Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 5. kötet (Budapest,1889)
A Kisfaludy-társaság közgyűlése, 383 hagyományok. A színművészetnek megvan a maga nemzeti jelleme, mely a nyelvből, vérmérsékletből s a történelmi hagyományokból foly s leginkább a nemzeti tipuszok ábrázolásában nyilatkozik. Minden nemzet színésze legjobban játszsza a saját nemzete múltjából és jelenéből vett jellemzetes egyéneket, sőt az idegen nemzetek jellemrajzát is némikép magához alkalmazza. Ma azonban a műsor sem olyan, mely e tekintetben javára válna művészeinknek. Nekünk nincsenek oly remek drámáink, melyek alakjai a színésznemzedéknek majd minden időben versenyszerepei lehetnének. De van egy félszázad óta majd minden évtizedből egy pár oly színművünk, melyek nemcsak korukat fejezték ki, hanem a mai korhoz is szólanak. Miért ezeket mellőzni, midőn oly színművek is előadatnak, melyek nem érdemlik meg az előadást ? Egy-egy régibb drámairó születése vagy halála napján látunk ugyan egy pár régibb színművet is, de ez obligát kegyeletet kelletlen és készületlen rójják le színészeink s hasonló hangulatot keltenek a közönségben is, holott némely régibb jeles színmű több tért nyitna színészeinknek is a nemzetibb jellemű alakításokra, ami bizonyára fölkeltené a közönség érdeklődését is. De bármely szempontból tekintsük drámairodalmunk és színművészetünk múltját és jelenét, annyi bizonyos, hogy örömmel és önérzettel tekinthetünk viszsza az egész század küzdelmeire s hálával és tisztelettel kell viseltetnünk mindazok iránt, kik drámairodalmunkat és színészetünket megalapították, fejlesztették és fejlesztik. A fejtegetést a közönség zajosan megtapsolta. Nem kisebb hatást tett Beöthy Zsoltnak szépen írt titkári jelentése, mely vége felé, Rudolf trónörökös haláláról emlékezvén meg, ódái lendületet vett. «Nemcsak a királyfit, hanem a magyar irót is gyászoljuk — igy szól a jelentés. — A korona, mely reá várt, nem érinthette fejét; de azért nem ékesség nélkül való halántékkal ment át az örökkévalóságba : koszorúsán ment át, a szellemi munkának, a természet vizsgálatának, az emberi haladásért való lelkesülésnek, a szép és igaz kultuszának koszorújával. E csarnok látta először, ezelőtt hét évvel, hogy a magyar irodalom gyászában megható szavakkal vett részt a király. Arany János feküdt itt ravatalán. Ki hitte volna, hogy e csarnok népe, az irodalom, hálájának ily korai és zordon alkalmat nyújt a végzet gyászos viszonzásra, részt kérnie a király gyászából ?» Gróf Széchen Antal tanulmánya : «Rafael» következett. Paulay Ede olvasta föl a tárgyba mélyen beható tanulmányt, mely nemcsak a madonnák nagy festőjét, hanem korát is jellemzi. Szász Károly lépett ezután a felolvasó asztalhoz s hévvel szavalta el «Svájczi út» czimű leiró költeményét, mely meleg színekkel festi le az ős szabadság s a munka hazáját. A közönség hosszan tapsolt a költőnek. Vadnai Károly a múlt évtizedek irodalmi viszonyairól érdekes képet nyújtott «Emlékezés Sárosi Gyulára» czímen. Az ötvenes és hatvanas évek idejéből való kép, melyben bemutatja az «Arany trombita» költőjét. Sárosinak az «Arany trombitákért kellett szenvednie: e szenvedélytől lobogó verses krónikáért, mely a forradalom lázának, véres álmainak és ádáz gyűlöletének oly hatalmas kifejezést adott. Az akkori életből sok alak és történet szerepel az emlékezésben, mind az akkori időt jellemző. Mikor Sárosi Gyula