Vasárnapi Hírek, 2012. július-szeptember (28. évfolyam, 26-39. szám)
2012-07-01 / 26. szám
2 . VASÁRNAPI HÍREK • 29. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM • 2012. JÚLIUS 1. friss HÍREK Elszökött másodperc Megállt az idő egy másodpercre szombaton éjfélkor - írta a hvg.hu. A Nap és Hold óceánokra gyakorolt gravitációs hatása, valamint az árapály miatt súrlódás következtében létrejött szökőmásodpercet az összehangolt világidő (UTC) részeként 1972-ben vezették be. Éjfélkor 25. alkalommal adtunk hozzá egy másodpercet az UTC-hez, legutóbb 2008-ban volt erre szükség. (K. O.) Szakadékba zuhant A romániai Fogarasi-havasokban egy nagyobb magyar csoporttal kirándult a Laitel-csúcs közelében egy 20 éves magyar nő, amikor 2200 méter magasan egy veszélyes útszakaszon elcsúszott és szakadékba zuhant. Fej- és mellkasi sérülésekkel mentőhelikopter vitte kórházba. (MTI) A béke fontosabb „Győzött a békés meggyőzés és a józan párbeszéd" - mondta lapunknak Szabó Tamás, a XIII. kerületi Lokálpatrióták Egyesületének szóvivője, miután a csütörtöki kerületi közmeghallgatáson kiderült: nem lesz a Lehel téren Prohászka Ottokár katolikus püspöknek szobra. A kezdeményező, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Prohászka Ottokár Szobráért Alapítvány elállt a szoborállítási szándéktól. Ezt Kemény Győző levélben közölte a XIII. kerületi testülettel, döntésüket azzal indokolta, hogy a kerület békéje a legfontosabb. (K. V.) Wifi a vízibuszon Mától 3 új, menetrend szerinti hajójárat indul a Duna fővárosi szakaszán. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV a hajókat a Kopaszi-gát és Újpest, illetve Óbuda között közlekedteti. A jegyár 400 forint, de bérlettel, napi és hetijeggyel is lehet utazni. Hétköznap az Újpest és a Petőfi híd budai hídfő, valamint a Római fürdő és Kopaszi-gát között félóránként, hétvégén pedig óránként járnak a hajók, de akkor csak az utóbbi két kikötő között. Az utasok hiányolják az Árpád híd budai hídfőjét megállóként. A BKK lapunkkal közölte: ha a megállóhelyek számát növelnék, az veszélybe sodorná a fő vonzerőnek szánt rövidebb menetidőt. A kikötőkben kerékpártárolók, több helyen P+R parkolók is épültek mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyekkel, de a hajókra is fel lehet szállni bringával és kerekes székkel. A kikötőkben és a hajókon wifi is az utasok rendelkezésére áll. (G. M.) Közel a 40 fok Harminckilenc fokkal folytatódik a tegnap kezdődött kánikula, amely egész héten kitart. Sokan a zsúfolásig megtelt strandokon és a vízpartokon vészelték át a napot, mások barlangban, hegyoldalban hűsöltek. A hőség a balesetek számán is megmutatkozott. Munkatársainktól Az afrikai forróság miatt harmadfokú hőségriadó van érvényben tegnap óta az egész országban (kivéve Szabolcs- Szatmár-Bereg megyét, ahol másodfokú), és szerda éjfélig biztosan marad is a legmagasabb fokozat: a napi középhőmérséklet három egymást követő napon eléri a 30 fokot - a küszöbérték: 27 fok. Ma lesz a legmelegebb, 39 fok, vagy akár ennél több is lehet helyenként, de az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint péntekig az egész országban 35 fok feletti csúcshőmérsékletre számíthatunk, ráadásul az éjszakák is 16-23 fokosak lesznek. A tegnapihoz hasonlóan ma is extrém magas UV-B sugárzás várható - így védőkrém hiányában akár 15 perc alatt is leéghetünk. Tegnap egy áldozatot követelt a hőség: egy 46 éves férfi fulladt a vízbe Tatán. Délelőtt 11 óra körül sétált be az Öreg-tóba, ott lett rosszul. Az Országos Mentőszolgálat a kánikulában teljes kapacitással, a Balaton déli és északi partján megerősített egységekkel dolgozik - közölte a mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál szerint Budapesten körülbelül ,300 - ez a szokásos napinál, 15x20 százalékkal több -, országosan pedig 1300 riasztásuk volt. De ez még messze nem a szokásos „hőségriasztásos csúcs”, mert akkor többnyire 30 százalékkal nő hívásaik száma. Szombaton több ájulásos esetük volt: utcán, bevásárlás