Vasárnapi Hírek, 1998. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-04 / 1. szám
2. oldal Netanjahu kormányáért küzd Hétfőn kritikus költségvetési szavazás Késleltetnék az amerikai közvetítőt Kormányválsággal és akár új választások kiírásával és akként persze a békefolyamat elakadásával fenyeget az izraeli koalíciós pártok közt kitört költségvetési vita, amelyet Netanjahu miniszterelnök ezen a hétvégén igyekszik elhárítani. A kormányfő a CNN szerint kész engedményeket tenni a magát megmakacsolni látszó külügyminiszterének. Netanjahu egyik bizalmasa úgy vélte az izraeli rádióban, hogy lát esélyt a megegyezésre. Ez sürgős is lenne, mert ugyancsak hétfőre várják Washingtonból Ross amerikai közvetítőt, akinek érkezését a kormányfő szerette volna némileg késleltetni. Mivel David Levy külügyminiszter kis pártjának öt mandátuma van, kilépésük esetén is megmaradhatna a most - a százhúsz fős knesszetben 66 képviselő támogatását bíró Likud vezette koalíciós többség, viszont ez esetben más mérsékeltek is távozhatnak. S ami a fő: Netanjahu még kevésbé lenne képes teljesíteni az amerikaiaknak és palesztinoknak tett ígéretét a további csapatkivonásra a megszállt nyugati partról. Vagyis Levy fenyegetőzése egyszerre sodorhatja Netanjahu kormányát kül- és belpolitikai válságba. Levy persze nem először hozta Netanjahut ilyen helyzetbe: a külügyminiszter arról híres az izraeli közéletben, hogy túl gyakran kiált farkast. Kétségtelenül ő a koalíció gyenge láncszeme, aki hol külpolitikai, hol gazdaságpolitikai vitába száll a miniszterelnökkel. A marokkói születésű Levy a szakszervezeti mozgalom létráján kapaszkodott fel, s mögötte főként azok a szefardi, vagyis közel-keleti származású zsidók állnak, akik a szegények többségét teszik ki, a külügyminiszter ezért követeli az e rétegeknek kedvezőbb költségvetési arányokat. Ha a büdzsé nem lesz eléggé szociálisan érzékeny, akkor jobb új választásokat tartani - mondta Levy pártjának egyik képviselője, aki szerint vezére nem hajlik engedményekre. Ezúttal alighanem jó helyzetből zsarolja a miniszterelnököt, mert a közvéleménykutatások szerint alaposan megcsappant Netanjahu népszerűsége és az új munkáspárti vezér, Barak magasan vezet előtte (legutóbb az izraeliek, először, közvetlenül voksoltak a kormányfőre is). Egyébként az izraeli televízió péntek esti jelentése szerint Netanjahu beleegyezett, hogy a következő csapatkivonáskor az izraeli hadsereg átadja a palesztinoknak Ciszjordánia területének 10-15 százalékát. A tv az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács egy dokumentumára hivatkozott, amely a híradás szerint azt tanúsítja, hogy a miniszterelnök ilyen értelmű kötelezettséget vállalt, amikor a múlt hónapban Párizsban találkozott Albright amerikai külügyminiszterrel. A tv által említett dokumentumban állítólag az áll, hogy az amerikai külügyminiszter az izraeli kormányfővel lezajlott párizsi találkozón igyekezett megértetni tárgyalópartnerével: a Clinton amerikai elnökkel január közepére tervezett találkozóján nem kerülheti meg, hogy bejelentse, pontosan milyen mértékű izraeli csapatkivonásra hajlandó. Ráadásul péntek este Mordehai védelmi miniszter is lemondással fenyegetőzött, amennyiben nem folytatódik a csapatkivonás. „Minden kísérlet a további csapatkivonások elkerülésére frontális összeütközéshez fog vezetni az amerikaiakkal, európaiakkal és palesztinokkal” - idézte a DPA a miniszter szavait. Szombati jelentések szerint Ross mégis megkezdi újabb közvetítő körútját, annak ellenére, hogy Netanjahu ennek elhalasztására kérte. Jeruzsálemi kormánykörök szombaton csalódottságuknak adtak hangot emiatt. (avar) Pápalátogatás II. János Pál pápa szombaton Közép- Olaszország földrengés sújtotta vidékére látogatott, hogy szolidaritásáról biztosítsa a szeptemberi katasztrófa következményeivel még mindig küszködő embereket. Assisiban, ahol Szent Ferenc sírja található, a 77 éves egyházfő imát mondott a szent sírjánál, a