Vasárnapi Kelet, 2007. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

2007-10-21 / 42. szám

2 HÍREK Milliárdos téli közmunkaprogram indul „TÉLI KÖZMUNKAPROGRAMOT indít álláskeresőknek a Szo­ciális és Munkaügyi Minisz­térium. A 2,4 milliárdos programban minimum 3500-an vehetnek részt” - jelentette be tegnap Lamperth Mónika. Hozzá­tette: elsősorban a képzet­lenek, a romák és a nők kapnak lehetőséget a prog­ramban való részvételre. Csökkenhetnének az adóterhek „a fekete és szürkegazda­­ság elleni eredményes fel­lépés adócsökkentést tenne lehetővé” - jelentette ki teg­nap Daróczi Dávid kormány­­szóvivő. A Fidesz szerint a kormány kezdje magán a hatékony fellépést, és sza­baduljon meg Veres János pénzügyminisztertől, aki „bizonyítottan adócsaló cég ügyvezető tulajdonosa volt”. Pártot alapított Mihail Gorbacsov A VOLT SZOVJET ELNÖK és pártfőtitkár Moszkvában tegnap bejelentette, hogy pártot alapított. A Gorba­csov vezette Szociáldemok­raták Uniója nem indul az oroszországi parlamenti vá­lasztásokon decemberben. Egyelőre nem indulnak Elítélték a Magyar Gárdát az ifjú fideszesek ítél­ték el tegnap a Magyar Gár­dát és a Benes-dekrétumok szlovákiai megerősítését a határon túli magyar pártok ifjúsági szervezetei és a Fidesz ifjúsági tagozata. A gárda ma 600 új tagot avat a budapesti Hősök terén. KÖZÉLET, POLITIKA Verseny a kétszázezerért október 23. Szélsőségesek zavarnák meg az ünnepi nagygyűlést? Házról házra járva gyűjti a Fidesz a népszavazási szignókat. A nyilatkozó aktivisták szerint nagy az érdeklődés: a cél a ked­di nagygyűlésig kétszáz­ezer szignó begyűjtése. Europress-összeállítás Egy biztonsági cég és több száz aktivista figyel a rendre a Fidesz október 23-i nagygyűlésén az Astoriánál, ahova több tízezer embert várnak - közölte tegnap Nyitrai Zsolt. A Fidesz operatív igazgatója hozzátette: az elő­készületek során folyamatosan egyeztettek a rendőrséggel, és a rendezvény ideje alatt folyama­tosan tartják majd a kapcsolatot. A rendezők időkódos kamerával figyelik majd a helyszíneket, és ha rögzítendő eseménnyel talál­koznak, fel is veszik azt. Nyitrai Zsolt újságírói kérdés­re válaszolva elmondta: a rend­őrség nem jelezte számukra, hogy szélsőségesek a Fidesz ren­dezvényéhez tapadva rendzava­rásra készülnének. A politikus szerint Szilvásy Györgynek, a nemzetbiztonságért felelős mi­niszternek ez irányú kijelentése politikai célzatú. A Fidesz október 23-án 15 órá­tól tart nagygyűlést, a színpadot a kereszteződésben, az Erzsébet hídnak háttal állítják fel, és a Rá­kóczi úton, a Múzeum körúton, valamint a Károly körúton több száz méteren kivetítőket állíta­nak fel. A gyűlésen a Fidesz reményei szerint azt is bejelentik majd, hogy 48 óra leforgása alatt ös­­­szegyűlt a három népszavazási kérdést - a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról - támo­gató kétszázezer aláírás. Orbán Viktor pártelnök legalábbis ezt tűzte ki célul. A pártaktivisták nemcsak a közterületeken, ha­nem házról házra járva is gyűjtik az aláírásokat. A távirati irodá­nak országszerte nyilatkozó párt­aktivisták szerint a vártnál máris többen csatlakoztak. Több hely­ről azt