Vasárnapi Hírek, 2014. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

2014-02-09 / 6. szám

N­­T VASÁRNAPI HÍREK ■ 31. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM ■ 2014. FEBRUÁR 9. dot­a& mod Fűszeres filmek A világ legnagyobb filmiparával rendelkező Indiában szinte vallásos rajongás övezi a filmsztárokat, a közönség kívülről fújja a betétdalokat és a párbeszédeket, és évente közel ezer(!) új filmet mutatnak be. Mi mégis elég keveset tudunk az idén épp 100 éves indiai film világáról, mivel elsősorban a saját piacukra gyártják az indiai mítoszok és hagyományok alapján, sajátos stílusban és művészi nyelven készülő alkotásokat. Bálint Orsolya * Az elmúlt évtizedben már nyitottak a globális közönség felé, és Hollywoodban is egyre népszerűbbek a hollywoodi fil­mes eszközök, gondoljunk az Oscar-díjas Gettómilliomosra, a Pi életére, vagy A Nagy Gatsbyre, melyben India egyik legnagyobb szupersztárja, Amitabh Bachchan is szerepelt. Kedvenc soro­zatainkban is egyre gyakrabban tűnnek föl hollywoodi színészek, például Dev Patel (24), Kunal Nayar (Agymenők), Kal Penn (Doktor House, így jártam anyátokkal), Parminder Nagra (Vész­helyzet), vagy Indira Varma (Dr. Csont). Míg az átlagosan másfél órás euró­pai és amerikai filmek forgatókönyvét a novellákhoz lehetne hasonlítani, a háromórás indiai filmek inkább a re­gényeknek feleltethetők meg. Egzotikus filmnyelvük is szokatlan számunkra, és mivel egymást érik bennük a betétda­lok, könnyen rájuk aggatjuk a musical címkét. Valójában rengeteg, errefelé is­meretlen műfajt használnak, úgymint reinkarnációs, mitológiai, dacolt (burmai fegyveres banditákról szóló) filmek, és csupán magáról a zenéről szóló alkotá­sokat nevezik musicalnek. Egy filmen belül akár 3-4 műfaj is megjelenhet, ezek az indiai fűszerkeverékről elneve­zett maszálafilmek rendkívül népszerű­ek, hiszen széles közönséghez szólnak. Noha az indiai filmeket általában összefoglalóan hollywoodi filmekként emlegetjük, a teljes indiai filmgyártás­nak mindössze 20 százalékát adja maga Bollywood, azaz a fővárosi, mumbai (korábban Bombay) filmipar, mely el­sősorban hindi nyelvű zenés-táncos filmeket készít észak-indiai forgalma­zásra. Történelmi és kulturális szerepük azonban jelentős: már Bollywood egyik alapító atyja, Dadasahib Phalke is az erős hazai filmipar megteremtésében látta India későbbi szabadságának és a brit birodalomtól való elszakadásá­nak zálogát. Az első indiai gyártású (néma)film, a Raja Harishchandra (1913) óta Bol­­­lywood fejlődésében fontos szerepet játszott a nemzeti öntudat. Az alkotók tudatosan törekedtek arra, hogy a sok­színű országban ne csupán egy vallás­hoz, egy országrészhez vagy egy kaszt­hoz szóljanak. Ezért döntöttek a több száz indiai nyelv közül a kereskedők által használt hindi használata mellett, mely az első hangosfilmek megjelené­sekor még nem volt hivatalos nyelv. Bollywood zeneileg is „egyesítette” Indiát: a kezdetektől fogva olyan eklek­tikus zenei világot használt, amelyben megfért egymás mellett a tradicionális, a vallási, a klasszikus és a népzene, ké­sőbb pedig kiegészült a latin zenéből, a popból, a reggae-ből és más nemzet­közi irányzatokból érkező hatásokkal. A hollywoodi sztárok - köztük a több generáció óta meghatározó hindi filmes klánok - „legalizálták” a hindu-musz­­lim és a hindu-keresztény vegyes há­zasságokat, és példát mutattak abban, hogy a különböző kasztok jól tudnak együttműködni. Noha a brit fennhatóság is cenzúrázta az első indiai filmeket, a keményvona­las állami „ízlésterror” a birodalomtól való elszakadás után kezdődött. A kor­mányzat elsősorban a művészfilmeket támogatta, a „frivol” zenés-táncos dal­betétekkel, óriási