Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)

1847-05-23 / 679. szám

679-dik Vasárnap. Kolozsvárt. Máj. 33-án 1847. VASÁRNAPI ÚJSÁG. KÖZHASZNÚ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. TARTALOM: Kukliné aszszony IX-k prédikácziója. Szózat a’ néphez. 330. has.— Újságok. 337. has. Kukliné aszszony prédikácziói. IX. prédikáczió. Kukliné aszszonynak úgy tetszik, „hogy szép lenne, ha feltartanák az egybekelésük napját.“ Kukli, lelkem, tudod micsoda nap a’ jövő vasárnapi Nemi te nem tu­do­d? Na, már látott valaki életében ilyen csudás embert ? Nem találod ki, édesem? A’jövő vasárnap, kedves? Gondolkozz, lelkem, csak egy parányit. Mit! ’s te most sem tudod? Haj! ha nekem nem volna jobb emlékezetem mint a’ tiéd , bizony nem tudom hogy tenghet­nénk. Na hát, kicsidéül,— megmondjam micsoda nap a’ jövő vasárnap? Lássad, a’ biz’ a’ mi kézfogásunk napja.— Mit nyegedezel rá, Kukli? Én nem látok semmi 113 eged­ez­ni valót benne. Ha va­lakinek nyegedeznie kell, bizony nem neked. Nem, nem, inkább nekem kel­lene , gondolom! „Ő kedves! Éppen ma telik­ be a’ tizennégy esztendeje. Bezzeg más ember voltál akkor Kukli. Mit mondasz? Hogy én is nagyon más aszszony vol­tam? A’ világért sem— éppen az a’ ki most. Ó, nincs miért oly erősen ren­gesd a’ fejedet a’ vánkoson , most is azt mondom, éppen az. Aztán, ha meg is változtam volna, ki hibája? Az enyim tudom nem — nem biz’ a’. Ne mond nekem, hogy akkor a’ számat sem tudtam feltárni — feltudtam biz’ én, ’s beszélni is tudtam éppen mint most; csakhogy nem volt az az okom reá. Te kénsze­­ritettél engem a’ beszédre. Mit mondasz? Ugyan bánod? Kukli te örökké ab­ba jársz, hogy imperczencziákat mondj nekem. „Héj, jó kedvű­, ügyes teremtés voltál te most tizennégy esztendeje,­ ’s akármit megtettél volna érettem. Úgy van úgy, ha a’ nő azt akarná, hogy mindig számba vegyék, soha se kéne férjhez mennie. Vége minden hajnak,, mihelyt az esketőre megy. A’ mig szé­pet tesztek nekünk, mind angyalok va­gyunk; de ha megházasodhattok, mi­lyen hamar kitépitek a’ szárnyunkat! Nem, édes Kukli uram, a’ nem tiri firi; de az igazság az, hogy te csupán csak magadat szereted beszélni hallani. Sen­­ki sem mondja nekem, hogy az én be­szédem tili­bik­, csak te. Na, na, mi haszna, hogy anynyit iregsz forogs azért még­is—mit mondasz? Felk* rsz­tem, nem kelsz fel, nem tréfálsz mer többet, mert bezártam az ajtót ’s el­dugtam a kulcsot. Az ember nem kap­hat meg téged egész nap,­­ de most, 21

Next