Vasárnapi könyv, 1938/2 (28. évfolyam, 2. félév, 1-25. szám)
1938 / 1. szám
gendája van. Ametiszt nimfa volt, Artemis istennő kedvenc nimfáinak egyike, akik őt követni szokták mindenfelé. Egyszer Bacchus, a kor istene részegségében szét akarta tépetni a szép nimfát tigriseivel, amelyek kocsiját húzták. Artemis azonban hirtelen fehér kővé változtatta kedvencét, hogy megvédje a szörnyű haláltól. Bacchus pedig kijózanodván, megbánta kegyetlenségét s engesztelésül vörös szőlőfürt levét facsarta a fehér kőre, amelyet a szőlő leve violaszínre festett. Drága, értékes kőnek tartották minden időkben a gyémántot, a legkeményebb, legerősebb fénytörésű ásványt. A hindu legendák Krisna isten ajándékának mondják. A hatytyúvá változott Krisna szájából hullott ki önfeláldozó jócselekedet jutalmazására. Régen a gyémántból nem csiszoltak olyan ragyogó brilliánsokat, mint manapság, de Keleten a gyémántékszerek viselését mindig az előkelőség, a jólneveltség jelének tartották. A gyémánt és a brilliáns győzedelmeskedett a divat minden szeszélyén, míg a többi drágakövek és féldrágakövek kedveltséges ára is nagyon függött a divattól. Manapság például igen keresett drágakő a smaragd, mert divatban van, különösen VI. György angol király koronázása óta, amikor Anglia előkelő asszonyai leginkább smaragdékszereket viseltek. Vannak viszont nem divatos, szinte elfelejtett, értéküket vesztett drágakövek és féldrágakövek. A zöld krizoprász például Nagy Sándor idejében volt divatban s talán azóta sem, mert a világhódító görög hadvezér ilyen féldrágakövet viselt kardövén. Akkoriban győzelmi kőnek nevezték. Az achát a frank Merovingok korában volt kedvelt a középkor elején. A szép tengerkék akvamarin is évszázadok óta nem divatos többé s vele együtt sok más szép ékkő. A borveres gránát, amely a régi magyar fegyvereken, csatákon, övéken, díszgombokon olyan gyakori volt egykor a kékeszöld türkisszel együtt, szintén nem kapós ma már a türkisszel együtt. Nem kell manapság senkinek Európa legszebb drágaköve, a nemes opál, amelynek Magyarországon, Vörösvágás mellett kiadós bányája van. Az egyébként tejfehér nemes opál ideoda forgatva minden színben ragyog, egyszer vörös lángra gyűl, majd haragos zöld színt ölt, majd megint kék színben tündöklik. Érdekes, hogy a nemes apált azért nem viselik, mert az a babonás hiedelem támadt róla, hogy szerencsétlenséget hoz. Egy angol szakember azt tanácsolja, hogy szivárványkő nevet kellene adni neki s a nagy művészek jutalmazására használni, mert egy hindu fuvolást, aki halála után az isteneket is elragadta játékával, a hindu legendák szerint, az istenek opállal jutalmazták meg. Az emberi agyvelő ma is úgy működik, mint régen. Ma is mindnyájan a világ középpontjának érezzük magunkat. És ma sincs olyan mérleg, amely lemérné mindenkinek az igazi súlyát, értékét. Ezért ma is kedveltek az ékszerek, amelyekkel többértékűségünket akarjuk tudtára adni embertársainknak, csakúgy mint az ősember. Különösen a nőkben működik erőteljesen ez az ősemberi ösztön, amely ékszerviselésre csábít. Amikor a mai divathölgy megáll az ékszerész kirakata előtt s vágyódva szemléli azt, ugyanaz az ösztön állítja meg, amely a történet előtti ősembert az első kezdetleges ékszerek készítésére serkentette, mielőtt még ruhája lett volna. Azok, akik az embert nem tartják különbeknek azért, mert ékszert visel, bármennyire szellemiek és emelkedettebb gondolkozásúak, mégis gyönyörködnek az ékszerekben, amelyek, bár a legtöbbre hivalkodó semmiség, néha igazán művészi értékűek.