tánckarral, grandiózus díszletekkel és extravagáns kosztümök­kel hódító közönségfilmeket egészen a '90-es évek végéig nem sorolták a film­­művészethez, és ugyanúgy megadóztat­ták, mint a szerencsejátékokat. Tilos lett a szexualitás, de még a csók bemutatá­sa is, ami máig hatással van az indiai filmek stílusára. A hiányzó érzékiséget a színészek rendkívül eltúlzott testbe­széddel kompenzálták, normává váltak az olyan „erotikus” gesztusok, mint az összeérintett vállak, a közel hajoló, de nem érintkező arcok, és a zene lett a szerelem legfontosabb kifejező eszköze. A zene és a tánc már korábban is szerves része volt a szanszkrit dráma és a párszi színház hagyományaiból táplálkozó indiai filmeknek, és míg kezdetben a tradicionális indiai zenéket használták, ma az indiai filmzene egyet jelent a popzenével - az aktuális sláge­rek 80 százaléka filmbetétdal. Emiatt a zenei rendezők (és a koreográfusok) kultusza a filmcsillagokéval vetekszik, jelenleg az egyik legelismertebb zenei producer a Gettómilliomossal Oscar­­díjat is nyert A. R. Rahman. , Aki szeretne még többet megtudni az indiai filmekről, látogasson el az Indiai Filmfesztiválra a Puskin moziba (feb­ruár 7-12.), vagy az Indiai Kulturális Központba (február 13-16.). A nálunk még nem vetített indiai sikerfilmek és ritkaságnak számító művészfilmek mellett előadások is megtekinthetők, például Bollywood egyik legnagyobb szupersztárjáról, a színész-producer Aamir Khanról, vagy a női szere­pek változásáról az indiai filmekben. A fesztivál ideje alatt a Puskin moziban látható a „100 éves az indiai film” című kiállítás, amely időrendben mutatja be az indai filmgyártás legfontosabb állo­másait és kiemelkedő alkotóit. TÁVKAPCSOLÓ Kvízórák­­ a nagybácsival A KÖVETKEZŐ!, M1, FEBRUÁR 3. 9,5 millió forintot nyert egy játékos hét­főn A következő! című kvízműsorban, így ő lett a harmadik pedagógus, akinek filléres gondjait életpályamodell helyett a Gundel Takács Gábor által vezetett té­vés vetélkedő oldotta meg. A rekordot továbbra is egy pénzügyi vezető tartja 18 millióval, ami bár csinos összeg, kö­szönőviszonyban sincs az adásonként belengetett 100 millió forinttal. De ha egy-két havonta elvisz valaki egy jelen­tősebb kasszát, már nem mondhatják a műsorra, hogy azért lett kitalálva, hogy soha ne nyerjen benne senki. A következő­ egyike a valaha látott legdebilebb „műveltségi” vetélkedőknek, amelyet talán csak a szellemi létminimum alatt élők részére istalált táskanyitoga­­tós játék tudott alulmúlni. Mert tudás ide vagy oda, egy játékos nyerési esélye annyi, mint háromlábú sünnek átkelni a hatsávos autópályán. Noha a megadott két lehetséges vá­lasz közül kizárásos alapon, vagy egy­szerű tippeléssel is eltalálhatják a jót, ott vannak még a különféle pénzösszegeket és válogatott sorscsapásokat tartalmazó bűvös tekercsek is, melyekkel minden jól teljesített játékszakasz végén a vaksze­rencsét kísértik. Hogyha idáig fél lábon ugrálva el tudtak jutni, itt lefűrészelik a nzaradék végtagjaikat is. Ha ezt is túlélték, még azon imádkozhatnak, hogy ne jöjjön utánuk egy ügyesebb és szerencsésebb já­tékos, aki elüti őket a döntő lehetőségétől. Ott meg szándékosan a rossz megoldást kell választaniuk, amihez sorozatban 21-szer kell erőszakot tenniük az agyuk természetes működésén. S ha ez még nem lenne elég, Gundel Takács Gábor, a ma­gyar televíziózás húsz éve kikophatatlan játék- és műsorvezetője eközben hol vég­telenített összekötő szövegekkel tupírozza az idegeiket, hol pedig janicsárként hajtja őket stopperrel a kezében. A játékmester úgy affektál, mint egy szenilis akadémikus, erőltetetten meg­nyomja a szavak elejét és drámaian el­nyújtja végét. Nem csak beszédstílusa