Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július-december (8. évfolyam, 27-50. szám)

2005-07-31 / 31. szám

I4 Autó, motor Hungaroring: van mire emlékezni! Rekordok, porfelleg, balesetmentes közlekedés - röviden ez a múlt. A hat pilóta 20 év alatt történelmet írt Budapesten. Senna, Mansell, Boutsen, Hill, Schumacher és Alonso joggal érzi/érezte úgy, hogy a magyar ring az övé is. P­edig a start nem volt problémamentes. A For­­ma-1 első emberének, Bernie Ecclestone-nak a fáma szerint esze ágában sem volt versenyt rendezni Mogyo­ródon. Ő bizony a nagy Szovjet­uniót akarta „bekebelezni”, csakhogy az elvtársak, ahol tud­tak, keresztbe tettek. Megelé­gelte hát a dolgot, de már csak dacból is leragadt a keleti blokk­nál. Régi cimborája, Rohonyi Tamás ötletére az FI fura ura végül Magyarországot kaparin­totta meg a cirkusz számára. 1986. augusztus 10-én - állam bácsi hathatós hozzájárulásával -, egy villámgyorsan felépített pályán megrendezték az első Magyar Nagydíjat. Mogyoród a semmiből lett turistacélpont. Sokáig mégis kér­déses volt, lesz-e folytatás. A bajt tetézte, hogy a világsajtó vörös fu­tamnak becézte/cikizte a magyar parádét, hozzátéve, hogy a pályát nehéz megközelíteni, mert gyen­ge az infrastruktúrája. Kezdetben a versenyzők is sokat nyufiztak: csúszós az aszfalt, nehéz előzni - hangoztatták. Idővel azért elfo­gadták a ringet. Jöttek a nyílt sisa­kos viadalok. Az elsőn mindjárt egy izgalmas brazil csatát látha­tott a publikum: Nelson Piquet és Ayrton Senna párharcából előbbi került ki győztesen. Egy évvel ké­sőbb megismétlődött a brazil párbaj, s Piquet újra nyert. 1988-ban már a McLaren „nyergében" Sennáé lett a pál­ma. Majd Mansell - még később Schumacher - itt lett világbaj­nok. 1990-ben, az év versenyén a belga Boutsen Williamsé volt a legtempósabb jármű. Az izgal­mas verseny után Ecclestone to­vábbi öt évre meghosszabbította a pálya szerződését. Egy évre rá már bánta, de kitartott. Senna pedig csak nyert, nyert és nyert. Háromszor is! Később konszolidálódott a helyzet. A Hungaroring Rt. Beré­­nyi János irányításával csak-csak európai vállalkozássá alakult. Azóta B. E. nem háborog. Az új direktor, Palik László pedig meg­teheti, hogy ma, a verseny nap­ján lazán benevez a Porsche-ku­­pára, elvégre az összeszokott stáb vele­ nélküle is tettre kész. A pilóták meg nekünk udvarol­nak. Schumi, Coulthard vagy éppen Alonso felkent híve a versenynek. A spanyol a héten így dicsért: „na­gyon élvezem az ottani hétvégé­ket, a várost, a paddockot, az egész hangulatot, hogy elkezdődjön Úgy tűnik, a huszadik parádéra révbe értünk. Várom már, nagy­díj. Szabó Zoltán Attila Baumgartner Zsoltot ezúttal nem láthatjuk hazai pályán, hiszen a Minardi-csa­­patnál Robert Doornbos a sofőr. HÍREK Kelendő sztrádamatricák, busás haszon Idén, az első fél évben a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest összességében 27 százalékkal nőtt az értékesített autó­pálya-matricák száma, ami 21 százalékos bevételnövekedést eredményezett az üzemeltetőknek. Ez a 2004-es 11,5 milliárd forinttal szemben majd 14 milliárdos nettó összeget jelent. Az értékesítési darabszámot tekintve továbbra is a 4 napos változat vezet, amelyből mintegy 3 millió fogyott 2005 első felében. Indulhat az Audi Q7 gyártása Szlovákiában A német VW-csoport ez év végétől kezdi gyártani szlovákiai gyárában Audi „Q7” típusú városi terepjáróját. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az éves termelés jövőre már 50 ezer darab lesz. A konszern helyi dirigense közölte: a német gyártó nevét viselő autókból Szlovákiában az idei év első negyedében csaknem 50 és fél ezer darab készült el. A szomszédos országban Touareg, Polo és Golf model­leket szerelnek készre, s a Touaregből évi 85-90 ezerre fut fel a szlovákiai gyártás. A Dacia megbukott a törésteszten Megbukott az úgynevezett jávorszarvas-teszten a Renault ol­csó kocsija, a Dacia/Logan. A német autóklub (ADAC) vizsgá­latakor ugyanis fejtetőre állt a Romániában gyártott gépezet. Pedig a szakemberek szerint ma már a 65 km/órás sebes­séggel végrehajtott kikerülő manőver nem okoz gondot a leg­több autónak, főként a menetstabilizáló elektronika beépíté­sének köszönhetően. Tény, a Dacia Loganban nincs menet­stabilizáló elektronika, de másra is fény derült. Az ADAC elem­zői amondók: hiába volt a vizsgált autó összes gumiabroncsa a gyári értékre fújva, az éles manővernél a bal első keréktár­csa pereme az aszfalthoz ért, és ez vezetett a boruláshoz. S a törésteszt még egy hiányosságot megmutatott: boruláskor az A-oszlop jelentősen eldeformálódott, ami akár az utasok testi épségét is komolyan veszélyeztethette volna. Skoda-jubileum metálfényben A százéves évfordulóra a Skoda piacra dobja az „Edition 100” névre hallgató, limitált szériájú modelljeit. A Mladá Boleslavban gyártott automobilok először az idei Genfi Autószalonon mu­tatkoznak be, a hazai közönség pedig ősszel ismerkedhet meg velük. A limitált szériájú modellek alapjául a Skoda jelen­legi járműkínálata szolgál, vagyis a Fabia, az Octavia és a Superb. Ezeket készítik most Elegance kivitelben, átlagon felüli felszereltséggel kiegészítve. Egyebek mellett speciális ezüstlakkozású könnyűfém keréktárcsákat, világosszürke bőr­huzatot kap a pénzéért a vásárló. A gyengébbek kedvéért a Black Magic metálfényen ott virít majd a csábos felirat: „Edition 100”. Naggyá lett a Citroen-család törpéje Van oka az örömre a galloknak. A napokban ugyanis a Citroennél átlépték az egymilliós darabszámot a C3 eseté­ben. A csöppség saját kategóriájában ma a legnépszerűbb ötajtós modell, hiszen 2004-ben, Nyugat-Európában össze­sen 267 ezer darabot helyeztek forgalomba. A C3 tökélete­sen illeszkedik a Citroen modellkínálatába és számos változat­ban érvényesíti előnyeit: lenyitható tetejű négyülésesként a Plurielben, sportos és dinamikus kis ötajtósként a C3 VTR kivitelben, míg robusztus, de sokoldalú szabadidő-autóként a C3 XTR verziójában van jelen. Sőt, a típusnak létezik gáz­üzemű változata is. Egyébként Madridban és a Párizs melletti Aulnay-ban gyártja a francia gyártó. x f^jifi: JhLisJll Az igazán fontos beszélgetésekhez T-Com vonal kell! Üzleti ISDN: belépési díj nélkül! Váltson akciónkban üzleti ISDN2-re belépési díj nélkül! Az ISDN két vonalához akár négy telefonszámot is biztosítunk ingyenesen, sőt egyszerre két készüléket is vásárolhat a legmodernebb hordozható, zsinór nélküli ISDN-telefonjainkból, összesen nettó 19 184 Ft-ért. Amennyiben ISDN-vonala mellé 18 vállalkozói díjcsomagot is rendel, mindössze nettó 4080 Ft a havidíj. Az akció időtartama: 2005. június 1. - október 31. A szerződéses feltételekről információt az ingyenesen hívható 1235 üzleti ügyfélszolgálati számunkon és értékesítési pontjainkon kaphat. t 2005. július 31., vasárnap

Next