közben, illetve buszon lettek rosszul a melegtől, de szokatlanul sok ittas embert is detoxikálóba kellett vinniük, nyilván azért, mert a hőségben a szervezet roszszabbul tűri az alkohol ilyenkor felerősödő hatását. Rendkívüli intézkedéseket hoztak a fővárosban: rendszeresen locsolják a fő- és tömegközlekedései útvonalakat, a síneket, a sűrűn lakott területeke. Több ponton vizet osztanak: a nagyobb közlekedési csomópontokon, a pályaudvarokon és a 13 fővárosi strandon is, amelyek meghosszabbított nyitva tartással üzemelnek. Vidéken a MÁV a békéscsabai, a debreceni, a győri, a miskolci, a nagykanizsai, a nyíregyházi, a pécsi, a szegedi, a szolnoki és a zalaegerszegi állomásokon ad vizet az utasoknak. A tartós hőség mellett további rossz hír, hogy az elmúlt hetek csapadékos időjárása jót tett a szúnyogok szaporodásának, a vízpartokon különösen nagy invázióra kell felkészülni esténként. Mivel jelenleg körülbelül 50 csípést lehet „összeszedni” egy óra alatt védekezés nélkül, a hétvégén már megkezdték repülőkről a kémiai irtást a Balaton körül. Még rosszabb hír, hogy megjelentek a társaiknál sokkal kisebb, így akár a szúnyogháló résein is bejutó lepkeszúnyogok. Szerencsére a kullancsok nem kedvelik a kánikulát ilyen melegben kisebb eséllyel találkozhatunk velük, de azért nem árt résen lenni, ha erdőben járunk. Az ÁNTSZ szerint a hét elejéhez képest növekedett a pollenterhelés a levegőben, a gombafélék pollenjei extrém magas koncentrációban vannak jelen, de a pázsitfű- és a csalánfélékre, valamint a hársra allergiások is nehéz napokat élnek. Álljunk ellen a csábításnak, és ne csobbanjunk be a szökőkutakba, azok vize ugyanis nem tiszta: szennyeződhet porral, talajszemcsékkel és állati ürülékkel is, amelyek elsősorban hasmenést okozó mikroorganizmusokat hordoznak. A fertőződés lehetősége akkor áll fenn, ha a vizet véletlenül lenyelik, ha valaki csak a lábát lógatja a vízbe, az nem jelent kockázatot. A Legionella baktérium azonban nagy bajokat okozhat: a vízhálózatokon keresztül jut a szökőkutakba, és a kánikula idején elszaporodhat. A szökőkutakban keletkező vízpermetet könnyen belélegezheti, aki benne fürdik. Az apró vízcseppekkel a legionellák a tüdő léghólyagocskáiba is képesek lejutni és gyulladást okozni. Ez az enyhe influenzaszerű tünetektől az akár halálos kimenetelű tüdőgyulladásig terjedhet. A Legionella az egészséges emberre általában veszélytelen, ám egy legyengült immunrendszert könnyebben megtámadhat. Az elkövetkező napokban igyunk minél több folyadékot, ha lehet, vizet, kerüljük a cukros, alkoholos, szénsavas és jéghideg italokat, fogyasszunk könnyű ételeket. A lakást napközben sötétítsük el, az ablakokat tartsuk zárva, éjjel szellőztessünk. A klímaberendezéseknél az a legpraktikusabb, ha a kinti hőmérsékletnél csak 4-5 fokkal alacsonyabbra állítjuk. Hordjunk szellős, természetes anyagokból készült, világos színű ruhákat, ha muszáj a tűző napra mennünk, akkor viseljünk fejfedőt - akár vizesen. Figyeljünk oda jobban a környezetünkben élőkre, különösen az idősekre és a gyerekekre, valamint a házi kedvencekre is. Meglepő eredete van a kánikula szónak: a latin canicula ugyanis magyarul „kiskutyát" jelent Régen a Nagy Kutya csillagkép fő csillagát, a Canis Maiort nevezték így, és úgy tudták, amikor ez a csillag feltűnik, beköszönt a nyári hőség. Magyarországon először a 16. században használták a szót a forró hónapok megnevezésére, egyébként eredeti jelentése is fel-feltűnik a közbeszédben. Talán nem csoda, hogy az igazi kánikulára sokan csak annyit mondanak: „kutya meleg van". Vaddisznó tévedt péntek délután az alsóörsi strandra. A majd' 80 kilós állatot a fürdőzők biztonsága érdekében kilőtték. Szombati hőmérsékleti maximumok (°C) KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELE Újabb fekete szombat Tömegbaleset történt tegnap Röszkén. Szombat hajnalban a határátkelő kilépő oldalán a Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások miatt mintegy két kilométeres kocsisor torlódott fel. Egy török kamion, amelynek sofőrje feltehetően elaludt, ebbe a sorba rohant bele hátulról. A balesetben egy, a leghátsó autóban utazó 44 éves férfi meghalt, egy kislány és egy felnőtt életveszélyes állapotban van, öten súlyos, heten könnyű sérüléseket szenvedtek valamennyien törökök. 