Vasárnapi Hírek, 1998. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1998-07-05 / 27. szám

1998. július 5 Tragikus légibemutató Szörnyethalt a sportrepülőgép két utasa Lezuhant egy Zlin-142-es, kétszemé­lyes, oktató sportrepülőgép Szabad­­szállás belterületén, szombaton kora délután. A gépen tartózkodó 24 éves E. K. Imre és a 35 éves J. Attila szörnyet­halt. A Tűzoltóság Országos Parancsnok­ságától kapott tájékoztatás szerint a gépen lévőkön már nem segíthettek, de az egyik égő szárny oltásához poroltó­készülékkel hozzáláttak a kitóduló helybeliek, akik akkor riasztották a tűzoltókat, amikor a másik szárny is lángolni kezdett. A városi tűzoltókat 13 óra 42 perckor hívták, s 4 percen belül meg is érkeztek a baleset helyszínére, a város központjától mintegy 600 méter­re, a Dózsa György út és Kabók Lajos utca kereszteződéshez; a magasfeszült­ségű vezetéket letépve oda csapódott be a gép. Újabb 4 perc alatt el is oltot­ták a lángokat. A Bács-Kiskun Megyei ejtőernyős klub HA-LFV lajstromjelű repülőjén lévő két személy a balesetben életét vesztette. Kozma Sándor a szabadszállási ön­kéntes tűzoltók parancsnoka maga is szemtanúja volt az esetnek, melyről elmondta a Vasárnapi Híreknek: a te­lepülés várossá avatásának harmadik évfordulóján tartott légibemutatót a gép. Két kört meg is tett, azután ma­gasra felhúzott, s onnan meredeken visszafordult a város felé, Félegyháza irányából jött, szembe a széllel. Egy­szer csak eltűnt, s hamarosan, több lökésben füst csapott fel onnan, ahol a földbe ütközött. A parancsnok - aki az egyik áldozatot, a szabadszállási illetőségű E. K. Imrét személyesen is ismerte - ezután rádión hívta a hiva­tásos tűzoltókat. A vizsgálat a repülésügyi szakértők bevonásával megkezdődött. Átjárható határt sürgetnek Béla bácsi minden reggel kisétál a patakpartra, és átkiabál Juli lányá­nak. Akkor Juliska kijön a kert végébe, hogy megbeszéljék a család közös dolgait. Amelyek nem szűntek attól, hogy egyik napról a másik­ra országhatár választotta el őket.­ ­ A nemzetközi hídverő napok - melyek tegnap kezdődtek magyar és határon túli települések képviselői részvételé­vel Neszmélyen - rendezvényein nem törekednek semmiféle döntés felül­vizsgálatára. A mai világban nincs ér­telme ennek, hiszen például Németor­szágból úgy átmehet az ember Hol­landiába, hogy észre sem veszi! A sza­bad átjárhatóság a lényeg! Éppen ezért megdöbbentő, hogy a Juliskától 16 méterre lakó Béla bácsinak oda­­vissza 128 kilométert kell utaznia, ha puszit akar adni a lányának! Csakis azért, mert valamikor, valakik lerob­bantottak egy hidat egy patakon, vagy sorompót állítottak, amit a mai napig nem akaródzik felhúzni... Esz­tergomtól Tiszabecsig nem is olyan régen számtalan határátkelőn jöhet­­tek-mehettek a környéken lakók ked­vükre! A neszmélyiek szervezte negyedik hídverő napoknak több konkrét célja is van: szeretnék, ha újból közlekedne a komp a falu és a szomszédos felvi­déki település, Path között! A ren­dezvény állandó helyszíne Neszmély és Hetény. Az utóbbi településen élt egykor Csokonai Lillája, akinek a há­zában ma képzőművészeti tárlatokat rendeznek. A helyszín alkalmanként változik. Mindig más felvidéki hely­ség. Az idén először ez is megduplá­zódott. Búcs és Vágfüzes is progra­mokat szervezett, amelyek ugyancsak tegnap kezdődtek és hétfő estig tarta­nak. (szilas) Kádárra emlékeztek Koszorúzási ünnepséget és politikai nagygyűlést tartott tegnap a Munkás­párt Kádár János halálának, kilencedik évfordulója alkalmából, a budapesti Kerepesi úti temetőben. E nap figyelmeztet arra, hogy kötele­zettségeink vannak az előttünk járó nemzedékekkel szemben - fogalmazott beszédében, több ezer ember előtt a pártelnök. Thürmer Gyula véleménye szerint a legutóbbi választáson „az em­berek többsége nem a