Vasárnapi könyv, 1938/2 (28. évfolyam, 2. félév, 1-25. szám)

1938 / 1. szám

ÉKSZER ELŐBB VOLT MINT RUHA Az ékszer megkülönböztet. — Kezdetben minden anyag jó volt ékszerkészítésre. — Ma különösen a ragyogó drágakövek színe tesz erős hatást az em­berre. — A divat a drágakövekkel és féldrágakövek­kel is szeszélyesen bánik. — A nemes opál babonája. — — Az embernek egyik legjellemzőbb tulajdonsága a hiúság. Hiú volt az ősember s hiú maradt késői utóda a mai ember is. Az igyekezet , többet jelenteni másnál, velünk született ösztön. Minden ember mélyen meg van győződve bensejében arról, hogy ő különb, jelentékenyebb, fontosabb, mint más. És akármilyen nevetséges is ez az önhittség, lényegében nem lehet kárhoztatni. Nem lehet gán­csolni, hogy mindenki fontos, jelen­tékeny személynek gondolja és tartja önmagát. Valóban minden ember egy-egy világközéppont, saját, kép­zelt világának a középpontja. S ami­kor egy ember meghal, akkor egy világ dűl össze, egy képzelt világ. Az igazi világ természetesen halad tovább a maga útján, nem sokat törődik a képzelt világok s azok kifor­málóinak az összeomlásával, meg­semmisülésével. Ezek után érthető, hogy nincs bosszantóbb egy világközéppont szá­mára — amilyenek mindnyájan vagyunk —, mintha azt veszi észre, hogy más is, a többi ember is olyan­nak látszik, éppen olyan akar lenni, mint ő. Ezt igazságtalannak érzi, mert az ő­ képzelt világában minden más ember csak kép, mozgó­kép, súlytalan, jelentéktelen árnyék. Ezért különbözni akar másoktól, akik hasonlóknak látszanak hozzá. Ha jelentéktelenségében másként föl nem tűnhet, fölékesíti magát ritka, tetszetős dolgokkal, amilyene­ket más nem igen szerezhet meg. Az ősembernek, mint a mai vadember­nek, jó volt erre a célra minden ritka, szép virág, toll, csillogó kagyló vagy bármilyen mesterséges készít­mény akármilyen anyagból, agyag­ból formált gyöngyök, állatfogakból fűzött lánc. Fontos volt, hogy más­nak ne legyen olyan. A festőanyagok­nak is nagyon megörült, mert velük különösre, rendkívülire mázolhatta magát. Az ékítés vágya buzgó kuta­tásra sarkalta s nemesebb, fénye­sebb anyagokra bukkant. A fénylő­s könnyen alakítható aranyban, ezüstben pompás ékszeranyagra ta­lált, de megelégedett a rézzel, a bronzzal is, amikor rájött a formák meglepő hatására s a könnyebben megszerezhető anyagokból is tudott hatásos, meglepő ékszereket készí­teni. De legjobban tetszettek az ékszeranyag után kutató ősember­nek a csillogó, színesen ragyogó kö­vek. Az ilyen ritka kövek ragyogása valósággal elbűvölte. Ezekből csi­nálta most már nemesfémekbe fog­lalva a legkívánatosabb ékszereket. Ezeknek csak egy versenytársuk volt, az aranysárga borostyán gyöngyszemek, melyek a Balti-ten­ger partjáról jutottak el délre a Krisztus előtti évszázadokban. A borostyán volt a kezdetleges világ­kereskedelem legfontosabb árucikke. Az ékszer a legősibb jelbeszéd, azt a titkolt önteltséget mondja ki kímé­letesen : emberek, én más vagyok, mint ti, különb vagyok, fontosabb vagyok, amint láthatjátok is. Ké­sőbb a tehetősek dísztárgyakkal ékí­tették lakásukat is, hogy személyük fontosságát hangsúlyozzák, de mégis a testet díszítő ékszer maradt a leg-

Next