egyre modorosabb, nagyobb baj, hogy kérdéseinek nem az a valódi célja, hogy próbálja jobban megismertetni velünk a játékosokat, hanem hogy saját sokol­dalúságát csillogtassa. Rendben, hogy felkészült, az alapműveltsége is megvan (amit meg nem tud, azt a kis képernyő­jére kiírják), de kényszeresen igyekszik minden feladott labdára valami szelle­mességgel válaszolni. Mindig övé az utolsó szó, és minden­ről ránk tukmálja közhelyes és előítéletes okoskodását. Lelőhetetlenül fárasztó, mint a spicces nagybácsi a családi találkozón. FOTÓ: PROFIMEDIA-RED DOT BÁLINT ORSOLYA Valentinig párra lelek Hardi Judit Év elején, a szilveszteri fogadalmak után és az egyedülállók által gyűlölt Valentin-nap közeledtével vannak iga­zán elemükben a társkeresés iparosai. Utánanéztünk, hogy merre érdemes el­indulnunk, ha a hagyományos módokon nem sikerül párra lelnünk. Interneten társat keresni? Szórako­zóhelyen túlüvölteni a zenét és kínos szövegekkel ismerkedni? Kerítőnők, csa­ládtagok által szervezett vakrandikra járkálni? Ugyan! Ma már a randizás is egészen más mederben zajlik. A pár­jukat keresőkre egész iparág épült, és hiába telített a piac, mindig akadnak izgalmas megoldások. A két szív között kapu nyílik, mi pe­dig megláthatjuk a másik valódi énjét. Mindezt egyetlen szó nélkül. Túl szép, hogy igaz legyen, a tantrarandin mégis pontosan ez történik. Ráadásul kettő az egyben szolgáltatásról van szó: nem­csak másokat, de önmagunkat is jobban megismerhetjük. Sőt még női és férfi minőségünkben is magasabb szintre léphetünk, ha pedig párt találunk, ké­sőbb együtt is gyakorolhatjuk a bevált tantragyakorlatokat, harmonizálhatjuk a bennünk található energiákat. De mi van akkor, ha nem merjük megkockáztatni, hogy elbóbiskoljunk az első randin? A randimesterek ezer­féle szervezett programot ajánlanak a közös társasjátékozástól a hajóutakig. Ezek közül sok olyan van, amely egy­fajta tesztként is szolgálhat. Például egy főzőrandin pillanatok alatt kiderült, mire számítson a férfiember, ha kényes a hasára. De a hölgyek is könnyen fel­mérhetik, kinek lehet a későbbieknek zöldségpucolót adni a kezébe. Az ilyen alkalmakon egyforma létszámban terel­nek össze férfiakat és nőket, és adják ki az ukázt, főzzenek együtt valami fino­mat. Amit aztán együtt fogyasztanak el, megfelelő mennyiségű alkohol kíséreté­ben. És a lényeg: semmi sem kötelező, nem szükséges harmadik közvetítő: ha megtetszik valamelyik konyhatün­dér, csak telefonszámot kell cserélni, hátha összejön a főzőcskézés kettes­ben is. Összeköthetjük a kellemest a hasznossal, ha a mozirandit választjuk. A jelenlévők az angol nyelvű rövidfil­mek után - nyelvtanár segítségével - kis csoportokban beszélik meg a látot­takat. Ha véletlenül mégsem találunk nyelvtudásunknak megfelelő partnert, sebaj, legalább a szókincsünk bővült. A Randi másképp két alapítója, Király Szilvia és Kálmán Dóra két éve kezdte el „kerítőnői” pályafutását, ekkor szer­veztek először Bringa Randit. „Úgy lát­tuk, barátnői körökben, nehezen megy a párkeresés, viszont ha nagyobb társaság jön össze, és ül kerékpárra, valahogy egyszerűbb az ismerkedés” - mesél a kezdetekről Kálmán Dóra. A túrák híre pedig gyorsan terjedt, és egyre népsze­rűbb lett. Később bevezették a gyalog­­túrarandikat, majd beltéri találkozókat is szervezni kezdtek. Ma már számos programjukon, például borkóstoláson vagy bowlingozáson vehetünk részt - hátha összefutunk valamelyiken az igazival. „Általában kis csapatokat szer­vezünk - tudtuk meg Kálmán Dórától - húsz-huszonöt főnél nagyobb társaság­gal nem is érdemes próbálkozni. Ekkora közegben viszont hamar feloldódnak a párkeresők, és nagyobb az esély is rá, hogy társat találnak.”

Next