Képes Folyóirat - A Vasárnapi Ujság füzetekben 17. kötet (Budapest,1895)

Vanitatum vanitas. 533 Érdekes a könyvnek az a része is, mely a bena­­resi életet is ismerteti változatosságával és borzal­­maival együtt. Megdöbbentő természetességgel írja le a Ganges partján haldoklókat és a szent­vízbe dobott hullákat, melyeken keselyük, var­juk s kutyák veszekednek a kegyes hívők szeme láttára, míg közelükben a szent tehenek, szama­rak és más állatok a közönség kedvenczei s egész szabadon járnak be a templomokba, hogy az ott kegyeletesen elhelyezett koszorúkat felfalják. Az­­őrültség éjszakáján-nak nevezi a hinduk fő temp­lomát, melyben csak egy pár perczig időzött, de megborzadva jött ki onnan, bár a templom kör­nyéke sem vonzó, mert tele van utálatos nyo­morék s fekélyekkel borított koldusokkal. Csak magát az épületet dicséri, a virágzó emberi szel­lemnek tanúbizonyságát, melyet azonban piszok, undorító dolgok s őrjöngés környeznek. Az egyes szép épületek közül Kelet-Indiában leginkább tetszenek neki Agrában, a régi mogu­lok székhelyén levő épületek, így első­sorban a hatalmas Akbar mauzóleum, az a nevezetes épület, melyben egykor a világ egyik legnagyobb gyémántját, a Kohinurt őrizték. Az épület 38 méter magas, 100 négyszögméter területű. A ha­talmas méretek, a szigorúan szabályos vonalak, a nagy összhangzat s a különböző színezés va­rázsa egyaránt megragadja a figyelmét. De még részletesebben írja le a nagy moguloknak ugyan­itt látható régi palotáját, melynek elfogadó ter­mét, a divan-i-khast a szépség csodájának ne­vezi. Ezekhez sorakozik a Tads Mahal, mely­ről azt állítja, hogy India épületeinek gyöngye s a világ legelragadóbb építészeti csodája. «Leg­pompásabb épületeink vonzó ereje megvan itt, elragadó, mint a legszebb góth székesegyházak, oly nemes, mint az olasz renaissance legkiválóbb alkotásai, kábító, mint a velenczei művészetnek keletet és nyugatot egybeolvasztó gyöngyei s e mellett mintegy varázserejű is, a legnagyobb, legtisztább szépség megtestesülése, mely bűbá­jos erővel hat minden halandóra, ki reá fölte­kint. Valóságos márványnyá változott álom.» Még tovább is folytatódik ez a változatos kép­panoráma Kelet - Indiáról, melyet szerzőnk a szokásos «csodavilág» helyett a «rejtélyek ha­záján-nak nevez, mert mindenütt és mindenben nagy ellentéteket talál a föld termékenysége, a népesség sűrűsége, a vallások ellentéte, a vagyon­­megoszlás és az angolok csekély száma és óriási hatalma tekintetében. De nem ezek a rejtelmek vonzzák őt főkép. A vadász szenvedély ragadja magával, különösen mikor sikerül tigrist is lőnie. Éjszakán Nepálban napokat tölt el csaknem ki­zárólag vadászattal, mégis sajnálja, hogy ennek már vége van. 1893 márcz. 19-ikén szállt fel ismét több mint két havi elválás után az «Erzsébet» gőzhajóra Kalkutta közelében Diamond Starbourban, s útja innen dél felé vezet. * Bemutatjuk ez alkalomból a fejedelmi utazónak két külön fölvételű arczképét. Az egyik, a mellkép, már nagy útjáról való hazatérte után készült, tehát újabb keletű fölvétel s jelenlegi katonai rangjával járó egyenruhájában ábrázolja a főherczeget, ki 1863-ban születvén, most 32 éves. A másik, vagyis a lovas kép 1892. évből való, mikor a főherczeg, mint a gr. Nádasdy-féle 9. számú huszárezred pa­rancsnokló ezredese Sopronban tartózkodott. A kép azonban nem Sopronban, hanem Bécsben készült. Blaas Gyula, a lovas arczképek hirneves festője vette föl, azt a jelenetet ábrázolva, mikor a főher­czeg, mint vezénylő parancsnok, ezredét vezetve kivont karddal lovagol. Lovas és ló kiváló sikerrel van ábrázolva, úgy­szintén a kiséret, melyből a fő­herczeg után három alak válik ki élesebben: a szárnysegéd, az első század kapitánya és egy trom­bitás. A kép egyike Blaus Gyula legjobb e nemű festményeinek. VANITATUM VANITAS* Kapkodva gyermek­ kézzel, észszel, Fognád a röpke madarat; Dióra, szines mécsre vágyós S ugrálsz karácsonyfád alatt; Fölnyúlsz a magas holdvilághoz, Gondolva: itt, közel van az . . . Oh, vanitatum vanitas ! Fellobban szived rejtekén Az első, titkos szerelem. De porló márvány mindened, S belátod ,­ hogy az semmi sem. Övez a hírnév glóriája S hiszed , a dicsőség vigasz . . . Oh, vanitatum vanitas ! * Felolvastatott a Kisfaludy-társaság ápril­­24-ikén tartott ülésében.

Next