bazilika altemplomában, amely sértetlenül vészelte át a természeti katasztrófát. Halálos rizstorta Japánban az új év első két napján 21 embert halt bele az szilveszteri ünnepi asztal hagyományos tartozékaként isipert rizslepény evésébe. A „mocsi” néven ismert rágós és ragadós rizslepény évről évre szedi áldozatait Japánban. A hagyományok szerint a rizstorta meghosszabbítja az életet, ezért a japánok a szomorú statisztikák ellenére sem hajlandóak lemondani az ünnepi asztal eme ínyencségéről, amely főként olyanok számára veszélyes, akik nem tudják kellőképpen megrágni az ételt (például azért, mert műfogsoruk van). Bagdadi rakétatámadás az ENSZ-képviselet ellen Ismeretlen tettesek két rakétát lőttek ki a bagdadi ENSZ-képviselet épületére, de a támadás szerencsére nem követelt áldozatokat és az anyagi károk is csekélyek - jelentette be szombaton Denis Halliday, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes iraki koordinátora. Az ENSZ-tisztviselő szerint pénteken késő este két RPG- rakétát lőttek ki a támadók, s közülük az egyik az épület előtti őrhelynél csapódott be, a másik pedig a székház ablakát áttörve az éppen üres kávézóban ért földet. A rakétákon egyébként a CNN amerikai hírtelevízió adása szerint - nem volt robbanófej. Az iraki tájékoztatási minisztérium szóvivője azokat az erőket vádolta az akció elkövetésével, amelyeknek „nem tetszik, hogy Irak és az ENSZ Biztonsági Tanácsa között stabil kapcsolatok alakuljanak ki”. Václav Klaus zúgolódik Václav Klaus szerint Josef Tosovsky kormányának összeállítása „a parlamenti demokrácia alapvető elveinek sárba taposásával történt”, mert a választók egyharmadának a véleményét - ennyien szavaztak ugyanis 1996 nyarán az általa vezetett Polgári Demokratikus Pártra (ODS) - nem vették figyelembe. A volt kormányfő szerint, aki a hétvégén a Frekvence I. elnevezésű prágai kereskedelmi rádiónak nyilatkozott, a tárgyalások mozgatórugói Václav Havel államfő kezében voltak. Tosovsky ugyanis olyan ODS-tagoknak adott miniszteri tárcát, akiket a párt mai vezetése nem támogatott, mert a párton belül a Klaus-ellenes frakció képviselői. Választási csalással vádolják a kenyai győztest Daniel Arap Moi kenyai államfő az elnökválasztás immár biztos nyertese, győzelmét azonban fő vetélytársai kétségbe vonják. Az egyidejűleg megtartott parlamenti választások nem ígérnek abszolút többséget az elnök pártjának. A kelet-afrikai ország 210 választási körzetéből 188-ban számolták meg péntek estig a voksokat, s ezek közül több mint kétmilliót kapott Moi, vagyis 300 ezerrel többet, mint legerősebb riválisa, Mwai Kibaki. A második helyre esélyes jelölt és a harmadik befutónak ígérkező Raila Odinga sajtóértekezletükön azt hangoztatták, hogy a választásokat súlyosan meghamisították a mostani elnök javára. A két politikus, mint mondták, kategorikusan elutasítja a választást, és álláspontjukhoz, tették hozzá, csatlakozik a negyedik és az ötödik helyezett. Három héten belül újabb választások kiírását követelik - szögezték le. Az államfő pártjának elnökségi államminisztere elutasította és képtelenségnek nevezte a hamisítás vádját. George Saitou alelnök pedig azzal vádolta az ellenzéki politikusokat, hogy káoszba akarják taszítani az országot már az eredmény kihirdetése előtt, továbbá azzal, hogy kampányukat az etnikai ellentétekre építették. Európa és az euro éve Negyedszázada Kissinger hirdette meg „Európa évét”, amit azonban a Watergate-botrányba bonyolódott Nixon elnökkel együtt ő maga sem vett komolyan. Földrészünkre azóta is tagadhatatlanul az - immár egyedül maradt - szuperhatalom árnyéka vetül, ha úgy tetszik, Európa folyton Amerikával szemben akarja „megcsinálni magát”. Unióját mélyítve és bővítve is, noha e két törekvés némelyek szerint ellentmond egymásnak. Az idén erről is többet megtudunk, hiszen 1998-ban belevágnak végre a keletiekkel kezdendő csatlakozási tárgyalásokba és (ha az utolsó pillanatban nem halasztanak) rászánják magukat a