Fidesz ideológiai­­szórtoklataira szavazott, nem a polgári Magyarországgá”.. Ha nem­ arra, amit­ szeretne: „ingyenes oktatást, lakásépít­kezést, az elesettek segítését. Vagyis ar­ra, amit már megismert Kádár János idején, amiről tudta és tudja, hogy jó”. A múltból mindenkinek kell vállalnia valamit. A Munkáspárt önöket, a dol­gozó embereket vállalja - tette hozzá Thürmer Gyula. Szombatról jelentjük Baja Ferenc a szocialista párt védelmét kéri ! A leköszönő környezetvédelmi minisz­ter az őt ért, zsűrid vodkagyárral kap­csolatos támadások miatt hívta segít­ségül a párt alapszabályának betartása felett őrködő testületet. Kérte, értel­mezzék azt a passzust, amely a párt­tagnak lehetőséget ad arra, hogy ha politikai tevékenységével kapcsolatban megalapozatlan vádak érik, a párt vé­delméért folyamodhasson. A testület a szeptember 5-i kongresszusra készülő beszámolójáról és az elnökségnek a jö­vő heti választmányi üléshez megfogal­mazott javaslatáról is állást foglalt. Kékes Ferenc, az OEB szóvivője a Va­sárnapi Híreket arról tájékoztatta, hogy Baja Ferenc a hét elején küldte el hoz­zájuk levelét. Mivel vezető MSZP-poli­­tikusról van szó, és első ízben kérték ilyen ügyben a testület állásfoglalását, ezért fontos a személyes meghallgatás. Az MSZP Országos Egyeztető Bizottságának (OEB) gárdonyi tanácskozásán az a döntés szü­letett, hogy a testület meghall­gatásra hívja Baja Ferencet, az országos választmány elnökét. A testület büntetőjogi szempontokat nem vizsgálhat, véleményének kialakí­tására azonban a szocialista politikus szerint e nélkül is vállalkoznia kell. Az OVB kongresszusi beszámolója szerint a választások előtt, a jelöltállí­tásoknál egyes személyek saját céljaik­ra próbálták használni a politikai kar­rier által kínált lehetőséget. A szocia­lista pártvezetők körében is előfordult, hogy figyelmen kívül hagyták a szociál­demokrata értékeket, a pártetikai nor­mákat, és néhol félreértelmezték az alapszabályt is. Az elmúlt két évben a fegyelmi ügyeket az jellemezte, hogy a pártszabályok kevéssé ismertek a tag­ság körében, illetve azokat nemegyszer tudatosan sértették meg, elsősorban szűk csoportérdek érvényesítése végett. Az OEB jóváhagyta az országgyűlési képviselők és vezető tisztviselők által már megtett etikai és vagyonnyilatko­zatok iratkezelési szabályzatát is. Az MSZP Országos Elnökségének jövő ked­di ülésén és a választmányon is tárgyal­nak majd a politikusok arról a javaslat­ról, amely szerint a két testület közösen Horn Gyula, tisztségéről leköszönő párt­elnököt alapszabály-módosítással az MSZP tiszteletbeli elnökévé válassza. A javaslat szerint a nemzetközi kapcso­latok ápolása tartozna az ő feladatkö­rébe, de az elnökségnek módja lenne arra, hogy a párt képviseletére konkrét ügyekben is felhatalmazza. Az OEB er­ről ma alakítja ki álláspontját. Somos András * Volkswagen Volvo frigy? Göteborgban tárgyalásokat folytattak a német Volkswagen AG és a svéd Vol­vo konszern elnöke. A Vasárnapi Hírek tegnapi értesülése szerint a két cég ve­zetői vállalataik együttműködésének szorosabbá tételéről tárgyaltak, mi több, szóba került a vállalatok fúziójá­nak lehetősége is. A VW a két gyár egyesülésétől azt reméli, hogy nagyobb üzleti részesedéshez jut majd a világ te­herautó-gyártásának piacán is. A kontinens legnagyobb személykocsi­­gyártója a Volkswagen-csoport. Ha­szonjármű- és teherautó-termelése nem teljes, mivel főként mikrobuszokat, kis­­haszon-járműveket, illetve könnyű te­herautókat gyártja. Választékából hiá­nyoznak a nagy teljesítményű tehergép­kocsik, a kamionok és az autóbuszok. A svéd autógyár megvásárlásával szélesít­hetné a kínálatot. A Volvo gazdasági eredménye 15 s­ebltenT.' tffkiVá­­tatóssá te­szik a VW számára a fúziót. A svéd gyár tavaly csaknem négyszázezer