Vasárnapi Hírek, 2008. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

2008-03-30 / 13. szám

A hétköznapokban többet fogyasz­tanak az autók annál, mint amit a gyártók steril tesztjeiken mérnek. A stuttgarti székhelyű Auto Club Europa (ACE) szervezet mérnökei egyértelműen bebizonyították: a sze­mélyautók jóval többet fogyaszta­nak, mint azt a gyártók állítják. Felmérésük szerint hétköznapi használatban a benzines autók 19,6 százalékkal, a dízel­­járművek pedig 23,8 százalékkal több üzemanyagot fogyasztanak, mint a laboratóriu­mi vizsgálatok alatt. A vizsgálat­ban 250 új autót teszteltek 2000-tő­l napjainkig. A teszt során 14 nap alatt 2000 kilométert tettekk meg. A vizsgált autók átlagos fogyasz­tását 7,2 literbe állapították meg a gyártók, a teszt során azonban ez az érték 8,5 liter lett. Az Otto­­motoros autóknál a gyártók által említett 7,7 literes fogyasztás helyett 9 litert mértek a vizsgálat alatt. A dízel autók a papírforma szerinti 6,3 liter helyett, 7,8 litert fogyasz­tottak. Az ACE szerint az értékek közti különbségnek az oka, hogy míg az autógyárak laboratóriumi körül­mények között vizsgálják az autó­kat, addig ők normál, hétköznapi forgalomban. Továbbá nem szabad figyelmen kívül hagyni a klíma hasz­nálatát, amelyet a tesztek során nem vesznek figyelembe, pedig növelheti a fogyasztást.­­ Természetesen az autó fogyasztása döntő rész a veze­tési stílusunkon és a jármű műszaki állapotán múlik. Vagyis ha nagyon odafigyelünk, betarthatjuk a gyári adatokat - magyarázza Somogyi Zsolt, a Vasárnapi Hírek autógépész szakértője autógépész a solti Bosch szerviz tulajdonosa, aki hozzáteszi: legjobb azonban, ha a gyárilag jel­zett fogyasztási adatokhoz 20-30 százalékot hozzáadva gondoljuk át: érdemes-e megvennünk a kiszemelt járművet. B.P. Autóvilág Dacia Sandero: gömbölyded formák Megérkezett a Dacia új modell­je, a Sandero. Bár a Renault olcsó ötajtós modelljét tavaly már bemu­tatták Brazíliában, a Dacia emb­lémával szerelt változat csak most debütált Európában. A kocsi maradt a Daciánál megszokott paraméterek­nél, azaz elsősorban a praktikumra koncentráltak a tervezőmérnökök. Ennek megfelelően nem is túl kicsi a modell: 4,02 méter hosszú és 1,75 méter széles, csomagtartója alap­helyzetben 320 liter, és 1200 literig bővíthető. A motorok a már megszokottak: 1,4 literes 75 lóerős, illetve 1,6 literes, 90 lóerős benzines, és 70 vagy 85 lóerős, 1,5 literes turbódízel - ha hihetünk a kritikáknak, sok gond nincs velük. A Sandero várhatóan nyár közepén érkezik, a Logan szedánhoz hasonló áron. K.O. Megújul az M osztály A Mercedes-Benz gondosan átdolgozta a sikeres M-osz­­tályt. A dinamikusan elegáns szabadidő-autó új nemze­dékét még sportosabbá és erőteljesebbé teszik az eddigi­nél is kifejezőbb karaktervonások. Küllemét átformált lökhárító, új körvonalú fényszóró és nagyobb, dominánsabb hűtő határozza meg. Hátulján újdonság az autó szélességét hangsúlyozó fényvisszaverő csíkkal ellátott lökhárító formája és a füstszínű üve­gezésű lámpaegység. Belül stilisztikai csiszolás, szebb látványt és kellemesebb tapintást eredményező anya­gok és két színárnyalatú berendezés teremtenek friss hatást, de az új, négyküllős multifunkciós kormányke­rék önmagában is megragadja a tekintetet. Jelentősen kibővítették az M-osztály alapfelszerelését, benne van az egyedülálló, előrelátó PRE-SAFEAZ utasvédelmi rendszer és a NECK-PRO fejtámla, valamint a Mercedes- Benznél újonnan kifejlesztett, könnyen kezelhető, nagy teljesítményű, kibővített funkciójú multimédia rendszer. Markánsabb és hatásosabb lett az új első és hátsó kötény­nyel, krómozott alsó védőlemezzel és nagy hűtőmaszkkal ellátott Mercedes-Benz ML 63 AMG is. K.O. Elektromos autók közszolgálatban A francia posta (La Poste) elektro­mos gépjárművekre kiírt nemzetkö­zi ajánlati pályázatán az előzetesen kiválasztottak körébe került a PSA Peugeot-Citroennel társult Venturi Automobiles A Venturi Automobiles és a PSA Peugeot-Citroen a La Poste által kiírt ajánlati pályázatra össze­fogott a Citroen Berlingo First, vagy a Peugeot Partner Origin típusú szál­lítóautók elektromos változatainak leszállítása érdekében. 2007 áprilisában kiírt nemzetközi tender első szakaszában ez néhány tesztautó leszállítását jelenti. A posta alapos értékelésnek veti alá a gépjárműveket 6 hónapon keresz­tül, majd az időszak végén dönt az 500 küldeményszállító autót érintő beszerzés odaítéléséről. A Venturi Automobiles-lal együtt­működve a PSA Peugeot-Citroën úgy véli, a valós körülmények között történő értékelési szakasz lehetővé teszi, hogy a kiválasztott gépjármű­­­vek műszaki megoldásait tökélete­­­sítsék annak érdekében, hogy a lehe­tő leginkább megfeleljenek a posta­­ elvárásainak. A tesztelt Citroen Berlingo/Peugeot 1 Partner modelleket a Venturi által­­ kínált vadonatúj hajtáslánccal sze­­­­relik fel. A rendkívül kompakt mére­tű hajtáslánc lehetővé teszi, hogy a gépjármű orr-részébe, a termikus motor helyére építsék be valamennyi elektromos összetevőt (motor, akku­mulátorok stb.). Ily módon a térfogat és a hasznos teherbírás megegyezik a termikus változatéval, ami jelentős előnyt képez. Az elektromos Berlingo/Partner modellek hatótávolsága elérheti a 100 km-t, ami tökéletesen megfelel a Posta-gépjárművek feladatpro­filjának. A PSA Peugeot-Citroën - többek között az elektromos gép­járművek terén szerzett - autóipari szakértelmének és tapasztalatának legjavát kínálja. A Venturi­a kivételesen kompakt és innovatív hajtásláncmegoldást, valamint a kisszériás gyártáshoz alkalmazkodó struktúrát biztosít. Az együttműködésnek köszönhe­tően tehát a PSA Peugeot-Citroën fellendítheti tevékenységét az elekt­romos meghajtású gépjárművek terén, ahol közel 10 000 értékesített gépjárművével úttörő és vezető sze­repet tölt be Európában. A PSA Peugeot-Citroen számára az elekt­romos gépjárművek fontos szerepet játszanak a jövőben az autók kibo­csátási szintjének csökkentésében. B.P. ? WS.

Next