Vasárnapi Hírek, 1999. július-december (15. évfolyam, 27-51. szám)
1999-11-07 / 45. szám
bl'S 15. évfolyam, 45. szám 1999. november 7. Ára: 67 Ft VASÁRNAPI HÍREK Közép-európai Prágában Orbán és kormányfő kollégái értékelték az átmenet tíz évét A Közép-európai Kezdeményezésnek (KEK) erőteljesebb gazdasági hangsúlyt kell adni, mivel a közép- és kelet-európai országok történetében lezárult egy sikeres átmeneti szakasz - jelentette ki Prágában magyar újságíróknak Orbán Viktor mielőtt hazautazott. A kormányfő beszédet mondott a KEK csúcstalálkozóján, amelyet a szervezet elődjének tekinthető Alpok-Duna Unió megalakulásának tízéves évfordulóján rendeztek. A KEK soros elnöki tisztét 2000-ben Magyarország tölti be. A külügyminiszterek jövőre Szegeden találkoznak. Orbán tárgyalt Vasile román kormányfővel egy november 15-i kétoldalú megbeszélésről. Orbán Viktor kiemelte: a 16 tagország miniszterelnökeinek felszólalásai szinte kivétel nélkül három téma körül forogtak: a KEK tízéves múltjának értékeléséről, a szervezet jövőjéről, valamint a jugoszláv kérdésről, s ezzel összefüggésben a délszláv helyzet lehetséges módozatairól. A miniszterelnök szerint a térség legtöbb országában példátlanul rövid idő alatt sikerült a politikai és gazdasági reformokat véghezvinni. A KEK-csúcs plenáris ülésén Orbán Viktor szólt a restauráció kihívásairól, az előző rendszer iránti visszavágyódás csapdájáról, amelyet - mint mondta - „majd minden” közép- és kelet-európai országnak sikerült elkerülnie. Az elmúlt tíz év csapdájának nevezte Orbán azokat a kétoldalú konfliktusokat is, amelyeknek regionális kihatásuk van. A konfliktusok egy részét nem tudtuk elkerülni, ám Magyarország ezeknek nem volt részese, mert külpolitikáját szerencsés kézzel irányították a mindenkori kormányok - közölte. Prágában Orbán Viktor rövid megbeszélést folytatott Radu Vasile román, valamint Milos Zeman cseh kormányfővel. Az Orbán-Vasile eszmecserén felmerült annak lehetősége, hogy a két politikus november 15-én Aradon kétoldalú találkozót tartson. A magyar miniszterelnök arra kérte Milos Zemant, hogy a cseh kormány a millenniumi ünnepségek idejére adja kölcsön Magyarországnak az Árpád-háziak koronázási kardját, amely Prágában van kiállítva. Ausztrália: kitartanak a királynőnél Ausztráliában az államszövetség jövőjéről tartott szombati népszavazáson - a részleges szavazatösszesítés és mértékadó vélemények alapján - győzött a monarchia, II. Erzsébet brit királynő marad az államfő. A szavazatok 60 százalékának összeszámlálása után a köztársaságra leadott „nem” szavazatok aránya 54 százalékot ért el. Kim Beazley, az ellenzék vezére elismerte a köztársaság ügyének vereségét. Beazley, az Ausztráliai Munkáspárt vezetője azt mondta: a vereség oka a kérdésfeltevés módja volt, ugyanis egy olyan köztársaságra lehetett szavazni, amelyben az elnököt a parlament választja meg. A politikus szerint ez a monarchisták sikeres húzása volt. Végre vívóarany a szöuli vb-ről Az egyéni versenyek meglehetős sikertelensége után nagyon ráfért a magyar vívósportra az aranyérem a szöuli világbajnokságon. Az olyannyira várt diadalt a Mincza Ildikó, Nagy Tímea, Szalay Gyöngyi, Tóth Hajnalka összeállítású női párbajtőrcsapat hozta, miután a tegnapi döntőben könnyed eleganciával 45:38-ra verte Kínát. Ezzel párbajtőröző hölgyeink tíz év leforgása alatt hetedszer lettek csapatban világbajnokok! (Helyszíni tudósításunk a 16. oldalon) Időjárás Az Északi-tenger feletti középponttal ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandináv-félsziget nyugati vidékeitől az Alpokon keresztül egészen a Földközitenger nyugati medencéjéig húzódik. Hatására Nyugat-Európában borult az ég, többfelé esik az eső. A következő 24 órában a Kárpát-medence időjárását is egyre inkább az említett ciklon frontrendszere alakítja, elsősorban a Dunántúlon várható többfelé eső. Ma hazánkban eleinte többnyire erősen felhős idő várható, főleg a Dunántúlon esővel, főként keleten hoszszabb-rövidebb napsütés is lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható. 9 770237 063000 99045 Győztes per után 1-0SOA. Kilencvenöt esztendős örökifjú Albionban ma rendezik meg a London-Brighton közötti veteránautó-versenyt. Ezzel a 95 éves autóval magyar versenyző küzd a győzelemért (13. oldal) Törvényszegő rendőrök Az idén októberig háromszázzal több volt a jogsértés Elmúltak már azok az idők, amikor a rendőrség belső ügye, titka maradt ha a rend őre került összeütközésbe a jogszabályokkal. Mostanában nyíltan közlik a nem éppen szívderítő adatokat. A Vasárnapi Hírek érdeklődésére - vajon a mind több rendőrbűnről hallva csak úgy érezzük, hogy több terheli a zsaruk számláját vagy tényleg nő a jogsértéseik száma? - Krőzsel