Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)

1847-09-12 / 695. szám

pás palota m­ellett nyomorult v­iskók ál­lanak csoportosan, ott a’ szegénység ha­zája, ’s az éhség az úr, holott egy tusz­­kál és pöfög és százak sírnak. Vess ke­resztet és haladj tovább. A’ mely városban sok a’ lakoma és dinom­ dánom, és mindennek eszem­­iszom a’ vége, és egy téli estre sem telhetik el a’ kártya nélkül: ott a’ fő szolga, a’ has és a’ gége az urak; ott egy szakács többet ér mint egy okos ember, ’s egy játék kártya becsesebb mint a’ legszebb könyvtár. Akár mely országban élsz, minden a’ felsöségtöl függ. Ha ők a’ kicsiny­ségekben nagyok, megesküdhetsz rá, hogy a’ nagy dolgokban kicsinyek. Már eleget mondok neked. Nem mint­ha mindent megmondtam volna. De adtam körülbelül finormértéket a’ kezedbe, ’s tudsz ügyelni az igazi útmutatókra. Kövesd a’ tanácsomat. A’ hová mészsz, kérdezz sokat, felelj nagyon röviden; tedd magad tudatlanabbnak, mint a’ milyen vagy, és mindenütt ö­­römest fognak oktatni. Dicsérj mindent a’ mi dicsérni va­ló; de ne ócsárolj mindent a’ mi meg­­érdemlené az ócsárlást, és mindenek szivet meg fogod nyerni, ha abban jársz; mert az emberek mindenütt gyen­gék és hiúságuknál fogva hordozhatod, mint a’ lovat a’ gyeplővel. Légy egész útadban szorgalmas, ta­karékos, kegyes, tudnivágyó, szerény, hallgató, bátor, csendes és állhatatos. Tégy egykor egész embernek fogsz ha­za juni szüleidhez, és mindig jobbá, okosabbá, gazdagabbá fogsz lenni. Dalnoki közlemények. I. E’ lapok­­184-ik számában megjelen­vén a’ „Dálnoki közlemények­* azt az érdekeltek egy barátomtól nyakra főre megkeritik, ’s gyülésökben arcz pirulva olvassák. — Bezzeg volt harag, voltak keserves kifakadások. Egyik azt mondta­ ,hogy ha világ szájára adtak az újitni akarók, csak a­­zért sem nyernek ezután semmiben, ha vagyonunk feláldozásába kerül is, ma­radni kell a’ régi jó (!) rendnek.— E­­gyetértésről beszélnek , még sem hall­gatnak azon egyre, kire ez előtt is hall­gatott a’ falu ; bár azon úr, a’ falu pén­zét legalább itthon a’ faluban költötte el, nem adta a’ brassói szásznak, mint őkelnek a’ vízipuskáért szinte hétszáz forintunkat, mire szükségünk sem lett volna; mert ha elégünk, megfizeti a’ tűzkármentő társaság, szép okosság két­felé fizetni? „De ekkora falunak mit is ér egy vízipuska— vága közbe egy másik—­­még akadály leend égéskor: helyeslem most is, hogy ellene protistálánk.— Ok­iczki­viczki fiatalok még szemünk­re vetik, hogy harm­incz esztendők a­­latt—miolta t. i. jövedelmünkről rendes jegyzőkönyv vivődik —vettünk-é valamit a’ falu számára, vagy azon harm­incz ezer forintból tőkésitettünk-e?—Éppen bizony, mire a’ falunak a’ tőkepénz, elég ha az egyes emberek gazdagok, akkor a’ falu is gazdag. — De egyéb iránt is, hát a’ tőkepénz mire való is egy falunak? Hisz látjuk, hogy meny­nyi embert csalnak meg a’ kölcsönözök, sem interes, sem tőke, hát egy falut hogy ne csalnának meg? mert közös lónak túrós háza, a’ falu bajában ki fá­radna lelkesen/** .„Ugyan kérdem, nem ott vannak-é őkemék is, a’ hol mi Öregekül — szól egy harmadik, falvánk volt kolompo­­sa—mert nekik is van-é vagy egy ga~ 37*

Next