanyag az Amazon-vidék ritka fáiból származik. S mert világszerte sok hölgy követi Monroe példáját, e hatalmas fák mára szinte eltűntek, évente háromezret vágnak ki belőlük, s mindezt ezek szerint az illatért. A környezetvédők közölték, ha a Chanel nem tér át a mesterséges olaj alapanyagra, ősztől bojkott alá helyezik, s akkor stílszerűen a céget fogják lecsupaszítani. Hárommilliós nagy dolog A New York-i úr éppen a nagy dolgát végezte az óceán fölött repülő gép mellékhelyiségében, amikor a személyzet rátörte az ajtót, úgy rángatták ki, letolt nadrággal, kezében a WC-papírral. Ez tagadhatatlanul kellemetlen helyzet, s megérthető, ha a pórul járt utas most minimum hárommillió dollárra perli a francia légitársaságot, amiért ilyen megalázásban részesült. Elromlott ugyanis és riasztotta a személyzetet a vécében lévő füstjelző, amelynek a tiltott dohányzást kell m meggátolnia. Az úr viszont állítja, ő nemcsak repülés közben, hanem egyébként sem bagózik, amint az kirángatása után persze hamar ki is derült. Perelni sem akart eleinte, ám amikor a személyzettől nevüket kérte feljegyezni, újfent és immár a helyéről rángatták ki, hogy mer vitatkozni velük?! Még mindig megelégedett volna egy bocsánatkéréssel, de végül mégiscsak rászánta magát a perre. Nyilván azért is, mert hazaérve New Yorkba elmesélte ügyvédjének, aki - haszonrészesedésért - most megvágni készül az Air France-ot. Sydney visszakozik Harminchat év után Sydney városatyái beismerték, hogy tévedtek. Jó három évtizede szüntették ugyanis meg az utolsó villamosjáratot, ami - ma már látják - nagy hiba volt. A villamosok környezetbarát járművek, és csúcsforgalomban gyorsabbak is. így aztán most egy vonalon már újra járnak Sydneyben, s jobb híján még a nosztalgia okán is a modern kocsik mellett befogták a múlt század végi járgányok egyikét is. Eközben sürgősen új villamosokat rendeltek Melbounne-ből, ahol bölcsebbek voltak, s megtartották e régiúj közlekedési eszközt. Elnéző cenzorok A könyv telis-tele „szexis” sztorikkal, csupa olyasmivel, aminek megjelentetéséről más iráni szerző még csak nem is álmodhatna, ám ez mégis kiadásra kerülhetett, s persze órák alatt elkapkodták. Egy országban, ahol jó szigorú iszlám tilalmak miatt a külföldi regények fordítói kénytelenek „enyhíteni” a szövegeken, vagy egyenesen kihagyni részeket, írók pedig inkább nem publikálnak, mert nem óhajtanak a cenzoroknak engedni, s művükön változtatni. Mielőtt a meglepő fejleményből túlzott következtetéseket vonnánk le, nem árt tudni, hogy a jeles művet egy 67 éves egykori iráni filmsztár írta, s felidézte benne, hogy a néhai sah szeretője volt. Kiről is megsemmisítő emberi portrét fest, s még azt is állítja, a sah mamája leszbikus volt, ki a hölgy kegyeiért versengett a saját fiával. Hát csoda, ha ennek a derék cenzorok képtelenek voltak ellenállni?! Malajziai illem Egy malajziai helyi állam hatóságai tagadhatatlanul komolyan veszik az illendőséget: lecsapnak ezután minden muszlimra, aki „nem megfelelően” öltözködik. A vallási hivatal elsősorban a nők megjelenésére kíván ügyelni, felháborodva három hölgynek egy szépségversenyen való indulása miatt. Ezért aztán aki iszlámhoz tartozó testhez simuló ruhában, mélyen kivágott blúzban, felsliccelt szoknyában vagy Allah bocsá’! - bikiniben jelenik meg nyilvánosan, az ellen eljárást indítanak „illetlen viselkedés” jogcímmel.