Károly ezredes, az Országos Rendőrfőkapitányság ellenőrzési főosztályvezetője a statisztikával felelt: - Tavaly, az év első kilenc hónapjában 1974, idén ugyanebben az időszakban 2280 jogsértést követtek el a rendőrök és a rendőrségi közalkalmazottak, a növekedés 15,5 százalékos. Ezen belül a fegyelemsértések száma 1171-ről 1351-re (15,4 százalékkal), a szabálysértéseké 397-ről 479-re (20,7 százalékkal), a bűncselekményeké pedig 406-ról 450-re (10,8 százalékkal) emelkedett. Az ezredes fontosnak tartotta megemlíteni: szerencsére a jogsértésekben az első két enyhébb elbírálás alá eső kategória dominál és a növekedés is ezekben erőteljesebb. A fegyelemsértések toplistáját a hanyag munkavégzés vezeti (516 esettel), ezt követi a szakszerűtlen intézkedés (213) az ügyviteli szabályok megszegése és a határidő túllépése (125), valamint a jelentési kötelezettség nem teljesítése (88). A fegyelmi ügyek feltárása és szankcionálása Krőzsel Károly szerint a panaszok orvoslásán túl elsősorban az állampolgári ügyek korrektebb intézését szolgálja. - Bár az emberek többnyire azt hiszik, hogy a rendőr megússza a közlekedési szabálysértéseket, a gyorshajtást, az elsőbbség meg nem adását, ez nem így van - mondta. - Bizonyítja, hogy a 479 szabálysértésből 443 volt közlekedési, míg például csupán nyolc volt a tulajdon elleni, magyarán kisebb lopás, s csak egy a visszaélés lőfegyverrel. (Folytatás a 4. oldalon) Csaknem egyformán nőtt az export és az import Mérsékelten romlott a külkereskedelmi mérleg az év első kilenc hónapjában. Az export a világkereskedelem ez évi várható növekedését meghaladó ütemben, dollárban számolva 6,6 százalékkal bővült, az import 7,5 százalékkal volt magasabb mint az előző év azonos időszakában. Nem igazolódtak be tehát azok a prognózisok, amelyek az import túlzott növekedésére vonatkoztak. Ezzel együtt az első háromnegyed év külkereskedelmi forgalmának passzívuma 2,28 milliárd dollár volt, 296 millióval több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. - Nem következett be kedvező fordulat az év elején tapasztalt negatív tendenciákban - mondta Bagó Eszter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a külkereskedelmi forgalom alakulását elemezve. - Az agrártermékek kivitelében nincs javulás, s a kelet-közép-európai országokba irányuló exportunkat sem sikerült növelni. Árucsoportonként elemezve az adatokat azt látjuk, hogy az export növelésében a gépipar játssza a főszerepet, amelynek kivitele csaknem háromszorosan haladta meg a nemzetgazdaságét: 18,4 százalékos volt. Hetvenhárom százalékkal bővült a közúti járművek és 32-vel az irodagép- és gépi adatfeldolgozó berendezések kivitele. A legnagyobb - 22 százalékos - csökkenés az élelmiszer, ital, dohány árucsoport exportjában következett be. Az import felét a gépek és gépi berendezések behozatala tette ki. Az import növekedésében a lakossági igények kielégítésének kisebb szerepe volt, a legnagyobb tételt 89 millió dolláros kiadással az új személygépkocsik behozatala jelentette. (Folytatás a 6. oldalon) Élelemiszer, Nyersanyag Energiaital, dohányhordozók term. frí V, Titkárnők lelki tréningen Pszichológiai tréningen vett részt a Magyar Titkárnők Országos Egyesülete tagjainak fele tegnap megtartott budapesti konferenciájukon. Ma ugyanis már nem elég jó kávét főzni, ápoltnak lenni, több kell: tökéletes számítógép-ismeret, nyelvtudás. Az ön- és emberismeret, a problémák azonnali készséges kezelése pedig az alfája és ómegája a jó titkárnő munkájának (Tudósítás a 3. oldalon) Lenyó László felvétele Rejtvénymelléklet vasárnapi rejtvény Hétről hétre +4 oldal a Vasárnapi Hírekben. Izgalmas rejtvények, gazdag nyeremények Egy hete füstmentesen Holnap lesz egy hete, hogy a nemdohányzók érdekében áprilisban meghozott törvény hatályba lépett. Előrelátó munkaadók már korábban úgy látták jónak, hogy dohányzóhelyiségeket jelölnek ki, de a novemberi napsütésben nem egy helyen - bankok, boltok előtt - a dolgozók az üvegajtót támasztva szívják el cigarettájukat. Bent ugyanis már nem szabad rontani a levegőt. Korábban a gyerek lement az ABC- be, a trafikba az apjának füstölnivalóért. E héttől - a törvény előírása szerint - nem szolgálják ki. A sarki trafikos állítja: ő ezentúl is ad azoknak, akik nem „feltűnően” gyermekkorúak s messze nem csupán üzleti megfontolásból. Ő nem hatóság, nem kérheti el a személyi igazolványt, hogy az iránt kutakodjék, vajon a dohányterméket vásárló betöltötte-e tegnap a 18. életévét? Füst vagy „köd”... Ez utóbbi a fejekben. Azok ugyanis, akik megrögzött nikotinellenesek, olyan panasszal is zaklatták e héten a tiszti főorvosi szolgálatot, hogy „szivarozik a szomszéd a lakásában, jöjjenek ki, büntessék meg! ” (Folytatás a 3. oldalon)