Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 2. kötet (Budapest,1887)

Irodalom és művészet. 252 Lujza főherczegnő a pohorellai kastélyt rajzolta le, szép alakú fák közt és igen jártas rajzonnal. Zichy Mihály allegorikus képe: «Eperjes-Nagy- Károly-Toroczkó», e nagy művész egyik legszebb al­kotása, az ő bájos női alakjaival. A három szeren­csétlen várost egy-egy nő ábrázolja, kik a füstölgő romokon ülnek, egymásra borulva, egymást ölelve. Háttérben füstfelh­ő, lobogó láng, égő gerendák s a füstgomoly közt száll a részvét alakja, kiterjesztve szárnyait és karját a szerencsétlenek fölött.­­ Majd Benczúr Gyulától találjuk erőteljes rajzban «A vészharangot», Munkácsy Mih­álytól tollrajzot («Reggel»), Ligeti Antaltól jeruzsálemi tájrészletet. Nincs az albumnak egyetlen lapja sem rajzok nélkül. Némely lapon kisebb rajzokból egy-egy kis gyűjte­mény talált helyet. Minden kép legközvetlenebb mása az eredetinek, mert vagy fénynyomat (autotypia) vagy czinkográfia­i vonásról-vonásra adja a művész rajzát, így a közönség ez albumban hazai művé­szeink legtöbbjétől egész rajzgyűjtemény birto­kába jut. A tárgyak rendkívül sokfélék és a modor is mindegyre változik. Vázlatok mellett gondosan dolgozott képek. Egy-egy könnyen oda vetett alak után jellemzetes és gonddal készült szöveg-illustrá­­cziók, majd genreképek, népies alakok, tanul­mányfők. Kraskovics Ignácz rendezte az album illustráczióit, s Vágó Pállal együtt több rajzot készített. Övék az album borítékának képe is. A czímlapon a leégett ház küszöbénél, koldus-batyuval ül egy anya, segély után nyújtva kezét; mellette kis gyermeke, ki ön­kénytelenül nyújtja és úgy mind a két kis kezét, mint anyja. Ezt Vágó Pál rajzolta , az album boríté­kának hátsó lapját pedig l Boskovics. Egy magyar menyecske, hóna alatt, kezében a «Segítség»-album, kínálja beszédes ajkkal, ajánló szemekkel. Boskovics még Jókai egy kis elbeszélését is illusztrálta. Vágó pedig «A népfölkelő önérzete» czímen rajzolt egy vidám csoportot, melyben az önérzetesen beszélő népfölkelőhöz maga a művész, két hallgatójához pedig Boskovics és Zala György szolgáltak modellül. Zala György az aradi vértanuló szoborcsoportozatának egyik alakját, a «Harczkészség» czíműt adta rajzban az albumba. Az album rajzait az említetteken kívül a követ­kezők szolgáltatták : Aggházy Gyula, Angyal Béla, Baditz Ottó, Barabás Miklós, Baseli Gyula, Bezerédi Gyula, Benczúr Béla, Biasini Mariska, Blaskovich­ Ferencz, Brodszky Sán­dor, Bruck Lajos, Bruck Miksa, Burger Lajos, Bütt­ner Ilon, Csók István, Donáth Gyula, Dörre Tivadar, Elisch­er Lajos, gr. Erdődy Gyuláné, báró Fejérváry Olga, Feszty Árpád, Greguss Imre, Györök Leó, Klaliny, Háry Gyula, Jankó János, Jendrassik Jenő, Joanovics, Jókai Rúza, Kardos Gyula, Karlovszky Bérczi, Ké­­méndy Jenő, Kinmach László, Kozics Imre, Linek Lajos, Mannheimer Gusztáv, Margitay Tihamér, dr. Mednyánszky László, Mesterházy Kálmán, Miskovszky Viktor, Molnár József, Nádler Róbert, Neográdi l­ap Henrik, Pataky László, Peske Géza, dr. Prónay Róza, Révész Imre, Rippl, Spányi Béla, Stetka Gyula, Strobl Alajos, Szárics Bertalan, Szirmay Antal, Tahy Antal, Telepi Károly, Tolnay Ákos, Tolnai Gyula, Tölgyesy Arthur, Tury Gyula, Valentiny János, Vastagh Géza, Vastagh György, Zala György A zenemű-mellékletnél közreműködtek: Bartalus István, mint a «Segítség» zenemű-mellékletének szer­kesztője : Aggházy Károly («Feladvány»), Erkel Ferencz («Románcz» egy kéziratban levő oper­ából), Lányi Ernő («Népdal»), Szentirmai Elemér («Népdal»), Szotyori Nagy Károly («Magyar népfölkelők indulója»), Zimay László («Emlék» czímű zeneművel.) * A «Segítség» emlék­album borítéka tartalmazza a három szerkesztő: Jókai Mór, Boskovics Ignácz és Nagy Miklós által az emlék-album ügyében a közön­séghez kiadott felhívást, továbbá az összes közre­működők névsorát. Az irodalmi bizottságban Jókai Mór főszerkesztőn és társszerkesztőjén, Nagy Mik­lóson kívül dr. Beöthy Zsolt, Rákosi Jenő, Szana Tamás, Törs Kálmán, Vadnay Károly és mint jegyző dr. Szádeczky Lajos működtek közre. A «Segítség» művészi bizottságának tagjai a művészeti rész szer­kesztőjén, Boskovics Ignáczon kívül még két művé­szünk: Vágó Pál és Zala György. A «Segítség» ügyé­ben ezenkívül a terjesztést vezető bizottság alakult, melynek tagjaiul fölkérettek : báró Atzél Béla, gróf Bánffy Béla, Beniczky Ferencz, Berzeviczy Albert, Csávolszky Lajos, Darányi Ignácz, gróf Dessewffy Aurél, Gerlóczy Károly, György Aladár, Ivánka Imre, Jókai Mór, gróf Károlyi Gyula, gróf Károlyi István, Király Pál, Lévay Henrik, báró Lipthay Béla, Nagy Miklós, Boskovics Ignácz, Serük Károly, gróf Teleki József, Tisza István, gróf Tisza Lajos, Th­ék Endre, Ujváry Lajos, Vágó Pál, Visi Imre, Wekerle Sándor, Zala György, Zichy Antal. A «Segítség» emlékalbum négyféle kiadásban je­len meg, u. m.: egy forintos, három forintos, tíz fo­rintos és száz forintos kiadásban, melyeknek már elseje — a legolcsóbb­­— az egy forintos is csinosan van kiállítva, s díszes borítékban 44 nagy oldalra terjedő s több mint 80 képpel illusztrált tartalmával árához képest annyit nyújt, hogy hasonló díszes illusztrált füzetet a külföldi nagy irodalmakban is csak két - három ekkora áron lehet megszerezni. A drágább példányok fokozott díszszel vannak kiállítva és külön művészi mellékletekkel ellátva. A «Segítség»-emlékalbum első kiadásának egy és három forintos példányai a szent-istvánnapi népün­nepen, augusztus hó 20-án bocsáttattak forgalomba s ugyanakkor kezdetét vette a példányoknak az előfizetők részére való szétküldése abban a sorrend­ben, melyben az előfizetések beérkeztek. A «Segítség» gyűjtő-ívei és előfizetési összegei a Franklin- Társulat kiadó­hivatalához (Budapest, egyetem-utc­a 4. sz.) szeptember hó 15-ikéig külden­dők be. A t. megrendelők kéretnek, hogy a megren­delésben világosan tüntessék ki, melyik kiadást (az 1, 3, 10,100 frtont) és hány példány­ban rendelik meg.

Next