közös pénz, az euro kibocsátására. Schengen és az euro valóban újjáalakítja az Európai Uniót: nemcsak az emberek forgalmában tüntetik el a belső határokat, hanem a nemzetállamok is a gazdasági múzeumba kerülnek. Brüsszeli vélemények szerint többé nem lesz értelme mondjuk országonként figyelmezni a tőzsdéket, hanem csak szektoronként a gazdaságokat, holmi absztrakciónak tekintve a köztük lévő, vagyis egykoron volt határokat. Hogy aztán ebbe miként fognak beleférni a fejletlenebb keletiek, az végképp nem az idei év, hanem a jövő század titka. Hivatalosan csak jövő ilyenkor kerül forgalomba az euro, ám az utolsó szót már az idén májusban kell kimondani. A rá vállalkozó tizenegy EU-tagállam akkor nyilvánítja magát a közös pénz övezetévé, tehát unión belüli unióvá. S ekkor köztik a márka, a frank, a líra és a többi átváltási árfolyamát az euróra. S azontúl az euro erejéről többé nem a politikai szólamok, hanem a piaci ítéletek döntenek. Az lesz Rhodos, ott kell ugrani: ha valóban nem a lírához, hanem a márkához hasonló szilárd valutának szánják, a közös banknak német szigorral és nem olasz lazasággal kell döntenie, a kormányoknak pedig nem kivételezésért kuncsorogniuk. Ha engedékenyek és egymás iránt elnézők lesznek, az euro a fabatkánál ugyan többet fog érni, ám a dollár uralmát meg nem ingatja. Ezért lesz az idei vagy így, vagy úgy Európa és új pénzének az esztendeje. Most dől el, hogy valóban képesek-e valamikor is egyesülni földrészünk államai, s az előfutárnak szánt euro tényleg az egyesítés serkentője, avagy Shaw híres (az angolok és amerikaiak viszonyát jellemző) híres mondását alkalmazhatjuk ide is: ami szétválasztja Európát, az a közös pénz. A. J. TÖRTÉNT Peking-Tajpej közeledés? Lien Csan tajvani alelnök, aki négynapos látogatáson Szingapúrban tartózkodik, a kormány több tagjával találkozott és tárgyalt szombaton Li Kuan Ju volt államfővel is. Li Kuan Jura, aki többször is járt Tajvanon, olyan poltikusként tekintenek, aki aki képes közvetíteni Peking és Tajpej között. Megfigyelőknek feltűnt, hogy Kína, amely rendszeresen elítéli Tajvan szélesebb körű diplomáciai elismerést célzó törekvéseit, ezúttal a szokásosnál enyhébb hangú bírálatot fogalmazott meg. Összefüggésben állhat ez azzal, hogy Csiang Cö-min kínai államfő az 1995 óta szünetelő pekingi-tajpeji kapcsolatok felújítására, a tárgyalások mihamarabbi beindítására szólított fel újévi üzenetében. 1998. január 4 A VILÁG 4 TÁJÁRÓL Az olasz parti őrség ősnaszádokon szállítja el a becslések szerint több mint ötszáz, feltehetőleg illegális, többségében kurd nemzetiségű bevándorlót, akiket a Törökország felől érkezett „Cometa” nevű hajón találtak Otranto térségében. Itália szomszédai máris megerősítették határaikat, tartva a kurdok átáramlásától MTI-telefotó Bollywood bajban Nincs elírás, az indiai filmipar fellegvárát, Borsibayt nevezik Bollywoodnak a szójátékkal, s amúgy az alkotások számát tekintve lepipálja a kaliforniait, hiszen évente nyolcszáz alkotás készül az itteni stúdiókban. Ám ezek közül alig tizenhat lett tavaly kasszasiker, s az indiai mozinézők száma is rohamosan csökken a hazai bemutatóknál. De nem annyira a videók és a külföldi filmek okozzák ezt, hanem a hollywoodi botrányok sora. A stúdiók világában ugyanis a maffia az úr, a filmek zömét is a gengszterek pénzelik, így aztán immár nemcsak a vásznon mindennaposak a lövöldözéses és robbantásos leszámolások, hanem magában Bollywoodban is napirenden a rendezők és sztárok ilyetén „fegyelmezése”. Az utóbbiak pedig óvakodnak felsrófolni gázsijukat, mert Bollywoodban nemcsak a szakmai irigység céltáblája lesz, aki túl sokat keres. Különös karrier Börtönben töltötte a szilveszter, korántsem először a legnevesebb francia szélhámos, aki egyébként nagymama korú, hiszen 77 éves hölgy. Karácsonyi ajándékként kapta az immár 28. ítéletet, bár az 1942-es első lebukása óta rá kirótt összesen 56 esztendőnyi fogházból az elengedések okán csupán húszat ült le. Ám