Vasárnapi Újság, 1845 (12. évfolyam, 556-607. szám)
1845-06-01 / 577. szám
szintoly kecses, szintoly könyed vala, mint az istennő maga. Neki minden sikerült, az általa választott kártya mindig nyert, ha a3 színt változtatta, a* sors akaratjának engedni látszva vele együtt változott, minden kedve szerint ment. A banktartók, meglepetve szokott egykedvűségekből kikeltek, 3s morogva fizettek neki, mit ő mint megszokott adót látszott követelni. A szerencsés játékos előtt az arany halomra nőtt, öregem ekkor hozá közelitett 3s vállát megverve szelíden szóla hozá „megállj!“ A fiatal szeleberdi hangos kaczajjal felel rá 3s tételeit kettőzted, a5 szerencse fordul, vesztést vesztés követ, a3 halom apadni kezd, a’ kincs eltűnik, a* vakmerő sorsára megharagszik, tárczáját kiüríti, mindent elveszt. Öregem ekkor mennydörgő hangon kiáltja neki,megállj már!“ A3 hálátlan dühbe jön ellene, szidalmazza, fenyegeti, szomszédaitól kölcsönöz és magát teljesen tönkre teszi. Halványon, magánkívül, haját tépve, kétségbeesve felsajjdul, e3 pokoli társaságból, mely távozását észre is alig veszi, kiválik, és rohantában kiáltja hogy a Szajna habjai egyedüli menedéke. Mit nyakra főre, utánra rohanunk, én kiáltom, semmi meg nem állíthatja. A3 lépcső alján kényezve áll egy fiatal hölgy, mihelyt az ifjút megpillantja lábaihoz borul; ez el akarja taszitni, a 3 nő egy erszényt és egy ékszeres szekrényt tart elébe, meg nem indíthatja; végre a legédesebb hangon esdekli: „szerelmünkre, gyermekeink nevére kérlek állj meg.“ Az ifjú könnyekre fakad, nejét karjaiba szorítja, együtt távoznak. „Megvan mentve és javítva is — monda nekem az öreg — ez a „megállj“ szivéhez szólott az enyém csak fejéhez vala intézve. “ Az öreggel magunkra maradva utolsó szavaira könybe lábbogó szemekkel szóltam hozá: „Miféle ember ön? A legszebb prédikácziókat gyakran minden megindulás nélkül hallgattam; philosophjaink remekjei tudványomat inkább felingerelték mint kielégítették, lelkemre inkább homályt borítottak, mint világot derítettek, ha sok tévelygésből meggyógyítottak, de több igazság felől kétséget támasztottak bennem. Ön mindig csak egy pár szót szól ,s mégis érzem hogy bizalmamnak határtalan ura, tiszteletemet, becsülésemet teljes mértékben birja.“ „Barátom, — viszontá az öreg — sokat éltem 3s következésképp sokat is tévelyegtem. Mindenik rendszert rendre próbáltam; hosszas elmélkedés 3s huzamos tapasztalás egész philosophiámat ez egyetlen szabályra szorította: „megállj már!“ „Ha az ember megtudna „a 11 ani“ boldog lenne érzelmeiben 3s a3 szenvedélyek nem gyötörnék. E3 megállapodni nem tudás oka, hogy a3 bátorság vakmerőséggé, a* szigorúság zsarnoksággá, a3 jóság gyengeséggé, a3 takarékosság fösvénységgé, a* nemesszivüség pazarlássá, a3 szerelem féltékenységgé , a3 becsület szeretete nagyravágyássá, a3 kegyesség vakbuzgósággá, a3 szabadság féketlenséggé, a3 királyság despotismussá, a3 büszkeség kevélységgé, az alázatosság földöncsuszássá, a3 dicséret hízelgéssé, a3 kritika sarkává fajulnak. Birodalmak szinte mint egyesek igen hamar é s igen messze akarnak menni; senki sem tud, sem akar „meg a 11 ani.“ „A persa királyok nem szenvedhetik, hogy roppant birodalmuk a tenger partjainál állapodjék meg.