11 gépkocsi rongálódott meg, több sérültet a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a felismerhetetlenségig összetört roncsokból. A kamion gyúlékony anyagokat, illetve ciánvegyületeket tartalmazó tartályokat szállított, amelyek szerencsére nem sérültek meg. A kamionsofőr ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indul büntetőeljárás. Debrecen közelében két személyautó ütközött frontálisan, a vétkes sofőr meghalt. Somogyban egy 51 éves férfi vesztette életét, miután autójával elütött egy vaddisznót, majd árokba hajtott. Reggel hat gépkocsi ütközött M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, többen megsérültek (képünkön). Délután a 31-es utat kellett lezárni Sülysápnál, egy autó áttért a szemközti sávba, és összeütközött egy kamionnal. A kamion árokba borult, a gépkocsit vezető nő életveszélyesen megsérült. Nyíregyházán is útzárat kellett elrendelni, miután egy, az M3-as autópálya felől érkező autót baleset ért. (Munkatársunktól) Lubickolt a főváros Gündisch Mónika Már kora reggel kiürült a Békásmegyer és Batthyány tér közt közlekedő busz tegnap Csillaghegyen: mindenki a főváros legrégibb és leghidegebb vizű strandjára igyekezett. A bringatároló már egy órával a nyitás után, reggel nyolckor tömve volt. Sokan csak úgy átsétáltak a közeli lakótelepről és lakóparkból családosan, sőt meglehetősen családiasan: az apukák pokrócokkal-matracokkal, az anyukák piknikkosarakkal voltak felmálházva, a gyerekek ki sem láttak az úszógumik alól. Vonzó volt az előre meghirdetett „Csillaghegy napja” egységesen 800 forintnyi jegyára, ami kevésbé jeles napokon felnőttnek egy ezressel, gyereknek egy ötszázassal drágább. Reggel futóverseny, délelőtt gyerek-, majd délután senior-úszóverseny, bábszínház, bográcsozás, egész nap élő zene volt a strandon, de azért csendes zugra is lehetett lelni. A füves teraszon tartott „divatbemutatón” bugyogós-kalapos hölgyek-urak az 1800-as éveket idézték fel. A Duna túlpartján, Angyalföldön a Dagály a nyerő - ,a 10 medencéjével. Délelőtt 10-kor a strand előtti hőmérő már 32 fokot mutatott félárnyékban. Bár a hétvégi jegy ára 2600 forint - a családi meg 6300 -, rengetegen álltak sorba a (hatból) négy működő pénztár előtt. Már nyitáskor több százan vártak a belépő színes karkötőre, volt olyan vendég, aki egyenesen a repülőtérről jött egyet csobbanni, még a bőröndje is nála volt. A 6 ezer négyzetméternyi vízfelületből színes fürdősapkák, szalmakalapok emelkedtek ki, mindenki igyekezett állig elmerülni. Ahol újra sor állt, az az alig egy hete működő kalandpark: a fák között öt helyen lehet kötélpályán csúszni, a százméteres csúszda pedig a hullámmedence felett ível át. A büfések nem panaszkodhattak a forgalomra: hektószámra fogyott az üdítő, ásványvíz, s persze a sör. A Kékestető északi és déli lejtőit pásztázó webkamerán alig lehetett mozgást észlelni a szombati forróságban. A túrázók zöme a helyi étterem napernyői alatt hűsölt limonádéit iszogatva, a napra szinte senki nem merészkedett. A hőség miatt azonban megnőtt néhány hűvös és árnyékos túrahely forgalma. A budapesti Pál-völgyibarlangban egy átlagos nyári, kánikulamentes napon 80-100 jegyet adnak el, tegnap délutánig ennek a duplája fogyott el. Az Aggteleki Baradla-barlang 10 fokos vájataiba ugyanakkor nem menekültek többen az átlagosnál, a látogatók közül többen érkeztek csoportosan, kevesebb volt az egyéni látogató. Egy munkatárs szerint azért nem ugrott meg jelentősen a vendégszám, mert a barlang belsején kívül nincs hűsölésre lehetőség a környéken, ide inkább a hűvösebb, esősebb időben érkeznek túrázók. A bevásárlóközpontokban azonban csak lézengtek az emberek, úgy tűnik, a strandok vize vonzóbb volt, mint a légkondicionált plázák.