a néni javíthatatlan, e legutóbbi stiklije nyolcvan fedezet nélküli csekkel történt vásárlás volt. Az idős hölgynek sok boltos felült, csak bevette a szélhámos meséjét, hogy késleltetve kellene a bankban beváltani, mert örökösödési vita miatt nincs ott elegendő pénz. A tárgyaláson a vádlott kora megenyhítette a vádlók szívét, megelégedtek volna a kicsalt árucikk visszaadásával, s lebeszélték a bírót a börtönről. Csakhogy áru már nem volt, mert a hölgy mind eladta. Természetesen készpénzért. Követség földönkívülieknek Állítólag világszerte negyvenezer hívője van annak a szektának, amely szerint a földönkívüliek csakis akkor hajlandók felfedni kilétüket, vagyis érintkezni a földlakókkal, ha azok előbb építenek az után jövőknek egy nagykövetséget. A szekta hírek szerint már összegyűjtött hétmillió dollárt erre a célra, s 2035-ig akarja felépíteni a diplomáciai missziót Jeruzsálem körzetében. Vagy másutt, ahol kellemes az időjárás - biztatták a floridai Miamiba érkezve a helyi sajtót a szekta követe. Vélhetően 2035-ig még más kellemetes helyeket is kecsegtetni fognak, egyelőre nem ismert kedvezmények fejében. Zordabb éghajlatú tájaknak semmi esélye. Blair jó helyet talált Titokban utazott el téli üdülésre családjával a brit kormányfő, ám a vakáció utóbb persze megismert helyszíne rögtön sajtócsemegévé vált. S nemcsak azért, mert a Seychelles-szigetek hírneve kissé kétes: a kalózok hajdani paradicsoma manapság a drogbárók és más alvilági figurák kedvelt támaszpontja. Ráadásul a helyi kormány is sajátosan igyekszik pénzhez jutni: tavaly csak a nemzetközi tiltakozás gátolta meg azt a törvényt, amely bárkinek menedéket és helyi útlevelet kínált bármilyen bűn elkövetése esetén, ha tíz millió dollárt befektet a szigetek gazdaságába. Ehhez képest Blair csak kissé pikáns nyaralót választott: történetesen azt az ültetvényes villát, amelyben a hetvenes években az Emanuelle című pornófilmet forgatták. A 21. század lakása Egy bahamai illetőségű cég és egy német hajógyár hamarosan megépíti jövő század úszóházát. A 85 ezer tonnás hajón ugyanis nem kabinok lesznek, hanem lakások, lakosztályok. Potom egytől ötmillió dollárért, s évi közös költségük sem lesz olcsó: hatvantól negyedmillió dollárig terjed a skála. S persze lesz a fedélzeten minden, teniszpályától mozikig, üzletekig, éttermekig. Merthogy szupergazdagok úszó otthonának szánják. A hajó évente száz napot töltene a nyílt tengeren, s kikötne mindenhol, ahol lakói meg kívánnak jelenni, Sydneyben az olimpia idején, Cannes-ban a filmfesztivál napjaiban. Mivel manapság a távközlés biztosított, az üzletemberek a hajón lakva intézhetik ügyeiket. Aó már 39 apartman el is kelt, félszázról javában alkudoznak, így a megépítésnek aligha lesz akadálya. Igaz, a földi ingatlanokkal ellentétben ezeknek az ingóknak az ára csökkenni fog, ám a vevők sem befektetésnek, hanem „életstílusnak” szánják. Zúgolódó talibánok Keményen megbírálta a világszervezetet az afganisztáni talibánok vezére, aki szerint az ENSZ túlzásba vinné a nőknek biztosított jogokat. S egyébként is „a hitetlenek politikáját” képviseli, amikor az afgán hatalomtól holmi emberi jogokat kér számon. Az ENSZ által javasolt oktatási rendszer például „obszcén szabadosságot” adna a nőknek, miáltal megszaporodna a házasságtörés, ami végső soron „tönkretenné az iszlámot”. E vádnak igazában a logikája érdekes: ha a „hitetlenek” követelte emberi jogok terjednének el, akkor az afgán férfiak „olyanokká válnának, mint a nők, s akkor a nők képtelenek lennének megvédeni magukat”. Ha csak így nem. • Beszélgetés Sára Sándorral, az ötéves Duna Televízió elnökével • Színes RTV-interjú: Michael Douglas „gonosz játszmái" • Miért szereti Julia Roberts Diana Kinget? • A Nosztalgiamoziban Kirk Douglas • Sztárportrésorozat: Nastassja Kinski, a filmvilág Lolitája Nyereményözön! Hetente 500 000 forint készpénz az olvasóknak! A Négyhetente egymillió forint értékű tárgynyeremény! legolvasottabb műsorújság