jelezték, hogy bár a terve­zett számú aláírás összegyűlt, tovább folytatják az akciót. Bu­dapesten ugyanakkor tegnap dél­után alig lehetett Fidesz-aktivis­­tákkal találkozni. Az ellenzéki párt referendum­ra való készülését beárnyékolta egy pénteki békéscsabai ese­mény: az SZDSZ szerint felhá­borító, hogy a megyeszékhely egyik iskolájában, a tanári szo­bában kitettek egy aláírásgyűjtő ívet. A Fidesz szerint mindössze annyi történt, hogy egyik tanár szimpatizánsuk az asztalán fe­lejtette a lapokat. Az ország több pontján, így Szegeden is nagy érdeklődéssel fogadták az aktivistákat. Budapesten viszont alig lehetett aláírásgyűjtőkkel találkozni. A tiltás ellenére is az Operaházhoz készülnek a Szabadság téren tüntető radikálisok október 22-én BÁR A RENDŐRI VEZETŐK Szünet nélkül hangsúlyozzák, hogy békés ünnepre készülnek, a hatóság megfelelő erőkkel rendelkezik az október 23-ai események biztosítására, és ha kell, a közbelépésre. Sajtóinfor­mációk szerint több, tömeg­oszlatásra és csapaterős tevé­kenységre felkészített vidéki egységet is készenlétbe helyez­nek, hogy szükség esetén be­vethetők legyenek a főváros­ban. A rendőrség emellett töb­bek között a honlapján közzé­tett igazoltatási kiskátéval ké­szült az eseményekre, és jelez­ték azt is: a csapatokkal video­kamerával felszerelt egységek is lesznek. Ami pedig a felelős­séget illeti: egy esetleges tömeg­oszlatásról a Budapesti Rend­őr-főkapitányság dönthet, an­nak végrehajtásáért pedig a Rendészeti Biztonsági Szolgá­lat lesz a felelős. A rendőrség közölte: semmilyen körülmé­nyek között nem használnak majd gumilövedékeket, továb­bá - noha az interneten ez ter­jedt - súlyosan hallucinogén CR-gázt sem: a bevetéseken a jóval enyhébb hatású CS-gázt és paprikaspray-t fújnak ki. a hétfő esti, Sza­badság térre hirdetett tüntetés­re is készül: itt a Magyar Ön­védelmi Mozgalom demonst­rál majd. Toroczkai László, a tavaly őszi események egyik vezéralakja közleményben ugyanakkor azt jelentette ki: a tiltás ellenére este az Opera­házhoz vonulnak majd, a résztvevők pedig esőkabáttal és gázmaszkkal egyaránt készüljenek. lezárja többek között október 22-én az Opera­házban tartandó ünnepség idejére - amelyen Gyurcsány Ferenc kormányfő is részt vesz - az Andrássy út környékbeli szakaszát és a mellékutcákat is, a gyalogosforgalmat is kor­látozzák. Másnap az állami ünnepségek helyszínein - Kos­suth tér, Vértanúk tere, Ötven­hatosok tere - lesz útlezárás. Délutánra a belváros forgal­mát bénítják meg a rendezvé­nyek: a Fidesz Astoriánál tar­tott gyűlése idején a környező utakat zárják le, a Rendszer­­váltó Fórum délutáni, a Corvin közből az Alkotmány utcáig tartó felvonulása idejére pedig az érintett útszakaszokat. Ellenzéki győzelem várható a lengyel választásokon kampány A Kaczynski ikrek az utolsó pillanatban engedékeny hangot ütöttek meg Fellélegezhet Európa, ha lehet hinni a mai lengyelországi vá­lasztások előtti utolsó közvéle­mény-kutatásoknak, az előre­hozott parlamenti voksoláson ellenzéki győzelem várható. Az országot ■ A lent vezető Kaczynski ik- kegyelt­­ek egyikétől, a kor­ eddig­i mány élén álló Jaroslawtól így megszabadulhat