személy­autót adott el világszerte. A cég 1997-es nyeresége százhuszonhat százalékkal volt több mint 1996-ban. A két vállalat képviselői a fúzió hírét nem erősítették meg, ám nem is cáfolták. L. I. Túlélőtábor bátor civileknek ! Egy hétig, a tegnapi akadályverseny végéig próbatételek sora várt rájuk. A tábort szervező szolnoki 34. Ber­csényi László felderítő zászlóalj őr­nagya, Illés Zoltán táborvezető a Va­sárnapi Híreknek elmondta: az erőn­léti felmérésen 3200 métert futottak, majd 50-50 felülés és fekvőtámasz után akadálypálya következett, s ön­védelmi kiképzés a zászlóalj parancs­nok-helyettesétől, a hajdanos Furkó Kálmán alezredestől. Volt még vízi kiképzés, túléléselmélet, lőgyakorlat az izbégi lőtéren honvédségi pisztoly­­lyal, gépkarabéllyal, távcsöves pus­kával, géppuskával és kézi páncéltörő rakétával s kaptak ejtőernyős földi kiképzést, repültek katonai helikop­terrel is. Szombat reggel kissé fáradtan, de edzettebben, s derűsen kezdték az akadályversenyt. Öttagú csapatok­ban, nehezített terepen kellett meg­tenniük a 15 kilométeres távot. Köz­ben leküzdötték az akadálypálya sziklafalát, palánkját, lengőpallóját, köteleit, azután farönköt cipeltek, vizsgáztak térképészetből és tájéko­zódásból, majd patakmederben, néhol vállig érő vízben gyalogoltak, s kézi­gránáttal dobtak célba. A táborvezető szerint civil létükre igazán katonásan álltak helyt, s persze túlélték a túlélő­tábori viszontagságokat. Akár hol­naptól tényleg bezupálhatnának. (vasvári) A szó szoros értelmében katonai mundért öltött, s a Magyar Honvédség csobánkai gyakorlóterén hétfőn sátortáborba költözött húsz civil fiatal. Őket a Honvédelmi Minisztérium és a Manőver című tévéműsor felhívá­sára túlélőtáborba jelentkezett 80 önkéntes közül választották ki. Élet­koruk 18-30 év, közülük öt hölgy, öt pedig katonaviselt férfi. A csapat teljes menetfelszereléssel kelt át a Dunán Lenyó László felvétele ­ Rangos diplomások Üzletemberek az egykori bányászvárosból Legalábbis a maga kategóriájában a legjobb magyar gazdasági felső­fokú intézménynek minősítették a tatabányai Modern Üzleti Tudomá­nyok Főiskoláját, ahol tegnap rendezték a diplomaosztó ünnepséget. Nyolcvanhatan vették át boldogan a korszerű ismeretek elsajátítását tanúsító végbizonyítványt. Az intézmény rangja azért is figyelemre méltó, mert mindössze hatéves, és na­gyon kevesen vették komolyan az életre hívását. Megmosolyogták, akárcsak a „pusztulásra ítélt” bányászváros többi kezdeményezését. (Mára több világcég települt az újra virágzó városba.) Alig több mint kétszáz diák végzett az elmúlt hat tanévben. Nincsenek elhelyezkedési gondjaik, mi több, multinacionális cégek ajánlanak ne­kik állásokat! A siker a gyakorlatias oktatásnak köszönhető. Csak azok felvételizhetnek, akik középiskolai eredménye 3,51-nél jobb, és egy ide­gen nyelvből középfokú, C minősítésű nyelvvizsgájuk van. A bejutottakat az első félév végén rostálják. A hetedik félévet külföldön töltik, például Mauricius szigetén, Hollandiában és másutt. Akkorra már két nyelvet jól kell beszélnie a hallgatóknak! Az is­kola minden évben „nemzetközi he­tet” rendez, amikor külföldről érke­zett tanárok oktatnak. Az előadók új­fajta szemléletmódot hoznak maguk­kal - többek között ez a titka a tata­bányai „menedzserképzőnek”! Ahol a nappali tagozat mellett esti, levele­ző évftolyamokat és szakosító tanfo­­lya­tokat is indítottak! v­­i. (Jir i r. .. . o r) 3. oldal Az MSZP szerint az önkormányzati vá­lasztások legnagyobb tétje az, hogy egyneműsödik-e a hatalom, vagy lesz ellensúlya a kormányzati többségnek - mondta tegnap Csiha Judit, az MSZP választási kampányának koordinátora Egerben tartott sajtótájékoztatóján. Kijelentette: reméli, hogy az MSZP je­lenti majd a kívánatos ellensúlyt, és vá­lasztási célkitűzéseiknek