Vasárnapi Hírek, 2015. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

2015-10-10 / 41. szám

2 . KÜLFÖLD 2015. október 10. Baráti tűz Iránban Orosz rakéták csapódtak be Irán­ban, és sérültek is lehetnek - adta hírül pénteken a CNN amerikai védelmi forrásokra hivatkozva. Az orosz külügyminisztérium viszont állítja, minden lövedéke szíriai célpontot ért. Ha igaznak is bizonyul, hogy Iránban oko­zott pusztítást a Kaszpi-tengeren mozgó orosz hadihajóról kilőtt négy szárnyas rakéta, csak vélet­lenről lehet szó. Az oroszok és az irániak célja közös a szíriai hábo­rúban: hatalomban szeretnék tar­tani Bassár el-Aszad elnököt. Bár kezdetben az iráni hírügynökség ismeretlen tárgyak földet érésé­ről számolt be, a konzervatív irá­ni média röviddel ezután már az „amerikai pszichológiai hadvise­lés” részének és kitalációnak ne­vezte a történteket. Ezzel egy időben az Aszadhoz hű milíciák támadást indítottak az ország nyugati területein a lá­zadók ellen, kihasználva, hogy az orosz bombázás meggyengítette az ellenséges erőket. Bár a hiva­talos orosz propaganda szerint csak az Iszlám Állam és az al- Kaida közeli al-Nuszra Front bá­zisait támadják, és máris jelentős sikereket értek el, a valóságban ott is sok kárt okoznak, ahol nem a terrorszervezetek tettek szert számottevő befolyásra, hanem a rezsim ellen küzdő lázadók. Ennek következtében egyre nő a feszültség Oroszország és a nyugati államok között. „A NATO kész arra, hogy megvédje a szö­vetségeseit, Törökországot is beleértve” - jelentette ki a szer­vezet főtitkára, Jens Stoltenberg arra utalva, hogy orosz gépek többször is engedély nélkül hasz­nálták a török légteret, ami miatt Ankara panaszt tett A NATO- ban növelik a konfliktus esetén azonnal bevethető csapatok lét­számát. dolláros kártérítést (átszámítva 1,8 milliárd forintot) fizet az észak-karolinai Charleston városa Walter Scott családjának. A fe­­e­kete férfit még áprilisban lőtte agyon egy rendőr. Az igazságtalan és rasszista rendőri intézkedésről videó is készült, ami hatalmas­­ felháborodást keltett. 6,5 millió Ebola-gyanú Nigériában Ismét Ebolától rettegnek Nigériá­ban, miután a déli Calabar váro­sában egy férfi a vírusra jellemző tünetekkel kórházba került, majd rövidesen meghalt. Tíz embert ka­ranténba zártak, és várj­ák a vizsgá­latok eredményét. Pedig szerdán mind a három, Ebola által legin­kább sújtott ország - Sierra Leone, Libéria és Guinea - arról számolt be, hogy az előző héten egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, amire 2014 márciusa óta nem volt még példa AZ OLDALT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SZŰCS ÁGNES 6 millióért vacsorázott a polgármester Lemondott Róma korrupciós botrányba keveredett főpolgármestere, Ignazio Marino, miután kiderült, a város pénzéből fedezte éttermi számláit. Marino távozásáért már tavaly is tüntettek, mert úgy gon­dolta, a város első embereként neki nem kell a parkolásért fizetnie. Idén tovább romlott a renoméja, mikor nem tett semmit az ellen, hogy Vittorio Casamonica római maffiafőnöknek hívei monumentá­lis temetést rendezzenek. Bár a városi vezetés több korrupciós bot­rányát is túlélte, a 20 ezer eurós (6,2 millió forint) éttermi költését már nem tudta menteni. Elnézést ugyan nem kért, hanem a „politikai körülményekre” hivatkozott. „A javasolt egységkormány csak Líbia még erősebb meg­osztottságához fog vezetni, és viccnek bizonyul majd” - nyilatkozta Ibrahim Alzaghiat, a tobruki parlament képviselője arról a béketervről, amelyet csü­törtökön jelentett be az ENSZ. Egyelőre a tripoli és a tobruki kormány is lehetetlennek tartja a nemzeti megbékélést. Szemétháború Libanonban Könnygázzal és vízágyúval oszlatta a kormány ellen tüntető tömeget a bejrú­ti rendőrség csütörtök éjjel. Legalább 35 embert kellett fulladásos tünetek miatt orvosi segítségben részesíteni, és további 27-et letartóztattak. Warez Sleiman aktivistát is őrizetbe vették, aki korábban hatalmas sztrájkot szer­vezett a libanoni fővárost elárasztó szemét miatt, a korrupt politikai elitre utalva „Bűzölögtök” szlogennel. A sze­métválság július óta tart, a hátterében a politikai elithez köthető vállalatok vetélkedése áll, melynek az az eredmé­nye, hogy hónapok óta nem szállítják el a kommunális hulladékot. Az ország­nak 2014 májusa óta nincs elnöke, a politikai válság valódi szimbóluma a szemétháború. Bécs: felkészül a szélsőjobb A menekültválságba bukhat bele a bécsi főpolgármester és a várost a II. világháború óta irányító szoci­áldemokraták. Vasárnap tartanak önkormányzati választásokat az osztrák fővárosban, ahol a vára­kozások szerint véget érhet Mi­chael Häupl (képünkön) politikai karrierje. Az 1994 óta hivatalban lévő városvezető népszerűségé­nek rosszat tett, hogy elkötelezett a menekültek befogadása mellett. Ausztriában egyre nő a szélsőjob­bos Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) népszerűsége, akik minden lehető­séget megragadnak, hogy a mene­kültek kiutasításáról és a határok lezárásáról beszéljenek. Noha ez elég ironikusan hangzik Bécs­­ben, ahol a lakosság 40 százaléka nem osztrák, a szociáldemokraták támogatottsága egyre csökken. A Szabadságpárt hátránya szinte elhanyagolható (3,4 százalékpont), így könnyen lehet, hamarosan meg kell barátkozni a gondolattal, hogy Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke lesz Bécs új polgármestere. FOTÓ: AZIZTAHER, REUTERS 3-ból 1 fiatal kínai férfi a dohányzás követ­keztében fog meghalni - állítja két, 15 éven át tartó nemzeti kutatás, amelyet most publikáltak a Lancet orvosi szaklapban. Míg jelenleg évente 1 millió ember halálát okozzák a dohányzás káros hatásai, 2030-ra megduplázódhat ez a szám. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a kínai fiúk kétharmada már 20 éves kora előtt függő lesz.

Next