Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 8. kötet (Budapest,1890)

7522 Idegen földön­­ ben. — Büttner Helén jó megfigyelés után egy ivó ebet festett «Szomjas» czím alatt. E kettőt közöljük az állatképeknek különben elég számot tevő csoportjából. A szobrok a folyosó egy részét és az elő­csarnokot foglalják el, s ezek is számosabbak, mint máskor. Néhányat szintén bemutatunk kö­zülök. Strobl Alajos carrarai márványból, féldombor­­műben, Hohenlohe herczeg mellképét készítette el. Ugyancsak tőle van Justh Zsigmond fiatal író mellszobra. Szép munka mind a kettő, puhán fogó, de erővel dolgozó véső alól. Bezerédi Gyu­­lától «Wulff czirkusz-igazgató neje», kis, de csi­nosan dolgozott szobor, szalon vagy asztal dí­szítésére. Ifj. Vastagh György fiatal szobrász pe­dig egy csoportozatban ambícziója jelét nyújtja. «Arénában» a kompozíczió czíme: Oroszlán tá­madja meg a kisded gyermekével együtt az aré­nába vetett keresztény nőt, ki a vadállat körmei alatt elterülve is gyermekét védi és szorítja keblére. A kiállítást nagy érdeklődéssel látogatja a kö­zönség, s már eddig is több vásárlás történt. Ún. 1887 újév napján sok jó ismer­ősöm látoga­tott meg. Minden jót kívántunk egymásnak, a­kit valami baj vagy szerencsétlenség akarata ellenére imádott hazánktól távol tartott, velem együtt sírt és zokogott; voltak, a­kik megvigasz­taltak és boldogabb idők beálltával biztattak. Egyik kocsi a másik után robogott be az ud­varra, és miután tudtam, hogy ilyenkor senki­nek látogatását vissza nem utasíthatom, nem is figyeltem a nevekre, melyeket udvarmesterem bejelentett. A víg Potocky grófné után, ki három leányával egy fél órára új s vidám életet hozott magányomba, S. herczeg, a mostani czár benső meghitt embere lép szobámba, kit legutoljára azon a szomorú napon láttam, midőn mindene­met a sírba vitték. Azonnal eszembe jutott, hogy ő az, kinek megérkezését velem tudatták. Néhány bevezető szó után az ősz diplomata, ki még Miklós czár idejéből maradt reánk, azon­nal hozzáfogott a kérdés megoldásához. Hossza­dalmas, de azért minden egyes szavában kimért és megfontolt beszédjét nem szakítottam ugyan félbe, de azért megláthatta rajtam, hogy látoga­tása nem talál készületlenül. Szerette volna tudni, ki árulhatta el titkos küldetését és minél tovább beszélt, annál inkább bántotta egyked­vűségem. Végre a kényes ponthoz kellett érnie, melyben idejövetele tulajdonképeni czélját el­mondja, s midőn ezen is túlesett, a nélkül, hogy hozzá még csak egy árva szót is intéztem volna, egészen kijött sodrából. A diplomatából kirítt a dölyfös, durva orosz főúr, ki e pillanatban Szent- Pétervárott hitte magát, hol egyetlen szavára a börtönbe hurczoltak volna. — Mondja csak, kedves herczegem, — kezdem lehető szelíd hangon, — miért haragszik reám, hiszen soha életemben nem bántottam. Meglá­togat, beszél, el akarja mondani, mi járatban jött Párisba és midőn már a dolog velejére jött volna, elfutja a méreg. -­ lám, ez nagyon kár, mert az év első napján nem szabad indulatos­­­kodni, nehogy egész éven át haragosak legyünk. Szavaim végképen dühössé tették a vitéz tá­bornokot, kiről az egész világ tudja, hogy a csa­­­­tatért csak híréből ismeri. — A herczegnő kétségkívül tudja, — kezdé a jámbor férfiú, — hogy ő felsége a boldogult czár után többféle végrendelet maradt hátra, neveze­tesen az, melyben ennek gyermekeiről fejedelmi bőkezűséggel gondoskodott. Miután a rend úgy hozza magával, hogy az eféle okmányok csakis a császári ház levéltárában őriztessenek, a kezei közt lévő egyik példány kiadatását ezennel leg­felsőbb meghagyás folytán követelem. Egyúttal arra is fel vagyok hatalmazva, hogy az ön által támasztandó igények kiegyenlítése tárgyá­ban végleges egyezséget kössek. — Nagyon sajnálom, — vetem közbe anélkül, hogy a hosszasnak látszó beszéd végét megvár­tam volna, — de ezen az alapon, ily előzmé­nyek mellett, sem a tőlem követelt okmányt ki nem adom, sem pedig egyéb ajánlatokra vála­szolni nem fogok. Önök azt állítják, hogy az általam bemutatott másolat eredetije hamisított, vagyis más szavakkal, okmányhamisító csalónak néznek. Más­részt pedig a hamis okmány kiadá­sát követelik, hogy ezt a császári levéltárába elhelyezhessék. Mindezekből láthatja, hogy itt I­DEGEN FÖLDÖN. Az orosz határtól Párisig. Jurjevskája Katalin herczegnő emlékirataiból.

Next