meghalt, akkor e társaság nem tarthatott emlékbeszédet e jeles és sokat szenvedett tagja fölött. Utólag legalább életének néhány évéről emlékezés történt most a társaság kebléből. Ábrányi Emil volt az utolsó felolvasó, kinek költeménye : «A hajnal ellen», legenda egy hódító, zsarnok khánról, kit egy aggastyán azzal a jóslattal fenyeget meg, hogy «a hajnal eljön és legyőz ; a hajnal eljön és fejed lehull!» S a felfuvalkodott zsarnok őrjöngése hadat izén a hajnalnak. De hiába viszi ellene seregét, a hajnal felső s a khán ledől lováról. Csiky Gergely másodtitkár jelentése következett a pályázatokról, melyet Csiky betegsége miatt Beöthy Zsolt olvasott fel. A Petőfi, életrajzára hirdetett nyílt pályázatra egy pályamű érkezett dr. Ferenczi Zoltán kolozsvári polg.iskolai igazgatótól, kit a társaság felszólít, hogy Petőfi életrajzának és költői működésének valamely organikusabb szakaszát dolgozza fel s még ez évben küldje be, hogy a társaság az újabb mutatvány alapján hozzon érdemleges határozatot. A magyar verselés történetére kitűzött 500 frtos jutalmat megnyert munka jeligés levélkéje felbontatván, kitűnt, hogy a pályamű szerzője Négyessy László gymnasiumi tanár Szolnokon. A közgyűlést lakoma követte a «Continental szálló»-ban. E bankettek irodalmi ünnepélyekké váltak, amelyeken nemcsak a tagok, hanem a közélet jelesei is összegyűlnek. Az első felköszöntőt Gyulai Pál mondta, megemlékezve a királyi család nagy gyászáról. Eltette a királyt, a királynét s kívánta, hogy a mindenható erőt adjon az uralkodó párnak a súlyos csapás elviselésére. Utána Nagy Miklós szólalt föl, a következőleg: «Több év óta van szerencsém a Kisfaludy-társaság közgyűléseit követő lakomákon megjelenni. Azokat az eszméket hallom itt hangoztatni, melyeknek művelését a társaság feladatául tűzte ki, t. i. a magyar költészet, a magyar széppróza fejlesztése, művelése, előbbre vitele. Engedjék meg, hogy ezúttal az első felköszöntés után, mely most is úgy hangzott, mint mindig, hogy: «éljen a magyar király, éljen a magyar királyné !» én is felszólaljak. E felköszöntéshez ezúttal nem csatlakozhatik az, mely ezt követni szokta, hogy «éljen a magyar király fia, a mi leendő királyunk, Rudolf!» De véleményem szerint méltó e társasághoz, hogy a mikor nem éltetheti többé őt, épen e társaság emlékezzék meg róla, amely társaság a költészet és a széppróza fejlesztését tűzte ki feladatául. Rudolf királyfi, kiről — fájdalom ! — ma már csak mint néhairól emlékezhetünk meg, igazi költői lélek és a széppróza művelője volt. Illő azért, hogy ép e társaság is megörökítse emlékét. Az ő emlékét, aki szépen írt irodalmi dolgozatai által is kitűnt, és magas állásában, hol a fény magától is sugárzik, nem kicsinyelte, sőt nagyra becsülte azokat a sikereket, melyeket tanulással és önképzéssel, nehéz munkával lehet elérni. Rudolf királyfi dolgozataival bebizonyította, hogy a szép próza, és teljes joggal mondhatjuk, a magyar széppróza egyik művelőjévé, sőt mesterévé volt hivatva lenni, az első , a magyar királyi trón birtoklói és örökösei között, kiről ezt elmondhatjuk. Az ő emlékének e tekintetben is megőrzésére, úgy hiszem, épen a Kisfaludy-társaság van hivatva!» Majd György Endre állt fel s a társaság elnökeit, Gyulai Pált és Szász Károlyt éltette ; Agai Adolf a társaság új tagját, Váradi Antalt. Végül Sturm Albert Tóth Lőrinczet, a társaság Nesztorát köszönte föl. *