Brüsszel. Más kérdés, hogy köz­­társasági elnök testvére, Lech még három évig a helyén ma­radhat, ami - ígérete szerint is - megnehezíti egy alakuló koalí­ció munkáját. Márpedig azzal kapcsolatban nem csak Európának, de a len­gyel politikai elitnek is vannak tapasztalatai, milyen, amikor Kaczynskiék keményfejűek. Ha csak az elmúlt egy évet nézzük: először Kazimierz Marcinkiewicz kormányfőt utálták ki a szélsősé­ges pártokkal is fel­elek álló koalícióból. Alá­kereste m­ az egyik koalíciós­­ unió. partner, az Önvéde­lem elnöke, Andrzej Lepper miniszterelnök-helyet­tes következett, majd egyik mi­niszter a másik után. Mind­eközben elérték azt, hogy gya­korlatilag az egész Európai Unió a lengyelek kegyeit keres­te - ha mégsem, megvétóztak mindent, az EU-orosz meg­egyezéstől a készülő alap­­szerződésig. Az e heti lisszaboni EU-csúcs ebből a szempontból kivételes volt. Kaczynskiék itt magukhoz képest engedékeny hangot ütöttek meg: keveset kér­tek, azt el is érték, diadalittasan térhettek vissza­­ a kampány­csendbe. A kemény hozzáállás sokat veszített népszerűségéből azóta, hogy két éve előbb Lech nyerte meg az elnökválasztást, majd Jaroslaw pártja, a Jog és Igazsá­gosság (PiS) lett a parlament ve­zetője ereje. Ma az akkor legyő­zött jobbközép erő, a Polgári Platform (PO) számíthat a leg­több voksra, minden szakértő figyelmeztet ugyanakkor: a ver­seny az utolsó pillanatig nyitott. A két Kaczynski, a verseny az utolsó percig nyitott i 2007. OKTÓBER 21., VASÁRNAP Meghaladja a kétszázmilliárdot a leggazdagabb magyarok vagyona Jelentős vagyonnövekedést ér­tek el egy év alatt a leggazda­gabb magyarországi üzletembe­rek - derült ki a Népszabadság A 150 leggazdagabb című kiad­ványából. Az első három helye­zettnek, Demján Sándornak, a TriGránit vezetőjének, a Magyar­­országon élő orosz Megdet Rahimkulovnak és Csányi Sán­dornak, az OTP Bankcsoport el­ső emberének vagyona elérte, illetve meghaladta a 200 mil­liárd forintot. Gyurcsány Ferenc miniszter­­elnök összvagyona 4,9 milliárd forint, ez 900 millióval több a ta­valyinál. Ugyanakkor helyezésé­ben visszaesett a kormányfő: a 76-ról a 88. helyre. Az aktív poli­tikusok közül a szocialista Kapo­­lyi László vezeti a sort 6 milliárd­­dal, őt követi Bajnai Gordon ön­­kormányzati miniszter. ■ M. V. Ők a leggazdagabbak Megszűnik az új rendszerben a teljesítménykorlát „A Magyar Kórházszövetség ja­vaslatára az új egészségbiztosí­tási rendszerben megszűnik a kórházi volumenkorlát” - jelen­tette be tegnap Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a Libe­rális Egészségügyi Tanács meg­beszélését követően. Mint mond­ta, a volumenkorlát - azaz az adott időszakban finanszírozott beavatkozások számának rögzí­tése - nem bukott meg, de szük­ség van olyan korlátozásra, amely a szolgáltatót is ösztönzi, hogy jobb minőséget biztosítson. Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő a fentieket úgy kommentálta: látszik, hogy a cél az, hogy a ma­gánbiztosítók minél nagyobb pro­fitot tehessenek zsebre. ■ V. M. Az utolsó felmérések ellenzéki előnyt mutatnak (szavazási szándék, százalékban) FORRÁS: PBS - EUROPRESS-GRAFIKA V

Next