megfelelően a szocialisták megőrzik 1994-ben elért pozíciójukat a helyhatóságokban. Tájé­koztatása szerint az MSZP szeptemberi kongresszusán indul a kampány. Ez al­kalommal demonstrálni kívánják, hogy az MSZP folyamatos változásra képes, megújuló párt. Fiatal rendőrtisztek fogadalomtétele Zsúfolásig megtelt tegnap délelőtt 10 órakor a Budavári Palota Oroszlános udvara, ahol immár ötödízben tartot­ta tisztavató és kibocsátó ünnepségét a Rendőrtiszti Főiskola. Az esemé­nyen részt vett Göncz Árpád köztár­sasági elnök is. A rokonok, barátok, elöljárók, s a történelmi zászlók előtt tett fogadal­mat a nappali tagozaton három-, a le­velezőn pedig négyéves felsőfokú ta­nulmányai zárásaképpen 566 végzős. Közülük minden harmadik hölgy volt, 451-en a rendőri szakokon, 115- en pedig büntetés-végrehajtási, ha­tárrendészeti, vámigazgatási és vám­nyomozói szakon szereztek tiszti fo­kozatot; 57-en kiváló, 18-an pedig ki­tüntetéses diplomát kaptak. Kitüntetéssel végzett a főiskolán Bakk Richárd rendőr főhadnagy is, aki az eskü szövegét mondta, fogadva, hogy a Magyar Köztársaság alkotmá­nyához és törvényeihez hű lesz, beosz­tottjait a törvényesség megtartására és megtartatására neveli, s az állam- és a közbiztonságot, ha kell, élete feláldozá­sával is megvédi. Kuncze Gábor ügyvezető belügymi­niszter arról beszélt, hogy mikor a fia­talok a tiszti pályára léptek, hivatást választottak, s e hivatásnak meg kell felelniük; egyre terjedő bűnözéssel kell felvenniük a harcot. E harc győz­tese - ezt tudniuk kell - csak a társa­dalom lehet, s hivatásukat törvényes keretek között kell gyakorolniuk. Ez az a határ, melyet soha nem léphet­nek át. E napokban egyébként javában tart még a Rendőrtiszti Főiskolán a felvételi vizsga. Mintegy ötezer fiatal pályázik oda, ötszázzal több, mint egy éve. Jelenleg a megfelelő pontszá­mot elértek pályaalkalmassági vizs­gálata folyik. Szeptemberre várhatóan megszüle­tik a döntés a főiskola akkreditáció­­járól, s ősztől dolgoznak a tanterv módosításán. V. P. HÍRSOROK HAZAÉRKEZTEK a törökországi földrengés áldozatainak felkutatásá­ra hétfőn Adana városába utazott magyarok: a Lehoczki László vezette miskolci speciális felderítő kutató­­mentő csoport három tagja, s élőket, holtakat egyaránt kereső kutyájuk, az ötéves német juhász, Mancs. A ro­mok között négy nap alatt tizenöt ha­lottat találtak meg, egy­ kislányt, s ti­zennégy felnőtt férfit. A kutya még több helyen is jelzett, s ott a mentők távozásuk után tovább kerestek. HÁLAADÓ NAP keretében avatták fel tegnap Egerben a hevesi megye­­székhely református gyülekezetének régi-új közösségi házát. Az épület ez alkalomból a Kálvin-ház elnevezést kapta. A rekonstrukció 33 millió fo­rintos költségeihez hozzájárult a Eger két és fél ezer lelket számláló keresz­tyén közössége is. A DONI CSATÁKBAN elesettek emlé­ke előtt hajtottak fejet szombaton Sal­gótarjánban: a város önkormányzata és a Nógrádi Történeti Múzeum Baráti Köre a doni katonák emlékére azon a téren állíttatott márványtáblát, ahol 56 évvel ezelőtt menetkészen állt a 23-as gyalogezred 53/II-as salgótarjáni zász­lóalja. KÍNAI MEGRENDELÉSRE hamaro­san Vectra típusú személygépkocsik összeszerelését kezdi meg az Opel Hun­gary szentgotthárdi gyára. A megren­delés egyelőre négyezer darabra szól, amelyből az első négyszáznak már az idén el kell készülnie. A Vectrák össze­szereléséhez az Opel további 130 millió forintot fektet be Szentgotthárdon. NEM VOLT SZERENCSÉJE a német embercsempésznek, aki szombatra vir­radóra Hegyeshalomnál akart a hatá­ron átvinni autója csomagtartójában két jugoszláv állampolgárt. A német bevallotta, hogy eddig már 12 embert vitt át így Ausztriába. A két jugoszlá­­vot visszazsuppolták Magyarországra, az embercsempészt Eisenstadtba szál­lították.

Next